A mai kifejezetten érdekes napnak ígérkezik. Végre felderítésen vehetek részt a bolygó még ismeretlen területein egy kisebb csapattal. Ebből a szempontból kapóra jön - az amúgy komoly konfliktusokkal, ha nem egyenesen háborúval fenyegető tény -, hogy a Consilium kevesli a rendelkezésünkre bocsátott területeket. Ráadásul a csapatot felszerelhetem egy-két új fejlesztéssel. Ez az oka, hogy teljes menetfelszerelésben várom a többieket a fejlesztési részleg bejáratánál. Az expedíció parancsnoka érkezik elsőként – tőle nem is vártam mást -, és már a mozgásán látszik, hogy roppant türelmetlen. Nathan Essex csak egy évvel idősebb nálam, átlagos magasságú, szikár fickó sötét szemekkel, fekete hajjal, és rövid körszakállal. Jó katona, de hajlamos az önteltségre, és most szemmel láthatóan roppant büszke, és nagyon fontosnak érzi magát, amiért parancsnok lehet. Hamarosan Press is be fog futni, én pedig roppantul örülök ennek. Ha valami, az ő jelenléte biztosÍt róla, hogy remek hangulatú felderítésnek nézünk elébe. És persze nem utolsósorban bízhatok benne, hogy van aki fedezze a hátam, ha melegszik a helyzet. A többiek is megérkeznek, néhány lépéssel egymás után. Eric Cooper még zöldfülűnek számít, nemrég végzett az akadémián, magas, vörös hajú csupa izom fiú, és általában folyamatosan vigyorog. Most azonban idegesen összepréseli az ajkait, és a kölcsönös üdvözlésen kívül nem igazán lehet belőle kihúzni semmit. Borzalmasan izgulhat. Bírom a srácot, úgyhogy majd ha Essex nem méregeti szúrós tekintettel megpróbálom kicsit megnyugtatni. Az utolsó csapattagunk, David Hendricks a marcona katona prototípusa. Barna haját rövidre nyírva viseli, nem beszélget, az „Igen, Uram!”, „Értettem, Uram! mondatokra korlátozódnak a közlései, és szemmel láthatóan nem örül neki, hogy ezen a küldetésen kell részt vennie. Még látásból is alig ismerem, így nem igazán tudom, mire számíthatok tőle. Ha mindenki rendben befutott, és túl vagyunk a kölcsönös üdvözléseken, a néhány szavas beszélgetéseken, Essex türelmetlen morgására a tenyeremet az ajtónyitó lapra fektetem, és megvárom, míg mindenki belép a fejlesztési részleg előterébe, ahogy egy acélos csillogású asztalon már kikészítve hevernek a nekünk szánt fegyverek, mellettük pedig öt, vékony, nagyjából hétszer hét centis fekete dobozka.
Amikor tegnap megkaptam a parancsot, hogy csatlakozzam egy expedícióhoz, ami az Ocanre indul, kicsit sem voltam lelkes. Eddig csak egyszer voltam odalent, ami nem gyakorlat volt, és az is csak abból állt, hogy a kicseszett dzsungelt jártuk, lázadók után kutatva. Mikor szóvá tettem a parancsnokunknak, mekkora faszság ez, annyit mondott, nem logikát kell keresni, hanem lázadókat. Mindenki tudta, hogy nekünk, újoncoknak, akiknek jó esetben- 5-6 alkalommal volt lehetőségünk a bolygóra lépni, nem sok esélyünk van lázadókat fogni. Lázadókat, akik már hónapok óta odalent kénytelenek élni és a terület adottságait kihasználva rejtve maradni a Consilium vizslató szemei elől.
A írásos parancs persze, ahogy lenni szokott, nem sok támponttal szolgált, és Bower , aki beajánlott, is csak annyit mondott, az eligazításon majd mindent megtudok. Ő egyébként talán az egyetlen felettesem, aki csak ritkán szokott kicseszni velem, mert állítása szerint kedvel. Most nem pont ezt érzem, de egye franc, neki elhiszem.
