Nagy terveim vannak ám. Még ugyan nincs kész, sőt lefogadom, hogy a gyomrában még ráfér egy kis fércelés az aszteroidatörőre, nem zárja ki a tényt, hogy kívül már teljesen okés és igazán elegánsan néz ki a maga tiszteletet parancsoló robosztus méretével. Már csak emlékeztetni kellene rá mindenkit, hogy ez itt miért születik újjá és miért is fog minket szolgálni.
Kezeslábasban és egy jó nagy táskányi flakonnal indulok útnak. Még ugyan meg kell vágni a sablont, hogy körbe jelöljük, de utána aztán jöhet a vetítés. Nem kell minden nap valami küldetést és egyéb feszültséget generálni ahhoz, hogy érezzük, élünk. Kellenek a pozitív visszacsatolások és az, hogy érezzük, még tudunk igazán szórakozni, ha kell.
Hátra sandítok Niára, aki lehet még mindig nem dolgozta fel, hogy mi a tervem. Mikor vállalkoztunk ilyen küldetésre? A válasz egyet jelenthet, soha. És hogy még különlegesebbé tegyem a helyzetet, hoztam zenelejátszót is.
Le is teszem és bekapcsolom az első zenét rajta. Csettintek párat, ahogy felcsendül az ütem, miközben leteszem a jókora felragasztható sablonlapot a földre.
- Lássuk, mivel tudnánk igazán elegánssá tenni ezt a gyönyörűséget. Rakjuk fel a sablont. - A magammal hozott kijelzőn be is hozom a képet.
Ezt majd szépen megvágatjuk a beállított robotkarral, nekünk csak majd tökéletesen kell feltennünk. És már mehet is a munka. Vagyis a móka.
- Csináltál már ilyet? - lelkesedésem határtalan, ilyenkor aligha festhetek marcona katonaként.

Fura üzenetet kaptam a felettesemtől. Húzzak játszós ruhát, amit nem sajnálom összepiszkítani. Most valami szervízjáratba fog beküldeni, vagy mit tartogat mára?
Nem teljesen értettem a dolgot, amikor összetalálkoztunk, akkor is csak néztem, hogy azok most festékek nála, vagy mi zörög a nagy táskában. Szóban nem sok mindent mondott, én pedig egyelőre nem kérdeztem, annak úgy is eljön az ideje.
Az aszteroidatörőhöz érve, meg a táska tartalmát meglátva kezdem kapizsgálni mi is a helyzet.
- Megkaptad? -kérdeztem kíváncsian és nézek Finnre, mondjuk mi másért festegetnénk mi a hajót, ha nem ezért? Tudtam, hogy sokat dolgozik rajta, dolgoztunk rajta, és azt is,hogy céljai vannak a hajóval. Azt viszont még nem tudom, hogy ténylegesen meg is kapta e rá az engedélyt.
Közelebb lépek, és a kijelzőre pillantok.
- Szép madárka – nézek fel, nézek vissza le.
- Hová fog pontosan kerülni? – kérdem kíváncsian.
- Ekkorába még nem, de tanultam festészetet édesanyámtól. – nem szoktam nagy dobra verni, mert hát nem azzal foglalkozom, nem ezt kérik tőlem számon.
- Olyanokkal nem festettem még, de gondolom nem lehet bonyolult - mutatok a flakonokra.

