A szoba, ahol a küldetések előtti eligazítást, és egyéb tanácskozásokat szokták tartani. Az előtérben egy nagyobb -padlóba süllyeszthető - asztal található, legfeljebb 8 székkel, mögötte egy hatalmas kijelző, a szoba másik felét pedig vagy 100 szék foglalja el. Elválasztó falakkal el lehet takarni ez utóbbit, ha meghittebb tárgyalásra szeretnék használni a termet, vagy egy gombnyomással újra eltüntetni a falat, ha az egész legénységet meghívnák.
Lassan hozzászokok, hogy az éjszaka közepére teljesen kipihentnek érzem magamat és jobb dolgok híján a plafont bámulva gondolkozok a régmúlton, a sorsomon és az eljövendő időkön. Régen, a Földön összesen nem volt ennyi időm a morfondírozásra, mint most egy éjszaka van, jóllehet akkor átlagos katonai életem volt, átlagos emberi szervezettel. A tegnapi napon töröm sokat a fejemet és nem értem, hogy hogyan sikerült szembe mennem saját elveimmel, hogyan tagadhattam meg parancsot és sodortam veszélybe saját magamat, hogy a többiekről ne is beszéljek. Egyfelől örülök, hogy sikerült egy siklót és minden alkotóelemét megmenteni az enyészettől, másfelől viszont egyáltalán nem érzem magamat jól a történtek miatt. Peterson haragja nem érdekel, de még a büntetés is teljesen hidegen hagy, amit valószínűleg példastatuálásként komoly mércével fog mérni, sokkal inkább az zavar, hogy olyan dolog fordult elő velem, ami még sohasem. Lassan kicsit tovább kellene terveznem egyetlen napnál a Jolan és időszerű lenne kérvényeznem némi ellátmányt, új ruhát, mert a néhai volentisi katonai zubbony maradéka már kezd viseltes lenni rajtam. Igaz, most is, mint eddig mindig, ki van mosva, de mégiscsak komolyabb megjelenést tud kölcsönözni számomra egy szépen vasalt Jola-n viselt egyenruha. Hogy ne érje szó érkezésemet, nagyon figyelek, hogy pontosan jelenjek meg az eligazító ajtaja előtt, ahol nem mást, mint tegnapi partneremet vélem felfedezni. - Kellemes reggelt Hicks Közlegény! – köszöntöm derűsen és mutatom gálánsan, hogy csak utána lépnék a vágóhídra
Amikor az ébresztő kipattint az ágyból általában máris éhes vagyok és ha egyedül ébredek, az első utam vagy a személyes készletemhez,vagy a kantinba vezet. cukorral üzemelek, ami kész fiziológiai rejtély, de pont nem izgat, amíg megvan az adagom. Ma viszont az ágy szélén ülve csak pislogok nagyokat a kezemben szorongatott energiaszeletre de nem bírom még kibontani sem. Felöltözöm és jelentkezem szolgálatra, majd 8 előtt néhány perccel betrappolok az eligazító elé. Eddigre már túl vagyok néhány rutinfeladaton, ami lehetőséget adott, hogy elgondolkodjam a tegnapiakon. Nem ez az első eset, hogy szopóálarcért állok sorba egy felettes tiszt ajtaja előtt, de sosem éreztem még annyira szarul magam emiatt, mint most. A büntetés, bármi is legyen, nem igazán tud meghatni. Teáztam én már Wilsonnál, takarítottam padlót, klotyót, és konyhamalacot is, körbefutottam már az állomást teljes felszerelésben, és még sorolhatnám, mi mindenen vagyok túl, úgyhogy tényleg leszarom, mivel reguláz meg a pari, amíg nem akarja kitenni a szűröm a hajóról. Az viszont tényleg zavar, hogy sikerült rendesen elbaszni a renomét az egyik legjobb arc főtiszt előtt. Attól, hogy most is úgy gondolom, hiba lett volna pucéran kilőni magunkat az agyasokkal az űrbe, csak még rosszabb. Ennek ellenére tényleg őszintén bánom a parancsmegtagadás tényét. Ez minden, amivel szolgálni tudok, ami bár kevésnek tűnhet, de tőlem ritkaságszámba megy. Nem, mintha ez kicsit is érdekelné a parit. Nem is kell. Kihúzom magam, ahogy Niko megjelenik a folyosón, és bár próbálok komoly lenni, kicsúszik egy mosoly. - Ezután lesz még csak igazán kellemes, Denisov közlegény! - üdvözlöm hasonló stílusban a férfit, bár ez tőlem szintén merőben szokatlannak tűnhet. Rápillantok az órámra, ami 7:59-et mutat, úgyhogy várok néhány másodpercet, mielőtt belépnék az eligazítóba, hogy a parancsnok láttán haptákba vágjam magam. - Peterson parancsnok! - határozott hangon, komoly arccal köszöntöm a főtisztet, várva az ítéletet és a hozzá tartozó körítést. Bármit kapunk is, valószínűleg büdöskurvára meg fogjuk érdemelni.
