Belépés
csatlakozz be a játékba!
Neved:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Walkie Talkie
a fórum kommunikációs csatornája


Galaktikus feljegyzések
legújabb hősi eposzaink

Statisztika
so many stars shining in the sky

Kasztok Nők ♀ Férfiak ♂
Föld eleműek 2 1
Víz eleműek - -
Tűz eleműek - 1
Levegő eleműek 3 1
Emberek 1 2
Telepesek 1 1
Katonaság 1 1
Flotta 10 13
Consilium - 2
Lázadók 3 1
Összesen 21 23

Stars can't shine
without darkness

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (23 fő) Kedd Jan. 02, 2018 2:01 pm-kor volt itt.

Share | 
 

 Forrás a hegy lábánál

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4
ÜzenetSzerző
 #31•• TémanyitásTárgy: Re: Forrás a hegy lábánál   Hétf. Dec. 03, 2018 3:00 pm

A vér visszahull a gyilkos fejére.
Krizia & Arhkax
Szeretek a pillanat erejével felbukkanni, s zavart okozni az éterben, ennek tökéletesre fejlesztésére pedig több évtizedet szántam. Hiába uralja egy ocantis valamelyik elemet, nálunk ez a természetes. Lehet, hogy könnyedén elbújhatnánk egy ember elől, de a fajtársaink ugyanolyan könnyedén a nyomunkra bukkanhatnak, ahogyan mi eltűntünk a föld felszínéről. Egész életemben menekülnöm kellett, de az üldözőimet sosem hibáztattam. Én voltam a sötétben lapuló árny, ki asszonyaikat s lányaikat elragadta... Meg kellett hát tanulnom kivonni magam a világból.
Kiül arcomra egy sejtelmes mosoly, mikor Krizia a földre kerül, s ez a mosoly bizony még inkább csak szélesedik, mikor megpillantom rajta a zavart, s azt a bájos pírt, mely oly széppé varázsolja orcáját.
- Természetesen, sok mindenkit ismerek, még ha ez fordítva nem éppen van így. Nem vagyok közösségi ocantis, ezért nem igazán láthattál még. - miután megkötöttem a csomót a köpenyen, nyújtom felé kezem, hogy felsegítsem a földről. Ha elfogadja, úgy közelebb lépek hozzá, ha nem, ez esetben maradok a helyemen.
- Ki tudja? Pár éve még arra sem gondoltunk volna, hogy az égből emberek érkeznek. Veszélyes világot élünk, Krizia, nagyon veszélyeset. A bizalom egy olyan kincs, amit nem szabad csak úgy osztogatnunk. A magam fajta ocantisok pedig mindig érdekeltek voltak a közösségben, vagy legalábbis a kérdés, hogy miért választottuk a magányt. - a hangom mélyen búg, miközben csökkentem a távolságot köztünk, s tekintetem a hölgyemény holmija felé vándorol. Békés leányzónak tűnik, ám annál kíváncsibbnak. Hányaknak ez okozta már a vesztét...
- A természetben fellelhető magvakra talán még nem mondta senki, hogy az az övé, így nem, nem hiszem, hogy tiltott dolgot csinálnék. Miért, másnak tűnik a helyzet? - kérdem sejtelmesen, miközben újra végigpillantok rajta. Nem szemtelen vagy illetlen módon, sokkal inkább felmérem, kivel is van dolgom.
- Egyrészt nem hallottam még az esküvődről, másrészt pedig balga lenne az a férj, aki ilyen egyszerűen kiengedné mostanság a feleségét egyedül a nagyvilágba. Amióta megjöttek az emberek, sosem lehet tudni, ki figyel minket... S nem, ne higgy paranoiásnak, csupán elővigyázatos vagyok. - egészen addig lépkedek felé, míg a víz megakasztja a leányzó lábát. A mérgező tekintetem mélyen fúrom az övébe, s mikor észreveszem, hogy egy tincset eltűr a csodás hajkoronájából, váratlanul az én kezem is lendül. Nem támadóan, sőt, kimérten és lassan, s ha nem húzódik el, úgy a másik oldalon én tűröm el az egyik tincset arcából, ám mikor visszahúzom a kezem, váratlanul egy vérvörös szárnyú pillangó csücsül rajta. A titokzatos mosoly még mindig ural, még akkor is, mikor megpróbálom megfogni egyik kezét, hogy ujjára átmásszon a pillangó. Ha esetleg elhúzza, úgy azonnal porrá válik.
- Ezt nem lehet elmondani. Ezt érezni kell... - súgom felé, s ha nem húzta el a kezét, úgy a pillangó átmászik a kezére, ahol is pillanatokon belül azzá válik, amiből született - földdé.
- Hiába is jársz iskolába, hiába tanítanak neked sok mindent a tanárok, a mi képességünk sokkal különlegesebb annál, mint amit tanítanak. Különlegesebb, és hatalmasabb. Csak úgy tudod elsajátítani, ha te egymagad érzel rá a természet rezgéseire. Ha te magad keresed meg az utat, nem pedig azon a bizonyos kitaposott ösvényen jársz... - ekkor hátrébb húzódok, majd lassú léptekkel megindulok a rajza felé. Kíváncsian tekintek a vászonra, majd újra vissza Kriziára.
- Mi motivál arra, hogy ilyen formában örökítsd meg a pillanatot? Mindig is csodáltam az ilyen ocantisokat, kik ennyire érzékenyek a művészetekre. Én magam már nehezebben tudnám e világra lehozni a képzelgéseimet. Ha mutatsz egy-két trükköt, talán én is segíthetek abban, hogyan sajátítsd el még jobban az erődet, s formáld igazán egyedivé. - vonom fel a szemöldököm egy félmosollyal, mikor megteszem neki az ajánlatot. Eleinte ugyan semmi ilyesmi nem fordult meg a fejemben, hogy én bárkinek is mutatnék valamit, de Krizia esetén különös érzéseim vannak. Van a szemében egy szokatlan csillogás, mely nem hagy nyugodni, s melyet meg akarok fejteni...