Mindennek tudatában nem túl sok kedvvel öltözködöm a reggeli ébresztő után, de azért figyelek rá, hogy ne késsem. Ez olyan jól sikerül, hogy még csak nem is utolsóként érkezem a fegyverraktárhoz. Amikor meglátom Simont, úgy felvidul a képem, mintha előrehozták volna a karácsonyt. Ez így már sokkal -sokkal szórakoztatóbb lesz. Örömöm ellenére azonnal feltűnik az is, hogy karót nyelt alak, aki Simon társaságában várakozik, már szinte várja, hogy vigyázzba vágjam magam. Meg is teszem, méghozzá úgy, ahogy kell, abban hiba nincs, de amint pihenjt int, azonnal Simonhoz lépek és diszkréten a karjába bokszolok köszönésképp.- Tudom, nem látszik, de belül ujjongok, hogy te is jössz, hadnagy! - tökéletesen komolyan gondolom, amit mondok, bár, aki nem ismer, a vigyorom alapján azt is hihetné, csak gúnyolódom. Ki is faggatnám, mit tud a mai napról, de közben befut a látványosan ideges Répafej közlegény és a halálnyugodt GI Joe is. Ennyit a bennfentes infókról. De nem sokáig bosszankodom, mert hamarosan nyílik az ajtó, ahová eddig csak sóvárogva leshettem be, úgyhogy a többieket megelőzve szökkenek át a nem létező küszöbön. Mire a többiek beérnek, én már nyálcsorgatva végig is húztam a kezem a sor félig-meddig ismerős, de inkább ismeretlen típusú fegyveren és már az egyik kis fekete dobozkát vizsgálgatom. Hát... ebbe nem fér bele az ujjam, ha véletlenül ... elhagynám valamelyik csodafegyver tesztelése közben. Elvigyorodom. kissé sajnálom, hogy ezt nem mondtam ki hangosan, de egyelőre nem akarok nagyon kilógni. A végén még itthon hagynak. - Kinyithatom, vagy ez egy későbbre tartogatott meglepi? - fordulok Simon felé, és érzem, hogy a parancsnok tekintete szinte lyukat fúr a hátamba; hallom, ahogy nagy levegőt vesz, hogy kioktathasson, de gyorsan hozzáteszem: - Uram?- hátha megelőzöm a problémát. Igaz, ha nagyon akarja, akkor jöhet az énvagyokaparancsnok dumával is. Hozzá még nem volt szerencsém, így nem tudhatom, nála meddig lehet feszíteni a húrt. Van egy olyan érzésem, hogy nem nagyon.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem várom az indulást, de van bennem egy enyhe aggodalom, ahogy Essexet elnézem. Túlságosan is bizonyítani akar majd, és ezzel könnyen meglehet, hogy zűrbe kever mindannyiunkat. Nem tudok teljesen megbízni benne, ez pedig igen kellemetlen tény, tekintve, hogy ő a parancsnokom erre a küldetésre. Mindenesetre a sötét gondolatokat Press érkezése úgy elfújja egy pillanat alatt, mint hajnali ködöt a könnyű szellő. Essex morgásával mit sem törődve rávigyorgok. - A szemeden is látom, nyugi. – Szívem szerint beleborzolnék a hajába, csak hogy kicsit bosszantsam, de kénytelen vagyok kihagyni, mert Essex dühösen fúj egyet. – Örülök, hogy itt vagy! Jó móka lesz… A végét már csak suttogom, nehogy ránk ripakodjon a parancsnok úr. A többiek számára talán el is tűnik a mondandóm az ajtó szisszenése miatt. Pressben nem kell csalódnom, ahogy az ajtónyílás szabaddá válik, ő már bent is van. Mint egy gyerek, mikor nem tudja kivárni az ajándékbontást. Hát még ha tudná, mit tartogatok neki! Engem különösebben nem zavar, hogy hozzáér a kikészített eszközökhöz, de Cooper mintha a csuklását próbálná elfojtani a látványtól, Hendricks pedig karba fonja maga előtt a kezeit, és a homlokát ráncolva zárkózik el Press minden cselekedetétől. Ami Essexet