Már egy éve annak, hogy ideköltöztem Los Angelesbe. A helyi rendőrörsre helyeztek át engem, ahol eleg gyorsan megszereztem magamnak a kapitányi címet. A volt kollégáim eljöttek ugyan néha, hogy kifejezzék ezzel a dologgal a nemtetszésük, mert ők úgy gondolták, hogy az emberek itt jóval veszélyesebbek, mint Derry-ben voltak. De én magasról tettem a szavaikra, ugyanis én élveztem az ittlétem.
Az emberek képesek voltak élvezni az élet örömeit, ami tetszett bennük. A szex, az alkohol, meg minden egyéb, és igen, a bűnözésbol sem volt hiány, de en nem is unatkoztam... ezek az emberek nem vetettek meg, sot, szinte mar úgy ereztem, hogy tisztelnek engem. Nem ugy, mint Derry-ben, akik feszes háttal probáltak rájönni, hogyan tudnának egy macskát leszedni a fárol a legkönnyebben. Engem ez hidegen hagyott. Én nem kedveltem sohasem azt a helyet, de most végre megszabadulhattam, es ide jöhettem.  
De most, hogy ki tudtam onnan szabadulni, es élhettem nagy vonalakban az életemet, elhatárolódva mindentől és mindenkitől, végre úgy éreztem, hogy szabad vagyok, hogy senki sem mondhatja meg nekem  azt, hogy mit tehetek, vagy mit nem.
A mai napom is egy ilyen nap volt. Ugyan egész nap az irodában voltam, mégsem volt semmi kulonleges dolgom, volt egy-ket ember, akiknek szivességet tettem, de nem kellett különösképp megerőltetnem magam.
Estefele viszont úgy éreztem, jobb lesz, ha egy kicsit egymagamban lehetek. Töltöttem magamnak egy pohár whiskey-t, leültem a kanapéra, és elkezdtem iszogatni. Egy jó ideje elvoltam már így, mikor észrevettem, hogy valaki mögöttem állt. Lassan megfordultam, es egy dühös szempárba néztem bele. Egy férfi állt az ajtóm félfájának dőlve, és le se vette rólam a szemét.
-Tudja, ma nem fogadok senkit. -kezdtem a mondandómba nyájas mosollyal. -Szóval, ha fontos ügy lenne a háttérben, akkor kérem jöjjön el holnap.
-Nem ismersz fel, igaz? -kérdezte a férfi visszafogott ingerültséggel. -De nem baj.. fel fogom frissíteni az emlékeidet. El fogok toled mindent venni, amit tőlem elvettél.. az életeddel kezdve.
A férfi ezen állitásán hatalmasat pislogtam, és óvatosan felkeltem a helyemről. Fogalmam sem volt, hogy miről beszélhetett, de felismertem a veszelyt, es nem igazán akartam mindezt ülve engedni neki.  
-Nem tudom, hogy ki maga, es mit ártottam önnek, de kiengesztelhetem önt. Higgye el, nem akarok önnek ártani. Tehát mondja meg szépen, hogy mit akar? -tettem fel a kérdést, mélyen a férfi szemeibe nézve.
Láttam, hogy kezdtem hatni a fickóra, ugyanis megrándult az arcizma, a végtagjai pedig remegni kezdtek. De ekkor hirtelen éles fájdalmat éreztem a hasam tájékán, és ekkor lenéztem. Megszúrt ez a fickó, és sikeresen megsebzett.
Mikor kihúzta belőlem a pengét, a fickó riadtan elhátrált, és elfutott, én pedig elgyengülve estem a földre. De nem hagyhattam el magam. Nem akartam ily csúfos véget érni. Elkezdtem kúszni a telefonom felé, és elkezdtem tárcsázni a mentőket. Ha szerencsém van, akkor időben kiérnek, mielőtt még meghalnék.
Szerencsémre sikeresen kiértek időben a mentők, am a kórház zsúfolásig tele volt. Ekkor értetlenül néztem körbe, hogy mégis mi a jó isten történhetett itt? A kórhazban nem volt elegendő hely, de mivel én voltam a rendőr kapitány, így nekem egyből csináltak helyet. Gyorsan neki is álltak a sebem ellátni, majd pár óra múlva már csak pihentem a kórházi ágyon. Ekkor megjelent egy öltönyös alak.
-Uram, katasztrofális helyzet állt elő, így velünk kell jönnie a hibernációs kapszulakhoz. -mondta a férfi, es mire bármit szólhattam volna, mar egyből szállítottak is. Ez volt az utolsó dolog, amire emlékeztem.
3 hónapja tértem magamhoz, é azt mondták nekem, hogy hibernálva voltam, és most olvasztottak ki. En csak pislogtam párat, majd szépen körbevezettek az űrhajón, es közölték velem, hogy mostantól a Jola nevű hajón leszek a flotta tagja. Nekem ez idegen téma volt, mivel még életemben nem voltam űrállomas környéken, de elhatároztam, hogy igyekszem felnőni az új feladatomhoz.
De ez a világ teljesen más volt, mint amiben ezelőtt éltem. Az emberek is teljesen masok voltak, teljesen diktaturaszerű volt itt élni. Nem igazán értettem azzal egyet, hogy már fiatalkorukban kiválasztották a leendő ferjeiket a lányoknak. Mintha nem is a jövőben lettem volna, hanem visszarepültem volna a középkorba, csak sokkal fejlettebbek voltak itt az eszközök. Mikor a Jola végül nem volt hajlandó eltűrni a rendszert, amit felépítettek, fellázadt, és többek között én magam is a lázadók oldalara álltam, hiszen az emberiség hosszú évszázadokon keresztül küzdött az egyenlőségért, most viszont 10 ember mindezt képes lett volna felrúgni a saját érdekük miatt. Ezt én sem voltam képes eltűrni.