Nagyon elkéstem. Úristen, mennyire elkéstem... Ezek a szavak zsonganak a fejemben azóta, mióta sikerült ránéznem a digitális órámra a szobámban. 11 óra. Uramisten! Általában korán kelő vagyok, szeretek reggel sétálni a nyugodt természetben úgy, hogy senki nem zavar. Még. Futni egyet, vagy csak lazán kocogni. Muszáj, hiszen a szervezetem az űrben "edződött", itt a bolygón azért erősebb gravitáció van, muszáj hozzá eddzenem magam. Azonban ma ez kimaradt. Ó, de még mennyire kimaradt. Szeretem a reggelt, a nyugodt hajnalokat, hiszen ilyenkor még nem zúg semmi, nem mászkálnak le-fel az embereket, nem akarnak információkat gyűjteni. Általában délután szoktunk kimenni terepre, délelőtt az előző napi mintákkal foglalkozik. Hát igen. Elkéstem... Nagyon rohantam, hogy ne legyen feltűnő a késésem, de azt hiszem, hogy ezt a két órát nem igazán lehet nem észrevenni. Pláne, hogy elég ismert személy vagyok az egész bázison. Nem csak amiatt, mert doktor vagyok, hanem amiatt is, mert van, aki csupán egy-egy mosolyért és jó szóért keres fel, vagy éppen azért, hogy jót röhögjön a naiv doktornénin. De nem tudják elrontani a napomat. Nem engedem nekik. Elég kesze-kuszán öltöztem fel, azt hiszem, hogy a tegnapi ruhámat húztam magamra (no, nem mintha olyan hatalmas ruha raktáram lenne). A blúzom hátul kilóg és kicsit gyűrött is, pontosan úgy, ahogy a fejem is. A hajamat csak úgy futtában csatoltam kontyban a fejem tetejére, kósza szálak meredeznek mindenhonnan és a szemem alatt is hatalmas karikák. Semmi gond, ahogy belelendülök a munkába, el fognak tűnni. Csak most látszanak még az "éppen-most-keltem" fej nyomai. A labor fele felmarkolom a tegnapi talajmintákat, amiket elemzésre várnak és fel kell küldenünk őket a hajóra. Tegnap még találtam benne életjeleket, így meg akartam vizsgálni. Korán. Hát, ez nem jött össze. A szívem szakad meg érte, hiszen tudni akartam, hogy milyen kis lényeket tartalmaznak a talajminták. De már nincs rá időm. Ez biztos. Szinte berobbanok a 4-es szektor ajtaján, a kártyámat csak úgy futtában húzom le a nyakamban lógva, kishíján egy szép kis fojtást is előidézek. Majd ahogy fordulok be az egyik folyosón, beleütközök valakibe és a minták a földre esnek. Hál'isten a törésgátló üvegeknek, nem történik semmi. A mintákkal legalábbis. Egy halk áú, és egy sűrű bocsánatkérések közepette nézek fel. Uramisten. Mr. Benett. Ijedten, tágra nyílt szemekkel nézek fel rá és még a hangomat is elhagytam. Biztos elgurult valamelyik üveggel a folyosó másik sarkába. Csak állok lefagyva és nagyon remélem, hogy nem a 2-es laborból jött és engem keres. Pedig nagyon úgy fest...