illeti, észrevettem, hogy szóra nyitotta a száját, de végül mégis becsukta egyelőre anélkül, hogy megszólalt volna. Mikor a kérdés elhangzik már Press mellett állok, és bólintok is neki, bár mielőtt válaszolhatnék, Essex megelőz. - Katona, viselkedjen fegyelmezetten! Greymare… - itt kicsit túl sokáig tart szünetet, mintha le akarná hagyni a rendfokozatomat – hadnagy vezeti az eligazítást a felszereléssel kapcsolatban! Biccentek, de mikor nem látja cinkos, bátorító félmosolyt villantok a mellettem álló lányra. - Igen, nyisd ki! Ami azt illeti mind niyssanak ki egyet! Ez az eszköz lesz a mai küldetésünk szíve-lelke. Egy helymeghatározó, terepfelismerő scannert, a legújabb térképkészítő eszközünket látják. Jobbkezesek a bal kulcscsontjuk alá, balkezesek a jobb kulcscsontjuk alá tűzzék az egyenruhájukra, igyekezzenek biztosítani az eszköznek a tiszta kilátást, és vigyázzanak rá, mint a szemük fényére! Hogy jó példával járjak elöl felerősítem az alig hüvelykujjnyi, matt terepzöld kis eszközt a bal kulcscsontom alá az egyenruhámra. Az egyetlen csillanás a rajta elhelyezett objektívtől származik. - Az oldalán találnak egy gombot amivel be tudják kapcsolni, de ezt majd csak odakint, Essex parancsnok utasítására tegyék meg. Van valakinek kérdése az eszközzel kapcsolatban? Kimondottan izgalmasnak ígérkezik az éles tesztkör. Kíváncsi vagyok mennyire pontos térképet tud készíteni egy felderítésen a helymeghatározó és a scanner segítségével öt különböző jel alapján. Ha senkinek nem akad kérdése, jöhet a komolyabb rész, mikoris kiosztom a fegyvereket. Hendricks az első, ő az erősségét figyelembe véve mesterlövész puskát kap, megmutatom neki, milyen kiegészítő újításokkal láttuk el a fegyvert, melyek megnövelik a hatótávot, a pontosságot, és sokkal könnyebbé, rövidebbé tették az egész fegyvert. Egyelőre nem tűnik lenyűgözöttnek tőle, de megjegyzést sem tesz rá. Essex két nagyjából sima kézifegyvert kap, neki nem sok újdonságot tudok mondani, hacsak nem a kibővített tárat. Neki fontosabb feladata lesz, mint új fegyvereket tesztelni. Ez teljesen elégedetté is teszi. Cooper kap egy lézerpengés, STD-kristálymotoros bozótvágót, és egy kétkezes, nagy tűzerejű puskát, ami pedig minket illet Pressel? - Gyere, Press, ez tetszeni fog! Először egy fejpántot kap, ha a helyére illeszti a jobb szeme elé tud hajtani róla egy kör alakú kis plexilapot, ezen fognak felvillanni a hozzá tartozó fegyver célkeresztje, és egyéb adatai, korlátozott távolságra még távcsóként is használhatja, noha nagy távolságok befogására nem alkalmas, mint a mesterlövész puska. Ezután jön az érdekesebb rész. - Kérem az ügyesebbik kezed! Beszéd közben felemeltem az asztalról egy alkarnyi hosszú, szintén matt, terepzöld, rendhagyó kinézetű fegyvert, és egy kesztyűt. - Először a kesztyűt vedd fel, szenzoros cucc, ezzel tudod majd irányítani a fegyvert… Ha azt felvette, megtartom a fegyvert, hogy az egész alkarját bele tudja dugni. Ha nehéznek látszott, most rájöhet, hogy valóban nem könnyű holmi, ahogy beledugta a karját, és én összecsattintottam a kesztyű érintkezőjét a fegyverrel, a kényelmesre párnázott henger méretre állítja magát az alkarja körül, és elmozdíthatatlanul szorosan, de nem fájdalmasan öleli körbe az alkarját, én pedig elengedem a fegyvert. Ha erre nem készült fel, valószínűleg az alkarját megrántja lefelé az immár karjához fixált gépfegyver. - Adok egy kódot, amivel élesíteni tudod, és megmutatom milyen mozdulatokkal mit tudsz csinálni vele. Csak figyelned kell, hogy a tenyeredet ne hagyd a cső előtt… Amíg barátkozik a fegyver súlyával, és rögzítésével, én is felveszem a sajátomat. - Ha arra kerül a sor nyugodtan üthetsz is vele, a burkolata kibírja…
