Az egyetemen mindenki számára csak a fura csajszi voltam, aki a hosszú, sötét haja mögé bújva ült általában az első sorban, és bár sosem tűntem strébernek, mindenki tudta, hogy nem a buli miatt vagyok ott, és nem is azért, hogy a szüleim elvárásainak megfelelően diplomát szerezzek. Mindig is odavoltam az állatokért. Érdekelt, hogyan működnek, miért működnek úgy, ahogy, és az akkoriban már igencsak gyér földi állatvilág még vadon élő fajainak tanulmányozása volt minden, amire vágytam. Ezért tanultam olyan keményen és közben azzal vigasztaltam magam, hogy főleg azért nincsenek barátaim, mert nem akarok barátokat. Nem pedig azért mert a fogszabályozóm és a pattanásaim ellenére is a legtöbben nagyon irigyek voltak rám. Ki a jegyeimre, ki a családom társadalmi státuszára, ki pedig arra, hogy apám sofőrje, minden reggel és délután fuvarozgatott a suli és a lakásunk között.

Soha egy percet sem dolgoztam a szakmámban. A gyakorlatomat az afrikai dzsungel egy eldugott sarkában végeztem, és majdnem belehaltam egy fertőzésbe, úgyhogy ezek után anyám közel fél évig még a lakásból sem nagyon akart kiengedni. Aztán jött a hír, amit csak nagyon kevesek számára tettek elérhetővé, mi viszont mégis mindhárman helyet kaptunk a hajón, amely egy új élet reményében indult útnak néhány ezer emberrel a fedélzetén. Ahogy a szüleimet, úgy engem is bizonytalan időre fagyasztóba tettek, azzal az ígérettel, hogy amikor majd felébresztenek, egy új világ tárul majd a szemünk elé, és mindenki boldogan él majd, amíg meg nem hal. Félelmekkel és izgalommal telve feküdtem be a kapszulámba, hogy aztán több, mint ötven évvel később ázva-fázva, vacogva és fogalmatlanul térjek magamhoz egy világos szobában. Még mindig egy űrhajó fedélzetén voltam, de az édesanyám aggódó mosolya azért enyhítette a csalódottságomat.
Aztán jött a fekete leves. Kiderült, hogy a szüleim már évek óta ébren voltak, apám pedig néhány hónappal korábban egy fura balesetben életét vesztette. Ha ez nem lett volna elég, kiderült, hogy a rehabilitációt követően azonnal férjhez adnak majd, és azonnal a telepre költöztetnek, mert fontos feladatok várnak rám.  Nem teljesen értem, hogy a gyerekszülés és vadonban bóklászás hogyan fér meg egymás mellett, de ez úgyis hamarosan kiderül.  

Anyám látta rajtam, hogy nyom agyon a kényszerházasságnak még a gondolata is, ezért minden létező módon igyekezett segíteni nekem. Vakrandikat szervezett, mindenféle partikra cipelt magával, hátha találok valakit, akivel nem érezném halálos ítéletnek a házasságot, de ebből a fél év alatt semmi sem lett. Végül az O'Sheeve tanácsosnál szerzett protekcióját bevetve felajánlotta, válasszak akkor én magamnak férjet. Egy ideje már sejtettem, hogy az anyámnak viszonya van, de nem tudtam, hogy ilyen magas körökből való az új apukám. fuhhjjj!
Mindenesetre a telepen eltöltött néhány hét után volt is egy jelöltem. Csak egyszer beszéltünk, míg elkísért az egyik telephez közeli vadászleshez, de őszintén szólva nem is nagyon volt senki, akivel sokkal több időt töltöttem volna. Ráböktem hát a katonára, aki kedvesen viselkedett velem abban a fél napban, amíg az erdőben bolyongtunk, és egy gombnyomással megváltoztattam két sorsot.  Még az a szerencse, hogy a rendszerben sehol sincs feltűntetve, hogy ez nem egy random sorsolás, vagy egy buzgó hivatalnok munkájának eredménye.