Azt hiszem nyugodt szívvel állíthatnám, hogy ez a nap is pont olyan, minta többi. Az éjjel semmi nem változott. Nem kezdett el mozogni a lábam alatt a föld, nem volt rengés, és sajnálatos módon még egy üstökös sem terítette be a bolygót ezzel is elpusztítva a Volentis telepét, melyen épp húzom az igát. Nem állítanám, hogy életem legjobb döntése volt elfogadni a Consilum ajánlatát, mikor az alvó állapotból felkeltettek, viszont tény és való, hogy nem igazán volt választásom. Nem vagyok egy hős típus, viszont mindettől eltekintve, a húgomat kötelességemnek érzem megvédeni ettől a csúf és zord világtól, melybe a vezetés kényszerített minket. Soha nem foglalkoztam különösképpen a nemekkel, most azonban örülök, hogy nem nőnek születtem, és hogy számomra nem elvárás az, hogy utódot hozzak a világra. Engem csak a dolog élvezeti részére kényszerítenek, és tudom, mindenkiben él egy bizonyos kép arról, hogy a férfiak hogyan is viszonyulnak a szexhez... a sok szexhez... én azonban lehet kilógok ebből a sorból. Nem baj az ha van, és ha minőségi, azonban azért szükségem van hozzá a vonzalomra, a közös szimpátiára, nem megy minden csak úgy varázsütésszerűen. Persze lehet csak én vagyok, aki ezt ennyire túlbonyolítja. A mai reggelhez sem volt kifejezetten kedvem, pláne, hogy a tegnapi nap során, olyan fantasztikus megbeszélésen kellett részt vennem, melyen igazából nem is kellett volna. Túl sok volt a rossz hír, és az sem lendítette előre a dolgokat, hogy megkaptam azt a bizonyos ultimátumot, mely miatt most még inkább igyekeznem kell az ellenállás megtalálásával. A húgom fontos, és az élete is, én pedig nem fogom megengedni, hogy a Consilium tönkretegye! Nagy elánnal indultam el az apró lakásomból a negyedik körzet felé, ahol minden olyan dolgot csinálnak, és vizsgálnak, aminek a bolygóhoz köze van. Új felfedezések, új anyagok, új állatfajok és minden ilyen dolog megtalálható itt, na meg a dokinő is, aki mindezeket vizsgálja. Na nem mintha nem lenne édesen naiv a lelkesedése, csak valahogy engem már nem hatnak meg ezek a dolgok. Nem hiszek a Consilium ártatlanságában, és abban, hogy minden minket szolgál... Simán belegyalogolok a folyosó fordulójában. Jó hát nyilván az én hibám, hiszen egyáltalán nem figyeltem, sőt mi több, gondolataim túl messzire kalandoztak. Ebből a mélázásból pedig a hozzámütközés illetve a tárgyak hangos csörömpölése ragad ki. Felvont szemöldökkel nézek a kissé zilált kinézetű nőre, és mivel eléggé ijedt fejet vág, inkább csak némán a leesett cuccok után nyúlok. Lassan összeszedegetem a mintákat, majd fel is segítem, hiszen lehet hogy nem vagyok túl jó társaság, azért még embert nem eszek. Még akkor sem, ha valójában szívesen megmondanám neki, hogy nyissa ki a szemét, és meneküljön innen míg nem késő! - Azt hiszem én voltam a bűnös, nem figyeltem. Jól van?
Még az egyik üveg utolsó guruló visszhangja is elmúlik, mire észre veszem magam és becsukom a számat. Nagyon remélem, hogy nem kapok szidást, vagy fegyelmezést, amiért késtem. Bár úgy tűnik, hogy a férfi is eléggé el van mélyülve és talán azt sem tudja, hogy hány óra. Vajon tudja egyáltalán, hogy mennyi az idő? Már éppen mozdulnék én is, mikor Micah lehajol és szedegetni kezdi az üvegeket. - Jaj, hagyja csak... - pattanok, és én is lehajolok egy-egy üvegcséért. Párat felnyalábolok, a maradék pedig mégis csak a Vezetőnknél marad, így pirulva, lesütött szemmel veszem át őket. - Köszönöm. És elnézést. Sietek... - szabadkozom és már majdnem tenném hozzá, hogy mert elkéstem de még időben a nyelvembe harapok. El ne áruld magad, te buta liba! - ... az anyagokkal. - toldom hozzá a szót az elharapott mondat végére. Így talán kicsit értelmesen hangzik és kicsit meg is mozdítom az üvegeket, amik már nem állnak olyan stabilan a kezemben, de talán kibírják a laborig. - Találtunk egy érdekes anyagot az egyik talaj mintában és ... - kezdem el mondani, de elharapom a mondatot. Vajon a) érdekli a férfit a dolog és b) van rá ideje? Mert hogy amúgy nekem nincs, az biztos. Láthatja, ahogy megcsillan a szemem a lelkesedéstől, ahogy elkezdem mondani a dolgokat és talán, hogyha van szíve, hagyj végig mondani. Had élje ki a kislány a vágyait - címszóval.
