Edzôterem

Legénységi fedélzet

☆ Jól felszerelt, ám kis méretű edzőterem, ahol kissé zsúfoltan, de megtalálható minden szükséges felszerelés a legénység formában tartásához.

Jó érzés végre kimozdulni, még akkor is, ha ez nem egészen azt jelenti, mint odahaza. A szabad ég? Túl alacsonyan van! De, legalább nem kell egy cellában rohadni. Az edzőterem viszont továbbra is furcsa hely a számomra. Nem jártam itt....AZ óta. ÉS most sem magam miatt vagyok itt. Csak kísérő vagyok.
Na nem mintha Nadine ne találna magának bármikor partnert, ha nagyon akarna de...egyrészt így biztonságosabb. Úgy tűnik szeretik itt fent, de nem akarom megkockáztatni, hogy felbukkanjon még egy vérnarancs. Ami még fontosabb, hogy nem akart más partnert, ami nem titkoltan megdobogtatja a kicsi android szívem. Fel is kapom a sima fehér pólóm, és maci nacim, hogy aztán vele kézen fogva sétáljak be a terembe. Minden gép foglalt, de a ring szabad, szóval kérdőn nézek rá, nem törődve azzal, hányan méregetnek minket gyanakodva. Őszintén fogalmam sincs melyikünk miatt.
-Van kedved ahhoz a közelharc oktatáshoz, ami miatt nyaggat a fiad, hogy rád férne?

Amióta csak felébredtem, bárhová megyek, mindehol megbámulnak. korábban azért, mert egy tanácsos felesége voltam, aztán azért, mert egy tanácsos feleségéből lett lázadó, most pedig azt hiszem, már csak azért, mert egy androiddal járok kézen fogva. Sosem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget ennek, igaz,  néha felmerült bennem, hogy szerzek egy szőke bubiparókát hogy elkerüljem a gyanakvó tekinteteket. De ez a Jolára érkezésem óta már nem opció. Az eddig is túl kicsi életvilágom még tovább zsugorodott, és még kevesebb ember között kellene eltűnnöm, ha akarnék. De nem is akarok. Büszkén húzom ki magam, és úgy lépek be az edzőterembe, hogy mindenki láthassa, semmit sem szégyellek, semmit sem titkolok. A zsúfoltság mondjuk kicsit meglep, bár igazán, ha jobban belegondoltam volna, teljesen normális, hogy mindenki megpróbálja levezetni a feszültséget valahogy, de nem mindenki olyan szerencsés, hogy otthon, a kabinja magányában tegye ezt meg. Ledobom az egyik padra a törölközőmet és a kulacsomat, aztán a melegítő felsőmet is, majd Tommyra pillantok. - Miért is ne? Túl sok egyéb opció amúgy sincs, ahogy nézem. De előre szólok, nem fogok kegyelmezni. - felelem vigyorogva, és játékosan belebokszolok Tom mellkasába. - Egy kis bemelegítés azért nem ártana, nem? - szétnézek, van-e szabad eszköz, vagy csak nyújtunk egy kicsit. Most Tom lesz az edző, úgyhogy hagyom, hogy ő mondja meg.

-Jajj ne...csak az arcomat ne! A barátnőm oda van érte...
Mosolyogva bokszolok vissza, és bemászom a ringbe, hogy elkezdjek nyújtani, és őt is erre biztatom. Részemről természetesen borzasztóan fölösleges, de legalább nézhetem őt közben. Meg is teszem, leplezetlenül. Igaz, láttam már őt így egy néhányszor, de nem tudom megunni.
-Csini a szuperhős rucid. Na jó...felkészültél?
A táskából előveszek két pár bokszkesztyűt, és neki nyújtom az egyiket, majd gyorsan felhúzom magamra a sajátom. A védősisakra pillantok egy pillanatra, és végül fel is veszem azt. Neki nem lesz rá szüksége. Úgysem fogom megütni.
-Na jó, kezdetnek akkor csak mutasd meg, hogyan húznál be. Ne aggódj miattam. Adj bele mindent.

- Aha..és fogadok, hogy a harci sérülésekért is. - rákacsintok, és már ott megmutatkozik gyakorlatlanságom, hogy ügyetlenkedve mászom át a kötelek között. Ennél még az is jobban nézett volna ki, ha megpróbálom átugrani... de komolyan. Na sebaj! kihúzom magam és megállok előtte csípőre tett kézzel, de el is nevetem magam, amikor szuperhőst emleget. - Nekem csak a rucim az, neked meg a formád. Nem mindegy! De azért köszi. - összeráncolom kicsit az orrom és nyújtok még egy kicsit, mielőtt magamra húzom a batárnagy kesztyűket. Próbaképp összeütögetem kicsit őket és én felvonom a szemöldököm, mikor nekem nem jut fejvédő, de úgy vagyok vele, hogy tuti kapnék, ha szükségem lenne rá, ezért nem teszem szóvá. Sűrűn pislogok az első felszólításra és közelebb lépek ugyan, de egyéb mozdulatot nem teszek. - Aztán húzhatom le a kesztyűt, hogy fellocsoljalak... - felelem komolytalanul, de csak azért, hogy leplezzem a bizonytalanságomat. Felemelem ugyan a kezeimet, de csak lassított felvételben mutatom, hogyan vinnék be neki egy balegyenest, egyből a szeme alá. - Na, valahogy így. Nincs erre egy bábu vagy egy zsák? -

