Bár egy kicsit szeretnék pihenni, mégse zavar most a férfi érkezése. Talán némi szociális élet rám is rám férne, ezért is kelek fel, majd mutatkozom be neki. Ahogy végigmondja a nevem és mindazt, amit mondtam neki, úgy szalad szépen lassan feljebb szemöldököm, ezt az egészet pedig egy kézcsók koronázza meg. Nofene! - Az ilyen férfiak még nem haltak ki? - teszem fel a nagy kérdést, hiszen a Földön találkozhattam még ilyenekkel, jó rég, bár az én korosztályomban akkor is ritkaság volt. De itt? A férfiak sokkal többnek tartják magukat a nőknél... Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a rendeleteik, melyeket ránk kényszerítenek. A legtöbb nő itt olyan, mint valami tenyészkanca... undorító. Na de talán Edgar más. Reméljük. - Hmm, ezek szerint emlékezetes lennék? Köszönöm, kedves! - bár ahogy elnézem Őt, van benne valami, szóval meglehet, hogy én is hasonlóan elraktároztam volna a memóriámban a férfit. De a külső az csak egy dolog, a legtöbb férfi itt jól néz ki, mert ugyebár a gének már régen is fontosak voltak, nem jöhetett ide az űrbe csak úgy, akárki. - Tegnap? Ezek szerint frissen helyezték a hajóra, Hadnagy? És hol szolgált előtte? - kérdezgetem továbbra is, nem zavartatva magam azért, mert a férfi a felettesem. Soha se szokott az ilyen dolog különösen meghatni. A kérdést viszont visszakapom, így egy apró mosoly jelenik meg az arcomon, miközben felelek. - Én is tegnap jöttem. Az Arkanról helyeztek át. - magyarázom meg röviden, de arcomra van írva, hogy annyira nem örültem ennek a dolognak. Szerettem az Arkant és az ottani legénységemet, ők voltak az új családom, most pedig... mindenem elveszett, itt pedig olyan idegennek érzem magam, mint három éve, amikor kiolvasztottak. Nem túl kellemes érzés. De a munkámról szívesen mesélek. - Nem tudom, hogy mire kíváncsi pontosan. Az egész hajó épségéért én felelek. Hogy ne történjenek bajok út közben és minden normálisan működjön. De a Jola egy régi hajó, sokkal több gond van vele, mint az Arkannal volt, így ha nem lenne szükségem alvásra és az egész napot végigdolgoznám se végeznék soha. - végül megvonogatom vállaimat is. - De nem bánom, szeretem a szakmám. És maga mit csinál itt, Uram? - már megtanultam, hogy kit hogy kell szólítani, bár eleinte furcsa volt. Nem voltam katona, de itt kötelező volt részt vennem bizonyos kiképzéseken ahhoz, hogy ide jussak. Végülis megérte, bár a közelharci edzéseket továbbra se szeretem, de köteleznek rájuk. Muszáj megtartanom az erőnlétemet, bár amúgy se vagyok egy gyenge nő. Az gépészként furcsa is lenne azok után, amennyi alkatrészt nekem emelgetnem kell.