- Ugyan, nem tesz semmit... - mormogom a bajszom alatt, miközben serényen pakolászni kezdem a lábaim alatt heverő anyagminta kupacot. Nem igazán vagyok formában, és ez a Consiliummal folytatott beszélgetésnek köszönhető természetesen. Nem gondoltam volna, hogy valaha is meg fognak fenyegetni egy ilyen dologgal, de hát az ember akaratlanul is csalódik olyanokban, akikben amúgy sem volt soha bizodalma. Nem lehet tenni ellene semmit, egyszerűen ez az emberi természet, megvisel bennünket ha jogtalanul bántanak, és ők most ezt teszik. Tényleg a belem kidolgozom nekik, járok az ocantisok nyakára, és katonákkal körülvéve fedezem fel a területet, na meg a bolygó nagy részét , és mi a hála? Hogy a húgommal fenyegetőznek? Már a gondolatra is ökölbe szorul a kezem és tényleg nem sok kellene hozzá, hogy egyszerűen csak összeroppantsam az egyik kis műanyag fiolát. Még jó, hogy mindenki gondol az ilyen apró balesetekre, és nem lehet őket csak úgy eltörni. - Semmi gond, én is sietek! Csak kicsit elbambultam, és nem is tudom... mindig ilyen veszélyes volt a folyosón ez a kanyar? - nézek mosolyogva a nőre, hogy lássa, nem szeretném megenni, és mert a Consilium tagjaival sok időt töltök, na meg a katonákkal, akik az elithez tartoznak, én még nem vagyok olyan karótnyelt, és messze nem is vagyok ennyire szigorú. Még soha nem támadtam le senkit egy ilyen véletlen hiba miatt, és ez azért messze nem egy akkora probléma, amit ne lehetne egy mosollyal, vagy épp egy bocsánatkéréssel orvosolni. - Miféle anyagminták? - kerekedik ki a szemem, hiszen éppen csak egy emberrel nem ápolok túlontúl nagy kapcsolatot, és ez, ez a nő. Hiszen már hallottam róla, arról hogy lelkesen keres és kutat, és hogy mindennél jobban szeretné ha találna is valamit, és belegondolva most hirtelen ebbe az egészbe, én is nagyon szeretném. - Miféle érdekes anyagot? Mutassa meg nekem! - fogom meg a karját határozottan, majd ha tiltakozik, ha nem a mellettünk lévő éppen üres laborba vezetem. - Ugye tudja, hogy a Consilium fontos embere vagyok? Minden ilyenről tudnom kell! - nézek rá kérdőn és várakozón...
