Pont tízezredik szimulációt futtatom le, melyben az egyenlőre név nélküli, dühös kacsafejre emlékeztető űrsiklómat tesztelem. Minden rendben van...de a valóságban sajnos ritkán olyan egyszerű minden, mint egy ilyen programban. Épp készülnék újratervezni, amikor megérzem Nadine-t mocorogni, és hallom, ahogy egyre szaporábban veszi a levegőt. Megnövelem a a felületi test-hőmérsékletem, és szorosabban ölelem hátát a mellkasomhoz, miközben az arcára simítok. Még egy puszit is adok neki, és finoman rázva ébresztem fel, amikor látom, hogy csak nem akar megnyugodni még így sem. Általában pedig ez beválik.
-Jó reggelt.
Továbbra is forrón ölelem őt, szó szerint. A szobánkban ugyan jó a fűtés, de a körülöttünk lévő több milliárd tonna jég gondolata is elég ahhoz, hogy megfázzon az ember, szóval inkább megteszem amit tudok.
-Merre jártál?

Tom hangjára riadok fel egy hosszú, szinte végtelennek tűnő rémálomból. Talán nem is a felriadás a legjobb kifejezés arra, ami történik velem, de semmiképp sem kellemes az ébredés,még annak ellenére sem, hogy szorosan ölel és az arcomat simogatja. Egy heves összerezzenést követően még szuszogok néhányat, aztán viszont próbálom értékelni,hogy jó helyen vagyok,biztonságban. - Jó reggelt...-  motyogom hanlkan és kissé rekedt hangon, a kérdés hallatán viszont dünnyögve fúrom az arcom a párnák közé. - nem jó helyen... - egy ideig még nem mozdulok,  aztán viszont sóhajtok egy nagyot, ahogy feljövök levegőért, és felé fordulok, hogy most a mellkasához szorítva az arcom én is átölelhessem Tommyt. - A sírós  Chen nővérrel álmodtam, aki egyre erőszakosabban kérte számon rajtam, hogy mit műveltem szegény Forlanival. A végére már a Jola teljes legénysége a nyomomban volt és hangosan követelték,hogy adjam vissza nekik Forlanit...Rémes volt... - motyogom kicsit még mindig  sírós hangon, pedig azért mostanra összeszedtem magam valamelyest.  - ez viszont legalább valami új volt.. -

Sokan biztos nagyon meglepődnének, ha így látnák Nadit. Általában olyan komoly, és rettenthetetlen, most pedig úgy bújik hozzám, mint egy kiscica. De talán nem is meglepő, hogy csak én ismerem ezt az arcát.
-Igen, azt hallottam, hogy nem jó...
Picit lazítok a szorításomon, hogy meg tudjon fordulni, aztán a homlokára is adok pár puszit, amíg elmeséli, mit látott. Forlani miatt nagyon maga alatt van egy ideje, de viszonylag rég történt hasonló, szóval azt hiszem, javul a helyzet. Remélem.
-Ilyen tényleg nem volt még...szenzációs...
Tovább simogatom a hátát, és magam felé fordítom az arcát.
-Van még egy kis időnk ébredésig. Ha pedig elfogadod a javaslatom, és ágyban maradunk egész nap, akkor pedig rengeteg...akárhogy is...még pihenhetsz kicsit.

- Jaj ne! hallottad a mentegetőzésem? - Nem mondom, hogy szégyellem magam, épp csak nem tesz boldoggá, ha valaki gyengének lát. Igaz, Tom az egyetlen, aki előtt ezt fel is vállalom, mégis.. utálom, ha valami a régi énemre emlékeztet. Most mégis hagyom ezt az érzést még uralkodni rajtam kicsit. Csak addig, míg kiürül belőlem ez az egész. Körbeveszem magam az ismerős illattal, a testmelegével, és a szerető gondoskodásával, és kidünnyögöm magamból az utolsó rossz érzéseket is. Ez mindig segít, most sem lesz másként. - szerintem javulok. - felelem neki nem túl meggyőző hangon, és még szorosabban bújok hozzá, mielőtt hagynám, hogy maga felé fordítson, és a szemébe néznék. - Tudod, hogy minden vágyam egész nap ágyban maradni veled, de mostmár ideje lenne dolgozni kicsit. Millió dolgunk van. - adok a szájára egy puszit, aztán feljebb húzom a takarót, és úgy helyezkedem, hogy rá tudjak feküdni. A fejem a vállára hajtom, homlokomat beigazítom az álla alá, és lehunyom a szemeimet. Nem is nyitom ki az ébresztő csipogásáig, akkor viszont már egy egészen más Nadi néz Tom szemébe. - Készen állsz a mai napra, Édes? - kérdezem egy jóreggelt csók után mosolyogva.

