Ahogy az Étkező felé futottunk, ha valaki látott volna, fogná a fejét. Nem azért, mert nem látott még ilyet, hanem, mert ennyi bohócságot és nevetést ritkán hallani a folyosón. Lazán beérhettem volna Ravenem, de inkább egérutat adtam neki, színlelve, hogy gyorsabb nálam. Tudom, hogy ő is tisztában van vele, de akkor is jó móka volt, míg elértünk az ajtajáig. Játékosan lökdösődve és tolakodva húztuk egymást, míg beértünk a helyiségbe. -Naaa… én vagyok az éhesebb…- nyújtottam ki rá ismét a nyelvem, bár ez kölcsönös volt az ő részéről is. Imádok vele incselkedni, mert érti a viccet. Én meg teszek is egy lapáttal rá, hogy érezze, velem partnerre talált ebben is. - Jól van. Majd.- zártam most rövidre a szüleimről felmerült témát, de érzem a szavai mögött, hogy nagyon is kíváncsivá tette a dolog. Még nem látogattuk meg őket az Ocanon, amióta együtt élünk, de talán majd egy nap, ellátogatunk hozzájuk. Sok idő telt el, amióta láttam őket, de a szívem mélyén igazat adok a nejemnek. Van mit átgondolnom, és rendbe raknom, amit eddig csak halogatok. most viszont a hasam üressége jobban leköti a figyelmem és a velem szemben sorakozó ételek választéka. -Fújj!.. Azt a fehéret nem szeretem. – rázom meg a fejem, ahogy ránézek. – Inkább, akkor azt a pogácsaszerű - fogalmam sincs, mit- választom. Egy kis gondolkodás után pár darab mohának kinéző színű ó-borzalmat pakolok a tálcámra, és két „pogácsautánzatot”. Ezt is egy apró fintorral az arcomon. -Milyen jól néztek ki az Archívumban a földi kajákról szóló képek. Biztos százszor finomabbak ezeknél a tápérték-kiszámításos retteneteknél. - jegyeztem meg halkan, miközben megvártam Ravent is, hogy válasszon magának. Meg kell hagyni, hogy tényleg gusztusosabban virított az ő tálcáján a kajája. De inkább egy vállrándítással követtem, hogy válaszon egy üres asztalt, hogy leüljünk. -Most felvágsz vele? A zöldséggel nem lakom jól. - léptem el mellőle vigyorogva, de mikor nem figyel, majd csórok belőle, hogy megkóstoljam, annak milyen íze van. Amióta láttam azokat a húsokról készült képeket, elég sokszor eszembe jut, hogy szívesen megkóstolnám. Mit imádhattak annyian a Földön, azokon a zsíros szeleteken? Lehet, hogy finomabbak voltak, mint az itteni ételek?
*Hogy ki az éhesebb, az nem játszik abban, ki megy be előbb az étkezőbe. Ezért nyomakodom én is mellette, mint egy gyerek. Végül, így vagy úgy de bejutunk és máris válogatni kezdünk, felejtve a szülőlátogatós témát. Nem firtatom, nekem annyi is elég, ha Bruce rábólint és nem csípőből mond nemet. Különben is ismerem már annyira, hogy tudjam, elég ennyit megemlíteni ahhoz, hogy bogarat ültessek a fülébe, napokig ezen fog agyalni, s végül belátja, hogy illene meglátogatni a szüleit. A kajaválasztás egyelőre jobb témának bizonyul, bár nem valóban nem vagyok olyan éhes mint ő, de a látvány önmagáért beszél. Néhány adagot kivéve. Természetesen azokat ajánlom neki. A fehérnél azonban felpillantok rá, szemöldökeim ugrálnak mint a terepjáró a sziklás hegységben.