Az aprócska kis csattanás után az üvegcsét szét gurulnak, de a sietségünk tovább folytatódik és hamarosan már ismét a kezemben vannak a minták. Szabadkozni kezdek és az egyik fél mondatomat majdnem rosszul fejezem be, elárulva magamat, hogy igazából elég durva késésben vagyok, de még idejében sikerül a nyelvembe harapni. Úgy tűnik, hogy a férfi gondolatai is kicsit máshol jártak és a humoros megjegyzésére, valamint lágy mosolyára el is pirulok és megindul bennem egy furcsa gondolat: mennyire helyes ez a férfi és dögös a mosolya és amúgy a teste is... ~Allegra, az Isten szerelmére!~visítok rá magamra gondolatban. Egy kedves, csábos mosoly és máris szét vagyok esve. Mennyire szánalmas, fiatal kislányra vall. Gyors megcsóválom a fejemet, kirázva belőle ezeket a furcsa gondolatokat, de valóban. Nem igazán volt még közünk egymáshoz ezzel a férfival, ismerjük egymást, én legalábbis nyilván valóban tudom, hogy ő kicsoda, nehány alap infót is tudok róla, de ennyi. Szerintem ő a vezeték nevemet sem tudja, bár kellemes meglepetés lenne, ha tudná hol a szobám és... Ehh. Mekegek-makogok, és hirtelen az erős szorítását érzem a karomon, majd a húzást és bent is vagyunk egy labor előtti kis termbe, ahol éppen nincs most senki. Kissé ijedten és értetlenül meredek a férfire és megijeszt az erőszakossága. - Mr. Benett! Nem tudtam, hogy Ön is érdeklődik a minták iránt. Természetesen a felfedezési naplót elküldtük a Consiliumnak a szabályzat szerint még aznap, amikor megtaláltuk a mintákat. Szabályosan jártunk el, most végeztünk a minták vizsgálatával és arra készültem, hogy feljuttassuk a hajóra a mintákat, mert ott sokkal kifinomultabb dolgokat is meg tudunk mérni. - lépek kicsit hátrébb és próbálom kiszabadítani a karomat, miközben határozottan kihúzom magam. Az arcom megkeményedik és megkomolyodik és pár másodperc alatt már egy határozott, magabiztos doktornő és szakember áll a férfival szemben. Sért, hogy azt gondolja eltitkolok valami mintát, de hát miért tenném? A Consiliumnak az az érdeke, hogy minél jobban feltérképezzük a bolygót, majd hogyha lehetséges számunkra az élet rajta, akkor hamarosan benépesítjük az Ocan-t. Természetes, hogy minden mintát megosztunk, ami előrelépést jelenthet. - Meg tudom mutatni Önnek a felfedezési napló erre vonatkozó részét, de nem hiszem, hogy... - az ajkamba harapok és kicsit elpirulok. Értene belőle bármit is? Ezt nem mondhatom a vezetőnknek! - ... nem szakemberek számára kicsit... kusza lehet. - próbálok nem túl sértően fogalmazni, majd az ajtó mellett lévő komputerre pillantok, ahol be tudom hozni a felvételt.
Általában nem szokásom a gorombáskodás, épp ezért nem is nagyon értem, hogy miért kerekedik ki a szeme annyira, mintha csak valami űrlény lennék, de abból az igazi, zöld fajtából. Szemöldököm a homlokom tetejére szalad, úgy próbálok olvasni a gondolataiban, de lehet jobb is, hogy nem sikerül, mert akkor én is kellően zavarba jönnék. Nem voltam rossz soha a nőknél, és természetesen ők sem voltak azok nálam, a cölibátust csak azóta tartom, mióta itt vagyok, és mióta a Consilium a nyakamra jár. Hülyén hangzik, hogy nem vagyok képes a teljesítésre, mert ez nem igaz, azonban baromira lelombozó az a tudat, hogy kötelességből és kényszerből várják tőlem és mástól az élvezetet, és épp emiatt a tudatlanság miatt vannak bennem kételyek. Hiszen én eddig mindig a szex és az élvezet miatt voltam együtt másokkal, most pedig nem tudom, hogy vajon tényleg tetszem a másiknak, vagy csak egy férfi vagyok, akitől azt várják, hogy ürítsem ki magjaimat és lépjek is tovább. Kiábrándító. - Ne haragudjon az erőszakosságomért, Allegra! - kérem kedvesen, majd ahogy kiszabadítja magát az én kezem is elenged, és hagyom, hogy a szorításból kicsusszanjon. Így is talán többet engedtem meg magamnak, mint kellett volna, hiszen nem szokásom ilyen keményen reagálni helyzetekre, és hát én nem a katonaság tagja vagyok, hogy így működjek alapból, tőlem távol állnak az ilyen jellegű dolgok - a keménység, a túlzott határozottság, és az esetleges tetlegesség. Kezem az oldalamhoz simul, úgy engedem el, mintha megégetett volna, hiszen a tudat, hogy a lelkesedésem eluralkodott rajtam nem fest túl jó képet rólam, én pedig tényleg azt szeretném, hogy beavasson. - Ó hát, vannak olyan dolgok, melyekről szeretek tudni. Tudom két külön részleg vagyunk, de lehet, hogy a munkáink valahol nagyon is összefüggnek. - mondom gesztikulálva és csillogó szemekkel, hiszen lehet ő a kulcs ahhoz, hogy a húgomnak még időt nyerjek. Ha fel tudok valamit mutatni a Consiliumnak, akkor talán nem kell elgondolkodnom az árulás lehetőségén, talán nem kell végignéznem, ahogy katonák teszik magukévá a húgomat a tizenhatodik születésnapján... - Ön viszont jó szakember, és úgy látom a kommunikációval sincs gondja. Ez arra enged következtetni, hogy talán el tudná nekem is magyarázni a dolgot, úgy mint egy ovodásnak. Legalább is remélem! - mosolyodom el, majd izgatottan az arcára nézek és egy lépéssel közelebb kerülök. - Kérem! Szánjon meg és segítsen! Igérem jó tanuló leszek és nem kérdezek sokat! - fogadkozom, miközben kezem a szívemre tapad ezzel is esküt téve neki.
