A forrás után elindulok, hogy olyan helyet találjak, amely képes étellel ellátni. Ez lehet gyümölcsös, vagy valamilyen föld, ahol olyan zöldségek vannak, mint például nálunk a répa, krumpli. Ez azonban sokkal hosszabb menet, mint számoltam. Rám esteledik lassan, és én még mindig nem találtam az erdőben olyan növényt, amelyet megehetnék. Vadászni pedig sajnos nem tudok. Halkan sóhajtok. Még sötétedés előtt találnom kellene akkor egy olyan rejtekhelyet, ahol a vadállatok nem zabálnak fel éjjel. Végül csak beesteledik, jobb ötlet híján elkezdek felmászni az egyik fára. Már lassacskán elérek egy magasabban lévő, vastag ág felé, amikor hirtelen valami fa lakó lény jelenik meg a lombok között, és egyenesen az arcomba visít. Szemei iszonyat nagyon, kerekek, pofája ovális és lapos, a teste inkább lajháréhoz hasonlít egyébként. Felsikkantva, reflexszerűen hőkölök hátra, ennek viszont az az eredménye, hogy nehéz táskám szinte hátra húz. Egyik kezem lecsúszik az ágról, amit éppen fogtam, így kissé megzuhanva, egy kézzel kapaszkodom tovább egy másik, vékonyabba. A lény, persze, mire visszanézek, már nincs is itt. Lehet, elmászott az ágakon. Kicsit riadtan próbálok megkapaszkodni azon az ágyon, de mivel félig lógok, ezért nem érem el. A lábammal biztos pontot keresnék, ám nem sikerül találni. Ha innen most lezuhanok, akkor egy gerinc törés garantál. Még egyszer, újra megpróbálom meglendíteni a karom, hogy elérjem az ágat, mert érzem, hogy az ujjaim már csúsznak le, fájnak, engedik el az ágat. Nem sikerül. Eddig tartott hát a szerencsém, és vele az utam. Mint aki elfogadta a sorsát, úgy hunyom be a szemem, és engedem el az ágat. Legyen, aminek lennie kel..
Könnyedén követem az embert, és figyelem őt. Látszólag ártatlannak tűnik, de ki tudja. Sose lehet tudni, jobb vigyázni, nekik fejlettebb holmijaik vannak, amik jelenthetnek erősebb fegyvereket is. Egyértelmű hogy pusztításra teremtettek, ezért sem bízom bennük. Vajon ott ahonnan jöttek, mi történt? Miért hagyták el a helyet és adták a fejüket vándorlásra? Az állatok is akkor vándorolnak, ha sokan lettek, vagy egy két egyed erősebb lett és új hely után kell néznie. De volt már olyanra is példa, láttam hogy simán túl sokan lettek és megölték egymást a saját háborújúkban. Róluk is eltudom ezt képzelni. Észrevétlen haladok a közelében, s egyszersmind éberen, mert tudom ,hogy egy olyan helyre érkeztünk, ami veszélyesebb mint a korábbi forrás. Majdnem elnevetem magam, amikor a jámbor fa lakó lénnyel fut össze, de a helyzet komolyabb mint gondolom. Fél kézzel lóg a fáról, annyira megijedt. Nem is értem, hogy miért akart annyira fára mászni. Talán eltévedt? Tényleg nem látok nála olyan célirányos fegyvereket, sem pedig bozótvágó kést. Azonnal lépek, hisz mégis életveszélyben van, így egy tömörebb levegő lapot küldök a talpai alá, amiben van rengeteg föld is, így elsőre inkább föld használónak tűnök; s enyjén meg is nyomom a talpát vele,hogy érezze, már nem a levegőben van. Ha rálép, látom hogy ráhelyezi a súlyát és elengedi a faágat, akkor elkezdem őt leengedni a föld felé, egyenesen elém szállítva őt. Csak állok előtte és figyelem őt. Leemelem a fejemről a csuklyát, és félrebiccentem a fejem. A tabardom, mert most csak az van rajtam, csuklyás kivitelben, vállig ér, a karjaimat szabadon hagyta. Nincs rajtam a levegőt uralók színe. Csak hümmentek. - Telepes vagy? – igen ,ha elviszem a telephelyre, akkor az övéivel lesz, az neki is jó lesz. Remélem érti hogy mit akarok tőle. A nevem felesleges, nem kell tudnia.
