-Ez gyökérség... - Morgok magamban, ahogy a vállamon cipelem az iszonyatosan nehéz lőszeres ládát fel az éppen dokkoló Jola-ra. Az egy dolog, hogy igazán megoldhatnák már az ilyesmit robotokkal, meg az is, hogy lecserélhetnénk a gépágyúkat fézerekre, hogy a hajóra ne kelljen ilyeneket hurcibálni...meg több esélyünk legyen túlélni egy meteorzáport mellesleg. Az viszont, hogy pont nekem kell cipelni? Miért...miért vállalkozom én erre önként? A válasz persze egyértelmű. Az egyik kadétunk lábadozik még, és van olyan bolond, hogy ennek ellenére képes lett volna beállni ide, ha valaki nem veszi el tőle a dobozt, és küldi a kabinjába. Na igen, ez elég jó indok jobban belegondolva. -Akkor is gyökérség.... Ó, Jó napot Parancsnok!!! - Megtorpanok, még mindig a vállamon tartva fél kézzel a súlyos lőszerládát, és a másik kezemmel tisztelgek Freya-nak. - Szép napunk van ma parancsnok! Említettem már mennyire jól esik egy kis mozgás? Természetesen vigyorgok közben, hisz lehetetlen számomra ezt a maszlagot előadni, bár most a mázsás láda miatt annyira nem őszinte a mosolyom.
Egy újabb utazás ki tudja hova… Még folyik a pakolás, de hamarosan indulásra készen lesz a Jola. Mondjuk legalább távol leszünk a Volentistől és a fejesektől. Miután mindent elpakoltam a kabinomban elindulok a rakodótérhez, hogy leellenőrizzem a munkálatokat. Nem lenne szerencsés itt hagyni az egyik ládát, amiben vagy étel, vagy éppen fegyver van. Amióta azon a bolygón azok a lényeg megtámadtak minket nem bízunk semmit a véletlenre. Majdnem ott hagytuk a fogunkat. Nem sokon múlott, hogy sikerül elszabadulnunk. Egy mosoly kúszik az arcomra Lynchet látva. Látom a tekintetén, hogy nagyon nem tetszik neki, hogy pakolnia kell és még el is kapom a panaszkodását. Engem sose zavart, ha panaszkodtak. Nem kell, hogy tessen a dolog, de tény vagy megszokod, vagy megszöksz. Ha nem tetszik a Volentisen lehet maradni, vagy át lehet menni az Arkanra. Rengeteg lehetőség van… De, hogy lássa milyen jó fej vagyok! -Lynch! Maga mégis mit keres itt? vagy egy fél órája várom az eligazítóban. Mindenki oda tudott érni, csak maga nem. Szedje össze magát Hadnagy!... Hé! Geller tizedes! Igen maga! Jöjjön ide!... vegye át Lynch hadnagytól azt a ládát és fejezze be a pakolást. Minden kerüljön fel a hajóra, ha itt marad valami magát küldjük vissza sikló nélkül! Értette!?-Nem szeretek visszaélni a hatalmammal, de néha jót lehet vele szórakozni. Miután szerencsétlen tizedesre a frászt hoztam Tomra pillantok és rá kacsintok, hogy érezze nincs harag, csak kimentem innen. -Nah jöjjön most már Lynch! Mégis mit képzel magáról? Külön meghívót kell küldenem, hogy hajlandó legyen megjelenni?-Intek neki egyet. Amint kettesben maradunk felnevetek. -Háát ez jó volt! Jössz eggyel nekem!-
Kissé összerezzenek. Elsőre nem tudom eldönteni, hogy ezt a meetinget most találták ki, vagy tényleg elfelejtkeztem valamiről. Apám mindig azt mondta, amikor gyermekkoromban megosztottam vele, hogy űrhajós szeretnék lenni, hogy az ilyesmit nem szokták arra bízni, aki ha átmegy egy másik szobába elfelejti mit akart ott, de persze ebben is tévedett...nyugodjon békében. -Nem asszonyom! Már megyek is asszonyom!! Átadom a cuccot Gellernek, majd ahogy felszabadult mindkét kezem, megvonom a vállaim, hogy én sem tudom miről lehet szó. Nem sokkal később megtudom, és játékos rosszallással rázom meg a fejem. -Na de parancsnok... - Mondom nevetve, és hátra sandítok, hogy látnak-e minket. - Ha a társaságomra vágyik, nincs szükség erre a színjátékra...mondjuk szegény tizedes arcának emlékétől tuti hetekig fog álomba ringatni a röhögés, de akkor is. Nem mondom, kicsit megkönnyebbültem azért. Freya még a kedvesebb tisztek közé tartozik, de egy picit megállt bennem az ütő így is, ahogy meghallottam a parancsnoki áriát. Tényleg azt hittem egy pillanatra, hogy most megyek a fogdára. -Várjunk...ugye ez nem a vicc része? Nincs tényleg egy meeting, és engem is ugratsz most?
