+18


Csak nagyon ritkán, és nagyon ittasan szoktam bevallani magamnak, hogy mennyire szexinek találtam mindig is a nő egész lényét, főleg, ahogy csók közben szinte egész testével hozzám simul, és minden mozdulatából árad a fülledt erotika, még akkor is, amikor nem az ágyban fekszünk, olyankor viszont már nem kell attól tartania, hogy visszanyerném a józan eszem.
Csípőnk egymásnak feszül, a köztünk lévő kemény tárgy pedig először durván nyomódik a húsunkba, aztán először halkan, majd egyre erőteljesebben kezd el rezegni.
-Csak a PDA-m...
Szerényen mosolyogva magyarázom, amikor azonban egy visító hang is társul ezekhez, a zsebembe nyúlok, kiveszem az eszközt, és fél kézzel hajítom el a szemközti falnak, ahol nagyot reccsen, mielőtt elhallgatna.
-Ütésálló...na persze.
Gondolkodás nélkül hajolok vissza hozzá, és érintem az ajkait ajkaimmal, az övem kioldása közben pedig felszisszenek, ahogy körmei a hátam karcolják, s amint levettem magamról a nadrágot, az is repül az eszköz után, hogy letakarja annak romjait.
-Pressi? - Kérdem halkan kuncogva, mielőtt apró csókokkal kezdenék haladni a nyakától indulva, lefelé a testén, és két csuklója markolva erősen az ágyhoz szorítom a kezeit, mintha attól félnék, el akarna szökni.

Imádom, ahogy ilyenkor rám néz. Mindig azt kívánom, bár józanon is tudna ilyet. A nagy problémám, hogy én józanon is ugyanezt kívánom, míg Ethan...
De bármilyen elcseszett is ez az egész, csak az érdekel, hogy most itt van velem. Elég egy pillantás és tudom, hogy képtelen lenne már visszavonulót fújni. És nem csak tudom, érzem is. Ahogy azt is, hogy bármily hízelgő is lenne, a hasamnak feszülő dolog egy idegen tárgy, ami ráadásul rezeg is. - Csak az? - kérdem vigyorogva, de miután előhúzza a mostmár közvetlenül az arcunkba sipítozó cuccot kicsit elfintorodom. Még csak a tekintetemmel sem követem a gép röptét. Túlságosan lefoglal, hogy úgy mocorogjak alá, hogy az mindkettőnknek jó legyen.  ujjaim lassan felfelé siklanak a bőrén, amíg ő megszabadul a nadrágjától. Én pedig már ettől gyorsabban veszem a levegőt, és beleszuszogok a csókba, amikor már nem bírom. Minden csókjával csak még távolabb sodor az amúgy sem józan eszemtől, és már most alig futja többre, mint a nevének ismételgetése. Ez is biztosan csak azért, mert évek óta ezt csinálom álmomban.
Hagyom, hogy lefogja a kezeimet, pedig szándékomban állt mindenhol körbesimogatni. Megemelem kicsit a fejem, mikor kérdőn rám pillant és nagy levegőt véve megszólalok. - Csak azt akartam, hogy hagyd abba... amíg el tudom mondani, hogy ne hagyd abba! - sóhajtom vigyorogva, aztán visszaejtem a fejem a matracra. Lábaimat felhúzom, egész a csípőjéhez, és a fenekén támasztom ki a cipőt, hogy kibújtathassam belőle a lábamat, és jobb híján a lábfejemmel simogassam, ahol csak elérem.

+18

-Nem, nem csak az... - Vágom rá azonnal gúnyosan, és a csípőjére markolva húzódom hozzá közelebb én is, hogy mondhatni fél úton összetalálkozzunk, és testünk újra egymáshoz préselődjön.
-Csak ez nem rezeg, remélem megbocsájtod.
Az ilyen mondatok lesznek azok, amiket kétségtelenül a túlerjedt alkohol számlájára fogok írni, ha nem sikerült elég hihetően tetetni, hogy nem emlékszem rá. Pedig nem lesz könnyű elfelejteni, pláne, amikor egész testem beleremeg, és még az övé is abba, ahogy hangosan felnevetek a szavain.
-Túl édes vagy.
Tovább haladok lefelé a csókjaimmal, míg arcom végre az öléhez ér, s ekkor halkan, s forrón suttogom oda a következő szavakat:
-Boldog évfordulót.
Ez után nyelvemmel gyengéden kezdem őt kényeztetni, továbbra is fogva tartva a kezeit, igaz ezen a ponton már alig figyelek erre, és minden figyelmem annak szentelem, hogy egyre jobban ingereljem az ő legérzékenyebb pontját, és úgy érezze, az őrület amit eddig érzett az semmi. Egyre nagyobb hévvel ostromlom őt, teljesen megfeledkezve a kezeiről, melyeket ahogy ismerem eddigre úgyis kiszabadított a markomból. A sajátjaim önálló életre kelve másznak felfelé a matracon, mígnem a testét elérve felmásznak az oldalán, és a kebleibe markolva válnak a mozdulataim még intenzívebbé, mint eddig.