Már épp feladtam volna mindent, mikor hirtelen a talpam alatt megérzek valami keményet. Lenézve látom, hogy az.... föld. Egészen megilletődök. Egy pillanatra nem is vagyok benne biztos, hogy ráállhatok, de végül is mit veszthetek? Így is úgy is lezuhanhatok. Csak rá helyezem a testsúlyom, de közben még kapaszkodok. Csak akkor engedem el az ágat, ha biztosnak érzem. Kicsit fura, kicsit imbolygós, erős zúgást is hallok mellé. Végül a talajdarab megindul, én pedig kicsit megingok, de végül megtalálom az egyensúlyom rajta. A haladási irány felé nézek, és már látom is, hova tartok. Egy férfi áll a oda lent, és ő elé is tesz le ez a kis darabka föld. Már most tudom, hogy bajok lesznek, mert megszólal, de fogalmam sincs, hogy mit mond. Lehet, hogy lehülyézett, leügyetlenezett, vagy egyszerűen csak megkérdezte, hogy jól vagyok-e. Sajnos nem beszélem az ocantisok nyelvét. - Köszönöm. - mondom, bár úgy sejtem, hogy ő pont ugyan annyit ért belőlem, mint én ő belőle. Ezután csak állok pár másodpercig. Elég kínos a helyzet, fogalmam sincs, mit akar. Az biztos, hogy a natívokkal vigyáznom kell, mert mint látható, elég veszélyesek is lehetnek. - Hát jó, én köszönöm szépen, hogy megmentetted az irhámat, de most már igazán mennem kell, mert a végén besötétedik és addig is találnom kell valami biztonságos búvóhelyet, szóval még egyszer köszi, további szép napot, jó szerencsét, vagy ilyenek, fogalmam sincs, nálatok ez hogy más, pá, csá, au revoir! - kezdek el dumálni, miközben lassan megkerülöm őt, és elindulok ... valamerre. Végül intek neki köszönésképpen, aztán megfordulok és elindulok vissza a hegy felé. A forrás legalább magasabb ponton van, többet látok, mint itt a fák között.
Figyelem őt , és egyáltalán nem értem, hogy mit magyaráz. Látszatra úgy néznek ki mint mi és mégse úgy működnek. Ez az első alkalom, hogy testközelből sikerül látnom egy embert. Annyit tudok, hogy rövidebb ideig élnek. Nincs különleges képességük, csak ürbéli fegyvereik. Mondjuk eddig az űr se izgatott, jól megvagyok én itt, az itteni életemmel. De bár ne jöttek volna ide, nem érzem őket őszintének. De erről ennyit, végtére is , nem fog az én erdőmben vagy annak közelében kószálni. Leesett onnan fentről, neki pedig a többi társa közt lenne a helye, éppen ezért úgy döntöttem, visszaviszem őt az övéi közé, miért? Mert ez a szabály, és egy embert nem bújtatunk. Ők maradjanak csak a táborhelyükön. Ahol a kristályainkat bányásszák, és piszkálják, szintén nem tetszik a természet meg fogja ezt bosszulni. Széttárom a karom, nem értem, hogy mit magyaráz hosszan, de a végét elcsípem, a hangleejtésének, mintha búcsúzkodna? Sóhajtva csóválom a fejem. - A forrástól a hegyek irányába veszélyes, de hiába magyarázom neked… - elpillantok a házam irányába, innen nem látni, két napi járóföldre van attól a helytől ahonnan ő leesett. Elfüttyentem magam, élesen és hangosan. Rövidesen a kocsim az ami megjelenik egy termetes állat kíséretében, szerencsére mindent felszíjaztam és kötöttem a szekérre. - Hé! – kiáltok utána – Kajára szükséged lesz, ha itt akarsz meghalni. Legalább eldobod a vadnak, és talán nem téged hanem a gyümölcsöt eszi meg. – megrántom a vállam, majd beleharapok a lédús gyümölcsbe és a kézfejembe törlöm az arcom, aztán egy original darabot fogok és nyújtok felé.