* -Nem szereted? Tudod mi az? *Nem, kizárt, hogy tudja. A legtöbbször úgy választ, hogy „zöld”, „kásaszerű” „azahúsizé”. Azon is meglepődöm, hogy az archívumról beszél, mint aki rendszeres látogatója, pedig még egy játékot sem tud letölteni anélkül, hogy ne töröljön mindent a PDA-ról. A kezem megáll a levegőben a szedővillával együtt, eltátom a számat mielőtt kérdeznék.* -Te az archívumban kutakodsz? Jellemző, hogy pont a kajákat nézegeted…..Ja, és százszor egészségtelenebbek is. Láttál már földi emberekről képeket? A jólét bakker, az hájat csinál. *A Volentis lakói között bezzeg egy kövér embert sem látni…körülnéztem, ezek szerint nem élünk jól. Hmmm….Bruce szövegére elszakad a gondolatfonál és azon kezdek agyalni, mi lenne az amivel jóllakik, mert eddig mindenre fintorgott. Talán el kellene mennünk az Ocanra – nászútra? – és az őslakosoktól tanulni valami jó kis kaját készíteni. *-Dehogynem, ha sokat eszel belőle…úgy öt-hat kilónyit. *Nézek végig rajta és saccolom a mennyiséget. Na igen, Bruce tekintélyes mennyiséget képes megenni, de le is dolgozza, minden fehér massza, pogácsaszerű izé ott van beépülve az izmaiban. Találok asztalt és leülök, természetesen úgy, hogy mellém kelljen ülnie és ne velem szembe. Ha kell, felteszem a lábam a székre jelezve, hogy az nem jó, és megpaskolom a mellettem lévőt. Naná, mert muszáj megtapogatnom a bicepszét. *-Imádom a muszklidat! *Lehet, hogy zavarba hozom ezzel a kijelentéssel, de nem érdekel. Legalább a szemeimet hadd legeltessem.*
Nagy nehezen, de végül sikerül választanom valami harapnivalót, amit nagyjából ehetőnek néztem. Ravennek nem szokott ez olyan nagy gondot okozni, de nekem néha semmihez nincs gusztusom. Majdnem mindig ugyan az a menü, és amióta láttam véletlen azokat a földi kajákról a képeket, szívesen megkóstolnám, milyen ízük lehet. -Tudom mi az, de most nem kell. - rázom meg a fejem, ahogy ránézek ismét arra a fehér masszának kinéző táplálékra. Majdnem minden nap ezt eszem, de most másra vágyom. - Véletlen találtam azokat a képeket, de nagyon tetszettek. Az emberekről nem néztem, csak azokról az ételekről. - vigyorogtam el magam a gondolatra, ahogy a szemem elé villant az a hatalmas tálnyi hús, és valami szósz, amit még nem láttam ezelőtt. Végül találunk egy szabad asztalt és leülünk a tálcáinkkal. Általában szemben szoktam ülni vele, de most maga mellé mutatja a helyet, hogy oda telepedjek. -Jól van.- emelem meg a vállam, hogy nekem mindegy hol ülök. Az viszont meglepett, hogy a muszklijaimat figyeli, hogy mennyit fejlődnek. -Van benne pár óra edzés, meg sok ilyen tápanyag. - röhögök fel, miközben mutatom a tányéromon a pogácsának kinéző fehérjebombát és befeszítem a karom, ahogy megtapogatja. Eddig nem volt ennyire érdeklődő az izomzatom iránt, bár a hetekben tényleg többet edzek, és lehet, ezt látja? Kicsit furcsának tartom, hogy ennyire közvetlen, de egyébként nem tulajdonítok nagy figyelmet az érintésére. -Majd megtanítalak pár fogásra, és neked is lesz hasonló. - lököm kicsit oldalba játékosan, majd nekiállok enni. A hasam már jócskán kiabál a táplálék után, és ha nem akarom, hogy ismét hangosan morogjon, akkor ideje teletölteni.
