Ethan összekulcsolja az ujjait, és az állát azon megtámasztva dől előre, mielőtt felelne.
-Köszönöm Mr.Silver. Kami, menjünk közelebb. Óvatosan. Nagyon óvatosan. Ha kiderül, hogy ez a vacak valami mini fekete lyuk, semmi kedvem itt ragadni. Pressi, aktiváld a gépágyúkat, legyen mind lövésre kész, ha tartogatna valami meglepetést még a mai nap, és Jack...készíts elő még egy szondát.
Ez után a komm tiszt felé fordul.
-Emelje meg a riadókészültségi szintet sárgára, biztos ami biztos.

Úgy tűnik, mindenki morci ma, és senkit nem bírt felizgatni egy jó kis kirándulás lehetősége. Nem is értem, miért. A tisztek csak ülnek a seggükön és akár szolgálat közben is hunyhatnak egyet, ha úgy tartja kedvük, mégis olyan panaszos hangon adják az utasításokat, mintha fájna egy kis meló. Mit meló? Szórakozás! - Menjünk közelebb! - csúszik ki a számon még a kapitányt megelőzve, ahogy a képernyőket vizslatom, szinte a székemből kiemelkedve. - Igenis! - megnyomkodok pár gombot, igazítok kicsit a jobb oldali ágyún, csak, hogy csináljak valamit és jelentek is. - kész vagyok bármit darabokra lőni, Kapitány!

-Igenis!-Bólintok egyet a fejemmel, de mielőtt elindítom a hajót beteszem a szokásos indulónkat. Ez általában feldobja a legénység hangulatát, vagy legalább is az enyémet biztosan. Az első ütemeket meghallva el is mosolyosom, ahogy a Kapitányra emelem tekintetem, majd egy újabb bólintás és már indulunk is. Bár lassan halad a hajó egy csiga azért így sem előzne meg minket.

- A fekete lyukat egyenlőre kizárnám. A gravitáció hullámokban változik, és nem egy állandó de erős értéken áll. - Jegyzi meg Jack, de persze teljesíti az utasítást. Majd a parancsnok által be rakott retro zenét dúdolgatja.
SÁRGA RIADÓ EZ NEM GYAKORLAT? MINDENKI FOGLALJA EL KIJELÖLT ÁLLÁSÁT!
Hangzik fel, majd pedig újabb adatok jönnek. Amiknek tudományosan továbbra sem látszik semmi értelme, de mintha a hajó hídja kezdene meg telni valami bizsergető érzéssel. Talán csak a zene.

Halkan felnevet Pressit hallva, de aztán megköszörüli a torkát.
-Szerintem sem valószínű, csak arra nincs ötletem, mi lenne az.
Hátradől a fotelében, és szétnéz a kijelzőkön. Továbbra sem tettszik neki ez az egész, valahogy...olyan érzése van, mint annak, aki nyitott szemmel rohan neki egy falnak, és már csak pár lépés választja el a céltól.
-Lassítsunk le, és a hangár készítsen elő egy siklót. Jack, lője ki a második szondát.

Bármennyire is szeretném, a kijelzőkön egyelőre semmi sem mutatkozik, amire lőni lehetne. Ethan nevetését hallva elmosolyodom kicsit. máris lejjebb adott a morcosságából. Ez is valami. Bizsereg az összes ujjam és szinte kívánom, hogy valami nagy és ronda beússzon végre a szenzorok elé, hogy szétlőhessem. Tűzparancsra várni szívás. Ha Jack parancsára megérkezne az aktuális tüzértiszt, egy ronda nézéssel és egy NEMMÉSZINNEN! morgással arrébb hessegetem. keressen más helyet, én innen el nem megyek! amíg parancsba nem adják legalábbis, kurvaélet hogy nem! Max, ha a siklóra kell valaki. Na az még érdekelne esetleg.

*A zenét leállítom. Most nagyon úgy tűnik, hogy a csend most nagyobb barátunk. Minden figyelmem a kijelzön. Szép lassan lassítok. Bár eredetileg sem száguldottunk, de most már az a bizonyos csiga közelebb juthat hozzánk. De még messze van attól, hogy megelőzzön minket.
Most szívesen mennék a siklóval is, de tudomásul kell vennem, hogy a helyem itt van. Én felelek a hajóért.

A bizsergető érzés csak nem akar elmúlni. Éppen ellenkezőleg. A levegő lassan kezd egyre kényelmetlenebb lenni, ahogy a híd elektromos töltése kezd egyre nagyobb lenni. Mielőtt Jack kilőhetné a szondát, elektromos kisülések kékes szikrái kúsznak végig minden munka állomáson. Aki nem volt elég gyors annak fájdalmas görcsbe rándul a teste az áramütéstől. Végül a kisülő elektromosság megszűnik, ellenben a kezelőszervek és kijelzők mind halottan és élettelen sötétednek el. Mielőtt még a híd világítása is le oldana sötétbe borítva az egész helyet, még érezni egy lökés szerű gyorsulást az aszteroida felé.

Összeráncolom a homlokom, és épp mondanék valamit, mikor lecsap rám a kékes valami, és a következő amire eszmélek, hogy magzati pózban fekszem a földön, a sötétben. A fejem fogva próbálok felállni, és közben a tüzér állomás felé fordulva megszólalok:
-Mindenki rendben van?
Aztán, ha megkapom a választ, előveszem a tiszti pda-m, hogy megnézzem, az működik-e, mert jelenleg az orromig sem látok.

ott ficergek a székben, és hegyezem az érzékeimet, hátha...hátha valami történne már végre, mert ez a folytonos zizegés az agyamra megy! A konzolokon végigfutó kisülések úgy érkeznek, hogy meg sem lepődöm igazán. Mintha számítottam volna rá. a kezeimet még idejében elrántom, így csak a csípős levegőből tudom, hogy ez rohadtul fájt volna. - Bassza meg! Mi volt ez? - A sötétségben csak hegyezem a fülem és Ethan fájdalmas hangjára felpattanok a helyemről. - Te jól vagy? - kérdezem válasz helyett, és a fegyverem lámpáját felkapcsolva világítok arrafelé, ahol a kapitánynak lennie kell. Két ugrásnyi lépéssel termek mellette, és felsegítem, ha hagyja. - Megvagy! Fáj valahol? - tapogatom meg a karját és a vállait. hülye kérdés, hiszem jól tudom, milyen, amikor megcsap az áram, de attól még aggódom. A helyemen most úgysem tudnék hasznos lenni.