Amint a hölgynek végigsorolom a teljes nevét és minden rangját, látom, hogy meglepte ez a mozzanatom. Nézem, hogy lassan felkúszik a szemöldöke, s az arcára van írva, hogy nem erre számított. A kézcsókomra sem gondolt volna a bemutatkozás során, de úgy veszem észre, hogy kicsit zavarba is hoztam vele. Igaz, nem volt szándékomban, mert ez nekem természetes egy hölggyel szemben, de azt sem tartom kizártnak, hogy „fehér Holló”-nak tartanak majd itt is, nemcsak odahaza jegyezték meg a Földön. Egy cseppet sem bánom, mert szerintem ez egy kedves gesztus, és arról nem beszélve, amint „elsoroltam” a nevét, ezzel magamban is memorizáltam. Nem vagyok ismerős itt és ez is egy jó alkalom, hogy ez változzon. Ami meg az apró megjegyzését illeti az ajkam szélével való érintést a kézfejéhez, egy félmosolyt eresztek el, de csak úgy diszkréten. -Biztos vagyok benne, hogy emlékeznék.. - bólintok felé megerősítve szavaim. -Igen. Tegnap kaptam a parancsot az áthelyezésemről. Előtte a Földi Különleges Egység Elit-szakaszának voltam a Századosa a Fagyasztásomat megelőzve. – válaszolok a kérdésére, most már nem számítok a szakaszom parancsnokának, de jelenleg Föld sincs, nemcsak a régi rangom. Nem mintha nekem számítana bármiféle magas rang, de a jelenlegi Hadnagy-i titulusommal is meg vagyok elégedve. Nem vagyok az a fajta Tiszt, aki a sok plecsnivel a mellén mutogatja magát a médiában, és nem is vágytam sohasem oda. Új életet kell kezdenem, ahogy rajtam kívül még pár száznak vagy ezernek, akik a jégtömbbe fagyasztva kerültek ide. Ahogy az előző helye kerül szóba, a pillantása is szomorúvá válik, majd a hangján is érzőik, hogy nehéz szívvel hagyta ott az Arkan-t. Nem is akarnám firtatni a látszólag is fájdalmas emlékei felidézését, bár nem ismerem azt a Hajót sem. Mondjuk úgy, hogy szinte semmit nem ismerek ebben a korban, de be kell majd mindent pótolnom. Legalábbis igyekeznem kell. -Bevallom, nagyon nem értek a fúziós és részecskegyorsítós hajtóművekhez, vagy bármiféle hozzá hasonló műszaki dolgokhoz, ami egy Hajót egyben, vagy sebességben tartja. Igazából még sohasem láttam közelről hajtóművet, s ami a többi „érdekességet” illeti, azokkal sem voltam „testközeli” kapcsolatban. – mondom Samanthának őszintén, bár nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen is lehet egy Gépház. Nem mintha átpártolnék valaha is a Katonaságtól a Műszakiakhoz, de érdekesnek tartom, amit ezek a Szerelők és Tisztek csinálnak. Többnyire csak hallomásból tudok egy-két dolgot a munkájukról, de a saját szememmel látni, mégis csak nagyobb élmény. -Jelenleg, még az eligazításra várok és a posztom ismertetésére. Amíg meg várakozom, addig egy kis „felfedező” útra indultam a Jolán, és szerencsésen „magába botlottam”. – mosolyodok el felé, de remélem ezzel nem sértettem meg, mert csak egy apró bóknak szántam. Nem ismerem a szokásokat, de a „kellő távolságot” és tiszteletet megadom mindenkinek. Nem akarnék sértő lenni vagy bántó senkivel, csak megismerni a helyet, amit mostantól egy jó darabig a lakóhelyemnek fogok hívni. - Kérem, meséljen még mit szokott csinálni, ha éppen nem a csavarkulcsokat tartja?- nézek rá kíváncsian egy lágyabb pillantással, bár nem akarnék magánéleti dolgokba merülni, csak érdekelne, hogy azok, akik itt vannak, azok mikkel szeretnek még foglalatoskodni. Gondolom, ha lejár a szolgálatuk, akkor lazítani is szoktak. Bár, most lehet „korai” az érdeklődésem, de szeretném megismerni a Legénység tagjait és talán ezzel is hamarább tudok beilleszkedni, ha elfogadnak engem maguk közé.
