A legegyszerűbben úgy jellemezhetném magam, hogy én vagyok a falevél ami ide-oda sodródik a szélben.
Igazság szerint sose tudtem mit akarok. Mindenbe belekezdtem, de sosem vittem végig. Az egyetlen stabil pont az életemben a házasságom volt...Amíg ki nem derült, hogy nem fogok hozzá járulni az emberiség szaporodásához. A férjemnek lett egy új felesége, én még egy évig velük maradhattam aztán viszlát. Jobb híján újra tanulni kezdtem.
A szüleimnek anno megígértem, hogy pilóta nem leszek, úgyhogy ezúttal gépésznek tanultam. A legjobb döntés volt, ugyanis nagy figyelmet igényel, nem lehet társalogni munka közben és én nem vagyok valami nagy közösségi lény.
A Jolára civilként kerültem fel, mert akkor így láttam jónak. Frissen váltam és elvileg menekülni akartam...Bárhová, csak el innen.
Aztán kiderült, hogy több vagyok egy egyszerű civilnél.  A gyors tanulást díjazták és azt hiszem, igazi dicséretet itt kaptam, nemcsak holmi ledarált szöveget.
Sohasem voltam nagy igényű és ez most csak előnyömre válik, hogy a romos hajó bármelyik ficakjában el  tudok aludni csak adjanak egy takarót és valamit amit a fejem alá gyűrhetek párnának.

Mostanában gyakorlatilag éjjel-nappal dolgozom, mert a főnököm egy maximalista. Nem kizárt, hogy egyszer egymásnak megyünk és a végén a gyengélkedőn kötünk ki.
De ez van. Ettől függetlenül nem bántam meg a döntésemet.
Feleségnek pocsék vagyok, anya nem lehetek....De legjobb gépész bármikor. És ez itt most a lényeg, nemde?