Gyengélkedô

Legénységi fedélzet

Modern, jól felszerelt orvosi szoba, vizsgálók, és egy 10 ágyas betegszoba. Szükség esetén sürgősségi beavatkozások végzésére is alkalmas.

A Dobrik kapitánnyal történt beszélgetés lezárása, - bár azt hiszem, mindketten örültünk volna neki - , nem jelentette automatikusan a kettőnk közös dolgának lezárását.  Tudtam, hogy a másik két jómadár sorsa még ezután fog eldőlni, de ott akartam lenni, mikor a kapitány meghallgatja Hwan nővért.  Ahogy megbeszéltük a rövidke üzenetváltás során, a Gyengélkedő előtt várakozom a kapitányra, már a megbeszélt időpont előtt 5 perccel. Az orvos tájékoztatása szerint a nő éber, maradandó agysérülést nem szenvedett, ám az emlékezete egyelőre ködös, retrográd amnézia tüneteit mutatja. Ez nem hangzik valami bíztatóan, de mindenképpen szeretnék pontot tenni ennek az ügynek a végére, mielőtt vissza indulok a Svalbardra.  Egyelőre a kapitányra várok, pedig az is lehet, hogy ő már a gyengélkedőről fog kilépni egy-két percen belül. Én legalábbis simán el tudom ezt képzelni róla.

Késéssel érkezem. Nem szándékosan, valóban dolgom volt a hídon, és nem csak Nadine-t akarom hergelni ezzel, de...tekintve, hogy úgysem fogja ezt nekem elhinni, nem is erőltetem magam. Egyenes háttal érkezem, és vigyorognék is, ha nem tudnám, Hwan hogy fest az ajtó túloldalán. Ez még attól is elveszi a kedvem, hogy Felségnek szólítsam.
-Üdv.
Kinyitom előtte az ajtót, odabent pedig első dolgom kiküldeni mindenkit. Amint magunk maradunk a nővérrel, szólalok csak meg.
-Elmesélné kérem, mi történt? Csak nyugodtan. Van időnk.

Kómás vagyok, már-már majdnem bealudtam volna, mikor vendégk érkeznek hozzám. Összeráncolom (vagy valami hasonló) a homlokomat, úgy pislogok az érkezőkre. A Kapitány és... Miss. Blackburn.
-Mi?-Pislogok egy sort rájuk. Nem fogom fel rögtön, hogy mit is akarnak most tőlem.
-A bázisra gondol?-Lehet, hogy idiótának tűnik, de most ez kissé nagyon is váratlanul ért engem. Igazán is szólhattak volna, hogy jönni fognak.

Nem izgat, hogy késik néhány percet a kapitány. Nem kezdek el agyalni rajta, hogy szándékosan várat-e vagy sem, mert teljesen fölöslegesen hergelném magam. Ha már neki úgysem menne most. - Kapitány! - semleges arccal, semleges hangon köszöntöm, de szándékosan csakis és kizárólag így szólítom mostmár, hogy éreztessem vele, mennyire ragaszkodom azokhoz a dolgokhoz, amiket korábban mondtam.

Megállok Chen nővér ágya mellett és kedvesen mosolygok rá, amikor ránk pislog félkómásan. Aztán persze vetek egy rosszalló pillantást a kapitányra, és finoman a nővér karjára teszem a kezem. - Ne haragudjon, hogy ezzel zavarjuk lábadozás közben, Nővér. Elég erősnek érzi magát egy kis beszélgetéshez? - kérdezem kedvesen, aztán visszahúzom a kezem és türelmesen várok.

Bólintok, majd oldalra sandítok a fekete hajú átok nőszemélyre.
-Igen, a bázison történtekre. Tartok tőle, nem várhat a dolog.
Megfordítom a tabletem, hogy láthassa, és a kijelzőn ott van minden ember képe, aki a Svalbard-on tartózkodott, mint valami tabló. Nadine képe is ott van köztük. Nem válogattam ki a nőket sem. Sőt...a gyanúsítottak közt van a fiam is. Bár ha rábök, akkor abból csak azt vonjuk le, hogy a sérülése súlyosabb mint gondoltuk.
-Meg tudja mutatni, ki vagy kik tették ezt magával?

Megpróbálok picit felülni, bár nem megy valami jól, így inkább hagyom is a dolgot. Már jobban vagyok valamennyire, de még mindig nem az igazi. A tükörbe még azóta se mertem belenézni. Én is villantok egy mosolyt Nadinera.Egy kissé kedvesebben szól hozzám, mint a Kapitány, ami kicsit fura nekem. A Kapitányt ismerem, de a nőt nem, csak hallásból.
-Persze segítek, amiben tudok.-Bólintok is hozzá egyet, majd a tabletet a kezembe veszem. Megnézem magamnak a képet. Alaposan végig nézem. Forlanit elég könnyen felismerem, de a másik kettő már nehezebben megy.
-Forlani és azt hiszem ők ketten voltak...Viszont az ő nevüket nem ismerem.-Mutatok még két pasasra, akiknek az arca ismerősnek tűnik nekem, majd vissza is adom a Kapitánynnak a tabletet.

