*Megemelem az egyik szemöldököm és vágok hozzá egy fintort jelezve, hogy nem igazán díjazom az agyzsugorítós viccét. A „majd meglátja” arra enged következtetni, hogy nem tévedtem amikor azt gondoltam, személyesen kíséri figyelemmel, hogy nem bliccelem el a kezeléseket. Édes jó istenek, szellemek, angyalok és démonok! Már az szentségtörés, hogy kezelésnek hívják, hát még ha rám használják. Egyébiránt már most tudom, hogy semmi haszna, csak időpocsékolás, az _én időm_ pocsékolása. Ez a jövő, a közeli…a jelenben viszont a Kapitány kulacsa folyton folyvást visszatér hozzám. Eddig sem volt épp kellemes az érkezése, de a végén pont az alhasam és a combjaim háromszögét találja el, tanulva a fájó tapasztalatokból, nem dobom vissza. *-Terméketlenné akar tenni? A Consilium nem fog örülni. *Vágok vissza az orrom alatt morogva, mielőtt belekezdene a mondandójába. Azt sem hagyom, hogy monologizáljon, közbevágok, hogy legalább legyen alapja annak amit mond.* -Mi az a csivava? …..Ó, anyám!...Ő mondott utoljára ilyet. *Nem értem miért akar marasztalni és miért éppen most? Ez valami improvizáció lehet, mert ha lett volna korábban hasonló mondandója, már hívatott volna és minden előzmény nélkül belekezd a jövőmről alkotott terveibe. De neeeem! Most jutott eszébe. Gyanús ez nekem. Mikor megérkeztem, alig várta, hogy kirúghasson, most marasztal. Háháááá! Gyanakszik valamire, de nem tudja mire. Nem hiszi, hogy csupán azért jöttem, hogy lebeszéljem a dilidokiról….nos, tényleg volt már jobb alakításom, másrészt kicsit már jobban ismer mint…tegnap. Két kézre fogom a kulacsot, nehogy megint dobálózzunk vele, és érdeklődve hallgatom a további litániát. Döbbenet! Ma már sokadszorra. Ki is kerekítem a szemeimet. Főleg akkor amikor arról beszél, hogy ifjúkori önmagára emlékeztetem. Na neeee! A Kapitány képzavarban szenved, vagy nagyon amatőr módon próbál hülyíteni. Az egész, úgy ahogy van roppantmód tetszik, de a legjobb szöveget mégis a végére hagyja. Úgy érzem, nem érdemlem meg a flotta tiszteletét? A homlokomra ugrik mindkét szemöldököm, és ez most tényleg őszinte döbbenet.* -Most lelkizni akar Kapitány? Az nem Mengele dolga lenne? Egyébként, komolyan….azt akarja mondani, hogy fiatalabb korában egy idegesítő, visítozós picsa volt? Mert ezt valahogy nem tudom elképzelni. Az eszem meg a kutatásaimhoz kell, planetológus vagyok, ugye rémlik még? Másrészt….vagy harmad, negyed….pacifista vagyok. *Hatásszünet. Büszkén húzom ki magam.* -Engem nem kell motiválni, hogy lelőjek valakit, nem akarok senkit sem lelőni. Pont annyira tudok lőni, hogy eltaláljak egy csápos droidot, az nekem elég. Éééés….nem bánt semmi. Tök jól elvagyok a bőrömben, kiegyensúlyozott, harmonikus életem van. *Mosolygok rá, hogy mutassam mennyire és már nem akarok annyira sietni. Hátradőlök a székben, egyik lábamat átvetem a másikon. Kíváncsian várom erre mit lép. Marasztal, vagy feladja.*
Annak gondolata, hogy Raven jelenleg még képes szaporodni jobban elborzaszt, mint egy iker Quasar a hálószobámban. Igaz talán a porontyai nem rögtön úgy rágnák ki magukat az áldozata húsából, hogy rögtön beszélni is tudnak, de idővel így is, úgyis probléma lenne. -Kimondottan idegesítő voltam fiatalon igen. Visítozós és picsa nem, igaz én 8 évesen álltam be kadétnak, így ha az lettem volna sem hatott volna meg senkit. És pacifista sem voltam soha...de ismertem olyanokat még Baltimore-ban. Közös bennük, hogy mind meghaltak. Kissé talán lekezelő vagyok vele, de valami elképesztő lélekjelenlét kell ahhoz, hogy ne röhögjem képen. Borzasztó nehéz megállni. Másodpercekig csak nézek rá, ahogy kihúzza magát, és azt bizonygatja, hogy elégségesen helyt tudott állni szerinte a csápos droidok ellen. Aztán kiröhögöm. -Mondja, hány olyan droidot is talált el? De komolyan, meghúzta a ravaszt egyszer is, mielőtt elvettem a fegyverét? Mert nekem csak az rémlik, hogy legalább háromszor a társai mentették meg a seggét, és többük a gyengélkedőn