Elégé meglep a férfi hevessége és nem igazán tudom azonosítani, hogy egyszerűen csak lelkes, vagy tényleg azzal vádol, amire gondolok: hogy nem adtam megfelelő jelentést a talált dolgokról. Ez kicsit felidegesít, hiszen mindig mindent időben jelentek, nagyon kevés dolog van, amit nem úgy csinálok, ahogy elő van írva. Gondolok itt a reggeli futásaimra, amiknek a körtávolsága néha kicsit túlnyúlik a megengedetten, de azt hiszem, ez talán még nem olyan hatalmas probléma. Kihúzom a kezemet a férfi szorításából és kicsit hátrébb is lépek. Habár határozottságom most szembetűnő, belül azért kicsit megijedek. Hogyha a férfi ennyire kíváncsi az ilyen dolgokra, miért engem vesz elő? Hiszen van hozzáférése szinte mindenhez, ami itt a bolygón történik, bármikor lekérhet bármilyen naplót, és visszanézheti. Talán valami pletyka terjeng rólam? Vagy ő tud valamit, ami gyanúra adhat okot? Ezerrel pörög az agyam, de a férfi bocsánatkérése ellágyít. Azt hiszem tényleg csak a lelkesedése miatt szorított meg annyira, és vonszolt be a szobába. - Semmi probléma, csak kicsit megijedtem. - igazítom meg a köpenyemet, ami most már biztos úgy néz ki, mintha a kutya szájából rántották volna elő. Igyekszem kicsit javítani a kinézetemen, ami ugye alapból nem volt túl kellemes, hiszen éppen hogy pár percre ugrottam ki az ágyból... Igyekszem normálisan elmagyarázni a férfinak, hogy a szakmai dolgokat nem feltétlenül értené, ám ő hűséget fogad, hogy jó tanítványom lesz. Kicsit furán érzem magam, ezért először furcsán nézek rá, mint aki megbuggyant. Azt hittem sokkal komolyabb és karót nyeltebb ez a férfi. Most mégis bohóckodik, humorizál és olyan... aranyos. Elpirulva nevetem el magamat és csóválom meg a fejemet. - Rendben. - kikapcsolom a központi számítógépet, hiszen sejtem, hogy tényleg nem értene a felvételből semmit. - Az egyik talajmintában hatalmas energiaforrást találtunk. Hasonló, mint a radioaktív energia, de nem sugároz. Szóval nem káros. Azonban a környezetében aprócska élőlényeket véltünk felfedezni, mintha valamiféle szimbiózisban... khmm.. együtt élés lenne a két dolog között. Mintha ezek az apró élőlények ebből a valamiből szívnák el az energiát. Azt figyeltük meg, hogy minél közelebb és tovább vannak az energiahordozó közelében, annál gyorsabban fejlődnek. És amint elszakítjuk őket, elpusztulnak. Fogalmunk nincs, hogy mi ez az energiahordózó és hogyan tudja fejlődésre bírni a sejteket, de biológiailag ez egy hatalmas felfedezés és meggyorsíthat bizonyos... dolgokat... - az utolsó mondat végét már csak kicsit halkabban mondom, mert valóban. Fel lehet használni arra, hogy felgyorsítsuk a sejtek fejlődését, vagyis hogy gyorsabbá tegyük az emberi szervezet növekedését is. Nem tudom, hogy ezt már valaki prezentálta-e a Consiliumnak, gondolt-e már rá valaki felsőbb vezetőség, de közöttünk biológusok között enyhe pánikra ad okot.