Szokásomtól eltérően egy őszinte és akár még kedvesnek is nevezhető mosollyal reagálok Simon üdvözlésére, és egy aprót bokszolok a karjába, lehetőleg úgy, hogy ne legyen túl feltűnő. - De még mennyire! - tátogom el kissé komolyabb arccal, aztán már ott sem vagyok. Már most jó móka ez az egész. Első akarok lenni, mint mindig. Mindenhez hozzá akarok piszkálni, már csak azért is, hogy másokat ingereljek, de főleg azért, mert az izgatottságomat általában nem igazán tudom máshogy csillapítani. Főleg, ha fegyverekről van szó. Szinte a hátamban érzem a többiek rosszalló pillantásait, ami újabb vigyorra húzza az ajkaimat. - Uram, igenis,uram! - Ha nagyon akarná, Essex simán vehetné gúnyolódásnak a szavaimat, de az arcomról ilyesmit nem olvashat le, így simán letagadnám a dolgot. Már most látszik rajta, hogy egy merev pöcs, és nem a jó értelemben.
Simon engedélyét megkapom, úgyhogy ki is pattintom a dobozkát és kezembe veszem az apróságot, amit benne találok. Megforgatom az ujjaim között, majd egy gyors mozdulattal fel is tűzöm a helyére az utasításnak megfelelően. Nyújtom a kezem, mint egy kisiskolás, és már kérdezek is. - mennyire bírja a gyűrődést? Vízálló legalább? - lenne még egy pár kérdés a tarsolyomban, de hagyok a többieknek is, ne álljanak csak itt bután.
Miután ezt letudtuk, jöhet a felszerelkezés, ami sokkal izgibb, mint általában. Pedig én általában is élvezem ám! Itt mindenesetre mindenki fegyverét irigykedve nézem, hiszen bármelyiket nagyon szívesen kipróbálnám én magam is. Még azt a nyavalyás bozótvágót is, pedig az aztán nem az én stílusom. Ez az érzés csak akkor illan el, mikor Simon végre elér hozzám is, és a kezembe nyom egy pántot. - Már most imádom! - felelem lelkendezve, mikor a fejemre csatolom és lehajtom a szemem elé a kijelzőt. Egy kibaszott csillagharcosnak érzem magam, pedig a fegyvert még meg sem kaptam. Nyújtom is a jobb kezemet, ahogy kéri. Ha nem tudnám, hogy Essex csak arra vár, hogy leoszthasson a picsbe, már benyögtem volna neki valami áthallásos szöveget az ügyesebbik kezemről, de így legfeljebb csak a pillantásomból tudhatja, hogy épp valami trollság jutott eszembe. - nem is lesz fizikai ravasz akkor? - felhúzom a kesztyűt és már dugom is át a kezem a csőszerű cuccon. Szeretem az ujjam alatt érezni a ravaszt, és tudni, hogy tökéletes kontroll alatt van a fegyverem, így ez a megoldás nagyon is új lesz nekem, de ha akarnám se tudnám titkolni, mennyire izgatott vagyok az új technológia miatt. Ahogy a fegyver csatlakozik a kesztyűhöz és hozzám idomul, ki tudnék ugrani a bőrömből. Ahogy Simon elengedi a kezem, ránt egyet a fegyver a karomon, de azért megtartom és a karomat forgatva nézegetem. - Most úgy érzem magam, mint valami terminátor! Remélem, lesz mire lőni odalent! - végigtapogatom a szabad kezemmel a fegyvert, megnézem minden lehetséges oldalról, de közben azért figyelek Simonra és bólogatok. - egyelőre még elég fura, de mire leérünk megszokom. - bólintok egyet, és leeresztem magam mellé a kezeimet, majd elkezdek ugrálni, mint, aki bemelegít. - Oké, mester, mutasd a tutit! -