kötött ki. Lehet jól jött volna nekik még valaki aki tud bánni a fegyverével, nem gondolja? Legalább annyira, mint egy tizedeshez illik. Megrázom a fejem, és felsóhajtok. -Ne értsen félre, kulcsfontosságú szerepe volt a küldetésben. De nem a harci adottságai miatt. Megrázom a fejem, és lepattanok az asztalról, hogy megkerülve azt megint előhozzam a kijelzőm, és behozzak egy folyamatban lévő jelentést, amit írtam. -Mindazonáltal, maga megihletett. Kérvényeztem a seregnél, hogy az önhöz hasonló nem harci feladatot betöltők a specialista rangot kapják, és ne kelljen fegyvert hordaniuk. Hogy elfogadják-e, az a jövő zenéje. Addig azt ajánlom, kapja össze magát, mert legközelebb lehet egyikünk sem ér majd rá megmenteni. És higgye el, bármelyik tiszt feláldoz tíz planetológust 1 jó katonáért. Megértette?
*Nem tudom….szerintem mióta a flotta tagja vagyok és Dobrik a kapitány, összesen nem beszélgettünk ennyit, mint most alig fél óra alatt. Noha tudom róla, hogy földi, most mást is megoszt velem. Olyasmit, ami nincs az aktájában. Megemelt szemöldökeim alól pislogok rá, közben szenvedek, mert rohadt nehéz ebben a helyzetben visszatartani a röhögést, azt meg most nem hiszem, hogy díjazná.* -Nyolc évesen? Szar lehetett a Földön. Uppsz! Bocsánat…..miiind meghaltaaaak? *Tócsányira kerekítem a szemeimet, de csak a színpadi hatás kedvéért.* -Ez most fenyegetés akart lenni? *Ingatom a fejem és ciccegek egy sort. Nem hiszem, hogy komolyan gondolta. Azt sem, hogy pont a droidos téma lesz az, ami kibillenti a holtpontról és a korábbi mogorva, rezignált, hűvös vagy épp szigorú katona elkezd teli tüdőből röhögni. Mondja csak mondja, de én is mondom közben, széles taglejtésekkel tarkítva, mutatóujjamat lóbálva előtte.* -Egyet biztosan….négyszer, de azért, mert elvette a fegyverem….nem azért voltam ott, hogy lövöldözzek….na ugye! Nélkülem mi lett volna? Na? Na? *S persze megint magam fényezem, pedig azt sem kellett volna csinálnom, amit csináltam, hiszen elvileg nem értek hozzá. De ott és akkor nem értem rá fedezni magam azzal, hogy szándékosan bénázok. Amikor leugrik az asztalról, picit összerezzenek, pedig a kulacs nálam van azóta is, de ki tudja mit vág hozzám legközelebb. Szerencsére nem nyúl nagyobb tárgy felé. Azon amit mond…elámulok…majd igen gyorsan magamhoz térve szélesen elmosolyodom és még jobban kihúzom magam ültömben. *-Nahát! Én voltam a múzsája kapitány? *A szívemhez kapom a kezem.* -Megtisztel! Komolyan. Én mint specialista…váááóóóó! *S fel is pattanok, mert a jóból is megárt a sok(k) ideje lenne meglépni. *-Szóval akkor mehetek is? *Jó érzékkel nem említem újból a dilidokit, hátha elfelejti. *-Egy élmény volt kapitány! Minden jót! Jó utat! Jó repülést, meg ilyenek. *S még arra is telik tőlem, hogy a régi földi tisztelgéssel köszönjek el tőle mielőtt az ajtóhoz fordulnék, hogy lelépjek.*
-Szar is volt. Utoljára a középkorban volt ilyen magas a gyermekhalandóság, vagy még akkor sem. A seregben legalább adtak enni. Megrázom a fejem, és komolyan nézek Ravenre. Hangom továbbra is nyugodt, és mélyről jövő, ezúttal viszont nincs benne semmi kedvesség, igaz harag sem. Száraz tényt közlök csak vele: -Nem vagyok bonyolult ember Raven. A burkolt fenyegetés nem az én stílusom. Még nem tartunk ott, de ha egy nap átlépné a végső határt, vagy az én türelmem fogyna el... Egy kézzel nyúlok a nyaka felé. Vaskos ujjaim veszélyesen megközelítik, amíg beszélek hozzá. -Torkon ragadlak, és egy szorítással eltöröm a nyelőcsöved, és a gerinced. Kezemnek csak a szele éri a nyakát. Nem bántom. Vissza is húzom. -De mint mondtam, ott még nem tartunk. Hogy a múzsám lenne? Na nem. bár igaz ami igaz, illene a kapcsolatunk egy görög tragédiába, de ilyen messzire azért nem mennék. Minden esetre legyintek, hogy távozhat. Azt hiszem épp elég időt vesztegettünk most erre, és innentől ez a nőszemély a sátán, és persze Dr.Mengele kezében van. Kíváncsi vagyok melyikükkel jár majd rosszabbul.
