Ebben a laborban mindig olyan büdös van, és nem is szeretek itt lenni. Elég érzékeny a szaglásom, és még, hogy befogtam az orrom, érzem ezt a fanyar bűzt. Raven ad valami maszkot, amit fel is veszek azonnal. -Köszönöm. Így már elviselhetőbb. - néztem rá hálás szemmel, bár annak örültem volna jobban, ha máshova hív, de ahogy hallom, nem véletlen erre a helyre esett a választása, ahogy ismerem már. -Ja. A munka szaga…- bólintok, mintha ez teljesen igaz is lenne, de mindig is csíptem a különc humorát. - Dehogy kérek! Még a végén ébren maradnék, mikor aludni akartam. – válaszoltam gyorsan, mielőtt meggondolnám magam. Azt látom rajta, hogy valaminek nagyon örül, de nem értem pontosan mi az, ami ennyire sürgős és ünneplésre ad okot. -Milyen szerzemény?- nézem, ahogy a kezébe vesz valami kisebb kütyüt és mutat rajta valamit. Fogalmam sincs, mit jelentenek rajta a jelek, bár eddig sem voltam penge a kommunikáció terén. Inkább szóban mondom a véleményemet meg, mint bepöntyögjem a konzolokra. De ez a valami érdekesnek hangzik, és mikor közli, miféle felfedezésre bukkant, kissé meglepődtem. -De… ez nem valami… nehezen beszerezhető dolog? Mármint nem sokról hallottam, akiknek van ilyenjük a hajón, vagyis… ez tényleg szuper! Ügyes vagy Raven! – ültem le mellé és nézegettem a tárgyat, és rajta a kijelzőjét. Sok mindent nem mondott nekem, de azt tudom, hogy egy ilyen csak nagyon magas körökben forog, és csak kiváltságosok kaphatják. - Mit akarsz vele tenni? Nem kéne nagyon reklámozni, nehogy valaki félreértse. - kicsit azért tartok az ilyenektől, de mivel én nem értek hozzá, így nekem halmazatin több „veszélyt” rejt, mint Ravenemnek. Még szerencse, hogy nem értek a kütyükhöz, vagyis, hogy annyit, amennyit kell.
*Miért van az embernek felesége? Hogy legyen aki gondoskodik róla olyankor is, amikor szegény érzékeny orra támadásnak van kitéve. Bruce szavai kuncogást csalnak ki belőlem és nem is próbálom visszatartani. Sosem viselte jól ezt a helyet, de nem is azért hívtam ide, hogy kicsesszek, és órákon keresztül szagoltassam vele a löttyök párolgó szagát. *-Biztos? Pedig mindig arra jó amire akarod. Ha aludni akarsz, akkor altat, csak tudni kell mindenhez a megfelelő mennyiséget. De ha nem…*S vállat vonok, több marad nekem. Arra a kijelentésére, hogy aludni akart, nem válaszolok semmit, most ne akarjon aludni, amikor én egy csúcskategóriás készüléket alkottam. A fáradtságának tudom be, hogy csak néz a kütyüre mint akit most ébresztettek fel Jenkins játszóházában. Nem sokáig várok arra, hogy a felismerés megcsillanjon a szemeiben, inkább segítek, mert a végén én alszom el. *-De! ez igen nehezen beszerezhető dolog. Végül is meg kell várni míg meghal valaki és kiszedik belőle. *Félinformációkat osztok meg vele, nem szándékosan, épp csak gyorsabban jár az agyam mint a beszélőkém, és már messzebb járok. Természetesen nem én szedtem ki egy hullából, de szerencse, hogy a flotta és amúgy a Consilium szeret spórolni. Így akinek ilyenje van és meghal, abból kioperálják, újrakalibrálják és sterilizálják, majd csomagolva bekerül a raktárba. Sokkal egyszerűbb elcsenni és leírni a leltárból, mint egy vadi újat. Viszont büszkén kihúzom magam a dicséretre, mert nem csak hogy alkottam, észrevétlenül le is nyúltam az alkatrészeket a raktárból, ráadásul nyoma sincs, hiszen a leltárt is sikerült módosítanom. Senkinek nem hiányzik.* -Nem is fogom reklámozni. Ez csak a miénk. Megtanulunk ocani nyelven. Ráadásul ebben ki van iktatva a nyomkövető, ami ugye alapból benne van azokban, amiket beültetnek implantátumként. *Na, szóval ha adnának sem kellene, engem senki ne kövessen. Várom, hogy Bruce mit szól hozzá, egyáltalán akar-e ocani nyelven beszélni és érteni. Mert ugye az nem mindegy. *
