Ez a mai nap ékes példája lehet a nem várt fordulatoknak. Mondhatnám úgy is, hogy a franc gondolta, mi minden fog történni, a szótártól kezdve, egészen odáig, hogy Ravenem most avatott be egy olyan ügyködésbe, ami nem éppenséggel hosszú életbiztosítást ígérhet mindannyiunknak, ha kiderülne. De egyáltalán nem lep meg, hogy a háttérben ügyködik, hogy véghezvigye az elképzelését vagy éppen a meggyőződését. Tudom, hogy maximálisan biztos benne, amit tesz, hogy helyes, így nekem sincs kétségem afelől, hogy mellette állok. Eddig is voltak zűrjeim, és amióta házasok vagyunk, sokkal jobban tudok koncentrálni és megosztani vele mindent. Most sem azon aggodalmaskodom, és győzködöm, hogy hagyja abba, mert tudom róla, hogy kitart a végsőkig abban, amit a fejébe vesz. Mindenben támogatom, és megvédem, bár ő is tud vigyázni magára. Vagány csajszi. -Tudom, hogy óvatos vagy. De azért vigyázz magadra. Nem tudom, mi lenne velem nélküled. Mert akkor ki javítgatná meg nekem, a selejtes PDA-imat?- kacsintok rá, és próbálom viccesre fordítani a szót. Az ölelésében éreztem felőle a ragaszkodást és talán még vágyat is, de nem akarnám, hogy hiú ábrándok ébresztődjenek benne, így gyorsan kibontakoztam a karjaiból. A szívem mélyén tudom, hogy egy „normális” férjtől többet várhatna el és kaphatna is, de a legőszintébb és odaadóbb barátságon kívül nem tudok neki adni mást. -Gondoltam, hogy az a fejes nem olyan jó ember, mikor utána láttalak, hogy hazaértél tőle. – nézek rá, és szinte belesajdul a szívem, ahogy látom most magam előtt. Milyen kétségek gyötörhették, hogy ezt titokban kellett előttem is tartania, pedig olyan butus, hogy nem szólt erről nekem az elejétől. Nem mintha eddig is leszedtem volna a húsz körméről, ha valami nem úgy sült el, ahogy a nagy könyvbe le van írva. Azért vagyunk együtt, hogy támogassuk egymást és megoldjunk mindent, amit eddig jószerivel egymagunknak kellett átvészelni az ismeretségünk előtti időkben. -Sejtettem, hogy nem vagy egyedül ebben… de nem fogom firtatni ki, vagy kik azok. A szavadat adtad, és én, nem kérlek szószegésre. Emiatt ne aggódj. - emelem fel az állánál egy kicsit, hogy a lesütött szeme az enyémmel egyvonalban legyen. -Nem haragszom te butus, csak féltelek…- hajolok közelebb, hogy megpiszkáljam az orránál, de a két tenyere közé veszi arcomat és a szemembe néz. Majd ad egy puszit az arcomra. - Jól van…. jól van… - lépek hátra egy lépést tőle vigyorral az arcomon, és igyekszem elterelni a témát, amivel a zavaromat is palástolhatom. Nem volt ilyen közeli a testi kontaktusunk, az esti egymást átkarolásos alvásunkon, de most mást is éreztem a pillantásában. De aztán lehet, hogy a fáradtság miatt látok olyan dolgokat, amik nincsenek is. - Akkor mi legyen ezzel a kütyüvel?- mutatok a szótárra, majd megvakarom a fejem, hogy gondolkozzam hová rejtsem el. -Jobb lenne, ha egy olyan helyre tenném, ahol senki sem gondolna rá? Mit szólsz?- szedem össze a gondolataimat és a lehetséges rejtekhelyeket is a fejemben, hogy ezzel is segítsem Ravenemet. Gondolom, hogy éppen elég bonyodalom akadhat az „akciójuk” miatt, így legalább én is tudok segíteni valamit neki. Meg aztán rohadtul tetszik a gondolata annak, hogy megtanuljak Ocani nyelven.