Olyan jót röhögök magamban a tekintete láttán. Ilyenkor nagyon is tudom élvezni a parancsnoki rangomat. Nah igen szeretem megviccelni az embereinket. Persze sajnos nem mindenkivel lehet, de nagyjából már tudom ki vevő a poénokra és ki nem. Nos Tomot nem kell félteni ilyen téren. Viszont ezt a nézést egy életre megjegyeztem magamnak. -Oh ne sajnáld azt a tizedest és hányszor mondjam még, hogy hagyd a formalitásokat ilyenkor? Én meg a te arcod emlékétől!-Kacsintok felé egyet, majd ismét elnevetem magam. -Nem nyugi. Nincs semmiféle meeting, de ugye nem képzeled, hogy ha lenne akkor tényleg felkeresnélek? Először is vagy egy kadétot kérnék meg rá, hogy keressen meg... Másodszor meg nem a többiek idejével nem szórakoznék. Tudod jól, hogy mi jár a késésekért.-Nem mintha én nem késtem el anno a megbeszélésekről. A végén szinte már meg se lepődtek rajta. Persze begyűjtöttem jó néhány plusz alja feladatot, de amióta Parancsnok vagyok azért igyekszem példát mutatni az embereinknek. -Szóval hogy vagy? Rég nem beszélgettünk...-Pillantok rá őszinte érdeklődéssel.
-Ó...nos....ez esetben....Szia Freya? Jól nézel ki! Különösen jól áll ez a parancsnoki rangjelzés, meg a cuki kárörvendő mosoly...jól csinálom? Megengedek egy mosolykát ami egyszerre bátortalan, és szemtelen valahogy. Az, hogy a két érzés közül melyik színészkedik, ha egyáltalán az egyik őszinte az jó kérdés, de összehozom, és ez a lényeg. Aztán viszont csak nyelek egyet. Túl élénk még az emlék, amikor a közlegény robbant be hozzám a pihenőbe, de aztán kiderült, hogy csak a fiát kereste. Francért férjezett, meg családanya minden jó nő ezen a hajón... -Rég? Ezt sem szoktam gyakran hallani - Jegyzem meg nevetve. - Csak a szokásos. Próbálok beilleszkedni, de valamiért olyan ez a hajó, mintha mindenki ezer éve ismerné egymást, én pedig tegnap nőttem ki a földből. Persze mást aligha vehettek volna fel az én repülős osztályomból...
Elmélázok egy pillanatra. Az aktámban szerepel, hogy a paratoxis járvány minden osztálytársam elkapta, és bár élnek, visszakerültek a jégre, szóval egy jó darabig nem fognak repülni az biztos. -Na mindegy, és te hogy érzed magad?
-Alakul!-Kacsintok egyet felé. Természetesen tudom, hogy mikor kell komolynak lennem, de amikor csak tehetem eldobom azt az oldalamat. Sose bírtam a karót nyelt feletteseimet, így nagyon is igyekszem elérni azt, hogy rám ne úgy tekintsenek. Az, hogy sikerül e… Nos fogalmam sincs. -Végül is van benne valami. A legtöbben tényleg ezer éve ismerik egymást, de szerintem elég befogadóak vagyunk. Majd idővel te is úgy fogod magad itt érezni, mint aki ezer éve szolgál már a hajón és neked fogja ugyanezeket mondani egy friss kadét… Nem találja a helyét. Csak légy türelmes. Szerintem egy remek csapat vagyunk. –Lehet van egy-két kakukktojás, de annak mindig kell lennie. Különben túl unalmas lenne… Na jó nem… -Megvagyok, köszönöm! Mondjuk nem hiányzik most ez az út, de nah… Talán pont most sikerül valamit felfedeznünk. Ki tudja… -Mindig reménnyel indulok neki, aztán eddig nem igazán jött be a dolog, de hát nah… Az Úr hatalmas.
-Pont most? Nem is tudom...csak az aszteroida övbe megyünk nem? Eléggé rutin útnak tűnik. Közelebb hajolok a parancsnokhoz, és kicsit suttogósra veszem a hangom: -Azt hallottam, valami régi űrhajót találtak ott, és meg kell keresni, ez igaz? Ami a családot illeti...próbálom elfelejteni, hogy Freya ezt mondta, és közben másra gondolni, mondjuk a levesre. Szegény, ha tudná, mire készülök. nos, akkor lehet egész másfajta mosolya lenne...ha mosolyogna egyáltalán. Ha igen, akkor sem hiszem, hogy örülnék annak a mosolynak. Talán ő sem. -Miért nem hiányzik az út? Biztos minden rendben? Valahogy olyan...levertnek tűnsz egy kicsit...már bocsi.
Hétf. Jan. 21, 2019 7:55 am