A termoszban lévő itóka egyáltalán nem vonzott még most sem. Úgy éreztem, ha egy kortyot is innék, menten kifordulna a belsőm. Elég rágondolnom erre a szagra, és a maszk ellenére, még mindig az orromba érzem, ezt a facsaró büdöset. -Inkább, nem kell. - hárítottam el könnyedén a felkínált italt, bár nem is volt olyan alkoholos illata. Jobb, nem terhelni a gyomromat semmi olyasmivel, ami aztán kifelé kívánkozna, ha az arcom elé tartott maszkot levenném. - Az tényleg nem semmi!- kerekedett ki a szemem a hallottakon. Kihalásos alapon lehet ezek szerint ehhez hozzá jutni, és ha jól sejtem, akkor hatalmas értéke is lehet. Ezen azért elgondolkodtam egy pillanatra, de eszem ágában sincs kihagyni egy ilyen lehetőséget. -Persze, hogy akarok Ocani nyelven tudni. Ez nem is kétséges, Raven. – hajolok közelebb, hogy megnézzem ezt az apró tárgyat, de aztán felötlik bennem még valami. -És… hogyan érjük el, hogy megtanuljuk a szavakat? Talán a PDA- ra töltjük fel?- a másik lehetőségtől azért kirázott a hideg. De ha Raven biztos a dolgában, akkor mehet a részemről. Lehet, akkor hamarább lépünk le erről a helyről, mert kezd begörcsölni a gyomrom, éhes vagyok.
-Ja, az nem semmi. Nem adnak mindenkinek ilyet, azt is mondhatnám, hogy nem akárkik kapják. Csak a tanácsosok és a felsőbb vezetők, illetve az Ocanon szolgálók. Leginkább a kapcsolat koordinátorok. *Mivel Bruce nem kért a piából, magamnak töltöttem még egy pohárkával és jóízűen lehajtottam. Az ital selymesen vonta be a nyelőcsövemet míg leért a gyomromba. Ott aztán nekiállt a kellemes tábortűz rakáshoz. Az orra alá dugtam a kézikészüléket, mosolyogva figyeltem a gyerekes lelkesedését. A kérdése merőben laikus volt, amit nem borítanék a fejére. Ő másban remekel, amiben én nem, szóval kiegészítjük egymást és meg van köztünk a harmónia, mondhatnám, hogy folt a zsákját. *-Oda-vissza működik. Csak be kell pötyögni a mondatot és kiírja ocani nyelven…fonetikusan. Arra nem volt időm, hogy a PDA-ra is feltöltsem, de majd dolgozom rajta, úgy könnyebb. Egyelőre ez van, több mint a semmi. *Megvonom a vállam, hiszen nem nagy munka, de még nem tudom mennyire lehet védett. Másrészt ha Bruce megint tönkretesz egy PDA-t, mielőtt leadja, el kell távolítani róla az egész ocani szótárat. Szóval addig jó, amíg csak ez a kis kommunikátor van. Csak össze ne keverje az igazival. *-Felváltva lesz nálunk, aztán a kabinunkban majd gyakorolhatjuk egymással. Csak vigyázz rá, nehogy más kezébe kerüljön, mert akkor lebukunk, és ha én lebukok ezzel a szerkentyűvel, nem mosom le magamról, hogy mi mindenhez értek. *Jenkinsnél picit rezgett a léc, de nem volt komoly az ügy és ki tudtam dumálni. Persze a gyanú megmaradt, és azóta érzem a figyelő szemeket a tarkómon. Ezt azonban már én sem tudnám kidumálni. Van még egy másik dolog is amiről ki kell kérnem a véleményét, mint katonától.* -Bruce. Most próbál meg katonaként gondolkodni és nem barátként, a társamként. Oké? Szerinted ha én lebukok a Consilium előtt valamivel, amibe nem avattalak be, az rád akkor is veszélyes csak úgy szimplán? Úgy értem mindenképpen elővesznek? *Nem tudom pontosabban elmagyarázni, mert akkor már be kellene avatnom. Na igen, van az a dolog amit Bruce elől is elhallgatok, de csak azért, hogy védjem. Másrészt viszont ha tök mindegy, akár be is avathatom.*
