Egy hét telt el a Jola legutóbbi indulása óta, és bár ezúttal még nem tér vissza, most mégis itt van újra a közelben, asztronómiai értelemben persze. Mielőtt a hajó tovább repülhetne, hogy folytassa a kutatást az aszteroida övön túli bolygók után, korábbi mellékküldetését befejezve még elhalad az állomás mellett, épp elég közel hozzá, hogy a transporter hatótávján belül kerüljön. 4-en várnak rá, hogy a rendkívül energiaigényes szerkezet végre működésbe lépjen, és beszállhassanak. 3 kadét, és egy frissen kinevezett tiszt. Az üvegfal másik oldalán két specialista figyeli a műszereket, egyre kevesebb lelkesedéssel, míg végül az egyikük megrázz a a fejét. Úgy tűnik, ez a mai kaland elmarad valamiért, és mégis több hetes utazás vár a 4 újoncra valamelyik siklóban. -NEM!!! - Kiált fel az Angel mellett álló tüsi hajú szőke lány, és hatalmas táskájából előránt egy hatlövetű, forgótáras fegyvert, és a nő halántékához szorítja azt. -Hívják őket! Azonnal küldjenek át a hajóra, vagy a nő meghal, és mindenki más is ebben a szobában!!! A két másik kadét elhúzódik tisztes távolságba, hogy hagyjon egy kis meghitt intimitást a tizedesnek, és az őt túszul ejtő katonának.
Elbúcsúztam a családomtól, majd felültem arra a mágneses kiskocsira, amely a volentisi transzporter állomásra visz. Kezemben csak két dolog van: egy kisebb táska, benne ruhák és egy-két családi emlék, illetve az áthelyezési parancs. Az állomás kb 15 percre van innen ezzel a "taxival", amit a parancsnokság küldött ki értem. Figyelem a fényeket, ahogy felülök hátulra. Olyan ez a jármű, mint a régi golfpályás kisautók, csak kötöttpályás, mágneses meghajtású. Lenézek a földre, figyelem, hogyan követjük a méter széles útvonalat. A vezető nem túl bőbeszédű, de nem baj. Korán van, reggel 6 óra. Én még is friss és üde vagyok. Amikor oda érünk az állomásra, megköszönöm az utat, majd beljebb sétálok. Nem csak én várakozom a portálásra, jön még néhány ember. Kadétok mind a hárman. Üdvözlöm őket, majd mikor a Jola transzporter távolságba ér, felállunk a kijelölt helyekre. Két kezemmel, magam előtt fogom a táskám és nyugodtan várok... és várok... és várok... és mi a fene van? Elhúzom a számat és figyelem, ahogy az üveg mögött megy a tanakodás. Valami elromlott...? Nem is gondoltam volna, hogy illegális fegyvertartás tartja vissza őket. Vagy engedély nélküli transzportálás. Amint megrázza az egyik a fejét, az egyik kadét felkiált és oda ugrik hozzám, fejemhez valami hideget tart. Oda pillantva szemem sarkából, látom, hogy egy fegyver. Annyira meglepődök, hogy egy ilyen őskövület van nála, hogy megijedni is elfelejtek egy pillanatra. - Whoa whoa! Nyugalom, kadét! Ha így hadonászol azzal a fegyverrel és fenyegetőzöl, maximum az űrbe fognak minket kirakni, nem a hajóra. Vaaagy a Jolára kerülünk, de érkezéskor lelőnek. Egyik sem kellemes halál. - mondom halkan, figyelve a tiszteket az üveg mögött. - Hé, mi lenne, ha elmondanád, mi elől menekülsz, és hátha szép szavakkal, indoklással és talán egy kis pénzzel rá tudod venni a két urat, hogy tekintsenek el ettől az egésztől? De akkor el kell raknod a fegyvert. - próbálkozom beszéltetni, elterelni a figyelmét. Kevéske közelharcot tanultam, mint mindenki a seregben. Ha szerencsém van, jobb vagyok benne, mint a kadét, és ha figyelmetlen lesz, elkaphatom a kezét, mielőtt meghúzza a ravaszt.
Zene: Far Centaurus × Megjegyzés: Szólj, ha éget a szín
Minden tekintet az újdonsült, és félő, rekord rövid karrierű kommunikációs tisztre szegeződik, vagy a mögötte álló szőke nőre. Nehéz megmondani így, hogy a fegyveres vizuálisan megközelíthetetlen. -Menekülni??? Menekül a halál! Szinte sziszegi a szavak, közvetlenül a nő tarkójára, hogy fedezéknek használhassa a fejét. Táskáját még mindig görcsösen szorongatja, mintha az élete múlna rajta, és következő szavait megint a vezérlőkhöz intézi. -Nyissák ki a transzporter ajtaját, és sugározzanak át, bomba van nálam, és ha nem sietnek, itt fog robbann..mi a..? Meglepetten és vádlón néz egyszerre Angel tarkójára, és bár acélos kezéből nem engedi kivenni a fegyvert, eléggé meglepődött ahhoz, hogy annak csöve eltávolodjon a nő fejétől. -Most. A kiadott parancsot ugyan nem hallják, azonban azt, ahogy a gép működésbe lép igen, és abban a pillanatban, hogy az ajtó csak résnyire nyílik, egy halvány lézersugár tör elő. Telibe találja a terrorista pisztolyt fogó kezét, tönkretéve a fegyvert, és pár ujját is, Angelique keze viszont alig érez némi forróságot. Az ajtóban egy testpáncélos férfi jelenik meg, majd még egy, aki a két nő felé rohan.
