Hol is lehetne az ember egyedül egy ekkora hajón, mint a közös helységben? A nap eme szakaszában - ami nem is nagyon tudom, hogy mikor van - senki sem tartózkodik itt. Lehet, hogy ébren sem.
Kint az űrben máshogy telik az idő. Itt nem süt a nap, nincs éjjel, csak a végtelen sötétség. Az a húszonnégy óra meglehet, hogy csak irányadó, nem tartjuk. Hallottam kísérleteket, melyeket a Földön végeztek ezzel kapcsolatba. Amikor az emberek barlangba éltek heteken keresztül és végül megállapították, hogy akik nem figyelték az időt, volt hogy másfél napig is képesek voltak fent maradni. Elmosódtak a szokások.
Mire is akartam kilyukadni?
Az egyik asztalnál ülve, lábam a velem szemközti székre pakolva fel ülök kényelmesen. Az asztalon előttem egy kártyapakli hever. Gyakorlott mozdulattal keverem meg és osztok le öt-öt lapot.
Kezem mellett gőzölgő kávé illatozik seszínű bögrébe. F8T üzemen kívül van, így nincs ki felszolgálja az italt, sem ki megfőzze. Bevallom elbíbelődtem a kapszulás szerkezettel pár percig, mire képes voltam rájönni, hogy miként is működik. Büszke vagyok most magamra, s kincsemet nem kívánom senkivel sem megosztani.
A felém fordított lapokat megemelve figyelem a kártyák mintáját s a rajta heverő számokat, majd lerakok egyet. Lefordítva helyezem vissza a sima asztalfelületre. Könnyedén kinyújtott kezemmel nyúlok a másik öt kártya felé és így játszok el magamba. Nem ez az első alkalom, meglehet nem is az utolsó. Unaloműzésre mindazonáltal tökéletes.
S talán órákig is ellehetnék, ha nem hallanék meg ismerős lépéseket a közelbe. Szemem összeszűkítve emelem meg tekintetem és előbb az órára, majd a folyosók irányába pillantok.

Saját gondolataimba mélyedve haladok sietősen a folyosókon a kapitányt keresve. A szabotázs részleteiből próbáltam menet közben pár választ kibogozni. A két legfőbb gyanúsítottam a lázadóvá avanzsált katonánk, és az állomásszökevény volt. Az előbbivel sok mindent már nem tudunk kezdeni, így inkább az utóbbi helyzete aggasztott. Az igazi probléma persze az lesz, ha ártatlan. Nem szeretnék túl drasztikus eszközökhöz nyúlni, de ha egy ilyen helyzetet nem veszünk elég komolyan akkor nem csak a hajóval, de a legénység életével is játszunk. Továbbra is sietős léptekkel fordultam be a sarkon, és egy nyitott ajtó előtt haladtam el. Reflexből pillantottam be nem sok gondolatot helyezve a mozdulat mögé. Csak a hadnagy ücsörgött bent egyedül egy pakli kártyával.
Az eddigieknél kissé hangosabban koppant a cipőm ahogy lefékeztem és bekanyarodtam a helyiségbe.
– Hadnagy! - szólítottam meg határozottan és meg sem álltam az asztaláig.
– Jó hogy épp itt találom. Megmarad? - kérdeztem egyértelműen a sérült karjára pillantva. Nem szokásom a legénység apró-cseprő problémáival vacakolni, de ha van ami még nálam is játszik mint kifogás, az a lőtt seb. Nem véletlenül írtam be neki most néhány napra több pihenőidőt a szokásosnál, de négyszemközt még nem volt alkalmunk beszélni az eset óta. Ezek után azonban nem kerülgettem sokáig a társalgásunk valódi okát, és határozott arckifejezéssel, szinte farkasszemet nézve tereltem magunkat a tárgyra. Tisztában voltam vele, hogyha van olyan a hajón, akinek a lojalitásában nehéz lenne kételkedni - Hesperát nem számítva - és nem is lehet egykönnyen ráijeszteni az Katrina, így aztán nem foglalkoztam túlzottan a finom tálalással.
– Azt gyanítjuk, hogy valaki szabotálni próbálja a hajót. Ezzel kapcsolatban pedig lenne egy pár kérdésem.