Ez a nyelvtanulás teljesen felvillanyozott, már csak azért is, mert nem szokványos és elég ritka is, arról nem beszélve, hogy kihalásos alapon lehetne csak hozzájutni, és nem éppen kedvező feltételekkel. -Akkor, ez triplán értékes. – nézek Ravenre, majd a kütyüre. -Bármit lefordít?- lelkesedek fel, majd próbaképpen beütögetek pár szót, hogy kipróbáljam. Működik! Elég nagy késztetést érzek, hogy néhány mocskosabb szót is betápláljak, hogy lássam az ocani megfelelőjét, de aztán leteszek róla. Lesz még idő eljátszani vele, vagyis tanulni. -Oké. Felváltva. – bólogattam miközben élvezkedtem a szavakra, amiket lefordított nekem a program. De aztán eszembe jutott valami, ami a PDA-ról tudni való rólam. -Tudod, hogy nem számítanak erősségeimnek a kütyük, de ha tudnál csinálni nekem egy fülbe helyezhető apróbb változatát, akkor biztosan nem hagynám el. - nyújtottam ki a nyelvem felé, mert lehet, hogy az mégis jobb lenne, ha nem a tableten vagy olyan helyen lenne ez a dolog, amit véletlen is elhagyhatok. - Ami meg az elmúlt hetek „termését” illeti, lassan a negyedik PDA-m van már a Raktárostól. A játékaim „eszik” a memóriát, de ez a valami elég veszélyes lenne a kezem ügyében. - nyomkodtam tovább, majd a következő kérdésére meglepetten tekintek rá. -Ezt, miért kérded? Valaki bántani akar téged?- emelem fel a fejem még a gondolatára is. -Figyelj Raven.- ültem le mellé és a szemébe néztem.- Nem tudom, miről lehet szó, de katonaként és a férjedként is egyet tudok mondani. Ha valaki bántani mer vagy csak gondolatban is teszi, annak velem gyűlik meg a baja! Amúgy meg az írott és íratlan szabály is kimondja, hogy a közeli házastárs, rokon miegymás az első számú „gyanúsított”, ha meg akarnák szorongatni az illetőt, hogy köpjön és zsarolásra is rávennék, hogy kiszedjék belőle a titkot vagy bármit, amit meg akarnak tudni tőle. Az persze kérdés, hogy kik vagy mit akarnak megtudni információba. Azt viszont tudom, hogy én, mint a férjed és a barátod is egyben, nem hagynám, hogy bármi bajod essen. Engem ugyanúgy elővennének, mint ahogy téged is, vagy bárkit. De azt ugye tudod, hogy akkor sem hagynálak magadra, ha az életem függne tőle?! – néztem rá, majd folytattam. – Akármi is van, talán az a jobb, ha nem tudok semmilyen információt, de a másik oldalam viszont ég a vágytól, hogy megtudjam mi történt veled, hogy ilyenre gondolsz. Akkor sem hagynálak magadra, ha kérnél. Ismersz. - fogtam meg a kezét, hogy érezze, nagyon komolyan mondtam. Nem tudom miért kérdezte most ezt tőlem, de ha jobban belegondolok akkor ez is a fejessel való megbeszélés utózöngéje lehet. Most már érdekelne, hogy mit akartak Ravenemtől. - Miről is van szó?- hajoltam hozzá közelebb, hogy megtudjam, mi az, amit eddig nem mondott el nekem. Értem én, hogy félt "belerángatni", de közös lett az életünk, amikor a megállapodásunkat megpecsételtük a házassággal, és nem hagyom magára semmiféle körülmények között.