Eszembe se jutna arra célozgatni, hogy esetleg rosszul végzi a munkáját, vagy hogy nem tesz kellően megfelelő jelentéseket. Egyszerűen csak lelkes vagyok azért, mert talált valamit... és mert amúgy meg miért van az, hogy én ezekről a dolgokról semmit sem tudok? Jó hát értem én hogy én vagyok aki felügyel itt mindenre, de én vagyok itt a legkevesebbet, és a tudományban dolgozók jelentései pont nem hozzám kerülnek. Azt látom, hogy elmegy a Consilium felé, de azt, hogy mi is van benne, hogy mit találtak, arról oly kevés fogalmam van, mint az értelem egy csiga agyában. Már ha van egyáltalán agya... Tudom, hogy visszanézhetném, de mivel nem vagyok orvos, doktor, és jártas a szakszavakban, nem is fárasztom magam vele. Azért meg felesleges, hogy csak üljek felette és nézzem , hogy ez mi is lehet. - Nem akartalak megijeszteni! - váltok át tegeződésre, majd inkább azért megkérdezem róla, hogy mit is szól hozzá, mert nem szeretnék bunkónak tűnni, bár az erőszakosságommal amúgy sem kelthettem eddig túl jó benyomást. - Ugye nem gond, ha tegeződünk? Tudom, az illem szerint a hölgynek kellene ezt felajánlania, csak... így mégis kicsit közvetlenebb és barátságosabb a légkör. - mosolygom rá megnyerően, majd a kezem nyújtom. - Micah vagyok. Mi miért nem találkoztunk eddig soha? Mármint láttalak már párszor, meg tudom is ki vagy, de soha nem beszéltünk... - hümmögök magamban és a kérdést valójában csak költőinek szánom. Hiszen egyértelmű, hogy én azért nem találkozom itt senkivel, mert a napok nagy részét Ilminben töltöm, vagy legalább is az ocantisokkal, a másik felét pedig itt a húgommal, vagy épp a Volentisen. Az pedig, hogy most kiselőadást tart nekem, és ráadásul olyan dologról, ami nem mindennapi... arra ösztönöz, hogy eltátsam a számat. Hiszen ez óriási felfedezés, és akár ahhoz is köze lehet, hogy hogyan is szereztek képességet az ocantisok maguknak! Erről pedig így ebben a formában kell tudnia a Consiliumnak. A fejlődés nem rossz dolog, viszont az már igen, hogy így lehetőség lesz a folyamatos csecsemő gyártásra, és arra, hogy minél több nő méhével tehessenek azt amit akarnak. És ami még ennél is rosszabb... vajon elérhetnénk hogy pár nap alatt éveket öregedjen egy gyermek? Mert akkor a katonák gyártása lesz a következő pont, és ez nem jó hír. Sem nekünk, sem az ocantisoknak. - Hú! Hát ez nagyon izgalmas! És ezt úgy gondolja gyógyításra lehetne használni, vagy képes lenne akár arra is, hogy mondjuk egy csecsemő fejlődését felgyorsítsa? - nézek a nőre határozottan és várom a válaszát.