avatar


Ocantis polgár

Karakterlap :
Titulus :
The Monster
Tartózkodási hely :
Ocan bolygó
Hozzászólás száma :
46

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 #32•• TémanyitásTárgy: Re: Forrás a hegy lábánál   Hétf. Dec. 10, 2018 9:04 pm

Arhkax & Krizia
Kellemetlenül érzem magam, hogy így megijedtem és a földre kerültem, de próbálom összeszedni magam, így amikor a férfi kezét felém nyújtja, picit bátortalanul, de elfogadom a segítséget és így engedem, hogy felhúzzon magához. Ez után persze eleresztem, bár még mindig különösnek érzem, hogy tudja, ki vagyok.
- Te vagy Arhkax, igaz? - kérdezek rá kíváncsian, és most próbálok nem félős nyuszinak tűnni a szemében. Oly sok mindent beszélnek róla, de hogy mi az igazság, arról fogalmam sincs. Nem szeretek hinni a pletykáknak, szeretem mindenkinek megadni az esélyt, megismerni őket és magam dönteni az illetőről, hogy milyen is valójában. Ő se tűnik rossz ocantisnak, mert bár van benne valami félelmetes, egyben valami különös erő is, mely vonzóvá teszi. Mikre nem gondolok? Képzeletben jól meg is rázom a fejem, majd ez után kérdezek vissza arra, amit mondott. Méghogy én kém?
- Én mégis szeretnék bízni az ocantoskban és az emberekben is. - jegyzem meg kissé naívan, majd ez után teszem fel a következő kérdésemet. - És te miért választottad a magányt? - ha már így szóba hozta, nagyon is érdekelne a válasza, bár a közeledését nem értem. Mégis, próbálok nem foglalkozni vele és a cuccaim felé mutatok, jelezve, hogy tényleg nem hazudtam neki. Nem tudtam, hogy itt van, nem miatta jöttem ide, egyszerűen szeretem ezt a helyet és szeretek rajzolni is. De Ő mit keres itt? Rosszban sántikálna? Ahogy meghallom a válaszát, azonnal meg is bánom a kérdésemet, így elpirulva sütöm le szemeimet is.
- Bocsánat! Nem, nem tűnik másnak! - rázom meg fejem, értve egyet vele. Tényleg nem csinált semmi rosszat, én voltam pofátlanul kíváncsi. Nem szabadott volna ilyesmit tennem, mégse tudom őszintén bánni, mert ha nem jövök közelebb, akkor talán nem is beszélgetünk most mi ketten. Az esküvőm is szóba kerül, meglepően tájékozottnak tűnik, de amit mond, az kicsit feldühít.