Press izgatottsága átragad rám, már ami a küldetést illeti, hiszem a fegyverek között számomra nincsen újdonság. Megvárom, míg mindenki belép, és bezárom a csapat mögött az ajtót. Minden szempár Pressre szegeződik, a rosszallás különböző stációi áradnak felé a többiek irányából. Én vigyorgok, mikor Essex nem láthatja. A küldetés parancsnoka egyelőre megelégszik ennyi rendreutasítással, és úgy dönt, nem veszi szemtelenségnek Press válaszát. A dobozkát is a lány nyitja először, de a többiek sem maradnak le sokkal mögötte. A férfiak különösebb érdeklődés nélkül, kifejezéstelen arccal erősítik fel a testpáncélokra az eszközöket, és bólintással veszik tudomásul az utasításokat. Szemmel láthatóan a legkevésbé sem érdekli egyiküket sem. Ahogy Press keze a magasba lendül, felé fordulok, és már válaszolok is a kérdéseire. - Vízálló, és bizonyos mértékig ütésálló is, de ha lehet közelharc esetén ne használják a bekapott találatok tompítására. A humoromat nem értékelik, Bár Eric bizonyára megtenné, ha nem lenne annyira ideges, hogy még az arcizmait sem tudja rábírni, hogy engedelmeskedjenek neki. A fegyverek már nagyobb sikert aratnak, mindenki ellenőrzi a kapott darabokat, kipróbálják a súlyukat, egyensúlyukat, alaposan szemügyre veszik őket, elhangzik néhány kérdés tárkapacitással, lőtávval kapcsolatban, én pedig mindenre válaszolok. Press lelkesedése persze borítékolható volt, de mindig értékelem a lelkesedését. - És még szinte semmit nem is láttál! Kacsintok rá. Szinte sajnálom, hogy Essex miatt csak a szeme csillanásából tudhatom, mennyire szeretett volna beszólni nekem. A kérdése megrázom a fejem. - Nem, nem lesz, ez annál sokkal jobb! Egy darabig hagyom, hogy nézegesse, méregesse a súlyát, addig én is felcsatolom a saját fegyveremet, ami a Press karján lévő darab szakasztott mása. - Először is, STD kristályos, így nincs szüksége tárra, és a súlya is barátságosabb, mint a töltényes daraboké. Ha jobbra mozdítod a tenyered kinyújtott ujjakkal, akkor ráközelít a célpontra, ha balra, akkor visszaállítja az alapbeállításra a távolságot. A szemed előtti kijelzőn lesz a célkereszt. Ha úgy hajlítod az ujjad, mint a ravaszon szoktad, akkor egy lövést adsz le, ha ökölbe záros, sorozatlövésre áll. Ha középső ujjbegyeddel megnyomod azt a gombot, amit a kesztyű tenyérgyökénél találsz, akkor közelharci módba vált. Mutatom neki a sajátomon, ahogy megnyomom a gombot a fegyver burkolatából egy sorban kinyílik négy csúcsánál előre hajlított háromszög formájú penge még halálosabbá téve a vele leadott csapásokat. - Ugyanígy tudod bezárni is. Hagyom, hogy kicsit próbálkozzon vele, ha akar, utána felhajtom a szemem elől a kijelzőt, és a csapathoz fordulok. - Valakinek van kérdése? Ha nincs, akkor Essexre pillantok, ezzel a gesztussal visszaadom neki a szót.[/b][/color]
Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy a sok merev GI Joe között hogyan hathat a viselkedésem, csak éppen magasról nem érdekel. Érzékelem a rosszalló pillantásokat is, de ahelyett, hogy visszafognám magam, szinte fürdőzöm benne. Persze nem megyek túl messzire, mert annyira hülye azért nem vagyok, hogy kirakassam a seggem a tesztről, mielőtt még egyet is lőttem volna valami baszó cuccal.