*Bruce nagyon lelkes, mintha most lenne a szülinapja. Azt hiszem ennél nagyobb ajándékot nem fogok tudni kitalálni neki. Naná, hogy értékes, olyannyira, hogy talán az életünk a tét, ha kiderül, hogy van ilyenünk. Egyrészt a lopás miatt, másrészt mert képes voltam az egészet átkalibrálni egy kommunikátorra, és kiiktatni a nyomkövetőt, végül, de nem utolsó sorban, mert jogosulatlanok vagyunk a birtoklására. Jenkinsnek egy vádpont is elég lenne, hogy megszívasson. És élvezné. Bólintok a kérdésre és látom, hogy máris kipróbálja. Kíváncsi vagyok, mit fordít le de nem látok rá a kijelzőre, érzésem szerint káromkodást, legalábbis az arcáról ítélve. Mivel csak ez az egy van és esélytelen, hogy még egy chipet szerezzek a közeljövőben, meg kell elégednünk azzal, hogy felváltva használjuk, és még egy remek rejtekhelyet is kell találnunk a szerkentyűnek, nem hordhatjuk magunkkal. *-Az nem fog menni, ahhoz már hangvezérlés kell és nem tudom a kettőt úgy összekötni. Kénytelen leszel használni az eszedet és vigyázni rá. *Egy kis csipkelődés belefér a kapcsolatunkba, rávigyorgok és emelem a poharam. *-Majd keress egy jó rejtekhelyet a kabinunkban, ahhoz te értesz. *És egy testhezálló feladat neki, hogy érezze, része van a titkunkban. Szemet forgatok a PDA fogyasztására.* -Jééézusom Bruce! Te zabálod a kütyüket. Komolyan. Mondtam már, hogy ne tölts le semmit, majd én megcsinálom. Ez elég egyszerű, csak pötyögnöd kell, nincs letöltés. Semmi. Ezt még te sem ronthatod el, legfeljebb ha ráülsz. *Ezt már nevetve mondom, kockáztatva egy férji slappot a nyakamba, vagy orrpöckölést, amivel az utóbbi időben próbálkozik. A témát aztán sikeresen komolyra és fenyegetőre váltom. A kérdésére csak vállat vonok, nincsenek bizonyítékeim, csak megérzés, egyelőre, de ha tippelhetnék, akkot Jenkins lenne a befutó. Szerencsére eddig csak ő, de fordulhat a kocka, van még elég tanácsos a Consiliumban. Bruce erre már leül mellém egészen közel, tudom most olyan fog következni aminek nem fogok örülni. Figyelmesen hallgatom és feldolgozom az információt. Persze nem konkrétan a kérdésemre válaszol, először elcsacsog olyan dolgokat, melyekkel eddig is tisztában voltam. Csak megerősítés ami miatt elérzékenyülök. Ja, szoktam olyat is. A lényeg abban a mondatban van, amit a végén mond, és ez szintén egy megerősítés, de ez arra nézve, hogy jól gondoltam amikor eltitkoltam előle az A-teamet. *-Igen, ismerlek. Egy siklóban repülünk. *Mégis nagy a késztetés, hogy elmondjak neki egy-két részletet, amikor megfogja a kezem. Csak nézek rá, a szemeibe és azon agyalok, hogy mi legyen. Tudom, hogy kíváncsi és azt is tudom, hogy ha úgy alakulna, tőle várhatnék csak segítséget és maximálisan megbízom benne. Jobban mint Denisovban. Mégis….francba, de nehéz ez. *-Ha azt mondod, mint katona, hogy jobb nem tudnod a dolgaim ezen részéről, akkor inkább nem mondom el…..amíg nem lesz szükségem a segítségedre. *Végül is, ha meg kellene fogalmaznom az egészet, nagyon…nagyon leegyszerűsítve azt mondanám, hogy adatokat gyűjtök. *-De ugye nincs harag? Nem szeretnélek megbántani és nem azért hallgatom el, mert nem bíznék benned. Ha miattam bajba kerülsz, beleőrülnék a lelkiismeret furdalásba.