- Ha lenne férjem is, akkor is oda mennék, ahova akarok és akkor, amikor akarok! Szabad világot élünk! - kezeimet össze is kulcsolom magam előtt, de mindezt csak rövid ideig, amíg ez a téma tart. - Én még nem találkoztam velük, de nem hiszem, hogy gonoszok lennének. Biztos van bennük is jóság! - meg akarom ismerni őket, látni akarom őket, hogy vajon milyenek és ez szemeim csillogásán is látszik. Mégis, a zavarom nem tűnik el, így igazítok meg egy tincset, miközben figyelem, ahogy a másik közeledik felém. Sajnos nem tudok akármeddig hátrálni, ez hamar világossá válik a számomra, Ő pedig már engem érint. Szép, barna íriszeim Arhkax szemeibe néznek, miközben engedem neki, hogy megigazítsa hajamat. Aprót nyelek, meg se merek szólalni, ahogy elhúzódni se, miközben a pillangót létrehozza, mely nemsokára átmászik kezemre. A suttogása borzongást kelt bennem, tekintetem mégse merem tovább az övén tartani, inkább lenézek művére.
- Csodálatos! - én is szeretnék ilyesmit létrehozni, valahogy erre még eddig nem volt példa. Szinte elszomorít, ahogy újból földdé válik ez a gyönyörű pillangó, így letekintek a porszemek után a földre, majd követem a másikat tekintetemmel.
- Ezzel tisztában vagyok. - több mindent szeretnék tudni, erősebb akarok lenni, egy igazi harcos, szóljon ehhez bármit a családom, de talán valahol gyenge vagyok hozzá. Mégse szeretném, ha ez így maradna, képes vagyok arra, hogy megerősödjek. A föld pedig hatalmas erőre képes, én pedig tudom uralni, bár mint kiderült, mindenre még nem vagyok képes, de ez betudható fiatal koromnak is.
- Szeretek rajzolni. Megnyugtat és kikapcsol. Olykor úgy érzem, hogy egyfajta menedék a számomra a rajz, melybe ki tudom fejezni minden érzésemet. Szívesen mutatok néhány trükköt, de ehhez érzék kell, ami nem tudom, hogy megvan-e benned. - nem gonoszságból mondom mindezt, de nem ismerem, ahogy Ő se engem. Mégis, az alku tetszik, nagyon is.
- Jól hangzik. Én benne vagyok! - mosolygok rá, majd lepillantok a rajzomra, melyre egy esőcsepp cseppen, ez után pedig még egy. Felpillantok az égboltra, úgy tűnik, hogy esőfelhők gyűlnek felettünk és meglehet, hogy vihar is lesz.
- De lehet máskorra kell halasztanunk a tanulást. Vagy menjünk egy fedett helyre? - nekem az is megfelel. Biztos van a közelben egy barlang vagy valami, ahol meghúzhatjuk magunkat, de akár a földből is építhetünk magunk köré egy kis menedéket az eső elől. Meglátjuk, hogy Arhkax hogy szeretné, de én elkezdem összeszedni a holmimat és nemsokára azt egy ruhazsákba teszem, melyet vállamra kanyarintok.


avatar


Ocantis polgár

Karakterlap :
Tartózkodási hely :
Ocan
Hozzászólás száma :
20

Felhasználó profiljának megtekintése
Vissza az elejére Go down
 

Forrás a hegy lábánál

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Volentis 142 – Memento mori :: Volentis 142 FRPG :: Ocan bolygó-
^
ˇ