*Néha elővesz az az érzés, hogy nem is ismerem Bruce-t. Most is. Nem tudtam, hogy az archívumban is szokott kutakodni, pláne, hogy sikeresen. És…kajákról néz képeket? Ez most komoly? A fejemet rázom értetlenségemben.* -Kaja képeket nézegetsz. Ez valami új fétis? Mi lehet jó abban, hogy ételekről nézel képeket? Még azt sem értem, hogy milyen lelkivilág kellett ahhoz, hogy valaki ételekről készítsen képeket. *Furák lehettek akkoriban az emberek, mondjuk már abból ezt feltételeztem amit én találtam róluk. A világról, amit sikeresen elpusztítottak. S ahogy jelenleg állnak a dolgok, az ocantisoknak drukkolok. Olyan szép az a bolygó, kár lenne érte. A kövér emberekről jut eszembe, Bruce-t megbámulni. Annyira szép a teste, néha sajnálom, hogy nem a lányokat szereti….és néha megkukkolom amikor tusol…Most magam mellé terelem, hogy közelebb legyen hozzám, győzködöm magam, hogy csak a látszat miatt tapogatom meg a bicepszét, de ez akkora hazugság lenne, mint ide a telepesek bázisa. Nem csak megtapogatom, meg is simogatom a karját, utóbbit rövidre fogom. *-Attól lesz ilyen? *Nézek rá felhördülve s közben a tányérján lévő valamire mutatok.* -Döbbenet! *Inkább a napi pár óra edzés, amit én valószínűleg az első öt percben feladnék és lógó nyelvvel menekülnék az első eldugott sarokba. Nem hiába kergetett állandóan Greymare hadnagy a kiképzésem alatt. Az oldalba lökést viszonzom, de aztán megborzongok.*-A pár fogásban benne vagyok, de…Bruce képzelj el engem akkora izmokkal. Jesszusom! A hideg is kirázott, nézd! *S mutatom az orra alá dugva a felhúzott ruha alól kibukkanó karomat, melyen a libabőr táncot jár. *-Pár trükköt azért majd mutathatnál. Olyat amilyet én is képes vagyok alkalmazni, szóval azt majd hagyjuk ki, hogy felkapok egy ágyút és péppé verem vele az ellenség fejét. Egy söröskorsóval még menne. *Elhúzom a karom és nekilátok a salátának, valami zöld, ahogy Bruce mondaná, de ízletes és jót tesz az emésztésnek. Egyszer szívesen beszabadulnék egy ocantishoz ebédre.*
Ha ezt tudom, hogy Ravenem rácsap az archívumban való képnézelődésemre, akkor nem biztos, hogy elárulom neki. Igaz, hogy totál véletlen akadtam rájuk, bár csak kíváncsiságból írtam be a keresőbe az”ételek”szót, és lám egy tucatnál is több érdekes fotót dobott ki a képernyőre, amit nyál csorgatva nézegettem egy jó darabig. De egyébként gondoltam, hogy meglepődik ezen a nejem, de néha jó is egy kis furcsa húzás tőlem, hogy ne tartson unalmasnak. Azt persze tudom, hogy tisztában van a nem létező képességemmel, ami egy program megértését – urambocsá’- írását, ezért csak szélesen vigyorgok rá. -Dehogy fétis! Érdekesnek láttam pár képet és érdekelt milyen lehet, csak ennyi. - vontam meg a vállam viccesen, de érzem a hangjából, hogy egy szavam se hiszi el, pedig tényleg így van. A franc tudja, hogy keveredtem bele a földi archívumnak ebbe a részébe, de ahogy Anya szokta régen mondani, hogy „szűz kéz, szokott beletrafálni”. Ezt nem pontosan értem a mai napig, de hát nem csak ezt nem értetem már akkoriban. Sokszor inkább a vak véletlen és a kíváncsiságom szokott belevinni a bajba, de úgy látszik, hogy most se lett ez másként. -Persze, hogy ettől!