-Ne aggódj, csak picit nyöszörögtél. Semmi konkrét. Bólintok egy aprót. Tényleg javul. És sajnos továbbra is túl felelősségteljes. Nem mintha nagyon igyekeznék, hogy a rosszra csábítsam, és komolyan itt akarnám tartani egész nap de...azért jó erről álmodozni. Egyenlőre viszont csak hanyatt fekszem, és hagyom, hogy párnának használjon. Be is zárom a tervezőprogramot, és a fejének dőlve nézek felfelé.
Az ébresztőre már hajolok is hozzá, és a nagy cuppanás után felülök az ágyban, hogy levegyem a tabletet, és behozzam rajta a bázis térképét, amin már bejelöltem az útvonalunkat mára.
-Abszolút drágám. Megnézzük ma a kertet, a reaktort, a hangárt, és ha lesz időnk, az új irodádat is. Esetleg a gyengélkedőről is lehet szó, ha épp nincs ott komoly műtét. Elvileg nincs, de nem akarom elkiabálni...

Jó, mert a politikus egyik nagy hibája, ha nem emlékszik mindenre, amit mondott... - sóhajtom álmosan, miközben elhelyezkedem rajta és próbálok még egy kicsit szundikálni. Tudom, hogy ő valószínűleg egy percet sem fog már aludni az ébresztőig, és még kvázi mozdulatlanságra is kárhoztatom, de túl önző vagyok ahhoz,hogy ne tegyem. szükségem van valami jóra, mielőtt nekivágok ennek a napnak.
A kis pihi után az újabb ébresztő, és a csókja megteszi, amit kell, én pedig viszonylag jókedvűen kászálódom le Tommyról, hogy elkezdjek öltözni. A tabletre pillantok és bólogatok egy sort. Öröm látni, milyen szépen fejlődik ez a hely, és hogy végre tényleg mindenkit el tudunk szállásolni, és még az esetleges érkezőknek is tudnánk helyet szorítani, ha szükség lenne rá.
- Az új irodám is kész van? - ez meglepetésként ér, de nem igazán érdekel, hogy sikerült ezt összehozni. Most legalábbis még nem. Magamra kapkodom a ruháimat és eltűnök a fürdőben pár percre. Mikor előbukkanok, menetkészen és mosolyogva, odalépek Tomhoz és elveszem tőle a tabletet, másik kezemmel pedig beletúrok a hajába. - igazítsd meg a hajad, Séróbáró, aztán induljunk! -

-Érdekes, én azt hittem az előny... - Mondom cukkolva, igaz rajta kívül csak olyan politikusokat ismerek, akikkel most hadban állunk. Bár...mit jelent egyáltalán ez a szó manapság? Lehet én is az vagyok? Oké nem, ez még viccnek rossz. Én csak egy srác vagyok, aki 4d Sudoku-t játszik a fejében.
-Még be kell állítanod a jelszavaid, meg ilyesmi, de egyébkét kész igen. Mi...mi a baj a hajammal?
Tükör módra kapcsolom a kijelzőt, és megnézem magam, de szerintem pont ugyanúgy áll, mint szokott, és csak Nadi szívat. Annyira tökéletes ami azt illeti, hogy ez lehetett volna az egyik nyom, amiből sejthettem volna, hogy valami nem természetes bennem. Igaz, az én hajam jóval nehezebb elaludni, mint az ő fürtjeit.
-Khmm...szóval, nyersanyagok terén túlszárnyaltuk még a legoptimistább becsléseinket is...igaz Crash Kapitány becsülte meg őket szóval elég cinikusak voltak...a lényeg, hogy mindent meg tudtunk valósítani. A legjobb minőségű fémekből építettük a falakat, és olyan stabil minden, hogy akár gránátokkal is dobálhatnánk itt, csak takarítani kéne, a kábelezés pedig évtizedekig jó lesz anélkül, hogy hozzáérnénk.
Beszéd közben kilépek a folyosóra, majd az ajtó mellett állva megvárom, hogy kövessen.

Folyosók, liftek

Svalbard

A jégbázis felszíne alatt kialakított termeket összekötő hálózat. Minden folyosószakaszt legalább egy helyen biztonsági ajtóval láttak el, mely olyan vastag, mint maguk a falak, és vészhelyzet esetén lezárható.  