Persze búcsúzkodásom után már ő is elkezdett valamit mondani az orra alatt, de mivel nem értettem, nem foglalkoztam vele túl sokat. A füttyentésre azonban megálltam. Ez egy jel. De kinek? Minek? Remélem nem valami ninja társaknak szól, hogy vágjanak le. Megfordultam, oda néztem. Fura hangot hallottam. Léptek, valami nyikorgása, csilingelés. Aztán eltátottam a számat, amikor megláttam a böhöm nagy állatot. - Váóó! - a férfi felszállt a szekérre, amit az izé húzott, és elkezdett valami gyümölcsöt enni, én addig óvatosan megközelítettem a lényt és a műszereimmel elkezdtem vizsgálni. Aztán újra hozzám szólt a pasas, de nem értettem semmit, csak hozzám vágott egy olyan gyümölcsöt, amit ő is evett. Pislogtam kettőt. Gyorsan megszagoltam, megnéztem... Miért adta? Talán hogy ezzel ismerkedjek az állatnál..? Hát jó. Mint réges rég a lovaknál szokás, kinyújtott tenyeremmel felkínálom ennek az izének ezt a másik izét...és persze közben remélem, hogy nem harapja le a kezemet. Persze a mozdulat közben bizonytalanul nézek fel az ipsére. Most akkor jól csinálom? Erre adta egyáltalán?
Elkapja, legalább nem valami kétbalkezes. A telepesek táboránál jellemző volt a kétbalkezesség, különösen az ilyen kütyüs emberekre, ellenben amelyik fegyverrel volt, az már nem engedett meg magának efféle apró bakit. Mindenesetre lép egyet hátra a gyümölcsös barátkozási kísérletnél , jelezve a jószág, hogy nem akarja megenni, azt a kerekded izét. Figyelem ahogy a szekér megérkezik és le is fékez, majd ahogy közelebb lép és próbálna barátkozni a jószágommal. Felkacagok és megrázom a fejem, még mindig rázkódom a nevetéstől, aztán leugrok a kocsimról, és megkerülöm, a hátuljában van egy hordó, egy dögöt húzok ki belőle és intek a nőnek hogy lépjen hátrább. Ez nem gyümölcsöt eszik. Vannak olyanok is,de ez a fajta nem. Nem árt, ha ki tudom fogni a kocsiból és nekiáll harcolni ő is. Ledobom a dögöt a lábai elé, ekkor fel is kapta kicsit a fejét, amúgy jámbor, de hiába magyaráznám az ember nőnek, nem hiszem, hogy megértené. Megint intek neki, hogy lépjen hátrébb, én is tetszek hátrább egy lépést, és szinte két falásra be is tolja a jutalmát, mert idejött, még szép. A nadrágom szárába beletörlöm a kezem, és tovább eszem a gyümölcsömet, elmegyek a hordóhoz és előre hozok még egy dögöt, felé nyújtom majd az állat felé mutatok vele. - Odaadod neki? – vicces, érdekes ahogy reagált rá. Rögtön megnézte a kütyüivel, engem meg azok érdekeltek, nem kellettek, úgyse tudnám mire használni, de érdekelt, hogy miért csipogtak amikor odalépett az állatomhoz. Nem fájt neki, de érdekelt. Ám még nem fogom túlságosan érdeklődőn célirányosan megböködni azt a valamit.
Oké, az elején még menthetetlennek tűnt a dolog, de most már kezdünk egymásra érezni az ipsével. Habár jó hangosan kinevet, amiért oda nyújtom a gyümölcsöt az állatnak, nem érzem magam kellemetlenül. Honnan kéne tudnom, mit eszik? Figyelem, ahogy leszáll a szekérről, és hátra megy. Addig én az egyik műszerrel megvizsgálom a lényt. Még mielőtt bármit leolvashatnék azért a dologból, már hátra is int tőle a férfi, én pedig engedelmesen hátra lépek, kezében azonban látok valamit... valami állatnak a tetemét. A sajátja elé veti, az pedig be is falja. Tehát carnivore. Fura, nem is gondoltam volna elsőre róla, hiszen tök nyugodt. Habár egy-két dolog még is árulkodó jel rajta. A férfi ismét hátra megy, visszatér és felém nyújt egy dögöt. Kérdő hangsúlyt veszek ki a szavaiból. Gondolom azt kérdezi, hogy megetetem-e én is. Hát... miért is ne! Elteszem a készülékemet, aztán elveszem a tetemet. Szaga csak kicsit van, mintha nem rég lenne halott, még egyáltalán nem kezdett neki a bomlásnak. Friss lehet. Talán pár órás. Oda dobom az izé elé, és figyelem, hogyan falja fel. Érdekes megfigyelni azt a módszert, ahogy eszik... A nyelve mintha... fűrészes lenne? Ez igazán érdekes. Ha lehetne, megvizsgálnám. Na mindegy, csak fogok egyszer egy döglött példánnyal is találkozni. Ezután előveszek egy fertőtlenítő kezdőt a táskámból és bele törlöm a kezem. A szagán lehet érezni, hogy nem egy sima kendő, tapintásra nedvesebb. A férfi felé nyújtom, kérdő arccal, hogy kéri-e. Bár szerintem fogalma se lehet arról, hogy mi ez, vagy hogy milyen betegségeket kaphat el egy döglött állatról. Mindegy, azért próbálkozom. - Tessék. Használd. - tartom neki.