Olyan ez a nap, mintha szülinapom volna. Bele is merülök a szavak keresésébe, bár egy csomónak nincs ocani megfelelője, amit azért csalódottan veszek tudomásul. De ha már ilyen különleges dolgot talált Ravenem, nem hagynám ki, hogy ne próbáljam, mit tud ez a program. -Hangvezérlés. Jahh! – bólintottam, mert erre nem is gondoltam, bár jobb is. Lehet, hogy elszólnám magam véletlen, amit nem akarnék megtenni. -Rendben! Jól elrejtem, ne aggódj!- nézek fel rá, de aztán megint belemerülök a kijelzőbe. -Mi? Azok elég szarok voltak, biztos selejtesek!- jegyeztem meg félvállról a kütyüim darabszámát magyarázva. -Jól van na…. – nyújtottam ki a nyelvem rá, majd ismét pötyögtem valamit a keresőjébe, amin jót derültem. -Nézd! – mutatom neki a szót, amit kiadott ocani nyelven, bár fogalmam sincs, mit jelenthet. Az viszont biztos, hogy nem valami virágnevet, mert a kis fantáziám többre képes, mint egy szimpla növényre keresés. -Oké. – tettem le a kezemből a kütyüt. – Igen, azt mondtam, hogy jobb, ha nem tudok részleteket, de ha te is belegondolsz, akkor a másik fele a dolognak, hogy ha nem tudok semmit, akkor nem is tudok majd segíteni. Nem így gondolod? A férjedként meg amúgy se hinnék el nekem, ha azt mondanám, hogy "nem tudok semmit". Ezt is számításba kell venned. Úgyhogy… szerintem, kezdd az elején. Csupa fül vagyok, és ne gyere azzal nekem, hogy féltésből meg lelkiismeret furdalásba löknéd magad miattam, ha történne bármi. Talán nem bízol meg bennem annyira, hogy elmond? – nézek ismét a szemébe, de tudom, hogy bízik bennem, de jobban tart attól, hogy bajom származna belőle. Azt is tény, hogy ha én lennék most az ő helyébe, akkor félteném, igaz, de beavatnám, mert tudom, hogy csak őbenne bízom annyira, hogy az életemet is rábízom. -Kérlek Raven.. Mondd el, mi az. Eskü, hogy titokban tartom. – húzom a szám előtt el a kezem, ezzel jelezve, hogy lakat van rajta.
*Jól gondoltam, a hangvezérlés nem mond neki semmit, csak úgy tesz, mintha értené. Leginkább az köti le a figyelmét, hogy minden eszébe jutó szót bepötyögjön a gépbe. El van a gyerek ha játszik. Csak fél füllel figyel és úgy is válaszol, de nem igazán van most jelen.* -Abban biztos vagyok….Ja, selejtesek….miután a kezedbe kerültek. *Bármit előbb a kezébe adnék egy számítógépnél, neki még egy kommunikátor is kihívást jelent, de bármelyik lőfegyverrel remekül bánik, és puszta kézzel leütne bárkit. A nyelvnyújtására felnevetek, ez kiválóan jellemzi. *-Na, mit írtál bele? *Nézem a kijelzőt, amit felém fordít, szemet forgatok.* -Elég sokáig tartott beírni a legmocskosabb szót. Komolyan Bruce büszke vagyok rád, hogy eddig visszatartottad magad. Nekem ez volt az első. *Naná, hogy a szókincsem kedveltebb kifejezéseit próbáltam ki elsőként, igaz néhány szóra egyszerűen nincs ocani megfelelő, de lássuk be, a földi emberek rendkívül találékonyak. Mi pedig tőlük származunk. A nevetés után komolyabb vizekre evezünk, egy ideje már rágom magam emiatt és amikor döntésképtelen vagyok, mindig Bruce-hoz fordulok, elvégre minden amit teszünk a másikra is hatással van. Mégis….mégis beletenyereltem a sűrűjébe. Muszáj. Kevés ilyen beszélgetésünk volt eddig, de azokat a témákat maximálisan kiveséztük. Most ez van soron és Bruce megint bizonytalanságba taszít, ahogy mindig is szokta. Úgy a harmadik mondatánál már tudom, hogy beadom a derekam, pedig az egésznek úgy futottam neki, hogy nem mondok semmit. A „vallatásához” hozzátartozik a tekintete is amivel úgy játszik, hogy nem lehet neki nemet mondani. *-De, bízom, hiszen mondtam. *Tör ki belőlem egy szánalmas replika.