én nem olyan vagyok... - ezt még fontosnak tartottam kikötni, mielőtt elszundítottam, de arra már nem emlékszem, hogy mondott-e erre bármit Tommy.
Most viszont, hogy éber vagyok és viszonylag friss, már nincs kedvem ilyesmiről beszélni.
Ez remek hír, bár ha jól sejtem, nem sokat leszek ott.. - megsimogatom az arcát, és jól megnézem magamnak, aztán vállat vonok. - igazából semmi, csak... inkább induljunk! - rákacsintok, és elhúzódom tőle aztán elégedetten bólogatva hallgatom, amit mond. Dobrik kapitány említésére csak fintorgok egy aprót, de egyébként tényleg felhőtlen a mosolyom egy ilyen jelentés után. - A bányász robotok dolgozzanak azért csak tovább, szeretném, ha készen állnánk egy esetleges hirtelen létszámnövekedésre is. A víztisztítók és az üvegházak folyamatos bővítéséhez is kelleni fog a nyersanyag, úgyhogy nem állhatunk le. - határozott, kijelentő mondatok ezek, de ahogy kilépek mellé a folyosóra, úgy pillantok rá, hogy érezheti, számítok a véleményére.

Hagyom pihenni. Mit hagyom, gyakorlatilag én húztam vissza, ha nem is így tűnt. De legalábbis nem volt szükség akkora kényszerre hozzá. Nekem szerencsére nem kell sok idő, hogy felkészüljek reggel. Jóformán csak felöltözöm, és kész is...
-Ha azért gondolod ezt, mert a férjed egy szeretethiányos android/feketeöves bírkózó, akkor lehet benne valami. De egyébként, félek a fél életed ott kell majd töltened. Jól sejtem, hogy ott szeretnél kezdeni?
Menet közben jegyzetelem amit mond. Na persze nem kézzel. És egyébként sem felejtek el soha semmit, csak néha nem árt jelezni ezt az embereknek, hogy felvettem feladatnak amit mondanak.
-Jó ötlet...a lakóhelyek átadását minden pár eléggé...univerzálisan ünnepelte meg, szóval egy kisebb népességrobbanás abszolút várható. És lehet nem ártana egy bölcsöde is.
Ha egyetért velem, az irodája felé vezetem. Amúgy sincs messze a főtér innen, ahonnan nyílik. Bár meglepően korán van - főleg ahhoz képest, látszólag milyen kínkeservesen keltünk fel - mégis egy kisebb tömeg áll előttünk, kik szétszélednek, ahogy megközelítjük a lezárt fémajtót. Senki sem tűnik türelmetlennek, inkább izgatottnak.
-Tegnap fejezték be a felújítást. Nagyjából tudtuk követni a terveid, remélem így képzelted el.
Amint Nadi beüti a kódot, a bizsontági ajtó lassna kinyílik, és egyre nagyobb csíkban szűrődik be a fény a főtér napsütést immitáló világításából.

-Jó reggelt Svalbard - Suttogom.

Más logika mentén jutottunk ugyanoda. - felelem neki mosolyogva, aztán megvonom a vállam. - én csak remélem, hogy nem egy ülőmunka lesz ez... de persze, jó lenne látni! - el is indulok az iroda felé, de hagyom, hogy ő vezessen. Fölöslegesnek tartom, hogy ilyen nagy biztonsági intézkedésekkel legyen ez az egész megoldva, de mindent a nyugalom érdekében.  És a fejlődésért, persze. A népességrobbanásra csak elmosolyodom, és ügyelek rá, hogy Tom most ne lássa az arcom. - Egy bölcsi... persze! ha majd mindenki dolgozni fog tényleg valamit, és nem érnek rá szülési szabin lenni, akkor tényleg kelleni fog. - a nadrágom zsebében keresgélek valamit,bár magam sem tudnám megmondani, hogy mi az. Aztán hagyom inkább és tovább gördítem a témát.  - Kell egy söröző vagy italozó, vagy...akármi. Papa Hicks már így is el van árasztva mindenféle személyes holmival és megrendelésekkel persze... -  sóhajtok egyet. - Erről lehet, hogy beszélni kell majd a többiekkel. Felírod, kérlek? - kedvesen megérintem a karját, aztán megállok az új irodám ajtaja előtt. de előbb azért köszönök a korán kelő, kíváncsiskodó népeknek. El nem tudom képzelni, hogy valaki más irodája miatt korán keljek, de hát nem vagyunk egyformák. Én is nagyon szeretném már látni, de az érthető, hiszen itt fogok dolgozni. - Ez tökéletes lesz. Köszönöm! - Még be sem lépek, de máris látom, hogy a nagyjából az legalább 99%-ot jelent, így tényleg álomnak tűnik a hely. Szájon puszilom a férjemet, és szembe fordulok az emberekkel, akik körülöttünk állnak. - Gyertek,nézzétek csak meg közelebbről! -