-Nem szerencsére...olyan a bőröm, mint egy babapopsi. Jó a plasztikai sebészem na...
Rögtön felé mozdulok, mert kicsit aggódom, hogy elesik, de azért megoldja. Hátrálok is tőle egy kicsit, és ha már ez a téma, még egyszer megnézem magamnak alaposan.
-A formádra sem panaszkodhatsz. Simán lehetnél a gonosz női kém a "Tom Lynch, Szupertitkosügynök" filmekben. Én simán elhinném...
"...hogy te vagy a fekete özvegy. Na igen, ezt talán jobb nem elsütni. Túl sokféle módon lehet rosszul érteni. Bármennyire is megnézném abban a feszülős fekete ruhában ami...hát jobban belegondolva kb az egyenruhája a flottának.
-Whiskey a hűtőben! Dupla jéggel szeretem!
Valójában sosem ittam, és most már nem is fogok rászokni. Aztán csak figyelem, ahogy Nadine lassított felvételben szinte megsimogat, és kuncogva eltolom a kezét.
-Bábuk meg zsákok ellen nincs sok értelme megtanulni védekezni, nem igaz? Ne aggódj, nem tudsz bántani. De akkor...kezdetnek csak az ökleim üsd rendben?
Fel is emelem a kezeim az arcomtól vagy felé méterre.

Látom, hogy segítene, de szerintem a pillantásomból is észreveheti, hogy ez most nem a legjobb ötlet. Nem szeretek tehetetlennek, vagy bénának tűnni, még akkor sem, ha éppen valamiben nem remekelek. Ezt is csak meg kell tanulni, és minden rendben lesz! Ahogy a nyújtógyakorlatokat végzem, vigyorogva felé pillantok, és megrázom a fejem. - Miért tudja rólam mindenki olyan könnyen elképzelni, hogy egy gonosztevő vagyok? Olyan megátalkodott ábrázatom lenne? - próbálok látványosan cukin pislogni a vicc kedvéért, de erre egyébként komolyan kíváncsi lennék. A whiskys megjegyzésre nem is reagálok, csak megrázom kicsit a fejem -már sokadjára- és a nézőkkel nem törődve nyelvet öltök rá.
Az, hogy a kezeit ütögethetem, valahogy sokkal szimpatikusabban hangzik, mint a pancsoljbe parancs, úgyhogy bólintok egyet és hátrébb lépek. - Szerintem jobban járunk, ha elfogadjuk, hogy majd ügyesen nem engedek közel senkit, aki rondán néz, és kapok egy pisztolyt. Na, ez hogy hangzik? Vagy mindenképp ki akarod próbálni, hogy egy android is tud-e hajat hullatni?- rávigyorgok, de azért felemelem megint a kezeimet, és beviszek egy közepesen erős ütést Tom jobb tenyerébe.

-Szerintem inkább csak a fekete haj miatt...Bár én inkább azért osztanálak erre a szerepre, mert kicsi korom óta bele voltam zúgva a gonosztevőkbe, minden rajzfilmben. Xena, Emma Frost, a bárónő...na de érted.
Megsimogatom az arcát a bokszkesztyűs kezemmel, és mosolygok rá. Tudom, hogy most próbál cukibb lenne de igazából én mindig ilyennek látom őt. Kedvesnek, és imádni valónak. A többiek meg tévednek.
-A pisztollyal is meg kell tanulni bánni...Bár, a puskával egész ügyes voltál odalent...hmmm. Nem tudom, gondolod felkészültek rá, hogy fegyverrel a kezedben lássanak?
Megforgatom a szemeim vigyorogva, aztán megrázom a kezem. ÉS még csak nem is azt, amibe beleütött, hogy hecceljem egy kicsit.
-Tényleg nem kegyelmezel. De, próbáld meg egy kicsit erősebben. Szüksége van rá a férfi egómnak, hogy lásd, kibírom.