Először persze megkapjuk a kis helymeghatározót, ami annyira nem izgat fel, de azért jó tudni hogy mit bír, ha már vigyázni kell rá. Elvigyorodom Simon megjegyzésén, és bólintok egyet. - Közelharcra is próbálunk majd? Ez egyre izgibb! - Rá sem kell néznem Essexre, hogy tudjam, már most annyira irritálom, amennyire csak emberileg lehetséges. Vagyis ő biztosan így hiszi, de csak azért, mert még nem ismer. Simon viszont nagyon is, úgyhogy valószínűleg még azt is nagyjából be tudja lőni, miféle poén fordult meg a fejemben. Ha kezekről esik szó, tudja, hogy rám számíthat. A fegyvert illető lelkesedésem is szemmel látható, így most egyáltalán nem is foglalkozom azzal, hogy a többiek mit csinálnak, beszélnek -e valamiről, vagy kimaradok-e épp egy bizalmas pillantásváltásból. Teljesen leköt a fegyver megismerése, és Simon használati útmutatója. Igyekszem mindent az eszembe vésni, de van egy olyan érzésem, hogy lesznek még később is kérdéseim. Aktiválom a közelharci módot, próbálgatok néhány mozdulatot, de azért nem viszem túlzásba a dolgot. Pedig annyira izgatott vagyok, hogy alig férek a bőrömben. - Ezzel gyakorlatilag megtettél supermanné. Vagy szupergonosszá... - sóhajtok egyet, és csakazért sem uramozok most.
Úgy tűnik, mindenki elégedett a fegyverével és jó katona módjára kussolnak is, amíg nincs élet-halál-szitu. Talán Répaarc az egyetlen, aki szívesen kérdezne, de van egy olyan érzésem, hogy ő is csak azt, miért neki jutott az atomkorban a bozótvágó. a válasz persze kurvaegyszerű. A dzsungel még mindig rohadt egy hely, és valakinek az utat is vágni kell. Essex viszont megköszörüli a torkát, és megszólal. - Jólvan, emberek, nincs értelme tovább húzni az időt. Irány a kettes hangár, de fegyelmezetten! - ez utóbbi figyelmeztetés nyilván nekem szól, úgyhogy leveszem a fejemről, aztán a karomról is a cuccokat, hogy azért mégse így vonuljak végig a Volentis folyosóin, és már indulok is. Fegyelmezetten, ahogy kérték, de azért igyekszem Simonnal váltani néhány szót menet közben.