* -Kérlek szépen ne nézz így rám! *A homlokomat ráncolom, de valószínűleg az egész arcomon látszik, mennyire szenvedek a „nem tudom mit csináljak” érzéstől. Legszívesebben mindent elmondanék neki, másrészről viszont SEMMIT!. *-Tudom, hogy nem mondod el senkinek, de….*Ez olyan mint a kötés hirtelen letépése a sebről. Mindig azt vallottam, hogy sokkal humánusabb ha az ember magának csinálj, lassan és úgy ahogy neki a legjobb. Szóval ezzel sem értek egyet a többséggel. *-Oké. Röviden a Consilium ellen szervezke…dek. De nem fegyverekkel, hanem a színfalak mögött. *És ez valóban igaz, egyetlen apró információ kivételével, amit sikerült még idejében korrigálnom. Az egy dolog, hogy magamat elárulom Bruce-nak, de Denisovot és Hickset nem fogom. Egyelőre.*
A lelkesedésem nem csökkent a kütyü nyomkodásával. Ami eszembe jutott, olyan obszcén és nyomdafestéket nem tűrő szavakat kerestem ki, hogy még magam is nevettem rajta. Pár megfelelője nem akadt az Ocani nyelven, de el tudom képzelni, mit és hogyan mondanák, ha lenne. Raven ismer már, hogy milyen vagyok, de azért néha nap magamat is meg tudom lepni a hülyeségemmel, ami belülről fakad. -Ne, már! Mondom, hogy selejtes szarokat adtak nekem. – billentem oldalra a fejem a kijelző mögül, de nem hiszem, hogy a mostani füllentésemet is beveszi, mint az előzőt a PDA- mal. Pár percig még jókat derültem a kiadott kifejezéseken, de láttam a feleségemen, hogy valami nagyon bánthatja. Gondolom, hogy nem a kétbalkezességem, mert azt már tudja a műszaki holmik iránt, bár amikor felvetette nekem ezt a „nem beszélek” dolgot, kissé meglepett. Eddig is mindent megosztottunk egymással, és nem akarnám, most megszakítani ezt a „hagyományt”. Először próbáltam reálisan közölni a véleményemet, mint katona, de az is én vagyok, aki a férje. Igaz, nincs közöttünk olyan viszony, amit mindenki gondol, de attól még féltem őt és megvédem bárki ellen. Számomra ez a tökéletes házasság és azt akarom, hogy Ravenemet a lehető legboldogabbnak lássam. Megvédem és kiállok mellette, ahogy ezt akkor is esküvel fogadtam, de most még jobban figyelek rá, mert érzem, valamit elhallgat. Tudom azt is, hogy nem vagyok számára tökéletes férj, de azt tudja, hogy bármit megteszek érte. Ez nem is kérdés. -Hogy nézek? – nyújtom ki ismét a nyelvem felé. Tudja, hogy nem hagyom abba, míg el nem mondja, miről van szó. - Jó. Ha elmondod, nem csinálom. - egyeztem bele vigyorogva. – Csupa fül vagyok. – nézek rá, és várom mit mond, de megmondom az őszintét, totál másra gondoltam, nem pedig erre a válaszra. -Mi?- szalad fel a szemöldököm, majd igyekszem összeszedni a gondolataimat. -Te, egymagad? Nem veszélyes ez egy kissé?