- Maradjon csak nyugton! - állítom le kedvesen a nőt, mikor üléssel próbálkozik. Helyette emelek egy kicsit az ágy fejtámláján, hacsak nem szól érte. Feszülten figyelem, ahogy a tableten lévő képeket nézegeti, és csak remélni tudom, hogy emlékszik, és a megfelelő arcokra fog rámutatni. El sem tudom képzelni, milyen lehet most neki, és azon sem csodálkoznék, ha az agya ezt az egészet ki akarná törölni, és semmire sem emlékezne. De szerencsére -vagy nem?- emlékszik. Forlani után kissé bizonytalanabbul ugyan, de rámutat a másik két tettesre is, Morrow-ra és Beatie-re is. Vetek egy pillantást a kapitányra, aztán a nőre mosolygok megint. - Köszönjük, Hwan nővér. Esetleg el tudná mondani, hogy mire emlékszik? -

Elismeréssel tartozom, amiért nem dörgöli az orrom alá, hogy Hwan azokra az arcképekre kattint, akikről ő állította, hogy ezt tették vele. De aztán lehet csak arra vár, hogy kimenjünk innen. A készüléket minden esetre elteszem. Úgy tűnik, lesz ma még dolgom bőven.
-És ne aggódjon, már nem bánthatják magát. Sem ma, sem máskor.
Próbálok semleges lenni. Remélhetőleg nem hallható ki belőle a véglegesség, igaz, egyenlőre csak az egyiküknél 100% hogy soha többé nem csinál ilyet, igaz mást sem.

Pislogok párat a Kapitány szavaira. Nem tűnik nekem túl bíztatónak a dolog, de nem kérdezek rá. Még nem. Előbb inkább Nadira pislogok, majd bólintok egyet jelezve felé, hogy megpróbálom elmondani neki, hogy mire is emlékszem.
Egy nagy levegőt veszek, majd igyekszem minél részletesebben elmondani nekik a dolgokat. Fogalmam sincs, hogy mennyire fogok rá emlékezni. De meg kell próbálnom.
-Elmentünk a bázisra. Engem már nagyon érdekelt, hogy hogy állnak ott a munkák, de legfőképpen milyen a gyengélkedő... Szakmai ártalom.-Mosolyodom el, próbálom minda kettejükkel felvenni a szemkontaktust, de sokkal egyszerűbb lenne, ha egy oldalon lennének.
-Öhm... előjáróban még annyi, hogy Forlanival nem rég volt egy randi féleségem,de... de elég rosszul alakultak a dolgok. Erőszakos lett, miután nemet mondtam neki... Másnap már a gyengélkedőn volt törött orral...-Bár nem szokásom a magánéletemet csak így kitárgyalni, de úgy vélem ezt tudniuk kell.
-A gyengélkedő felé vezető folyosón voltam, mikor megjelentek mögöttem. Forlani beszélni kezdett hozzám. Én megálltam és válaszoltam neki.-Mi a francért nem foglalkoztam vele? Ha hagytam volna a francba talán most nem itt lennék.
-Elég feszült volt, de én nyugodt maradtam. Próbáltam vele normálisan beszélni... A másik két pasi nem jött oda, ők messzebb voltak tőlünk. Engem okolt amiért eltörték az orrát és ideges volt, amiért Alexandroval jóban vagyok...-Azt azért nem fogom elárulni nekik, hogy több volt az annál, amire Forlani rájött, vagy csak látta, hogy sokat jártam hozzá és rögtön erre gondolt.
-"Na majd én gondoskodom róla, hogy többet rád se nézzen!"-Ismétlem meg szó szerint a szavait. Erre is tisztán emlékszem még.
-Elkapta a nyakamat....rám köpött, majd kaptam tőle egy öklöst... Arra emlékszem, hogy iszonyatosan fájt, elengedett és én a földre estem... Öhm utána már nem tudom, hogy mi is volt pontosan. Csak a hátamba éreztem fájdalmat... Valaki belém rúghatott, de nem Forlani volt az. Ő előttem volt... Utána képszakadás... Sajnálom.-Próbálok nem összeesni és nem elsírni magam. Nem... Itt a Kapitány, aki számít a munkámra. Nem mutathatom meg, hogy mennyire megviselt ez...

Nem a kapitányra, és legfőképpen nem a korábbi kakaskodásunkra koncentrálok most. Hwan nővér valószínűleg élete egyik legnagyobb traumájáról készül beszámolni, úgyhogy együttérző, bátorító kis mosollyal fordulok felé és aprót biccentek, mikor belekezd, jelezve,hogy értjük,  tudjuk, milyen is az a munkamánia.
A Forlanival történt randijáról is van tudomásom,hiszen nem véletlen, hogy a fickó a bázison kötött ki, ahogy az sem, hogy mindenki, aki nőnemű, nagy ívben elkerülte őt. Attól, hogy a kapitány szeméttárolónak nézi a Svalbardot, mi még nem szeretjük az erőszakolókat, sem az agresszív állatokat és nem könnyítettük meg a fickó dolgát. Talán ez is okozója volt ennek a szörnyűségnek.
Ahogy a nővér tovább mesél, egyre rémesebben érzem magam. Észre sem veszem, de a kezem megint a nővér karjára kerül és bátorítón meg-megszorítom picit, amikor úgy látom, nehezére esik folytatni. Ami persze nem is csoda. Hallgatni is épp elég nehéz. Nem sokat aludtam, mióta Forlani meghalt. Hidegvérrel elvenni valaki életét nem olyasmi, amiről azt gondoltam, hogy valaha is képes leszek, mégis megtettem. Chen beszámolóját hallva viszont úgy érzem, ma éjjel könnyebben fog menni az alvás. Ilyen ember inkább ne szívja a drága levegőnket. Megkeményítem kicsit a vonásaimat, és nem hagyom, hogy az együttérzés túlcsorduljon bennem. Még egyszer utoljára megszorítom finoman a nővér karját, és bíztató mosollyal fordulok felé. - Nagyon hálásak vagyunk, Hwan nővér! Remekül csinálta! -  Nekem nincs igazán kérdésem, hiszen a nő mindent elmondott, elég részletesen. A másik két tettes viselkedésére is fény derült. Ha a kapitány kérdezne még, azt rá bízom, de én szívem szerint inkább hagynám pihenni a nővért.