Valaki nagyon tud bánni a nőkkel, ezt már ennyiből is képes vagyok megállapítani. Nem akárhogy érinti meg ajkával kezem, ahogy a szavai is tökéletesen azt mondják, amit ilyenkor mondani kell. De elpirulni azért még nem vagyok, ennyire nem könnyű ám rám hatni. - Akkor jó a memóriája. - direkt hagyom ennyiben, nem dőlve be a dolognak, még akkor se, ha jól esik a kedvesség. Ritkán kapok ilyesmit, itt mindig keménynek kell lenni és egyfajta pajzsot tartani magam köré, amelyen nem törhetnek át. Williamnek már sikerült, de... Ő tanácsos, ott nem sok választásom volt, most viszont van. Na de nem merengek túl sokat ezen, inkább érdeklődni kezdek a másik felől, a férfi pedig nem titkolja el előlem az információkat. Hamar megtudom, hogy Ő is a Földről jött, sőt, még csak most fagyasztották ki. Ismerős helyet. - Én is így voltam három éve, nem volt túl könnyű megszoknom ezt az új világot és az itteni törvényeket. Önnek hogy megy? - nem kérdezek rá konkrétan a Consiliumra, mégis, érdekel, hogy vajon hogy áll hozzájuk. Mit gondol a kötelező házassági és gyermekvállalási törvényekről, vagy... ezek még korai információk lennének? - Feleséget is rendeltek már ki maga mellé? - talán túl kíváncsi vagyok. - Bocsánat, semmi közöm hozzá! - visszakozok inkább, mert ez most sok volt, túl messzire mentem. De a férfiak nagy része ennek örül. Kapnak egy zsenge, 16 éves kislányt, akit kényük-kedvük szerint faragnak, nekik pedig semmi más dolguk sincs, mint megfelelni az ágyban és szülni. De Edgar mellé nem tudok elképzelni egy ilyen szituációt, bár még nem ismerem, tévedhetek is vele kapcsolatban. Eljön annak is az ideje, hogy én mesélek, és akár csak Ő, én se tagadom meg tőle a tudást. Elárulom, hogy az Arkanról helyeztek át, ahogy a munkámat is, melyet sokan furcsálnak, hiszen mégis csak nőből lennék, de elértem a főgépészi rangot, nem véletlenül. - A szavaiból úgy veszem ki, hogy szeretné látni a gépházat. Nem kell utalgatnia, nyugodtan kimondhatja ám. - biccentem kissé oldalra a fejem, jelezve, hogy nincs ellenemre a kérése, ha valóban erre vágyik. Nem szoktam mondjuk senkit se körbevezetni, de nem bánom, ha ezt szeretné, eddig nincs ellenemre a társasága. Már attól szimpatikussá vált, hogy Ő is alvó volt, akár csak én és ismerte a régi rendszert és a Földet. - De meglep, hogy érdekli. A legtöbb ember semmi érdekfeszítőt se talál a szerelésben. - bár ha egy nő szerel, azt azért szeretik megnézni, de ennyi. Mivel az eligazításra vár, ezért ráér és ismét úgy érzem, hogy nem szeretne még nagyon elköszönni tőlem, én pedig pihenőt tartok. Több, mint 12 órája dolgozok, ennyit megérdemlek, ha pedig ez esetleg a kapitánynak nem tetszene nos... bármikor kaphat még egy pofont tőlem a másik orcájára is. Még mindig pipa vagyok rá. - Nem bánom, hogy belém botlott, még én is ismerkedem a hajóval és a legénység tagjaival. - ismerem be, bár ezt már tudhatja, hiszen mint mondtam, én is csak tegnap óta vagyok itt. A következő kérdése viszont meglep, nem szoktak utánam így érdeklődni, így kis ideig arcát fürkészem, végül meglepően őszintén felelek neki. - Szeretek olvasni... könyveket. A Volentisen még be lehet szerezni néhány könyvet a régi időkből, és azokat gyűjtöm. - Ő is tudja, hogy most már mindenki a táblagépén olvasgat, nem pedig a könyveket lapozgatja, tehát ez elég egyedi hobbinak számít. - És tanulok. Éredekelnek az ocantisok, így ismerkedem a nyelvükkel. Egyszer örülnék, ha találkozhatnék velük. Az Ocanon is eddig csak egyszer jártam, de... gyönyörű volt! - Ő még bizonyára nem látta, hiszen most olvasztották ki, de ha megnézi, akkor rácsodálkozik majd a szépségére. Szemeim is felcsillannak, ahogy képzeletben ismét odalent járok. Jó volt érezni a kellemes szelet, mely a bőrömet simogatta és a virágok illatát... Minden olyan valóságos volt, nem pedig ilyen mű és hideg, mint idefent az űrben. Azt biztos tudja, hogy miről beszélek, hiszen minden alvó számára tartanak pár órát az itteni világról és rendszerről, ez természetes, így az Ocan bolygóról és az ottani népességről is informálják őket. Tudatlanul senkit se engednek csak úgy lófrálni, túl veszélyes lenne, a Consilium pedig mindent a kezében tart. - Magának gondolom még nincs hobbija. Itt kicsit... korlátozottak a lehetőségek. - de erre már Ő is rájött. Nem mehetünk el kirándulni vagy moziba, még egy film megnézéséhez is engedély kell, arról nem is beszélve, hogy bármit nem is nézhetünk. Botrány ez a világ.