Nos, rosszul tippeltem. Nem menekült, inkább megőrült. Se baj, a lényeg, hogy ahogy megpróbálom elkapni a csuklóját és eltartani a fejemtől, sikerrel járok. Dulakodunk egy sort, aminek egy lézerlövés vet véget. Elengedem a lányt és tátott szájjal nézek a szétlőtt kezére. - ET SI VOUS TIRÉREZ MOI?! - kiabálok rájuk idegesen. De tényleg, és ha engem találnak el? - Mon Dieu! - morgok még az orrom alatt, miközben figyelem, ahogy a testpáncélos férfi bevonul. Gondolom a nőt akarja, szóval arrébb lépek, hogy összetudják kaparni. Mérges vagyok most, szóval jobb, ha nem kötnek belém, mert olyan hosszan tudok káromkodni a saját nyelvemen, hogy lemegy a nap. Szusszanok egyet, megigazítom a hajam és figyelem, ahogy kicipelik a nőt. Ebbe meg mi ütött egyébként?! Értem én, hogy szar a rendszer, régen sem volt jobb, de ez azért túlzás. Ha nem bírja elviselni, ugorjon ki egy légzsilipen. Minek kell másokat is bele vonni ebbe az egészbe? Na mindegy. - Mikor indulunk végre? - szusszanok fel. Nincs kedvem heteken át gubbasztani egy nyomorult siklóban.
Zene: Far Centaurus × Megjegyzés: Szólj, ha éget a szín
A fegyvertelen páncélos gyalog is elég gyors volt, de ahogy a francia hölgy fellöki a túszejtőt, hirtelen már vetődni kezd, és szinte szikrázva csúszva teszi meg a földön az utolsó pár centit, hogy elkaphassa a leejtett táskát. Csak az után, hogy ezt letette, mer megkockáztatni egy mélyről jövő, morcos választ: -Akkor gondolom azt mondtad volna, Sacre Blö. Ami a fegyverest illeti, bár szemmel tartja az önjelölt terroristát, a tüsi hajú nőt a fegyver csöve sem tartja vissza, és vérző öklét szorongatva fogja menekülőre. Arra számít, hogy amilyen hím soviniszta disznók ezek, úgysem fog egyik sem kezet emelni egy nőre. Nagyon rövid időn belül ráébred tévedéséra, ahogy a bombát elkapó katona beéri őt, és annak térde ötvöződik szinte gerincoszlopával, arcát pedig a kemény padlóba vágja. -Steele! Elég lesz. Adja át az őrségnek, és menjünk innen. Ekkor veszem csak le a fejemről a ballisztikai sisakot, és fedem fel az arcom a hölgy előtt. -Ön az új komm tisztünk, ha nem tévedek? Nos, világért sem szeretném megváratni holmi élethalál veszély miatt, kérem, lépjen be a transzporterbe.
Kissé elhúzott szájjal figyelem, miként döngöli a földbe a nőt a férfi. Szinte nézni is fáj, fel is szisszenek. Persze rá szólnak az illetőre, ami azért csoda, mert ezt a nőt még én is megütném, másrészt terroristákkal nem szeretünk tárgyalni. Na, végül eltakarítják az illetőt, a férfi pedig rám néz. Szavaira megcsóválom a fejem. - Ha tényleg szándékában lett volna ölni, nem túszt ejt. Megöli az első embert, hogy nyomatékosítsa a komoly szándékait. Már nem élnék. Bár lehet, csak én gondolkodom így. - vonom meg a vállam, és a "parancs" szerint a transzporterbe lépek. Amikor azonban rá nézek a férfi arcára, elkerekednek a szemeim és röviden tisztelgek egy sort. De csak mert a nyomorult Könyv ezt írja elő. - Igen, a nevem pedig Angelique Cartier. Örvendek a találkozásnak, kapitány! - mondom lelkesen, aktívan. - Ha minden napja ilyen izgalmas a Jolának, akkor csodás éveknek nézek elébe! - mosolygok magamnak.