Hosszan sóhajtok, ahogy újra összesimul a testünk, és akaratlanul is belekuncogok a nyakába. Nem hiszem, hogy ez szexi lenne, de rég túl vagyok már azon a ponton, hogy hihetően színleljek. - Neked? most bármit... - lehelem a bőrére a szavakat, amelyek valóságtartalmán el sem mernék most gondolkodni. Később sem, mondjuk... olyan szédítő hatással van rám a közelsége, az illata, az érintései, hogy úgy érzem, mintha feloldódna benne minden vélt vagy valós sérelem, amit az évek során összegyűjtögettem és pajzsul használtam az érzelmeim elrejtésére.
A testem átveszi Ethan testének összes apró rezgését, ahogy felnevet, de én csak lehunyom a szemeimet és elmosolyodom. - Pedig még nem is kóstoltál... - emelem meg újra a fejem, hogy egy huncut pillantást vessek rá. A csókjai jóleső bizsergést hagynak maguk után a bőrömön, és mire a combjaim közé ér, olyan gyorsan veszem a levegőt, hogy az már szinte pihegésnek tűnik, pedig még nem is történt semmi komolyabb. Leszámítva persze, hogy megint meztelenre vetkőztem, csak, hogy az ágyamba csábítsam, de emiatt ráérek reggel utálni magam. Most is csak a cukinak szánt mondat juttatja eszembe a dolgot, de a vágy és az ital sikeresen mulasztják a kéretlen gondolatokat.
Sóhajaim hamar érzéki kis nyögésekké változnak, és ahogy Ethan egyre hevesebbé válik, úgy szaporodnak is. Ahogy enged kicsit a szorítása, azonnal kiszabadítom a kezeimet, amelyek előbb rövid tincsei közé túrnak, az arcára, nyakára simogatnak, aztán a közben a testemre felkúszó kezeibe kapaszkodnak. A testem automatikusan mozdul, felvéve Ethan ritmusát és amikor már végképp elveszítem a kontrollt egy zihálásba fulladó kis sikolyt követően szinte rögtön húzom is fel, magamhoz. Hagyom, hogy újra hozzám simuljon, betakarjon a testével, amíg levegő után kapkodva csókolom, hevesen, szenvedélyesen, ahogy csak egy szerelmes nő csókolhat. Kezeim körbesimogatják a testét, hol hosszan, hol csak futólag érintve az érzékeny pontokat, mielőtt összekapom magam, és megpróbálok fordítani a helyzeten. Ha hagyja, akkor pillanatokkal később már ő fekszik hanyatt a puha matracon, én pedig lovagló ülésben helyezkedem el a csípőjén, két kézzel, lassan simogatva fölfelé az ölemtől a mellkasa irányába. Nagyot nyelek, ahogy végigfuttatom a tekintetem a testén, de akkor sem sietem el a dolgot. Lassan hajolok csak fölé, ahogy a tenyereim csúsznak felfelé a nyaka irányába, és mikor végre odahajolok az ajkaihoz, már szinte reszketek az újabb csókért. - iszonyúan akarlak! - suttogom mosolyogva, mielőtt újra az ajkaira tapadnék.

Halkan kuncogok fel én is, ahogy meghallom őt nevetni. Lehet perverz, de valamiért mindig izgatónak találtam, amikor a nevetését hallottam ilyen helyzetben. Néha elgondolkodom rajta, hogy a flotta két legzsémbesebb katonája miért csak akkor ilyen vidám, ha össze kerülnek, de az eredmény mindig zavarba ejtően hülyeségnek hangzik, és próbálok nem gondolni rá.
-Ma még nem! - Vágom rá pimaszkodva, és még a nyelvem is kinyújtom, bár ebben a helyzetben ez aligha okozhat meglepetést.
Az, hogy képtelen nyugton maradni kivételesen nem zavar. Engedek a szelíd erőszaknak, és csak mosolygok rajta, ahogy valahogy a hátamon találom magam. Megsimogatom az arcát, és halkan visszakérdezek?
-Tényleg? Észre sem vettem.
Viszonzom a heves csókot, kezeim pedig bejárják egész testét, mintha csak nagyon alaposan megmotoznám éppen, a keresett takarót pedig csak a bokájánál találom meg, amit azonnal magunkra is húzok, aztán szorosan magamhoz ölelem, és a fülébe suttogom:
-Én is téged.
Hogy ezt nyomatékosítsam, ráfogok a csípőjére két kézzel, még az ölelésen túl, mintha biztosra akarnék menni, hogy nem szökik el, és ez még bőven nem a vége. Tűzforró testeink szép lassan válnak eggyé újra, s csak hosszú percek múlva jut eszembe újra levegőt venni, majd felnézni rá.
-Mire vár közlegény?