A siklóban bőven van időm felszerelkezni újra, és próbálok ismerkedni is kicsit a társakkal, igaz, kezvés sikerrel. Cooper látványosan ideggyenge, Hendricks pedig annyira fából van, hogy, ha Cooper véletlenül megkínálná a bozótvágóval, látnánk az évgyűrűket is meg minden. Essex egy pöcs, ezt már az elején eldöntöttem, úgyhogy vele nem is foglalkozom. Marad Simon, akit megpróbálhatok kiakasztani. - Ott vagyunk már? - azt hiszem, most hetedjére kérdeztem, pedig nem egy vállalhatatlan hosszúságú útról van szó, míg leérünk a bolygóra. Mivel úgy látom, kezdem kicsit kihúzni a gyufát, inkább kibontok egy energiaszeletet és komótosan elfogyasztom. Legalább addig is kussolok. Szinte hallom a néma hallelujákat az ég felé szállni.
Kimondottan élvezem Essex roszalló arckifejezését, mondjuk Eric miatt erősen aggóom. Figyelnem kell majd a kölyökre odakint. Press kérésére rákacsintok, ezzel én is bezsebelek egy gyilkos pillantást az akció parancsnokától. - Ki tudja, mi mindenre adódik lehetőségünk odakint? Ha másra nem is, Essex felbosszantására minden bizonnyal. Figyelem ahogy Press próbálgatja a fegyvert, és megállapítom, hogy még mindig nem kopott az érzéke a fegyverekhez, legyen szó bármiről, amivel lőni lehet. - Ez volt a cél! Én mindig tudtam, hogy szuper vagy, innen mások sem tagadhatják… A parancsnok ezt a pillanatot választja a torokköszörülésre, amire legalább hárman – a férfiak biztosan – felé fordulnak. A parancsra Hendricks mozdul először, szó nélkül kimasírozik a részlegről, őt Essex és Cooper követi, én bezárom az ajtót magunk után, és Press mellé sorolok, hogy félig suttogva válthassunk néhány mondatot, és gonosz viccet, mielőtt odaérünk a csapatszállítóhoz.
Bent leülök Pressel szemben, Cooper mellé, a másik oldalamra Essex jut, míg a lány mellett Hendricks ül feszes vigyázzban, amiről eddig azt sem hittem, hogy lehetséges. Press minden kérdésére válaszolok, sorban emelve a fokozatokat, miszerint „nem”, „még nem”, „hamarosan”, „két perc”, „egy perc” és: „figyeled, már lassítunk!” Essex arca ezzel egyenesen arányosan kezd elvörösödni, mostmár rajta is látszik a feszültség, de egyelőre nem tudja, mi lenne erre a helyzetre más megfelelő parancs. - Fogják be a szájukat, és szerelkezzenek fel tisztességesen! Kiszállás és indulás! Vezényel, én pedig már csatolom is ki magamat- gondolom Pressel szinkronban. Mire a parancsnok kikászálódik a siklóból, én már lábrázást kapok, annyira mehetnékem van. Azért előreengedem Presst, csak utána ugrok ki a siklóból. Egy pillantással felmérem a terepet. A sikló egy tisztáson landolt, körülöttünk mindenhol sűrű erdő, az érkezésünk miatt egyelőre néma csen ölel körül minket. A siklópilóta ellenőrzi, hogy mindenki rendben elhagyta a fedélzetet, zárja az ajtót, és a gép már emelkedik is. Magunkra maradtunk a bolygó ismeretlen területén. Essex megvárja, míg mindenki ellenőrzi a felszerelését, ő maga a tenyérnyi kijelzőjű pda-n ellenőrzi az irányt, aztán kiadja a parancsot. - Mindenki kész? Akkor indulás! Cooper megy elöl, Hicks és Greymare utána, gondoskodjanak róla, hogy biztonságban legyen. Én és Hendricks fedezzük hátulról a csapatot. Nem kérdezi van-e kérdés, ami azt illeti meglehetősen elege van belőlük. Én rávigyorgok Pressre, és felzárkózom Cooper mögé. Menet közben hajtom a szemem elé a célzást segítő egységet, és egy gombnyomással élesítem a fegyvert. - Indul a buli! Felkészültél?
Csüt. Dec. 28, 2017 12:22 am