* Amikor idehívtam Bruce-t, még nem volt tervbe véve ez a beszélgetés, már ahová fajult. De nem bántam meg, kellett ez is, tudni hogyan vélekedik az egészről. Mondjuk előre sejtettem, de meg is kellett vele osztanom. Erről szól a házasságunk és nem arról, amiről a Consilium akarja, hogy szóljon. A komoly témát próbálja viccesen elütni, s bár nevetek rajta, a szavai mögül kihallom a tényleges aggódást, a ragaszkodását, a szeretetét. Azt a fajta szeretetet, amit csak ő tud nyújtani nekem. Ám Jenkinsen túl, ha velem történne valami, a PDA-k lesznek a legapróbb problémái. Ott lesz a nyakán egy újabb házasság amiben produkálnia kell és kétlem, hogy talál még egy olyan csajt, mint én. Aki osztja a nézeteimet. Bármi is legyen a jövőben, minket elszakíthatatlanul összekötött a sorsunk. Jenkins nem jó embersge nem kifejezés arra mit gondolok róla. * -Szerintem zakkant. De az biztos, hogy pszichopata. * Milyennek láthatott Bruce a Jenkinsszel való találkozásom után? Zaklatott voltam, de korántsem azért amiért ő gondolja. Csak azon aggódtam, hogy mennyire árultam el magam és a tudásom. De még akkor is ott villódzott bennem az az érzés, hogy a pasi valami szörnyű titkot rejteget. Jenkinst félretéve a Denisov -féle csapat kerül terítékre, és megint mélyebbre ássa magát bennem a Bruce szal kötött házasságunk tényleges valója. Akkor is lelkiismeret-furdalásom van, ha Bruce azt mondja, nem haragszik. Attól még eltitkoltam, pedig teljesen felesleges volt. Ám nem ez izgat jobban, hanem az az érzés, ami az ölelésével kerülget. S valahol kettőnk között lebeg, ide-oda támolyogva, mielőtt végleg elillanna. Csak a puszi marad, a tenyeremen az arca érintésének forró nyoma és a fülemben csengenek a szavai. * -Oké, ennyi elég is a házastársi romantikából. * Most én próbálom viccel elütni mindkettőnk zavarát, kész szerencse, hogy rajtunk kívül nincs más a laborban. Elég kellemetlen lenne. * -A kütyü! * Visszatérve a jelenre és az eredeti témára emelem meg a mutatóujjam Bruce orra előtt. Elsöpörve magamból a kényelmetlen érzést, a megosztott titkot, már képes vagyok viszonylag felhőtlenül nevetni. * -Jobb lenne, csak ne a bugyijaim közé tedd. A szellőző is egyértelmű….de ha lenne egy saját készítésű titkos rekeszünk… * Dobom fel a témát, hátha van egy barkácsolós énje is. *
Azt hiszem, hogy most könnyebb lett a szívem, amit eddig egy súlyos kő nyomasztott. Amióta a fejestől visszajött, láttam rajta, hogy bántja valami. Lehet aztán, hogy csak én aggódtam túl a dolgot, de a mostani helyzetet figyelembe véve, nem is csodálom, hogy ennyire őrölte önmagát, hogy titokban tartsa ezt az egészet. Persze ezt elmondhatta volna már az elején, de nem haragszom rá. Gondolom, hogy nehéz teher volt ez neki, és nem tudta hogyan kezdjen bele, hogy elmondja nekem. De most már túl vagyunk rajta, és jobb, ha előre tekintünk, mint hátra. -Ne is gondolj most arra a Fickóra. – próbálom megnyugtatni, bár pontosan nem tudom, hogy mi történt azon a beszélgetésen, de le merem fogadni, hogy semmi jó. A gondolataimba elmerülve, hogy hova is rejthetném el ezt az apró kütyübe lévő „kincset”, ami nem olyan nagy, de elég értékesnek számít, hogy csak úgy szem előtt hagyjuk. -A bugyijaid közé ne rakjam?- nevetek fel hirtelen – Pedig ott aztán nem keresnék, az biztos!