- bólogattam meggyőzően, de a szám szélén felvillanó vigyor lehet, elárulja a füllentésemet. - Meg a sok húzódzkodás. – tettem még mellé gyorsan, majd haraptam megint a pogácsa kinézetűbe. Arra, hogy neki is ilyen izmai lennének, majdnem kiköpöm a gombócot, annyira felnevetek. -Jajj… nem kell neked ilyen izomzat! Csak egy kis állóképesség és feszes popsi és kész is!- magyaráztam Ravenemnek, nem mintha most nem lenne neki formás alakja, de ha már az izmoknál tartunk, akkor nem tudtam kihagyni. Kicsit heccelem mindig, de tudja is, hogy ha nem tenném, akkor valami nem stimmelne velem. Attól, hogy nem a nőket kedvelem, mint intim partner, az nem jelenti, hogy nem vagyok tisztában a feleségem idomaival, bár ezt ritkán hozom szóba. A lányokkal óvatosan kell fogalmazni a testük arányait illetően, de én rólam tudja, hogy őszintén megmondom, ami a szívemen az a számon. Nem köntörfalazok, és nem kerülöm a témát. Na jó, néha igen, de most pont nem. - Egy ágyú? Az minek? – nevetek fel a mondatára. - A söröskorsó meg csak akkor jó, ha nincs már benne sör. Vagy azzal locsolnád le a támadód?- ezt elképzeltem magam elé, és szinte látom is, hogy az italt a szeme közé kapó pasas mekkora szemekkel pislogna rá, ha az arcába fröccsenne az alkohol. Remek szelfi lenne, és ezen röhögnék egy évig legalább. - Majd megtanítalak pár hasznos mozdulatra, de nem egy ágyúval. – nevetek fel ismét, ahogy ez is a szemem elé villan a képzeletemben. -Csak egy rövidebb botot fogsz használni, de azt is előbb szivacsból, nehogy megsérülj. - falatozom tovább, és próbálok nem félrenyelni a képzeletemben formálódó képek láttán.
*Nem fétis. Oké. Mondjuk szerencse, hogy nem az, kezdhettem volna aggódni. *-S gondolom közben nyálat csorgattál. *Naná. Bruce a testedzésnél csak enni szeret jobban. Pech, hogy a legtöbb étel az Arkanon tudományosan előállított, néha ízetlen izé. S még csak nem is néznek ki jól. Persze akad azért jobb is, ami a telepesek bázisáról érkezik, a gyümölcs és a zöldség…na azok valódiak. Azt viszont képtelen vagyok elhinni, hogy azoktól a vackoktól, amiket Bruce eszik, olyan szép és feszes, formás izmokat lehet építeni. Mert nem elég az edzés, ha nincs energia. A húzódzkodás emlegetésére elhúzom a szám. Soha nem értettem, miért kell nekem annyit szenvedni a kiképzés alatt, ha az eszemmel dolgozom. Nem is akarok olyan izmokat mint amilyenek Bruce-nak vannak, közlöm is vele, mire majdnem kikpi a falatot a szájából. Hátrahőkölök, nehogy rám repüljön néhány morzsa, ám a következő mondata…hogy is mondjam? Elkeserít? Megijeszt? Felháborít? Fogalmam sincs, talán mindegyik keveréke. Az biztos, hogy döbbenve pattanok fel, miután összehúzott szemöldökeim alól nézek a pasira, aki állítólag velem jóban és rosszban…blablabla. S képes ilyet mondani? Na igen, mégiscsak felháborító lesz az az érzés.