//Szia! Nem tudom, mikor lesz legközelebb alkalmam írni, most tudtam, szóval gyorsan megírtam. Remélem jó lett! //
Igazából már megvan, hogy mit fogok vele tenni, megfigyelem őt, mindent jelentek népünk vezérének. S ha kell, kivégzem, ennyire egyszerű. Nem esik nehezemre megjátszani a barátságosság látszatát, mert ugyebár, elvégre az ocantisok kedvesek, szeretik egymást. igen egymást. Homlokráncolva figyelem a holmijait, hogy mit honnan vesz elő. Egyáltalán nem finnyás, formás a teste is, meglepő hogy ilyenre is képesek az űrben, úgy tudom hogy ott nagyobb terhelésnek van kitéve a testük, edzenük kell. Na de mindegy is. Előkap valamit a táskájából, valami nedves kendő a szaga is förtelmes, én beletöröltem a kezeimet a nadrágom szárába, engem aztán nem zavar egy kis dög szag. Meg aztán… eddig is megvoltam anélkül a mifene nélkül. Elveszem, két ujjam közé csippentem és megszaglászom fintorogva, majd vissza is adom neki. Büdös! - Ahj… ez undorító! – tapogatom meg ezt a valamit, nem határozottan nem lehet megenni, a szaga se tetszik, mégsem adtam vissza, mert annál nagyobb a kíváncsiságom. meglengetem Onix orra előtt, mire prüszkölve kapja hátra a fejét és tesz már lépést hátra. -Szerinted se kaja… kezet törölgetett vele… -megszaglászom a kezem, nem büdös, csak dög szaga van, hát jó… a dög szaglán azért türhetőbb ez az új… akármilyen szag. Ha elkábítani akart volna akkor mutatás nélkül adja a kezembe és most már a földön feküdnék. Miután használtam visszaadom neki, tegyen vele amit akar, azt is megnéztem ,hogy koszosabb lett, hát jó piszkos volt a kezem mit se mondjak. Nem mintha haza érve nem mosnám meg, mindegy. Ennek furcsa szaga van, az állatok, a vadak egyből kiszagolják, préda lehet az erre járóból könnyedén. Csóválom a fejem és összefonom a kezeimet a mellkasom előtt, őt nézem, nem kérdés, egy percig se élné túl az erdőben. Intek neki, hogy kövessen, felszállok a kocsira, és meglapogatom magam mellett a szekéren az üres helyet. Ott helyet tud foglalni, az üzletünk meghiusult, az ismerősömmel, majd el kell mennem a városba cserélni. De addig mit csinálok vele? Ha megszólal levágja egyből mindenki,hogy nem ocantisi.