Egy háború kellős közepén tudni kell időt szakítani arra is, hogyan lazítsunk. Ha nincs pozitív visszacsatolás, megette a fene. Nekem épp ezért kimondottan jó érzés, amikor este a gyerekkel bohóckodunk. Ha rosszalkodik és felmászik mindenre, akkor azért, ha az ágyban birkózunk, akkor azért. Annyi biztos, hogy ami szeretetet ad ilyenkor, azzal teljesen feltöltődök másnapra. Hogy honnét kapjuk ezeket a dolgokat, már teljesen mindegy. Épp ezért találtam ki mára, hogy lazában dolgozunk. Mert néha olyat is kell.
Nem olyan nehéz rájönni, hogy miért kezdjük el pingálni az aszteroidatörőt. Egy cinkos félmosollyal és a bólogatással nyugtázom a kérdését. Naná, hogy meg! És még milyen szépen fog hasítani.
- Már csak egy kis felújítás vár rá belülről, ami az elektronikát illeti, de semmi egyéb. És aztán a miénk. - azt még nem kötöm az orrára, hogy majd ő is megismerkedhet vele, egyelőre így külsőre biztosan.
- Szerintem is. Mi pedig pontosan a két oldalára festjük fel ezt, lássa mindenki, mivel áll szemben. - mutogatom a hajó egyik oldalát, hová is terveztem ezt. Egyszerűbb lenne amúgy valami holojelként kivetíteni a logót, de akkor semmi sem fogja garantálni, hogy nem fújunk mellé. Épp ezért hoztam ezeket a felragasztható, megvágható papírokat, hogy aztán csak elég legyen a végén, a pingálás után lehúzni. Amúgy is minden így készül, van most időnk nekünk is, nem kell a robot megoldás. Nem kell kényelmeskednünk.
- Jól van, akkor most ezt is kipróbálod. - gyorsan megvágom az egyik papírt és Nia segítségével fel is tapasztom oda, ahová terveztem. Nem lesz ez ellen senkinek sem ellenvetése. És aztán csak megragadom az egyik flakont és rázni kezdem.
- Előbb jól felrázod, aztán már fújhatsz is vele. Ezzel felvisszük az alap hátteret. Aztán majd másfajta módszerekkel finomítunk is rajta. - teszem hozzá egyértelműen. Naná, hogy így lesz. És már fújom is fel az aranyszínt a felületre.
- Neked sem árt ilyen feltöltődés. Azt mondják az alkotás már fél szabadság.

Vigyorgok egy nagyot az arcát látva, és mondanám, hogy akkor enyém lehet a sikló? De erről nem ő dönt, és még mindig csak egy kis kadét vagyok. Jobban belegondolva ebbe nem is tudom, hogy ez most hogyan is működik amióta elszakadtunk az otthoni dolgokról. Lehet örökre rajtam marad a kadét elnevezés?
- Mázlista – vigyorgok.
- Gratulálok hozzá, viszont, akkor most járhatok ebbe is aludni, ha nem bírom a többieket? – kérdem kuncogva.
- Egy monstrummal, ami nem adja magát és ki meglátja már a neve hallatán is reszketni fog – vigyorodtam el, majd a hajó oldalát néztem, hogy hol mutatna jól rajta az a madárka.
- Szerintem mehetne két nagyobb a két oldalára egy pedig a rámpára kívülre, kisebb méretben, vagy az orrára egy kisebb – kétfőn néztem Finnre, hogy mit szól az ötlethez. Örülök, hogy sikerült ez neki, megérdemli.
- már alig várom – vigyorogtam és felráztam az egyik flakont, amit hoztunk. Pont úgy,ahogy mondja, aztán fújtam, csak nem ép pa hajót, hanem a hátára egy csíkót.
- Szép szín meg kell hagyni, jól fog állni a hajónak - léptem is közelebb , majd a sablont használva fújni kezdtem a madár alakot.

Jó az, amikor az ember lánya megőrzi a humorérzékét ebben a kényes, feszült időben is. Niát ritkán láttam szomorúnak, idegesnek, vagy bármi másnak. Igaz, azt inkább ne számoljuk ide, hogy sokszor szájal és olyankor nem épp jókedvű, de ezek az én esetemben vagy csillapodtak, vagy egyszerűen csak nem veszem magamra. Akinek nem nő be a feje lágya, azt nem lehet kényszerrel ráerőltetni.
- Nem, kizárt dolog, hogy aludj benne. - na persze, és ezt ellenőrizni is fogom ám. Ez a monstrum nagyobb, mint valamennyiük szobája összességében, ekkora luxus pedig senkinek nem járhat ki. Ha magányra van szüksége, ott a siklója, amit lassan már úgyis ő maga vezet a bevetéseken.
Figyelem egy pillanatig, ahogy a jókora melákkal szemez, aztán csak előkészítem a terepet a fújásra.
- Nem kell sok, elég lesz, ha a két oldalán, esetleg a rámpán megjelenik. Az orrára már giccses. - nem egy színes papagájt szeretnék fújni, hanem a főnixünket, amit vegyen is az ellenségünk komolyan.
Már készülnék neki a fújásnak, amikor az elsőt én kapom.
- Hé, spórolunk. - dorgálom meg, én pedig nem adom vissza a fújást. Nonono, ez itt nem játszótér, hogy csak úgy randalírozzunk.
Azért nem vagyok rest zenét kapcsolni, mielőtt nekilátok a fújásoknak. A sablon szerencsére szépen fent marad.
-Jobban vagy? - célzok arra, hogy nem is olyan régen még teljesen kiborult az egyik küldetés nyomán ott az edzőteremben.