Ahogy hallgatom Sam-et, a hangjából kihallatszik a szomorúság, bár igyekszik palástolni. Persze, nem veszem ezt irányom felé jövőnek, de azért érzem, hogy van benne jócskán honvágy. Bennem is van, ahogy a múltamra és a családomra. Még most is összeszorul a szívem, ha rájuk gondolok. Sok éjjelen át riadtam fel a kiáltásukat hallva, de a villanás mindent eltemetett a szemem elöl, ahogy őket is a semmibe veszejtette. Hiányoznak. Hazudnék, ha másként lenne, de tudom azt is, hogy tovább kell lépnem. Ők is ezt akarnák… -Még nem tudok sok mindent hová rakni, de talán idővel sikerülni fog. Bízom benne, hogy megszokom itt és talán még meg is kedvelem valamilyen szinten ezt az életformát. Idő kell hozzá…- nézek a nőre, majd egy pillanatra ismét eszembe jut a Föld, és rajta a szeretteim, barátaim, bajtársaim.. Nehéz így emlékezni, mikor tudod, hogy sohasem láthatod őket viszont… A merengésemből hirtelen hozzám „szegezett” kérdés ráz fel. Feleség? -ÖÖöö.. még nem. –rázom meg a fejem kicsit zavartan. – Özvegy vagyok…- teszem mellé halkabban, de nem igazán szeretném részletezni, ha nem kérdez rá Sam. A szomorú emlék szinte visszakúszik a szívembe, de uralkodok rajta. Tudom, hogy idő kell mindenhez, hogy feldolgozzuk és elengedjük a szeretteinket, de még friss a gyászom, attól független, hogy már évek teltek el a haláluk óta, de én csak most szereztem tudomást róla. -Igen. Nagyon szeretném látni, bár nem akarom rabolni a drága idejét. De, ha mégsem nagy kérés, akkor szívesen csatlakozom magához, hogy bepillantás nyerjek a munkájába. Remélem, hogy ezzel nem okozok bármiféle kellemetlenséget Önnek. - kérem meg szépen a nőt, de csak akkor tartok a Gépházba, ha tényleg nem okozok ezzel semmi galibát vagy kellemetlen perceket, sem neki, sem magamnak. Ha beleegyezik, s engedélyezi a belépésem, akkor vele tartok. - Édesanyám kedvelte ilyen nagyon a könyveket, mint Ön, Sam. – mosolyra görbül az ajkam, ahogy rá gondolok. - Nekem nincs olyasmim, amit hobbiként tartanék magamnak, mert a jelen helyzetben, nem is tudnám megtenni. –nézek ismét rá, és eszembe jutnak a Földön a hegyi ösvények, ahol órákat és sokszor napokat töltöttem el természetjárással. Itt viszont nincs olyan lehetőségem, amit akkoriban nagy szeretettel műveltem. Az Ocan említésnél viszont felcsillan a szemem, talán lesz majd lehetőségem megcsodálni azt a Bolygót. - Szívesen csatlakoznék Magához, ha az Ocanra indulna egy kis sétára, ha nem vagyok tolakodó. - kérdezem meg végül, de ha nemet mond, azt is elfogadom. Nekem is meg kall majd találnom, azt a kellemes időtöltést, ami régen is volt, de most más lehetőségeket is számításba kell vennem. Talán eljön az idő, hogy új életet kezdjek, és megtaláljam a céljaimat.