Szinte hallani vélem, hogy az elsuhanó cipőtalp miként nyikordul meg a rácsos folyosón. Egy ellibbenő egyenruha csak, mit láthatok, jól ismert kobakkal egyetembe. A mozdulatra akár el is mosolyoghatnék, ám ehelyett egy újabb kártyák helyezek le az asztalra és fordítom le azt a négy lapot. Az előttem sorakozó következik most és kiegészítem egy ötödikkel is. A megszólításra felpillantok és egy bólintással jelzem, hogy feltűnt ittléte.
- Jó estét, Parancsnok - felelem a már megszokott hűvösséggel. Akaratlanul is eszembe jut az a másfél év, amíg ő volt a hajó kapitánya. Párszor kitéptem volna tőle a hajam, önfegyelem gyakorlására tökéletes időszak volt. Sokszor mutatott be hajmeresztő manővereket, melyben szentül hittem, hogy nekivezet egy kósza bolygónak, csak hogy bizonyítson valakinek… no meg persze az örökös kávémániája.
S ha már kávé, akkor belekortyolok a bögrémbe forrósodó italba.
- Meg, de örülnék, ha a tehetetlenség elmúlna - utalok arra, hogy az elmúlt időszak pihenői csak rosszabb hatással voltak rám, mint jóra. Le kell foglalnom magam, az ilyen semmittevéssel elütött órák nem az én világom.
Vannak sérültek kiknek pihenés kell, kik igénylik. Én épp az ellentétük vagyok, minél többet pihenek, annál rosszabb lelkiállapotban kerülök ki belőle. Lábaim lassan emelem le a székről. - Csatlakozna? - kérdezem rápillantva, majd le a paklira. Igazából fogalmam sincs, hogy mit játszok, az egyik kadéttól lestem ezt el. Gondoltam kipróbálom.
Szavaira azonban összevonom a szemöldököm.
- A kommunikációs rendszerre gondol? - kérdezem, nem mintha nem lenne egyértelmű a válasz. - Gyanítja, hogy Nikolainak köze van hozzá? - ahhoz képest, hogy neki vannak kérdései, most mégis én bombázom őket.
Tény, gyanús, hogy onnantól, hogy a fedélzetre lépett a férfi, egyre több berendezés romlik el.

Ismét tanúbizonyságot tesz a csökönyösségéről, mintha még nem ismerném eléggé ezt az oldalát. Nem az a fajta aki meghátrálna a munka elől, sokkal inkább az ellenkezője. Ezt a tulajdonságát mindig is értékeltem és eddig nem nagyon lehetett rá panaszom, de van amikor túlzásba esik, és ez egyike azoknak a pillanatoknak. Aztán ha túlerőlteti magát, a végén még hosszabb időre kiesik. Szinte nélkülözhetetlenné tette magát a hajón a munkájával, de ez nem jelenti azt, hogy megáll nélküle az élet. Egyelőre úgyis csak a mélyűrben haladunk ahhoz meg nem kell nagy navigációs tehetség.
– Még két napot túlél, már véglegesítettem a beosztásokat. - jelentettem ki határozottan éreztetve, hogy ezzel részemről lezártam a dolgot, még mielőtt tovább kellene hallgatnom a "finom" célozgatásait.
A következő kérdésre követem a pillantását az előtte heverő kártyákra, de persze erre most aztán végképp nincs időm.
– Majd máskor. - utasítom vissza gyorsan az ajánlatot, és azzal a lendülettel már rá is térek a tárgyra.
Katrina hamar rátapintott a lényegre amire csak bólintottam. Nem is vártam tőle ennél kevesebbet.
– Lewis szerint a meghibásodás túl kiterjedt, és kifejezetten a kommunikációs rendszerünket célozza a hajó több pontján is. Annyi biztos, hogy emberi kéz van a dologban, és ez nem lehet egyszerű inkompetencia következménye. - dőltem az asztal szélének. - Azt hiszem nem kell tovább részleteznem. Úgy hallottam együtt voltak a gépházban az első meghibásodások alatt, úgyhogy szeretném ha beszámolna mindenről, amit tud a potyautasunkkal, és az eddigi tevékenységeivel kapcsolatban.

Egy újabb bólintással veszem tudomásul Parancsnokom utasítását, noha nem mondanám, hogy repesek tőle az örömtől. Úgy vélem, hogy eleget pihentem, karom is rendbe jött már. A dokkolás utána, ha az Ocanon fel is szakadt, azon seb is behegedt újra. No meg persze azokról nem is nagyon beszéltem senkinek. Nem kérdezték, én pedig feleslegesen nem beszélek, a Dokit is inkább nagy ívben elkerülöm, ha lehet. Félő ha meglátná mit csináltam vele, csak további pihenőre írna ki. Akkor pedig bizony magam hajítanám ki a hajóról, bármennyire is kedvelem.
Szótlanságom ma sem változik, ezt hamar érzékelheti. Könnyed felkínálásomat ámbár visszautasítja, de látva, hogy hosszabban kíván velem beszélni, így a kártyákat lappal lefelé fordítom az asztalra. A négy nagy lap alja hangos csattanás kíséretével simul az acél, sima felületre. Lábamat továbbra sem veszem le a szemközti székről: azt mondta, hogy nem vagyok még szolgálatba.
Kávém enyhén gőzölög a lapok mellé simított kezem mellett, homlokomon pedig előjönnek a jól ismert keresztrejtvény jelek. Ráncolásában átlósan ki lehetne betűzni rajta, hogy B-A-J.
- Sok mindent nem tudok mondani róla, Parancsnok. Állítása szerint egy elrohanó férfitól tudta meg, hogy a főgépészt keresik. Jókor lett volna jó helyen? Nem tudom. F8T engem talált meg elsőnek, így tőlem várta a megoldást, melyet nem értettem. Nikolai volt az, ki megakadályozta, hogy a panel lángra kapjon ezáltal nagyobb kárt tegyen a rendszerbe. De felettébb különös, hogy minden akkor hibásodik meg, amikor a hajóra kerül - ezt magam is belátom, mégis… Különös érzésem van, melyet próbálok eltemetni magamba. Ösztöneimbe nem bízhatok. Már nem. - Mindazonáltal segítőkész volt és válaszolt minden feltett kérdésemre. Akár hazudhat is és lehet csali arra, hogy megbízzunk benne, de őszinte is lehet. Nehéz lenne megmondani - tekintek fel a Parancsnok égkék szemeibe. Hideg pillantásom állja az ő hűvösségét. Aztán egy pár másodperc erejéig csendben maradok, amíg összeszedem a gondolataimat a férfiról, első benyomását elnyomva magamba, csak a tényeket vizsgálva. - Azt állítja, hogy hasznunkra lehet. Nem érez fizikai fájdalmat, de kísérletnek nem hajlandó alávetni magát - összegzem végül a hallottakat.