Az egészhez nincs semmi kedvem. Utálom ezt az oldalamat elővenni. Mérges vagyok, nem is kicsit és csalódott, főleg Pressiben csalódtam. Ő ismer már engem. Tudja, hogy mik az elvárásaim, miket gyűlölök. Lehet, hogy parancsnok lettem, de ettől még a baráti viszonyokat nem akarom megszűntetni, mer a végén azon kapom magam, hogy egyedül maradtam. A megbeszélt időnél jóval korábban érkezem, hogy rendesen felkészüljek. Nem tervezek velük ordibálni. Nem is tervezem túl hosszúra ezt a kis megbeszélést. Szeretnék minél előbb túllenni ezen az egészen, így terveim szerint csak kiosztom a büntiket és útjukra engedem őket. Mikor az ajtó nyílik felállok a helyemről, megkerülöm az asztalt és annak támaszkodva, mellkasom előtt keresztbe font karokkal várom az érkezőket. -Szebb reggelt! Örülök, hogy sikerült időben megjelenniük! Foglaljanak helyet!-Mutatok az előttem lévő két szabad helyre. Megvárom, míg helyet foglalnak, majd szépen végignézek rajtuk. Hosszas csend következik. Még nem is tudom, hogy mivel kezdjem az egészet. Egy kisebb fejmosást már kaptak tőlem….De talán megint éreztetni kellene velük tettüknek a súlyosságát. -Remélem nem kell megismételnem, hogy miért is vannak itt! Csak annyit mondanék, hogy sok fekete pontot szereztek maguknak, amiktől nehéz lesz megszabadulni. De gondolom ezt maguk is tudják. Sose szerettem a rangommal visszaélni, de most kénytelen leszek.-Egy nagyot sóhajtok, majd folytatom tovább. -Denisov közlegény! Ugye tisztában van vele, hogy magának sokkal többet kell bizonyítania, mint bárki másnak? Ha itt szeretne maradni a Jolán a jövőben kerülje az ilyen manővereket. Hicks közlegény, maga meg elveszítette a bizalmamat, amiért őszintén bevallom én is halálosan csalódott és szomorú vagyok… De ezt majd négyszemközt megbeszéljük!... Nos gondolom már nagyon kíváncsiak arra, hogy milyen büntetést kapnak… Három hétig nincs kimenőjük, itt kell maradniuk a Jolán. Ez idő alatt lesz idejük segíteni Jacknek a felépülésben. Ezen kívül Hicks közlegény Ön egy hónapig Mr. Steele mellett fog dolgozni. Segíti a munkáját, megtesz mindent, amit kér, természetesen normális keretek között. Amennyiben véletlenül valami olyan feladatot bízna Önre, ami túlmegy a munkáján jelentkezzen nálam és megbeszéljük.-Bár elvileg Markussal megbeszéltem ezt, így normális munkákat fog neki kiosztani. Nem mondom azt, hogy nem fogja megdolgoztatni, megszívatni, de közlegényhez nem máltó munkákat nem oszthat ki neki. -Denisov közlegény Ön egy hónapig mellettem fog dolgozni. Az én munkámat fogja segíteni. És, hogy lássák milyen jófej vagyok…. Sokat gondolkoztam azon, hogy a mellékhelyiségek takarítását is Önökre bízom, de elvetettem ezt az ötletet, de csak azért, mert sikeresen kijutottak a siklóval.-Egy apró mosoly kúszik az arcomra. Érdeklődve figyelem a tekintetüket, főleg Pressiét. Tudom mennyire nem szívlelik egymást Markussal. Ezért is választottam őt a feladatra.