Mivel még nem ismerem a férfit, nem is leszek teljesen őszinte hozzá. Itt mindennek füle van és sok a besúgó, amióta pedig William kinézett magának, érzem, hogy figyelnek. Finoman tapogatózom csak a nemrég felébresztett hadnagytól, de a szavai arra engednek következtetni, hogy nagyon is az a célja, hogy beilleszkedjen ebbe a társadalomba, így elfogadva a Consilium törvényeit is. Nos... meglehet, hogy nem leszünk mi ketten mégse annyira jóba. - Persze! - megkedvelni... Számomra lehetetlenség, hiszen régen nem kényszeríthettek bele egy nőt a házasságba és a gyermeknemzésbe, most pedig bármit megtehetnek velünk a férfiak. Akár száműzhetnek is vagy cseléd munkákra ítélhetnek, arról nem is beszélve, hogyha nemet mondtam volna a tanácsos házassági ajánlatának, a jövendőbeli férjem mellett biztosan nem éltem volna túl sokáig. De sok sikert Mr. Malinor, szokja csak meg ezt a rendet. A következő kérdésem viszont betalál nála, bár özvegy ezek szerint, ez itt semmit se jelent. - Az ebben az új világban nem számít, de ezt Ön is tudja. Ha nincs élő gyermeke, akkor ki fognak rendelni Önnek egy feleséget, hogy a népesség növekedjen. - de erről is kellett már hallania. Különös, hogy még egyedül van, de talán adnak neki néhány hónapot vagy talán egy-két évet a gyászra. Majd Williamet megkérdezem, hogy van ez, mivel ezekkel kapcsolatban pont Ő a felelős consiliumi tag. Mily szerencse... Egyébként empatikus vagyok ám, most mégse tudom azt mondani, hogy sajnálom, de bővebben se kérdezek rá a dolgokra. Felesleges lenne, én is elveszítettem a családomat - bár nekem nem volt férjem -, ez itt mégse érdekel senkit se. Lapozzunk! Jobb lesz, ha nem iilyen jellegű dolgokról társalgunk tovább. Érdekli a munkám és ezek szerint a gépház is, ez egy remek téma lesz, így biccentek felé. - Most úgyis egy rövid pihenőt tartok, így szívesen megmutatom Önnek, de lehetőség szerint ne nyúljon majd semmihez. - egy apró mosoly jelenik meg arcomon, miközben felkelek a székemből és magamhoz veszem a vizet. Ha menni akar, akkor menjünk. Előre is sétálok, de a gépház felé is folytathatjuk a beszélgetésünket. Mesélek neki azokról a dolgokról, amiket még szeretek, így a könyvekről és az Ocan bolygóról is, na meg az ocantisok nyelvéről, a férfi szavai viszont ismét a múltra emlékeztetnek. Ő is még ott él, még mindig a Földre emlékszik és nem akar elszakadni tőle. - És régen mi volt a hobbija? - ha most nem tudja megtenni, akkor valami olyasmi, ami talán érdekelne, így felé sandítok, várva a választ, miközben egyre közelebb érünk a gépházhoz. Az Ocan említésére viszont aprót nyelek, majd egy kicsit elhúzom a számat is. - Örülnék a társaságának hadnagy, de... Mr. Pavell egyelőre megtiltotta számomra, hogy a bolygóra lépjek. Igyekszem engedélyhez jutni, de egy tanácsossal szemben nem sokra megyek. - Mr. Pavell az egyik consiliumi tag, bizonyára ezt már Edgar is tudja. Csak tízen vannak, így nem nehéz őket megjegyezni. Csak azért büntet ezzel, mert nem voltam hajlandó megtenni azt, amire kért engem, így pedig hatalmánál fogva azon van, hogy megkeserítse az életemet. Talán William majd tud segíteni. - De a megkapom az engedélyt, mindenképpen szólni fogok! - ígérem meg, miközben megérkezünk a lifthez. Megnyomom a gombot, majd hamarosan be is szállhatunk. Irány a gépház szintje. Szeretem azt a helyet és meglehet, hogy Edgarnak is tetszeni fog, ha már ilyen kíváncsi rá.