Hiába mutattam meg neki, nem érti. Arra való, hogy beletörölje a kezét, de nem érti. Pedig megmutattam neki! Megcsóválom a fejem, csak akkor kezdek bólogatni, amikor végre megtörli a kezét. Persze előtte kötelező volt megmutatnia az állatkájának, amely prüszkölt is egyet. A hangon halkan elnevettem magam. Mikor visszanyújtja, összegyűröm és egy zacskóba teszem. Majd később megsemmisítem tűzön. Ezután csak álldogálok egymással szemben pár másodpercig. Ő karba teszi a kezeit és figyel, én pedig nem tudom, hogy most mire vár.. Mehetek végre? Mielőtt megmozdulhatnék, ő teszi ezt meg előbb. Felszáll a kocsira, aztán megtapogatja maga mellett az ülést. Egészen meglepődök. Hova vinne..? Kicsit gyanúsan méregetem egy kicsit, de a kalandvágy hirtelen eluralkodik rajtam, úgy hogy nem habozok tovább és sietve felszállok mellé. Nem igazán kell segíteni, gyorsan felpattanok és elmosolyodva nézek le a lényre. Most van időm megvizsgálni, szóval be is fejezem az elkezdett dolgot: csőrös zöldfutó. Hm. Egészen lenyűgöző adatokat olvasgatok róla az adatbázisból. Egészen addig bújom a szavakat, amíg döcögősen el nem indulunk, aztán elteszem és figyelem a tájat. Kérdőn nézek ezután a férfire, aztán hátra a rakományra. Próbálom kitalálni, mit csinál velük. Hozza, vagy viszi? Illetve azt, hogy mit vett, vagy adott el. Farmer? Kovács? Ács? Régi mesterségek... Az emberek között már alig van ilyesmi, mindent megcsinálnak helyettünk a gépek. Inkább matematikusok, informatikusok és technikusok vannak már csak közöttünk.
Igazából nem tudok semmit sem kivenni a szerkezetéből, mármint az ő írásmódjukból, viszont a hátasomra Onixra irányítja, nem áll ki belőle semmi , nem szúrkálja, akkor talán nem bántja nem? Hozzá se kell érinteni és máris olvas dolgokat? A válla fölött áthajolok és figyelem a szerkezetet, nekem egyáltalán nem tűnik hasznosnak, még csak kitörölni se tudom vele magam, mert elég szögletes és túl kemény… mindegy. A kezembe veszem a gyeplőt és csapok vele egy finomat, majd elindul a kocsi, olyan utakon megyünk amit már jobban jártunk, kevesebb a veszély. Ahogy haladunk a tanyámhoz egyre közelebb jelennek meg a kedvesebb állatok hangjai, a háztájiak, és egy kis föld út vezet a házamhoz. Fából készült, gangos, az alsó szinten van a nappalim a kandallóval, és a konyhám, ez szinte egybe is nyílik, ezen a szinten van a fürdőm is, az emeleten pedig a hálóm, és még néhány vendégszoba, mind fent foglal helyet, így az alap terület odalent is elég nagy. Hiába ha vendégségbe jön a család, akkor helyet kell adjak nekik is. A háztól külön egy kisebb épület, és távolabb pedig a jószágok épülete látható, vannak békésebb füvet legelésző állataim is,azokat egy karámmal zártam el. Onixhoz hasonló hátasom még kettő van, ők külön helyet kapnak, zártabbat a többitől. A pajtához hajtok, ott lepattanok a kocsiról és intek a nőnek, hogy szálljon le és álljon meg egy helybe, nem akarom, hogy elcsászkáljon. Remélem nem megy sehova, addig kikötöm Onixot, és bevezetem a helyére, adok neki enni, és a többieknek is , mindegyik külön vályúból eszik. Így a friss dög letudva. A kocsiról lepakolok néhány holmit és a pajta ajtaja mellé állítom, aztán így a könnyebb rakománnyal, visszanavigálok a ház felé vele, az ember nő meg se tudná mozdítani, de nekem nem nagy munka. Ezen már csak a házba való holmik maradtak, új ruhák nekem, huzatok az ágyneműkre, Nem adtam el néhány szőrös holmit, ezek takarózni jók lesznek a hidegebb időszakra, remélem velemtart ez a nő. Így hátra pillantok a vállam felett. Elgondolkodva ráncolom a homlokom, végül sóhajtva előre megyek a házba, rá érek lepakolni. Megmutatom neki a földszinti fürdőt, dézsa van, hatalmas, mert nem kis ember vagyok és ha tehetem szeretek fürdeni, hosszasan, kívülről egy kemencében lehet alágyújtani, és jó sokáig meleg a víz, rá pillantok, kelleni fog neki is egy törölköző. Majd később hozok le, de rámutatok a feketére az akasztón, majd magamra, jelezve hogy az az enyém. Ezután intek újra hogy kövessen, és felvezetem az emeletre, a velem szemben levő szobát fogja megkapni, be is nyitok, egyszerű ágy, fa keretes, aztán ablak, ami a szántásra néz. Intek hogy ide bemehet, majd magára hagyom, és lemegyek a földszintre, hogy berámoljam a házba a szekérről a holmikat.
Szer. Jún. 06, 2018 9:40 pm