* -Micsodaaa?! Azt mondod nem feszes a popsim? *Eltátom a számat, majd bepucsítok és hátra fordulva próbálom méregetni az emlegetett testrészemet. *-Szerintem meg pont jó! *Nem zavar, hogy mindenki minket néz, konkrétan engem és a fenekemet. Sőt! Inkább a felénk forduló pasik tekintetét, arcát lesem, mert azok árulkodóak lehetnek. Az elismerő férfi pillantások és az irigykedő női villámok megnyugtatnak és visszaülök*-Azt hiszem nem kell aggódnom. *Nyelvet öltök, de csak míg az ágyúról nem szövök meglehetősen mókás képeket Bruce agyának vásznára. *-A locsolás megdöbbentő, amíg az ellenség csak pislog, időt nyerek és leütöm a korsóval. *Azt legalább meg tudom emelni, nem úgy mint az ágyút, vagy más fegyvert, ami rendszeresítve van a katonáknál. Van némi fogalmam és emlékem a kötelező kiképzésről és tárgyairól, melyekkel az én testemet akarták fejleszteni, csekély sikerrel. Most viszont kifejezetten örülök, hogy majd azt fogjuk tenni, ami korábban úgy hiányzott mint púp a hátamra. Na hja, ez nem kötelező. *-Szivacsbot. Remek. És mit lehet egy bottal csinálni? *Lenyelem a falatot és elképzelem, mit tennék egy bottal, akár igazival. Jól kupán vágnám a velem szemben állót. Persze ha hagyja magát, de általában nem szokták. Aztán eszembe jut valami, amit már régen szerettem volna kipróbálni, de csodák csodájára, még nem jutottam el odáig, pedig akár más téren is remek lehetőséget nyújtana. *-A holofedélzeten? Még sosem voltam ott. Biztosan jó móka. Mellesleg szívesen szétszerelném a rendszert, hogy megtudjam, hordozható-e. *S már ki is bújt belőlem a kísérletező tudós.*
Minden bizonnyal, most beletrafáltam a lelki világába az én Ravenemnek, de ezt a kis piszkálódást nem tudtam kihagyni. Tudom ám, hogy büszke az idomaira, és joggal, de mindig szeretem húzni az agyát valami hiúsági ökörséggel. Az igaz, hogy ezt a kis apró mondatomat nem éppen sértésnek szántam, de amikor nézegetni kezdi a hátsó felét, majd kibuggyan belőlem a nevetés. Imádom, amikor ilyen harciasan és harsányan védi a szép formáit, bár a hangja bezengi az egész ebédlőt. Egyszerűen fergeteges a nejem és én meg imádom, ha mások pukkadnak meg az irigységtől vagy éppen a hangjától menekülőre fogják. -Nem azt mondtam, hogy nagy, hanem hogy formás. De majd dolgozunk rajta. - kacsintok rá, és ahogy a többi ember a jelenetet nézi, és meg szépen, kicsit rápaskolok a fenekére. -Jól van már! Üljél le enni. – nyújtom én is rá a nyelvem válaszként. Tudtam, hogy ez beletrafált, ahogy a korsó sör locsolása a lehetséges támadója felé. - Biztos vagyok, hogy meglepnéd vele, de azért a botnak is van előnye, nem csak a növények kitámasztásához lehet használni. - vigyorgom el magam megint, ahogy a szemem elé vetül a filmkocka, amin Ravenem állig beöltözött védőfelszerelésben álldogál a harci szimulátorban, és csapkod a szivacsbottal. Ezt nem lehet kihagynom! - Majd elviszlek és meglátod, mi mindent lehet csinálni egy olyan helyen, ha van nálad egy bot. De tényleg nem ártana, ha pár cselt és fogást azért megtanulnál tőlem. Ki tudja, mikor veszed majd hasznát és én meg ki nem hagynám ezt a látványt. – falatozom tovább, majd a „szétszerelős” résznél megemelkedik a szemöldököm. -Azt nem szedjük szét! Nem kell neked mindenbe beleütni a nózid!- pöckölöm meg játékosan az orránál, és szélesen vigyorgom rá. Még csak az kéne, hogy a programot szétszerelje, hogy megnézze, „kik muzsikálnak” benne, mint ha minden egy hatalmas játszótér lenne számára, én meg néha csak pislogok, hogy tudjam követni. Imádom.