Szerencsémre az URS Jola fedélzetén a tisztek táborát bővítem, így saját hálószobával rendelkezem. Van hely, így a lakrészemen szükségét láttam egy kommunikációs állomás elhelyezésének is, hogy ne kelljen külön iroda, ha csak gyorsan el kell intéznem valamit. A mai napon sikerült visszanyalnia a fagyinak, mert már reggel ébredéskor ott villogott a fali kijelzőn, hogy hivatalos üzenetem érkezett. Arcot sem mostam még, mikor megnyitottam, de rögtön kinyílt tőle a szemem. Hosszú percekig álltam a nagy kijelző előtt. Előbb újra végig futva a sorokat, majd már csak figyelve a betűket. Hisz nem hittem el, amit látok. Még most sem hiszem el. Újra nősülési felszólítás a Consiliumtól. Akarom mondani… még ha csak felszólítás lett volna. Már konkrétan ki is jelölték a leendő feleségemet. Hát ez csodás. Ami azt illeti, gyanús egybeesés. Évekig nem jutott eszébe senkinek, hogy nőtlen vagyok, bezzeg most, hogy felkerültem a flottára igen. Csak hogy ne menjenek simán a dolgaim. Le merem fogadni, hogy a consiliumi barátom keze van benne. Ám vettem egy mély levegőt és elengedtem. Elvégre a Jola pilótája vagyok, nem hagyhatom, hogy még itt is beárnyékolja a napjaimat. Minden dolgom a protokoll és a napi rutin szerint láttam hát el, egészen délutánig. Ami itt az űrben csak az óráink szerint délután persze. De hát csak kell egy hivatalos éjjel, meg nappal, emberek vagyunk. Nem foglalkoztam a házassággal a nap folyamán. Egészen a délutáni pihenőmig. Még délelőtt továbbíttattam egy üzenetet az egyik belső kommunikációs beosztottal, hogy intézzen el egy találkozót. Azt persze nem kötöttem az orrára, hogy miért keresem Evie Davis közlegényt. Valóban. Miért is keresem? Jobb lenne figyelmen kívül hagyni az egészet. De kíváncsi vagyok. Így nem rég én is a közös helyiségek felé vettem az irányt. Gondoltam illene vinni valamit az első találkozóra, ha már így hozta a sors, hogy el kell vennem feleségül. És sors alatt a Consiliumot értem. Tekintve, hogy a Jolán vagyunk, igen szűkösek a lehetőségeink, épp ezért a virág meg sem fordult a fejemben. Egyszerűen a konyhát útba ejtve közelítettem meg a kantint, út közben pedig felkaptam az első utamba kerülő almát le sem lassítva és mentem tovább. Csak semmi feltűnés. A gyümölcsöt egyik kezemmel, könnyedén magam előtt dobálva lépek be a közös helyiségbe. A házassági felszólítással együtt kaptam egy képet a nő aktájából, hogy kit is keresek, így nem kell megállnom bámészkodni. Pilótaként pedig rendkívül gyorsan fel tudom mérni a környezetem, ez az oka, hogy szinte már indulok is a jövendőbelim felé, ahogy kinyílik előttem a kétszárnyú ajtó. - Hello, Davis közlegény. - Nyújtom a nő felé a képzeletemben csokor virágként funkcionáló almát egy sanda mosollyal, amikor megállok előtte.