Továbbra is az asztal szélét elfoglalva összefontam a karjaimat, és türelmesen hallgattam a válaszát. Gyakorlatilag alátámasztotta Samantha történetét, nem mintha azt vártam volna bármelyiküktől is, hogy nem mondanak igazat. Mindketten azt mondják, hogy segített a gépházban, de nem lenne nehéz elképzelni, hogy csak a nyomait próbálta eltüntetni, segítőkészséggel terelni a gyanút. Katrina pedig hamarosan szóvá is tette a gondolataimat. Az utolsó mondatra azonban egy kicsit már felvontam a szemöldököm.
– Nem érez fájdalmat? - tettem fel a költői kérdést meglepetésemben. - Azt említette, hogy egész pontosan mivel is akarna a hasznunkra lenni? - Ez nem épp olyan információ volt, mint amit vártam, de gondolatban már próbáltam is beilleszteni a róla alakuló képbe. Attól tartanak talán hogyha elkapják, akkor kínzással próbálják meg kivallatni? Van benne logika, de ha erről van szó miért avatná be a hadnagyot? Csak azért, hogy a bizalmába férkőzzön? Bárhogy csavarom a tényeket valami mindig elüt. Mintha egyszerre lenne gondosan megtervezett és rettenetesen amatőr az egész, már ha feltételezzük, hogy tényleg ő áll mögötte, de ki más lenne képes ezen a hajón ilyesmire?
Pár pillanatig az eddig elhangzottakon gondolkozva fogtam az állam, a padló egyik távolabbi pontjára tapadt tekintettel.
– Ez minden? - törtem meg végül a csendet, és ha nem volt más, akkor rá is tértem a következő pontra.
– Meséljen a kadétjáról. Mióta is volt a hajón? - vándorolt vissza a fürkésző pillantásom a hadnagyra egy fél pillanatig elidőzve a sérült karon, mielőtt ismét megállapodtam a hűvös szempáron. Tisztában vagyok vele, hogy ez kényesebb téma lehet a számára, de ha nem Nikolai keze van a dologban akkor ez a következő logikus kérdés, és részletesebb, megbízhatóbb választ valószínűleg aligha kaphatnék mástól.

Ha én azt tudnám... - futott át rajtam a gondolat mikor Katrina rákérdezett Hespera terveire. Hangosan persze jobbnak láttam nem kimondani, de ha egy kicsit is ért az arcomhoz, valószínűleg így sem esik nehezére kiolvasni a gondolataimat. Éreztem, hogy tőle már nem nagyon fogok többet megtudni, és csak bólintottam, mikor ezt ki is mondta. Pár pillanatig emésztettem magamban a hallottakat a finoman szólva kérdéses utasunkról, mielőtt rátértem a második gyanúsítottunkra.
Tudtam, hogy érzékenyen fogja érinteni a téma, de azért bíztam benne, hogy a katonásabb énje veszi át az irányítást és kicsit készségesebb lesz. Mondhatni ennél többet vártam tőle, és ha azt hiszi ilyen egyszerűen szabadul akkor nagy tévedésben van. A kérdés, hogy vajon türelemmel, vagy a rangommal megyek nála többre? Végül az őszinteség mellett döntöttem.
– Ha Nikolai ártatlannak bizonyul, akkor is meg kell tudnunk, hogy ki a felelős. Ez most nem egy emberről szól. Egy ilyen ügy az egész hajót veszélybe sodorhatja. - mondtam ki hűvösen, ha eddig magától nem jött volna rá. Hagyok egy másodpercet, hogy egy kicsit elgondolkozhasson ezen, majd folytatom a kérdéseket.
– Észrevett bármi árulkodót vele kapcsolatban? Olyasmit ami akkoriban még nem volt gyanús, de utólag már intő jelnek hat? Esetleg komolyabban is érdekelte valami a flottával kapcsolatban? Teszem azt, a hajó egyes rendszerei? - sorolom elég kíméletlenül. Csinálhatjuk ezt így is, ha máshogy nem megy, de ezek olyan információk amikre most nagyon is szükségem van, ha az ügy végére akarok járni.