Parancsmegtagadásból fakadó siklómenés ide vagy oda, azért azt mindketten érezzük a közlegénnyel, hogy nem is kicsit vetettük el a sulykot. Úgy festünk az ajtó előtt feszengve, mint aki az egyszemélyes hadbíróság előtt fog felelni másodperceken belül… bár, ha jobban belegondolok, akár még helytálló is lehet ez az elgondolás… - De azért jó kis kaland volt nem? – súgom oda egy kacsintás mellé társítva a közvetlen közelemben álló Pressia-nak, mielőtt még kinyitná az ajtót - Peterson Parancsnok! – kissé meg vagyok lepődve, hogy nem üvölti le azonnal a fejünket, főleg az enyémet, aki az értelmi szerzője volt eme gaztettnek, mi személyét és parancsát semmibe vette. Mindamellett számlámon még a "gonosz csábító" jelző is ott terpeszkedik, mert nem elég, hogy én magam vagyok az, ki veszélybe sodrom a hazatérést, de még Hicks közlegényt is magam mellé állítom. Aztán egyik ámulatból a másikba esek, furcsállom, de fejem a nyakamon marad, legalábbis eddig semmi jel nem utal arra, hogy hamarosan a Peterson gyűjteményt fogja ékesíteni, ha egyáltalán van ilyen kollekciója a Parancsnoknak. - Értem, asszonyom, nagyon sajnálom a történteket! – álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ilyen kihágást egy két "igen asszonyommal" megúszok, de úgy tűnik itt az űrben minden más, mint odalent volt évtizedekkel ez előtt. - Igenis! – biccentek, tudomásul véve a büntetést, aminek még örülök is, hiszen így hivatalos paranccsal maradhatok idefent a hajón, ami az én szemszögemből még jó is. Legalább megjelenésem nem okoz semmiféle zűrt a Volentisen. Petersonnak úgy tűnik van azért egy emberibb arca is, a fejhangon üvöltöző főtiszt álarc mögött, ami kimondottan tetszik. A végén még megkedvelem…
Niko szavaira csak egy kicsit feszült, de azért alapvetően pressis vigyort villantok, és hümmögve tenyerelek rá az ajtónyitó gombjára. - Túlságosan is jó! - felelem halkan, és eszembe jut Steele arca, mikor rájött, hogy én fogom megmenteni a seggét. Szegény, talán azóta sem dolgozta fel.
Amíg az ajtó elhúzódik, rendezem az arckifejezésemet, és valamiért valami különösen rosszat sejtek, mikor hellyel kínál a Pari. Ez hosszú lesz. És fájni is fog, ez nem kérdés. A hosszúra nyúló csendben kissé feszengve nézek felfelé Petersonra, magamhoz képest ártatlan arccal. Amikor viszont elkezd beszélni, le-lesütöm a tekintetemet. Mindenben igaza van, ezzel én is tisztában vagyok, és bár szívesen megjegyezném, hogy ez egy fikarcnyit sem a személye ellen szólt, mégis jobbnak látom most kussolni. különben sincs ennek jelentősége. A parancsmegtagadás az parancsmegtagadás, még akkor is, ha szerencsésen végződött a dolog.