- fogom meg a homlokát játékosan, mintha lázas lenne. -Erre aztán tényleg nem lehet mondani, hogy semmiség, vagyis… igaz, nem erre a válaszra gondoltam, de…. Hűűhhhhaaa!- alig tudom felfogni, hogy miben is rejlik ez az ellenkezés a consival, de próbálom a mondataimat is összeszedni, nemcsak az államat a meglepetéstől. -Oké.- kezdek lenyugodva ismét rá nézni. Lehet az is, hogy csak blöffölt, de a tekintetéből nem azt olvasom ki, hogy ezt a közlését viccnek szánta. Tudom, hogy kivételes tehetsége van a programozás és hekkelés terén, de kicsit furcsának tartom, hogy egymaga kezdett volna bele egy ilyen veszélyes akcióba. Nem mintha gyengének tartanám, de elég összetett a Rendszer, amit a consik felügyelnek, és ahogy szokott lenni a filmekben is, mindig egy csapatnyi „hétpróbás” tud olyan hátteret adni, hogy az egyikük simán tudjon „dolgozni”. Gondolom, hogy elmondta volna, ha mások is érintettek, ha már nekem is elárulta, amiért benne vagyok nyakig. -Ugye azt hülyeség lenne megkérdeznem, hogy ezt mióta csinálod?- néztem a szemébe, és nem is tudom, mit akartam volna kiolvasni belőle. Talán azt, hogy „csak vicc volt, Drágám..” vagy éppen azt, hogy „ ezt, bevetted megint!”, fogalmam sincs. Veszélyes, amit akar tenni, vagy már az is, de egy valamit jól tudok… - Melletted állok Raven, bármi történjen is!- hajolok közelebb hozzá, és átölelem szorosan magamhoz, ha nem ellenkezik. A semmiből jött ez a mozdulat, de tudom, hogy mellette a helyem, ha az életem is az ára, de nem hagyom magára. - Tudod.. Jóban, rosszban… együtt vagyunk, ahogy az eskünk is szólt. - súgom halkan a fülébe, bár ezt szerintem nem kell magyaráznom. - Számíthatsz rám, bármiben.- aztán gyorsan elengedem, nehogy félreértse az ölelésemet.
*Elnézem bruce-t ahogy gyermeki lelkesedéssel pötyög a szótárrá lett kommunikátoron. Annyi oldalát ismertem már meg, kezdve a humorostól a szervezkedőig, ez sem maradt ki, most mégis újnak számít. A szánalmas füllentése azonban már régi ismerős. A tekintetem beszédes: „Ja, peeeersze, mert pont neked adnak mindig selejtes szart” üzenem a szemeimmel, majd kortyoltam az italomból, míg ő tovább élvezkedett az ocantisok mocskos szótárán. Ám ez az idilli hangulat gyorsan a visszájára fordult, részben miattam, bár nem most akartam rázúdítani mindent, más alkalom sem lett volna jobb. Viszont meg kellett kérdeznem, tudnom kellett, hogy mibe és hogyan rángatom bele, másrészt igaza volt, hogy mindent tudni akart, mert az ő bőréről is szó volt. *-Mint egy kölyökkutya. Mint egy éhes kölyökkutya. *Próbáltam humorral elütni, de a nagy sóhaj amivel kiböktem az esetlen poént, egészen más színben tüntette fel a próbálkozást. Végül kiböktem….a féligazságot. Nem akartam neveket mondani, ha valami rosszul sül el és Bruce-t is kihallgatják, legalább őszintén tudja azt mondani, hogy nem tud másról. Abban pedig biztos vagyok, hogy a kihallgatásánál nagy szerepet fog játszani egy bizonyos szérum. Volt egy pici lelkiismeret furdalásom amikor visszakérdezett arra, hogy valóban egyedül csinálom-e mindezt, de a hezitálásomat szerencsére elfedte a homlokomra tett keze. *-Tudom, ez tényleg nem semmiség. És veszélyes, de