Igyekszem beilleszkedni a Jola személyzetén belül, remélhetőleg sikerrel járok, s nem fogok teljesen kívülállóként idetartozni, legalábbis addig, amíg itt leszek. A megbízásom nem szól örök időre, határozott menetrendje van, így szeretnék minél hamarabb megismerkedni Wes Abrahams nevű taggal. Feltűnésmentesen járkálhatok, de azért mindenképpen tartanom kell magam ahhoz, ami az aktámban van benne. Biztonsági személyzet tagjaként muszáj elmerülnöm azért abban a témában, amely ehhez tartozik. Néha elég a színészkedés meg az ügynöki létem során felhalmozott tudás, amiket a biztonsági rendszerekről tudtam meg. Furcsán érzem magam ebben az egyenruhában, a színe nagyon gyászos hangulatú, bár sokszor viseltem már fekete ruhát azelőtt is, legtöbbször nadrág volt csak az vagy koktélruha, a csábításhoz. Napközben segítettem néhány dologban, adminisztratív feladatokat láttam el, meg időközben valamikor jött egy tiszt, aki átadta Abrahams hadnagy üzenetét, miszerint szeretne találkozni velem. Miért is ne csapjunk bele a lecsóba? Biztosan megkapta a Consilum-tól a levelet, melyre nem számított. Legalábbis én így gondolom. A közös helyiségben voltam, épp befejeztem a beszélgetést valamelyik közlegénnyel, ezután pedig kifújtam magam, mert tudtam, hogy hamarosan megjelenik valaki. Nem is kellett sokat várnom, hiszen tényleg alig pár percen belül kinyílt az ajtó, s beszambázott rajta egy nagyon is ismerős arc. Hogy honnan? Elég alkalommal láttam már az aktáját, szinte már úgy köszönhetnék neki, mint aki ezer éve ismeri őt, de mégis csak szerény leszek, mert az ismerkedés során úgyis megtudom róla azt, amit már eddig is tudtam illetve beleláthatok az elméjébe, a lelkébe. Ugyan nem egy pszichológiai show-műsor lesz, hanem teljesen más. Egy almával a kezében áll meg előttem, hozzáteszem az a mosoly, amit megvillantott, nagyon tetszett. - Jó napot, Abrahams hadnagy - én is visszamosolyogtam rá, hogy ezzel is jelezzem, hogy tisztelem őt, meg jó pontnak számít egy mosoly, úgy érzem. - Eltalálta a kedvencemet, uram, köszönöm - még mindig huncut mosolyomat mutattam felé, és közben elvettem az almát tőle. - Mi járatban erre? - húztam ki magamat, és figyeltem őt.
Az egy dolog, hogy a hivatalos közleményhez – mit szépítek én, nevezzük házassági felszólításnak – volt csatolva egy igazolványkép leendő hitvesemről. De tudjuk, milyenek az igazolványképek. Nem árulnak el túl sokat. Annyira volt elég, hogy arcra be tudjam majd azonosítani, hogy kit keresek. A kép, ami szemtől szembe fogad, már egészen más. Állok ez a bizonyos Davis előtt egy almával, és az arcomra van írva, hogy nem erre számítottam. Az első másodpercekben el sem lehet igazán dönteni, hogy csalódott vagyok-e, avagy sem. De rejtve szigorú barázdákat felvevő homlokom nem csalódottságra utal, ellenkezőleg. Ez a nő gyönyörű. Szóval már azon gondolkodom, hogy vajon hol van elrejtve a ketyegő bomba? Mert hogy a Consilium – tekintve, hogy van ott egy ellenlábasom, akinek személyes problémája van velem – nem jelölne ki mellém egy olyan nőt, aki ennyire egyben van, mint látszatra az, aki velem szemben áll, hát abban biztos vagyok. Ne rám nézz, pilóta vagyok. Ami azt a kvalitást is magába foglalja, hogy sokkal gyorsabban gondolkodom, mint a legtöbben. Így nem csoda, hogy gondolatban már a szekrényeket nyitogatom, hogy vajon hova rejtette consiliumi barátom a csontvázat. - Felteszem, tudja jól. Én is megkaptam az értesítést. – Az ilyesmit egyszerre szokták kiküldeni mindkét félnek, így fel sem merül bennem, hogy ő maga ne tudná, hogy a férjének jelöltek ki. – Vagyis tudod jól. – Vonok vállat egy kis javítással és indoklom is. – Hagyjuk a formalitásokat. Nem kell hadnagynak szólítanod. Illetve kell, de… hivatalos keretek között nem igazán találkozunk. – Szóval nem kell. Hoznom kellett volna egy almát magamnak is, hogy legyen mivel betömni a szám, amikor hebegek habogok. Hisz attól függetlenül, hogy a kiállásom magasra szegett, pilótatiszthez méltó, a megnyilvánulásaim elég szétszórtak. Az első randik átka.
Hétf. Nov. 19, 2018 3:32 pm
Bár egy kicsit szeretnék pihenni, mégse zavar most a férfi érkezése. Talán némi szociális élet rám is rám férne, ezért is kelek fel, majd mutatkozom be neki. Ahogy végigmondja a nevem és mindazt, amit mondtam neki, úgy szalad szépen lassan feljebb szemöldököm, ezt az egészet pedig egy kézcsók koronázza meg. Nofene!