Tényleg kíváncsi vagyok már, mivel jutalmazzák a parancsmegtagadást, és Ethan is örülhet, hogy ez ilyen hamar kiderül, tekintve, hogy az este egy részét azzal töltöttem, hogy megpróbáltam kiszedni belőle, mivel fenyít be minket Freya. Természetesen nem jártam sikerrel, főleg, hogy elméletben a Kapitány tökéletesen sötétben van a történtek kínosabbik részével kapcsolatban. Elméletben. Gyakorlatilag azonban mindig mindent tud. Csak épp nem árulja el.
Előbb csak elképedve meresztem a szemem a büntetés hallatán, aztán többször is szólásra nyitom a számat, de hang nem jön ki a torkomon. Biccentek, és egy határozott mozdulattal felpattanok, kihúzva magam. - Igenis, parancsnok! - hezitálva bár, de ha úgy látom Freya tekintetében, hogy lehet, akkor megszólalok. - Ha megengedi, asszonyom! - megköszörülöm a torkom és ha nem is könnyen, de folytatom: - Meg kell várnom, míg a zászlós felépül, vagy azonnal jelentkezzem szolgálatra nála?
Miközben felsorolom a büntetésüket az arcukat fürkészem, leginkább Pressiét. Tudom mennyire utálja Steelet. Talán ezek után kicsit elgondolkozik majd a tettein. A takarítás nem hiszem, hogy meghatotta volna… Bár amennyire makacs, az sem lepne meg, ha ezt is félvállról venné. -Sajnálhatja is. Még egy esélyt kap. Ha ezt is elcseszi, akkor repülni fog, akármennyire is kell az ember. Mi nem lázadókat képezünk ki. Itt mindenkinek fontos a munkája, együttes erővel dolgozunk, nem engedhetjük meg, hogy egy hibás elem is bekerüljön a rendszerben. Lehet, hogy kijutottak, de maga is tudja, hogy leginkább a szerencsének köszönheti ezt. –No de be is fejezem. Csak ismételni tudnám magam, aminek semmi értelme. Megértette a dolgot és remélem ezek után jobban átgondolja, hogy mit cselekszik. Biccentek egyet Pressi felé, ezzel engedélyt adva neki arra, hogy feltegye a kérdését. Egy mosoly kúszna az arcomra, ha Niko nem lenne itt, de így a tekintetem komoly marad. -Hmm. Nos igaza van. Köszönöm, hogy emlékeztetett rá. Nos akkor változtatok a dolgon. Míg Denisov közlegény Jacknek segít, addig maga Steelenek fog segíteni és mindent megtesz, hogy kedvenc őrnagyunk minél hamarabb felépüljön és természetesen, csak az után kezdődik az egy hónapja.-Talán végre ez gatyába rázza Pressit. Szeretem őt, de ha így folytatja félő, hogy végül Ethan sem fogja tudni megvédeni.
Amikor már azt hiszem, hogy túl vagyok a letolás nehezén és azt gondolom, hogy a Parancsnok következő mondata a „Leléphetnek!” lesz, akkor kapom nagy dózisban az arcomba azt a fajta keménységet, amit eddig nem tapasztaltam egyszer sem Peterson-tól. Ahogy belekezd a nekem címzett mondatába, tekintetemet újból felettesemre emelem és a végén egy biccentéssel veszem tudomásul, hogy utolsó esélyem kezdődött meg ebbe na pillanatban itt a Jola-n. - Nem okozok csalódást Parancsnok! – válaszolom, csupán ennyit hozzáfűzve még, majd engedélyt kérek kérdezni - Mikor és hol jelentkezzek szolgálatra Asszonyom? – érdeklődök, mert lassan kezd sok lenni az Alparancsnok kiszolgálása, a közlegényi dolgok ellátása és még egy hónapnyi kötelező érvényű Parancsnoki támogatás is. Meg kell hagyni, Hicks-sel egy pillanatra se cserélnék és sajnálom is szegényt, hogy miattam ilyen helyzetbe került, de úgy vagyok vele, hogy, ha ezen túl leszünk, erősebbek leszünk, ő is és én is, a szövetségünk pedig ütőképesebb lesz, mint eddig volt. Kíváncsi vagyok, hogy egy hónapon keresztül miben fogom segíteni egy tiszt munkáját az űrben...