óvatos vagyok. *Most erre mit mondjak? Az, hogy veszélyes, nem éppen a megfelelő kifejezés. Ha megtudja miben rejlik ez az én kis ellenállásom, minden bizonnyal még jobban megrémül. Sajnálom, tényleg sajnálom ahogy látom miként próbálja az egészet feldolgozni és a remény vonásait az arcán, a szemeiben, hogy ez csak egy vicc volt. Hát, kurvára nem. Ha akarnám sem tudnám bátorítani a pillantásommal. Talán még sosem voltam ennyire komoly. *-Nem régóta….mi számít régnek? Mindig is kutakodtam, de konkrétan a Consilium után….Jenkins óta…egy kicsivel előtte. *A jó ég tudja, de valahogy akkorra lőném be. S aztán jött Denisov az aszteroidatörőn történt alakításom után. A vallomáson után azonban rajtam a sor, hogy megdöbbenjek. Nem arra számítottam amit Bruce lép, nem ölelésre és azokra a szavakra amiket mond. *-Tudom…és ne haragudj…*Mondanám még, hogy azért, mert belerángattam, mert nem kértem ki a véleményét, mert mindent utólag tudott meg, de elcsuklik a hangom. Az érzelmek elborítanak. Olyanok is melyeket most nem kellene éreznem. Szeretem Bruce-t, mindig is szerettem, a barátom és remekül elvagyunk egymással. Maximálisan megbízom benne és bármit megtennék érte, ahogy ő is értem, amiről most kéretlenül is biztosít. Ám az ölelés…és az illata….szerencse, hogy itt vagyunk a laborban és nem a kabinunkban az egyetlen kétszemélyes ülőhelyen, az ágyon. Talán egy kicsit szorosabban simulok hozzá, egy picit mélyebben elmerülök az ölelés érzésében, mint eddig, mint kellene….és rohadtul jólesik. Azt hiszem….nem, biztosan tudom, főleg ebben a csendes pillanatban, hogy jó döntés volt részünkről a kettőnk házassága. Ideális…már ha eltekintünk egy apróságtól. Ha az nem lenne, minden bizonnyal néhány síró, csúszó-mászó, nyáladzó, kakiló, pisilő, gügyögő csecsemő bizonyítaná a döntésünk helyességét. S most ez az „apróság” ami hiányzik az életünkből, rohadt nagy akadálynak tűnik. Újabb szerencse, hogy nincs időm tovább ezen merengeni, mert Bruce eltávolodik és újra a valóság mocskos fertőjében fetrengünk. Amit én generáltam. Lesütöm a szemeimet. Soha nem gondoltam, hogy ennyire szar érzés lesz Bruce háta mögött cselekedni, de már nincs mit tenni. Veszek egy mély levegőt, majd kifújom. *-Jóban, rosszban. Bruce félek, hogy csak rossz lesz. De ezt kell tennem. Valahogy keresztbe kell tennem a Consiliumnak és hosszú menet lesz. Hiába is kérdezném, hogy biztosan ezt akarod-e….ugye? *Meg sem várom a válaszát, hiszen tudom. Végül elhatározásra jutok.* -Köszönöm, hogy velem vagy, valahol a lelkem mélyén tudtam ezt…de egyébként sem vagyok egyedül. Olyannak ismersz aki egyedül kavar? *Keserédes nevetésem karcolja a torkomat. A bűntudatom hozza ki belőlem, pedig nem is tudtam, hogy nekem van olyan. Erről is Bruce tehet. Valahol, valamikor átkonfigurálta a merevlemezem. *-De egyelőre nem akarom elmondani kik ők, ugye nem haragszol? Megígértem. De sokat jelent nekem, hogy mellettem állsz. *Két kezembe fogom az arcát, csak nézem egy nagyon hosszú pillanatig, hogy magamba igyam azt a gyerekes arcot, a „szeme sem áll jól” tekintetet, végül megpuszilom az arcát. *
Vas. Feb. 10, 2019 3:07 pm