- kacsintok egyet, ahogy elképzelem a fehérneműi közt kutató rablót. -Valami olyan helyre gondoltam, csak ha nem engeded, akkor mást kell kitalálnom. - húztam tovább a témát az agyamentségemmel. Tudom, hogy nyilvánvaló helyre nem rakhatom, bár a komód fiókja elég hívogató lenne, ha oda tenném. Azt még nem találtam ki, hogy mennyire legyen rejtve, de nem biztos, hogy a kabinunkba teszem. Elég egyértelmű lenne, ha keresnék, akkor tuti, hogy azt forgatnák fel legelőször. -Majd, megoldom. Van olyan fiók, amit már rég használtam, de most lehet, hogy jól fog jönni ismét ennek a kütyünek, rejtekhelynek. - ahogy ezen agyaltam, már körvonalazódott bennem egy lehetséges hely, de az már biztos, hogy nem a kabinunkba fogom eldugni. -Megtalálom a helyét, és a bugyijaid is biztonságban lesznek. - nyújtom ki rá a nyelvem ismét, mert ezt nem tudtam kihagyni. -Egy saját készítésű rekesz? – kaptam fel a fejem a mondatára, és támadt is egy remek ötletem. -Ami azt illeti… van egy olyan. De még az Apámmal barkácsoltuk gyerekkoromban. Nem olyan hiper-szuper, de talán megteszi. Majd előkeresem. – kezdtek járni a gondolataim, mert igaz, hogy rég használtam, amit Apával szerkesztettünk, de az biztos, hogy egyedi és biztonságos. Még abból az időből maradt meg nekem, amikor még az Akadémiára jártam, és amit nem akartam elárulni senkinek, ebben a tárolóban jó helyen voltak. Most meg ezt a kütyüt fogja majd őrizni, és aztán kitalálok neki egy olyan helyet, ahol senki se keresné. -Éhes vagyok. Te, nem?
*Ne gondoljak a fickóra. Könnyű azt mondani, de sokat jár a fejemben az tény és nem romantikus képzelgéseim vannak róla. Mostanában inkább azt tervezem, hogyan tudnám kifürkészni a titkait, és természetesen azt, mit tud rólam a személyi aktámon kívül. De! Rábólintok Bruce kérésére, mert tudom, hogy fontos neki az én lelki jólétem. A humorkezdeményem, ahogy gondoltam, nem került meddő talajba, Bruce-nál szárba szökken és rügyet is hoz. Most már képes vagyok felhőtlenül nevetni a visszadobott labdán. *-Te csak ne legyél ennyire biztos ebben. Bármit, bárhol megkeresnének, ha halvány gyanújuk lenne arról, mit rejtegetünk. Elképzelem ahogy az alsóink között turkálnak és a bugyik, gatyák kabin körüli pályára állnak. *És rátesz még egy lapáttal, de a tréfa mellett is muszáj komolyan gondolkodnunk, hiszen nem akármiről van szó, és ha Bruce jobban belegondol, mit fabrikáltam csendes magányomban, még az ő antiinformatikai agyával is el tudja képzelni, milyen dolgok kerülhetnek ki a kezeim közül. Jó kis hobbi. Agyal tovább, de most már tréfán kívül és az ötletem tovább sarkallja. Amikor az apját emlegeti, rájövök, hogy a családjáról nem sok mindent tudok. Persze beszélgettünk már róluk, de csak jelen időben. Azt nem tudom, milyen volt Bruce élete kisgyerekként. *-Minek barkácsoltatok apáddal titkos rekeszt? *Tartósan lecövekelnék a székemen, de Bruce minden tekintetben éhesebb gyomra úgy tűnik jelzett neki.* -Itt akarsz enni? Nem lehet olyan büdös mégsem, ha megjött az étvágyad. *Ezen már nevetnem kell, kacarászok is egy sort, hogy piszkáljam és a könyökömmel oldalba bököm. Még ha akarna sem ehetne itt, hiszen a laborban számos olyan minta van, aminek nem tenne jót, ha beszennyeződne és akár egy eltévedt morzsa is kárt tehet. De nem tartom valószínűnek, hogy szívesen megterítene a vegyszerek között. *-Ha gondolod, itt mára végeztem, elmehetünk a kantinba. Hátha valami felismerhetőt adnak. Addig csak nem kotorásznak a zsebünkben, majd a bugyimba rejtem. *Utalok a kincsünkre, ami máris központi téma lett és vele együtt a jókedvet is sikerült újracsiholni. *