Hogy a takarítás mennyire nem hat meg, azt általában eszemben sincs kimutatni. Ha van egy kis esze az épp hóhért játszó tisztnek úgyis látja, mi a helyzet. A pilóták azt számolgatják bőszen, hány órát repültek élesben, én meg azt, hogy hány óra sikálás van mögöttem. Szerintem rekordokat döntögetek ... csak kicsit uncsi, hogy mindig a sajátjaimat.
Niko sokkal szerencsésebbnek tűnik első hallásra, mint én. Ő sem kedveli jobban Steelet nálam, mégis megint rám kell szopóálarcot húzni. Eszemben sincs emiatt rá haragudni, de azért most lehet, hogy bokán rúgnám, ha olyan lenne a szitu. Csak úgy kedvesen, szeretetből. Neki sokkal jobb dolga lesz a Parival. Már mostanra is sokat enyhült, ráadásul Nikónak esélye nyílik bizonyítani is a tegnapi balhé után. Én pedig.... ahogy Steelet ismerem, mocskosul hosszú hónapok nap elé nézek. Biztos, hogy élvezni fogja a kínzásomat, de én egy percre se fogom megadni neki az örömöt, hogy ezt lássa is rajtam. Freyának viszont muszáj látnia, hogy ez szíven üt, úgyhogy nem is teszek mást, csak engedem kiülni a fájdalmat az arcomra, ahogy kimondja a végső ítéletet. - Igenis , asszonyom! Nem fogok újabb csalódást okozni! - ígérem határozottan, pedig tudom, hogy nem lesz egyszerű. Egyenes háttal állok, arcomon már egy rezzenés sem látszik; várom az elbocsátást, hogy máris megnézhessem, miben segíthetek a kedvenc zászlósunknak. Kár, hogy nem az állkapcsa tört el, akkor kellemesebb napok elé néznék... -
Először Nikora pillantok. Egy pillanatra elgondolkozom, majd válaszolok a kérdésére. -Holnapután jelentkezzen nálam reggel hatkor!-Holnap még pihenni szeretnék és addig ő is felkészülhet a büntetésre. Lehet, hogy most még azt hiszi jobban járt, de majd gondoskodok róla, hogy a végén ne így lássa a dolgokat. Látom Pressi szenvedését. Nem örülök neki, hogy ezt kellett tennem, mert tudom mennyire nincsenek jóban, de muszáj megtennem. Talán ebből végre tanulni fog. -Ne is!-Láthatja rajtam, hogy én is csalódott vagyok. Szeretem őt nagyon is és pont ezért nem vártam volna tőle ilyen viselkedést. -Elmehetnek!-Biccentek feléjük egyet, majd már fel is állok. Csak akkor távozom a teremből mikor már ők is elmentek. Bízom benne, hogy ez hasznukra válik majd.
Kedd Aug. 28, 2018 8:32 pm
Az egészhez nincs semmi kedvem. Utálom ezt az oldalamat elővenni. Mérges vagyok, nem is kicsit és csalódott, főleg Pressiben csalódtam. Ő ismer már engem. Tudja, hogy mik az elvárásaim, miket gyűlölök. Lehet, hogy parancsnok lettem, de ettől még a baráti viszonyokat nem akarom megszűntetni, mer a végén azon kapom magam, hogy egyedül maradtam.