*Nem gondolom, hogy feltűnő lennék, Bruce sem rángatja a karom, hogy üljek le, másrészt muszáj megnéznem a fenekem. Nem mintha annyira hiú lennék, ha nem mondja, eszembe sem jut. Viszont bármennyire is megnyugszom az elismerő pillantásoktól, ki kell javítanom Bruce-t.* -Azt mondtad _nem_ formás, és most is, különben nem kellene dolgozni rajta…. Áúúú! Te kis perverz! *Félig megjátszott bosszúsággal, félig nevetve kiáltok fel – még nem vagyok elég feltűnő – és rácsapok az ő kezére amivel a fenekemet illette. Aki most lát minket, az elkönyveli édes, házastársi játéknak azt amit csinálunk. Néha nagyon bele tudunk trafálni, ám a legtöbbször gondolkodni kell mivel tartsuk fenn a látszatot. Leülök a székemre a nagyon formás fenekemmel, aztán kifejtem hogyan tennék ártalmatlanná egy támadót. Ez persze csak akkor lenne lehetséges, ha egy bárban ülnék és a kezem ügyében lenne egy korsó, tele sörrel. Amit egyébként nem szoktam inni, jobban szeretem a gyümölcspárlatokat. Bruce azonban megpróbál lebeszélni a korsóról, amit szivacsbottal helyettesítene. *-Jó hát gondoltam, egy bottal azért jól kupán lehet vágni bárkit. De az sincs mindig nálam. Te sem bottal a kezedben járkálsz. *Az arcán látom, hogy elképzeli az egészet, vigyorog mint akinek oldalra ragasztották a száját. *-Bruce Moor! Ne röhögj! *Vállon lököm a kezemmel. Gyanítom azért ha eljön az ideje annak, hogy mi ketten együtt edzünk, valami turpisság lesz benne. Háááát, azt hiszem gondolatolvasó vagyok, mert mire ezt elültetem a fejemben, Bruce már be is vallja, mennyire oldaná a hangulatát a látványom.* -Azt gondoltam, de várj csak, az nevet igazán aki utoljára nevet. *Az igazi persze az lenne ha nem egy sima edzőteremben csinálnánk, hanem a holofedélzeten, ahol bármilyen közeget magunk köré tudunk „varázsolni”. Ez pedig beindítja a fantáziámat, amit Bruce nem értékel.* -Azt miért nem szedjük szét? Kíváncsi vagyok hogy néz ki belülről. Össze tudom rakni. Áúúú! Már megint! Te ne pöcköld az én orromat! * Elütöm a kezét, majd megpróbálom megfogni, hogy a másik kezemmel a villát adjam az övébe.* -Te csak egyél, dagaszd az izmaidat. *Kicsit arrébb megyek tőle székestől, kinyújtom a karomat felé, de még mindig elérem, ez pedig azt jelenti, hogy ő is elér engem, ezért még arrébb megyek. Talán jobb lett volna szemben ülni egymással, ahogy máskor is.* -Na és, mikor edzünk? Ma este? Holnap reggel? És minden nap? *S már azon töröm a fejem, hogy mit kellene kitalálni, hogy ellensúlyozzam Bruce nem is tagadott vágyát a látványom iránt. Bár még azt sem tudom milyen látványra célzott az imént.*
Már azt hittem, hogy lecsendesedik ez a popsi téma, mikor megint csak előjön a formával meg az edzettséggel. Jahh… az nem vitás, hogy formára szép, de nehogy már engedjek a csipkelődésemből és a tenyeremmel rá is paskolok a hátsó felére. De igaz, hogy ezt nem tudtam kihagyni. -Héé! Te csapkodsz…- húzom vissza a kezem, mintha egy háborús sérülést szenvedtem volna vele, persze ez mind csak játékból. Akkorát nem csapott rám, hogy megérezzem, de azért a színjátékhoz elengedhetetlen mindkettőnk részéről a színészkedés. Főleg, hogy Ravenem még két lapáttal rá is tesz a popsija illegetésével és rázásával. - Nem is vagyok…- nevetek fel hangosan, és lassan már majdnem mindenki minket figyel, de leszarom magas ívből. Jól szórakozunk és ez úgyis játék köztünk, ami már a házasságunk kezdete óta piszkáljuk egymást és nem most fogjuk abbahagyni ezt a poénkodást. -Hogy én, nem járkálok bottal?- nevetek fel ismét. – Jó, de neked a szivacsból készültet fogom adni. – magyarázom lelkesen neki, majd nevetek tovább. A tálcán a pogácsautánzatok már ugrálnak a szemem előtt, annyira remeg a hasam a nevetéstől. Még a vállamra kapott lökésére se hagyom abba a nevetésem, nemhogy a mondatára. -Miért ne nevessek? – nézek fel a röhögéstől kicsordult könnyes szememmel rá, majd a nyelvemet nyújtom ki válaszomként. - Dehogy szeded szét! Nem mutiból van. - rázom meg a fejem. Még csak az kéne, hogy darabokra szedje a programot és valaki észrevegye. Inkább gyorsan válaszolok az edzés kezdetére. -Lökött vagy? Ma biztos, hogy nem, mert építeni fogom a pihenéssel az izmaimat, hogy ezek az izék beépüljenek. - mutatok az előttem lévő gombócszerűségekre, de alig tudom a röhögésem abbahagyni. -Majd holnap! Ha bírni fogod, akkor először minden másnap lesz edzés, de hirtelen nem szabad terhelni azt a ….. popsid. – szándékosan nem mondtam ki, hogy „formás popsi”, inkább meghagytam a végtelen lehetőség tárházát, hogy mit is mondtam volna rá, de tudom, hogy erre is ugrani fog és megint kapok egy tockost, vagy inkább egy homlokost, de vállalom. Ennyit nem derültem még a mai nap és érzem, hogy még nincs vége a napnak. Kezdünk belelendülni.