Ez a hirtelen jött „kincs”, szinte elindította a gondolataimat, hogy megtanulhatok egy olyan féltve őrzött titkos nyelvet, amit eddig kevesen tudhattak. A rejtekhelyét is jól át kell gondolni, de a bugyis fiókját említve Raven, nem is mondott sületlenséget. Igaz az, hogy mindent felforgatnálak a kabinunkban, de erre én is gondoltam már. Így inkább olyan helyet keresek neki, amit ő se tudna. Nincs titkom előtte - vagyis nem is akarnám, hogy legyen - de ha nem tud róla, akkor kevesebb a kockázat. Ő is tudja, ahogy ezen a hajón mindenki, hogy én nálam hamarább megy tönkre egy PDA- mint egy fegyver. Azt se mellékes megjegyeznem, hogy a franc se tudja, mitől működik ez a sok kütyü. A hátam közepére nem kívánom a programok elemzését, elég nekem, hogy amit kell, tudok róla. -Az szépen nézne ki!- nevetek fel, ahogy elképzelem a szoba közepén felhalmozott fehérnemű mennyiséget, amit Ravenem „rejteget” a fiókjában. Annyi ruhája van, mint égen a csillag, és van köztük nem egy kihívóbb darab. Nem mintha megnéztem volna, de láttam már rajta ezt-azt. Persze, volt, amikor én beszéltem rá egy-egy darabra, amit a Volán vásároltunk közösen. Szeretem a minőségi ruhadarabokat, bár nem vagyok piperkőc. A szüleim nem engedhették meg soha, hogy mindig egy új darabbal bővítsék a ruhatárunkat, de mindig tiszta és rendezett volt az öltözetünk. Mostanában sokszor jutnak eszembe a szüleim, de jó pár éve nem találkoztunk. Ahogy meg a barkácsolt rekesz is az eszembe jutott, pár emlékkép fel is derengett a múltból. -Apa asztalos, és szeret mindent maga elkészíteni. A rekeszt, meg azért csináltuk, mert úgy tartja, hogy egy férfinek is kell olyan hely, ahová elrakja a saját személyes holmiját. De szerintem csak azért barkácsoltuk, hogy megtanítson pár trükkre, amit ő tudott. A kézügyességem nem olyan, mint az övé, de abban hitt, hogy nem a Flottát választom, és maradok velük. Biztosan csalódott volt, mikor az Akadémiára felvettek, de soha nem mondta ki. Anyám meg ismer annyira, hogy nem akart lebeszélni a döntésemről. Nagyjából ennyi a történet. - néztem Ravenre, de eddig nem nagyon beszéltem a családomról neki. Nem mintha szégyellném a származásomat, mert erről szó sincs! A családom úgy döntött, hogy Telepes lesz és a Voláról leköltözött. Tudom, hogy boldogabbak odalent és megtalálták a számításaikat. Én meg itt érzem magam jól, és meg is találtam azt az életvitelt, amit gyerekként vágytam. Sokszor figyeltem a transzportokat, amik szállították a Kadétokat a kijelölt Hajókra, és akkor kívántam én is, hogy egy nap egyiken lehessek. Sikerült, és itt vagyok. -Dehogy! Ebben a büdösben? Gondolod, hogy itt ennék?!- ráztam meg a fejem egy fintorral. -Az jó! Szedjük magunkat, ha végeztél, és menjünk innen! Kilyukad a gyomrom…- bólintottam a felvetésére, bár a korgó hasam hangja eléggé elnyomta a hangom. Már vagy öt órája nem ettem semmit és túl vagyok egy hosszú szolgálaton is. -Mi lehet ma a menü? Vagy jobb, ha ebbe most nem gondolok bele?- néztem rá egy grimasszal, ahogy eszembe jutnak a zacskós kaják látványa. Pedig már megszokhattam volna, hogy nem steak és rántott húst rejt a Kantinban a kínálat.
