Az életedet nem te választod. Mire öntudatodra ébredsz, mire kiforrna a személyiséged, addigra annyiszor és annyiféle módon törnek darabjaidra, majd pakolnak össze újra, magad sem tudod már volt-e valaha is esélyed az irányításra.

Órák óta bámulom a kabinom plafonját, mozdulatlanul és némán, a csöndet mindössze a generátorok egyenletes zúgása töri meg, de ez sem zavaró, sokkal inkább lágy altatóként szolgál a hangjuk. Egész éjjel nem aludtam, mostanában egyre inkább nehezemre esik a pihenés, helyette ezerrel kattognak az agytekervényeim, a mikénteken, a hogyanokon… a miértek rég nem érdekelnek már. Miként élünk túl, miként kerekedünk felül, hogyan győzedelmeskedhetünk… Van-e bárminek is értelme. Sokszor olyasmi után vágyom, amiben sohasem volt részem, pusztán a szüleim meséi táplálták a képzeletemet, egy világról, a világról, ami egyszerűbben volt bonyolult és a szabadság nem járt keserű szájízzel.
- Powell hadnagy, önnek egy új bejövő üzenete van. Powell hadnagy, önnek egy új bejövő üzenete van. – gondolataimból az üzenetet jelző robothang szakít ki, sóhajtva fordulok az oldalamra, majd hanyag mozdulattal bökök a monitor felé, elindítva a lejátszást.
Eligazítás lesz kereken öt perc múlva, mindenki hagyjon félbe minden felesleges tevékenységet és jelenjen meg. Amennyiben ez nem történik meg, bla bla bla bla bla. Még a végére sem ér az üzenet, már a csizmámat húzom a lábamra, az egyenruhám felsőjét cipzárazom össze, és sapkámat a fejemre biggyesztve sprintelek ki a kabinból.
Nem egészen két perc múlva már az eligazító helyiségnél vagyok, tekintetemmel gyorsan végigpásztázom kik vannak jelen, kik azok, akik az utolsó pillanatban esnek be, ki az, aki nem fog személyesen feltűnni. Még így is szép számmal vagyunk, ennek örömére előre kúszok, jobb szeretem a frontvonalból látni mind a kapitányt, mind Peterson parancsnokot. Főleg Petersont. Vizuálisan sokkal ínycsiklandóbb látvány, mint a kapitány. Mondjuk, egyiküket sem rúgnám ki a hálóból. Lapozzunk.
Eligazítás.
Lényegre törő, nincsen semmilyen felesleges felvezetés, az utasítások kristálytiszták, hülyének, vaknak, süketnek, bénának kell lenned ahhoz, hogy ne tudd mi a dolgod. Ekkor még nem tudtam, hogy széjjel leszek turhálva a következő küldetésünkön és az összes felsorolt dolognak fogom magamat érezni. De ez egy későbbi sztori.
Szóval véget ér az eligazítás, a legénység visszatér a teendőihez, én pedig, ha már kijutottam a barlangomból, talán hasznossá is tehetem magamat. Ezen felbuzdulva oda is lépek a parancsnok mellé, széles, hatvan fogas vigyorral a képemen, kezemet pedig a privátszférára való tekintet nélkül a derekára helyezem. Máshol ezért szexuális zaklatás néven elkalapálnak, az én fejemben ez még messze nem az, noha mindez nem teszi kevésbé rosszá a megmozdulást.
- Hogy ébredt ma? Olthatatlan vággyal, hogy a feleségem legyen? – szegezem neki a kérdést, ami szinte már a napi rutinunk része, és a világért nem rúgnám fel a beosztást.