*Na jó, ez a popsi téma meglehetősen viccesre sikerült, én is nevetek, de legtöbbször inkább belül, mert meg kell tartanom a komoly ábrázatot ahhoz, hogy hiteles legyen a felháborodásom, amin Bruce meg könnyesre neveti magát. A végén már én sem bírom nevetés nélkül, de azért a vállára csapok egyet. *-Azért mert…csak. Jól megverlek a szivacsbotommal. *Most én képzelem el ahogy mérgesen püfölöm…mit ne mondjak, mókás. Vajon mekkorát lehet ütni egy szivacsbottal? Nem is tudtam, hogy van ilyen. Azt hiszem ez kimaradt a kiképzésemből, valahol két lógás között. A szimulátor szétszedéséről azonban nem mondok le, sokkal jobban érdekel mint Bruce titkos fogásai, nem véletlenül. Persze tudom hogyan működik, de vajon le lehet kicsinyíteni az egész rendszert ahhoz, hogy hordozhatóvá váljon? *-De szétszedem. *Közlöm makacsul és már csak azért is. Bruce azonban gyorsan ejti a témát, érdekes a popsi témát nem dobta ilyen gyorsan a süllyesztőbe. Az edzésről viszont egészen más elképzeléseink vannak. Meg is döbbenek, őszintén, azon amit mond. A pillantásom is az izmaira pottyan egy röpke másodpercre.* -A pihenéssel építed? Hogy lehet alvással izmosodni? Várj, ez világrengető felfedezés. Jó sokat pihenhetsz ahogy elnézem. *S megint belemarkolok a bicepszébe. Hihetetlen. S mindezt alvással. *-Ezért vagyok ilyen vékony, keveset alszom. *Elmélkedem hangosan és tócsányira kerekedett szemekkel….melyek tovább nőnek mikor meghallom az edzéstervét. Először csak nézek rá, mint aki nem érti, aztán a szemeim összeszűkülnek. A „most tényleg bosszantani akarsz” vonások elmélyülnek. Tudom, hogy csak ugrat, de nem kell tudnia, hogy tudom. *-Te csak ne féltsd az én popsimat. Sokat kibírt már. *Mondom szándékosan mély és komoly hangon, bár tőlem ez nem biztos, hogy őszintének hat. Nem is tudom hogy mehettem ebbe bele, pedig mindig is menekültem előle. Mármint az edzések elől. Bruce-szal viszont jó mókának tűnik és ráadásul nem kötelező, ami fontos szempont. Akkor én is nekiállok enni, gyűröm magamba a salátát, közben Bruce-t nézem. *-De ugye nekem nem kell azt ennem amit te? És majd sokat alszom, hogy épüljön a saláta. Ja, mert csendben és nyugalomban tud az izmokba settenkedni. Ott aztán megnő, de csak akkor ha nem zargatják. Különben depressziós lesz és a depressziós saláta, meg a depressziós pogácsaizé nem nő meg hanem összeroskad. Nyamvadt lesz. Értem. *És tényleg. *
Kedd Feb. 26, 2019 3:34 pm