Valóban kicsit úgy jön le az egész kérdés és szituáció, hogy Mr. Benett kritizálja a munkámat, és nem bízik abban, hogy mindent tisztességesen továbbküldök a Consiliumnak, ahogy az előírás előírja. Sértésnek veszem ezt, hiszen a naivságom miatt talán én vagyok itt a legrendezettebb ember. Én még tényleg hiszem, hogy kutatni jöttünk ide, hogy új lehetőséget keresünk a letelepedésre és különleges kapcsolatot szeretnénk kialakítani az itteni néppel. Mindent normálisan felcímkézek, elküldök, leírok és társai. Néha talán kicsit túlságosan is lelkesen. Minden esetre úgy tűnik, hogy kicsit félre értettem ezt a hirtelen furcsa kérdést, és Mr. Benett tényleg csak érdeklődik. Nagyon. Túlságosan is. Néhány hónapja már itt vagyunk, de még nem nagyon láttam errefelé. Persze nyilcán nem én vagyok a vezető tudós, szóval hogyha valami érdekelte, bizonyára nem hozzám fordult. Kár. Ahogy bocsánatot kér és elmosolyodik, a szívem ismét hevesen kezd el verni és elszégyellem magam. Olyan vagyok, mint egy tinédzser. - Öhm... Hát nem tudom, hogy lehet-e. Engem nem zavar, de... Khmm... - kicsit zavarba jövök ettől a tegeződés dologtól, de végül megköszörülöm a torkom és határozottan a férfire mosolygok, mélyen a szemébe nézve: - Allegra. Legra. Ahogy tetszik. - mutatkozom be én is végül kicsit lazább tartást felvéve. Valóban barátságosabb így a dolog, csak nem tudom, ki mit szól hozzá. De ha továbbra is ennyit találkozunk, mint ezidáig, nem is kell ezen aggódnom. - Hát valóban nem sokat jársz itt nálunk, vagy csak mindig elkerüljük egymást? - teszek fel egy érdeklődő kérdést mosolyogva. Nem bánnám, ha sűrűbben látnálak. Jót teszel a szemnek. Észrevétlenül megrázom a fejemet. Nem gondolhatok ilyesmire, atya úristen! Elmesélem a legújabb felfedezésünket, és sajnos úgy tűnik, hogy Micah-nak is sikerült felfognia azt, hogy milyen hatalmas előrelépés ez a felfedezés az emberi biológiában és orvostudományban. Még nem tudjuk, hogy pontosan hogyan viselkedik ez az anyag, lehet, hogy odakint az űrben elpusztul és mire odaér a Consilium elé, nem is fog létezni. De az is lehet, hogy űri környezetben teljesen megerősödik... Fogalmunk nincs, ezért kicsit tartunk is tőle, hogy kiküldjük az anyagot innen. A kérdésre megdöbbenek és kiráz a hideg. Valóban a férfi is átlátja a helyzetet. - Igen, azt hiszem lehetséges az, hogy felgyorsítjuk a sejtek növekedését. Hogy a sejtek gyógyítására hogyan hat, azt a napokban fogjuk vizsgálni. És az is kérdéses, hogy odakint az űrben hogy viselkedik az anyag. Szóval nagyon sok a kérdés még ezzel kapcsolatban és nagyon dolgozunk azon, hogy megválaszoljuk őket, de egy válasz még több kérdést szül, így... - vonok vállat zavartan mosolyogva. - Magával a felhasználásával is rengeteg kérdés van, hogy mire, mikor és hogyan... De a Consilium biztosan jól fog dönteni ezt illetően. - biccentek egyet határozottan és el is hiszem, amit mondok. Rápillantok az órámra és elhúzom a számat. Majd beharapom az ajkamat és végül mégiscsak megszólal: - Az a helyzet Micah, hogy nagyon késésben vagyok. Azt hittem ellenőriztél... - sütöm le a szememet szégyenlősen mosolyogva. - De ha... - veszek egy mély levegőt és ismét a férfire nézek: - ... hogyha van kedved, akkor később egy kávé alkalmával még beszélgethetnénk. - tényleg kijöttek a számon ezek a szavak? Kicsit kérdőn nézek a férfire, de ha nem is ad konkrét választ, akkor is jobb lenne tényleg sietnem, mert már így is elcsevegtem vagy 20 percet...
Csüt. Dec. 28, 2017 8:52 pm