Ez sokkal hízelgőbben hangzik, mint az általam kreált indokok. - és valóban, az én fejemben több, egészen másfajta elméletek születtek, mikor üres óráimban ráértem teljesen felesleges és haszontalan dolgokon agyalni. Mostanában szerencsére esélyem sincs iylesmire. Ahogy Tommy rám mosolyog, és megsimogatja az arcom, lesütöm kicsit a tekintetem, de igazán, csak egy pillantra. Aztán felfelé végigvezetem az alakján a pillantásomat, és én is elmosolyodom. - Szóval... már volt egy bárónő az életedben a grófnő előtt... ezt igazán jó tudni. -
A pisztolyt illető meglátásra csak megvonom a vállaimat, mert tudom, hogy igaza van. Nem a legjobb ötlet mutogatni. De az igazság az, hogy ő sem jött rá, hogy fegyverem van, egészen addig, míg a Jolára nem érkeztem. Pedig ott volt nálam már az első naptól kezdve. Nem, mintha bárkit is le akartam volna lőni... Na jó, Vérnarit egy kicsit talán igen.
- Nem kell mindenkinek tudnia róla. Különben meg egyesek sosem fognak felkészülni erre. -
Az ütésem persze legfeljebb egy kislányt rengetett volna meg, de az, ahogy Tommy rám vigyorog, segít a koncentrálásban. - Okééé, te akartad! Felkészültél? - már a kérdéssel is épp elég időt hagyok neki, hogy megtegye, de azért még így sem ütök azonnal. Most viszont tényleg mindent beleadok, és megpróbálok egy jó keményet belebokszolni Tom tenyerébe. Az erőnlétemmel végülis sosem volt baj, mindig is sportoltam valamit, bár tény, hogy sosem erőszakos ágakkal próbálkoztam. - Na, ez milyen volt? - kérdezem a szemöldökömet emelgetve.

-Ez az én indokom...mások persze lehet más miatt. Lehet valakit a szemed színe hoz zavarba.
Megvonom a vállaim, és továbbra is mosolygok rá, ahogy mélyen belenézek azokba a szupergonoszos gyönyörű szemekbe.
-Nos...eredetileg róla akartalak elnevezni, de rosszul emlékeztem...szóval annyira nem volt fontos az a kapcsolat.
Aztán gyorsan lopok tőle egy csókot, mielőtt kezdetét venné a végső ütközet. Gondolom erre sem lesz felkészülve mindenki soha, de nem izgat. Ha a férje sem ijeszt meg...eléggé ahhoz, hogy lemondjak erről a kapcsolatról, akkor pár lázadó végképp nem fog.
-Ha sokat váratsz, bejön a képernyőkímélőm...
És aztán állom az ütését, majd őszintén elismerően bólintok.
-Tényleg sokkal erősebb vagy, mint gondolná az ember. Oké, akkor most próbálj az arcomra ütni...nyugodtan...én pedig megmutatom, hogy kell kivédeni, rendben? És tényleg ne aggódj. Nem fog fájni.
Ha megteszi, végig magyarázok, hogy mire kell figyelni, miből látja előre, mire kell számítania, mikor érdemes kézzel hárítani, mikor van esélye elhajolni, és mikor kell azonnal hátrébb táncolni, mert ebből semmi jó sem lehet. Egy 10 perc után aztán megkérdem:
-Na jó, készen állsz egy "igazi" öklözésre?

pff... nagyjából ennyi a reakcióm a szemeimet illető megjegyzésre, hiszen mindig is biztos voltam benne, hogy a kinézet csak elsőre számít olyan sokat. Hamar megszokják, mindegy, hogy ronda vagy, vagy gyönyörű.
Természetesen viszonzom a pillantását, és végül még rá is kacsintok, aztán elnevetem magam. - Megnyugodtam. Utálnám, ha lenne egy plyan ex, akihez fel kellene nőnöm. - bár komolyan gondolom, amit mondok, mégis csak mosolyogva adom elő, amit szó szerint vigyorrá szélesedik a gyors puszi után.
A droidos poén hallatán elismerően ciccentek egyet. - Na, újrakalibráltattad a humorérzéked, édes? Ez egész jó volt! -
Ezután viszont már tényleg nincs hová húzni az időt. Az ütésem szerencsére talál, úgyhogy ki tudjuk elemezni. - Na jó, de akkor tényleg ne hagyd megütni magad! - Ahogy kéri, megpróbálom megütni, és persze nem járok sikerrel. De nem is ez a lényeg most. Igyekszem nagyon figyelni minden szavára, de a közelsége még most is meg tudja zavarni a koncentrációmat. Okosan bólogatok, és hümmögök is hozzá helyenként, majd el is lépek előle, mikor a visszavonulásról magyaráz. - Oké, azt hiszem, hogy igen. - elkezdek ugrabugrálni, de gyorsan rájövök, hogy ez nem fog működni. Legalábbis nem az ütésekkel és a védekezéssel együtt, így csak védekezésre emelem a kezeimet és kikandikálok a fedezékem mögül. - Mehet! - de ezzel már lépek is közelebb és megpróbálok testre bevinni pár gyors egyenest, miközben a nyakamat behúzom és lehajtom a fejem.