*Bruce is elképzelte a gatyabulit, látom mennyire tetszik neki. Elképzelni nem is rossz, de benne lenni, kész rémálom. Nem mintha olyan sok ruhám lenne, persze Bruce minden bizonnyal másképp gondolja, de ő már csak ilyen….valahol ő is egy pasi. Nem, nekem nincs sok ruhám, leginkább „egy rongyom se”, de elég kreatív vagyok a különböző ruhadarabok összeválogatásában. Pont úgy néz ki mintha egy kazal ruhával rendelkeznék, de nincs akkora szekrényünk. Ha lenne hely, valószínűleg már az ocani ruhagyárost is kifosztottam volna. A ruhákról áttérünk másra. Érdekes, hogy soha nem kérdeztem rá bruce családjára, legalábbis a régi időkből, és ő sem hozta fel túl gyakran őket. Most azonban itt a remek alkalom, hogy valamennyit megtudjak róluk, persze azt is azért, mert köze van Bruce-hoz. Az elbeszélésből arra következtetek, hogy Bruce szülei tök rendesek, akárcsak az enyémek. Azt ugyan nem tudom, mi lett volna ha nem házasodunk össze Bruce-szal, de van egy olyan érzésem, hogy több litániát kaptam volna az anyámtól, mint amennyivel kitüntetett kora gyermekkoromban. *-Szerintem tök aranyosak. Apukád most hasznát veszi a tudásának. *Azt tudom, hogy az Ocanon vannak, és nem is lep meg. Ők odavalók a maguk szelídségével és önzetlenségükkel. *-Még sosem látogattuk meg őket. Nincs kedved hozzá? *Ismerem őket és találkoztunk már, de az Ocanon még nem voltunk együtt náluk. Igaz, az én szüleimhez sem mentünk el az esküvő óta, legalábbis együtt. Én gyakran beugrom hozzájuk amikor az Arkan a dokkban áll, de az is csak egy villámlátogatás és végül is „kéznél vannak”. A kantinban lesz alkalmunk beszélgetni erről is, meg sok minden másról. Ez a nap…olyan mintha erre teremtették volna, egyikünknek sincs dolga. Nevetnem kellett azon ahogy fintorog, és megpaskoltam a pocakját miután felálltam a székről. *-Kilyukad? Még nem is hallottam, hogy korogna, pedig olyan hangosan szokott, hogy visszahangzik a kabin. *Mielőtt még kitekerné a nyakam, meghúzná a hajam, vagy bármilyen más retorziót elkövetne ellenem, nevetve kiszáguldok a labor ajtaján.* -Bogárgalacsin, algamártással. *Néha egészen ehető kajákat tudnak csinálni, főleg azután, hogy az Ocanon betakarították a termést. Addig meg zacsikaja. Nem tudom melyik jobb….bár az én gyomrom az utóbbihoz van szokva, de szeretem a meglepetéseket is. Néhány ocani étel kész kihívás….de még mindig jobb az igazi hús, mint a szintetizált fehérje. Ha Bruce nem akar „meggyilkolni” akkor lelassítok és együtt mehetünk a kantinba, egyébként kergetnie kell.*
Csüt. Feb. 21, 2019 6:22 pm