Zene: Far Centaurus × Megjegyzés: Szólj, ha éget a szín
Hónaljam alá fogva a sisakot nézem, ahogy elvezetik a nőt, kiből már nem lesz kadét a hajómon, és most, hogy kezd véget érni a vészhelyzet, megkönnyebbülten sóhajtok. -Az indítékait majd kiderítik, de bombát próbált hozni a hajóra, amit hajlamos vagyok rossz néven venni. Steele nem veszi le a maszkját, és utolsóként száll vissza a liftbe, pontosan a kijelölt helyre, miután szó nélkül fél kézzel arrébb tolta az egyik kadétot, hogy még messzebb álljon a faltól. Ami új lány kérdését illeti, biccentek, és nagyon halványan vigyorogva, továbbra is magam elé nézve felelek halkan: -Túl klisés lenne azt felelnem, hogy nem, van nap amikor nem megy minden ilyen simán? Apropó...készüljön fel, ez rázós lesz. Nyilván mindenkinek elmondták, mire számíthat a transzporterben, de ez olyasmi, amire nem lehet felkészülni. A gépezet először nagyon halkan, szinte kellemes hangon búgni kezd, bezáródik az ajtaja, kivillan felettünk pár lámpa, és amíg azzal vagyunk elfoglalva, egy képzeletbeli kampósbot a torkunknál fogva átránt minket fél millió kilométerre balra. Egyetlen pillanat alatt. Szinte érzed a zuhanást, de mégsem. A gyomrod összeszorul a lendülettől, amit igazából nem érzel, de mégis. Az egyik újoncunk megszédül, és a falnak támaszkodik, a másik előre görnyedve próbálja összeszedni magát. Ami engem és a zászlóst illeti, nem is látszik rajtunk semmi a jele az utazásnak. Legfeljebb talán annyi, hogy már nem mosolygok. -Steele, kísérje a kadétokat a szállásukra. Cartier, jöjjön velem. Ezzel meg is indulok a parancsnoki híd felé. Maga az aktája alapján egy kész főnyeremény, ami nagyon remélem igaz is. Szerettük az előző komm tisztet. Nem lesz könnyű pótolnia...
A kadétok izgatottak lesznek, hogy maga Dobrik kapitány kísér minket a Jolára. Én egészen helyén kezelem a dolgot, bár a hangulatuk rám is át ragad: most már én is izgulok. De nem csak miatta, hanem az első teleport miatt is. Soha nem csináá.... - Mon Dieu! - fintorodom el, ahogy az érzés átcsap rajtam. Enyhe hányinger és szédelgés. A nyakam, mintha elakart volna törni, de egyébként nem. Jézusom..... Soha többet. Inkább utazok négy hetet... Lassan azért összeszedjük magunkat, és rajtam ismét urrá lesz az izgalom. A transzporterből kiszállva a folyosóra jutunk, én pedig izgatottan nézek körbe, táskám szorongatva. Jaj de jó lesz!! - Igen is uram! - haladok a férfi után alig másfél lépéssel lemaradva, mikor szól, hogy kövessem. Szavaira kicsit ingatom a fejemet. - Minden tőlem telhetőt megteszek uram, de mást pótolni sose fogok tudni személyileg, csak szakmailag. Egyébként mi történt vele? Nem igazán tudtam kiszedni a képzőkből. - kíváncsiskodok. Hiába érdeklődtem, mi történt a kommunikációs tiszttel, nem voltak hajlandóak felelni, így valami nagyon trancsírozók gusztustalanságok jutottak eszembe... Valószínűleg hasonló sokktól akarnak távol tartani..?
Zene: Far Centaurus × Megjegyzés: Szólj, ha éget a szín
-Voulez-vous coucher! - Feleli valaki hátulról, ám mivel mindenkit elzavarok innen, sosem derül ki, ki volt az. Egyébként is majdnem biztos vagyok benne, hogy ez inkább kérdés kellett volna, hogy legyen. Ahogy kettesben maradok a francia lánnyal, sóhajtok egyet. -Szakmailag nem lesz gond. A hajó korábbi legénységének legjobb tulajdonsága az volt, hogy nem esett szét a hajó, meg ők sem. Felicia jó barátom, de annyira volt alkalmas Komm tisztnek, mint én navigátornak. A vállam felett rá sandítok, aztán előre fordulok, és inkább felelek a kérdésére, mert miért is ne? -Protoxis. A hajón vészesebben tört ki a járvány, mint azt reklámoznák. Ő is elkapta. Úgy tűnt felépül de aztán komplikációk adódtak, szóval megint lefagyasztottuk. Nem szeretek erre gondolni. Pláne nem úgy, hogy közben a lifttel épp a parancsnoki híd fedélzete felé tartunk. Arra a helyre, ahol két barátom is életét vesztette. Kissé erőszakosabban nyomom le a gombokat a konzolon mint kéne, hogy kitárjam magunk előtt a lift ajtaját, és Angel új munkahelye felé veszem az irányt. Nem kell messzire mennünk. A biztonsági személyzet tagjai előre tisztelegnek, és hamarosan ott találjuk magunkat a kapitányi szék mögött. -Itt lesz a munkaállomása. Felszálláskor, dokkoláskor, és sárga riadószintnél, vagy a fölött mindig itt kell lennie, egyébként pedig a beosztás szerint. Van kérdés?
Csüt. Dec. 28, 2017 12:21 am