*A kapitány szavai szerint nagyon közel járok ahhoz a határhoz ami elválasztja az elviselhetőt a meggondolatlantól. Pedig azt hittem már átléptem, de ezek szerint nem. Jó tudni meddig feszíthetem és persze többek között, ez is volt a cél. Viszont nem kellett volna a földi életével tréfálkoznom, komolyabb a dolog annál, semmint félvállról vegyük. Dobrikot nehezebb kiismerni mint egy tanácsost, legközelebb majd többet kérdezek róla Hicks tizedestől. Elvégre öribarik vagyunk. Azt nem tudom mit szólna a kapitány ha megtudná, hogy milyen kapcsolat fűz össze bennünket a feleségével, no meg Denisovval. Nem hiszem, hogy a tizedes eldicsekedett volna valamelyik romantikus estén. Persze semmi sem lehetetlen, ahogy ez sem. A könnyed tréfálkozás valódi….figyelmeztetésbe torkollik. Meglepő és elgondolkodtató az amit és ahogy Dobrik művel. Csak hátrálni tudok, hajlani hátrafelé, de a keze így is eléri a torkomat, én meg a kulacsát szorongatom ujjfehéredésig. A magázódásból hirtelen közvetlenebb stílusra vált, és ez talán fenyegetőbb mint az ígérete. Mintha elszakadna rangtól, kötelességtől. Ezek szerint Dobrikot is be lehet vonni sötét és illegális dolgokba. Csak a megfelelő motiváció kell hozzá, de persze nem én szeretnék lenni az. A levegő is belém szorul, mint a hatnapos széklet, érzem a kezének a melegét a nyakam bőrén, de nem ér hozzám, ám ez nem vigasztal. Csak akkor lélegzem fel látványosan, mikor elhátrál. *-Kész szerencse. *Hogy nem tartunk még ott. Ezek után már nem tűnik olyan jó ötletnek az ami miatt tulajdonképpen ide jöttem, de csak hat századmásodpercig hezitálok. *-Most komolyan megijesztett Kapitány! *Azon viszont még merengenem kell, hogy komolyan megijedtem-e. Kiderül ha visszatértek a Jolával. Ha az első útja hozzám vezet majd és habzó szájjal töri rám a kabinom ajtaját, akkor igen. Ha csak Hicks jön, akkor jó poén volt. A legyintésre hátrálok az ajtó felé, visszagyömöszölöm a kísértést, hogy vessek egy pillantást a székre, ami a meglepit rejti, majd biccentek.* -Akkor jó utat Kapitány! *S gyorsan meg is fordulok, majd távozom az oroszlán barlangjából, akinek meghúzkodtam a bajszát. Csak a Joláról való lelépésem után veszem észre, hogy még mindig szorongatom a kapitány kulacsát. Szép, még tolvaj is vagyok. A kis ajándékom azonban üti a lopást, különben is véletlen volt. *
//Én köszönöm a játékot, remélem jó utatok lesz?! A kis kütyü egy hangszóró, mikrochippel melyen a legjobban sikerült sikoltásaim vannak rajta. Rádiójelet nem ad le, csak indulás után hat órával kapcsol be és amíg meg nem találjátok, minden órában fél perces adást ad, majd utána ismét kikapcsol. Jó szórakozást! //
Hétf. Feb. 04, 2019 9:35 pm
//
A kis kütyü egy hangszóró, mikrochippel melyen a legjobban sikerült sikoltásaim vannak rajta. Rádiójelet nem ad le, csak indulás után hat órával kapcsol be és amíg meg nem találjátok, minden órában fél perces adást ad, majd utána ismét kikapcsol. 
Jó szórakozást! 
//