Valamikor már csak el kellett jutni ide is. Megjátszástól és elvárásoktól mentes néhány pillanat, amíg együtt kuncogunk, annak ellenére, hogy mindketten ruha nélkül fekszünk egymás karjaiban. Vagy épp ezért? Franc se tudja, de többet jelent ez a néhány kis pillanat, mint azt jelenleg be merném vallani magamnak. Csak ennyi biztos, leszámítva a tényt, hogy annyira akarom őt, hogy az már szinte fáj. Abba már bele sem gondolok, hogy nem csak azt, amit ma este kaphatok. Franc se akar széttárt lábakkal beszélgetni. - akkor siess, mindjárt éjfél! - mondom vigyorogva, pedig halvány gőzöm sincs, mennyi lehet az idő. Valószínűleg jóval túl vagyunk már az éjfélen, de kit érdekel? hirtelen emelem meg a fejem, és megnyalom a kinyújtott nyelvét, aztán egy kis ideig viselkedem. hagyom, hogy úgy kényeztessen, ahogy a jó feleségeket szokták -gondolom- de sokáig úgysem tudok nyugton maradni. Mindig többet akarok, ha róla van szó, és ez most is tettekre sarkall.
- És most? - sóhajtom kihívón az ajkai közé, miközben a csípőmet hátratolom kicsit, aztán addig csókolom, amíg ki nem fogy a szuszból.
Már attól remegni kezdek, ahogy magához ölel, még szerencse, hogy jó szorosan teszi, így talán nem annyira feltűnő, hogy úgy odavagyok, mint kiskopasz az első lőgyak előtt. Francokat! Annál ezerszer jobban. Reszkető hangon sóhajtok a nyakába, és arcomat az övéhez szorítom, ahogy végre tényleg elveszünk egymásban. Erős késztetést érzek a fülébe suttogni, mennyire szeretem, de nem teszek ilyet, csak szuszogok pár pillanatig, aztán felemelem kicsit a fejem, hogy lássam az arcát. Nem mozdulok, amíg ki nem nyitja a szemeit. Akkor is előbb csak szemtelenül elmosolyodom. - most parancsolni akarsz? - tetszene, ha megpróbálná, de nem várom meg; nem is nagyon bírnám. Lassan mozdulok, mintha ismeretlen terepre értem volna, pedig csak nem akarom elsietni. mindig mindent azonnal akarok, és általában meg is kapom. Ő az egyetlen kivétel, és most, hogy a kezeim közé került... - az enyém vagy... - sóhajtom az ajkaira, ahogy ráhajolok, miközben lassan ringatom magunkat, nem is törődve a kissé bizonytalanra sikerült kijelentés nyíltságával. Sokkal lágyabban csókolom most, mint eddig, és mint ahogy ezután tervezem. Ma éjjel már nem engedem el.

-Hadnagy lettem, mostantól én mondom meg mennyi az idő! - Jelentem ki határozottan, és továbbra sem gondolkodom el azon, miért csak az ő közelében törnek ki belőlem ilyen dumák.
Ahogy újra összeölelkezünk nekem sincs semmi hajlandóságom elengedni őt. Meztelen bőrét hosszan simítom végig, ajkait pedig hevesen csókolom, még akkor is, amikor szemtelen szavai eljutnak a fülembe. Ezúttal tényleg csak mosolygok rajta. Ebben a helyzetben kár lenne tagadni, hogy imádom a pimaszságát.
-Na meg még mit nem, te vagy az enyém!
Vagy lehet mégsem tudom megállni feleselés nélkül. Ezek után viszont teljesen belefeledkezem a testébe, ahogy közösen elmerülünk a matrac és a párnák közt, és a takaróm alatt elbújunk a világ elől.

Hosszú órákkal később, Pressia-t szorosan ölelgetve fekszem, és a kellemes fáradtság hatására szinte pillanatok alatt elnyom az álom. Ha ki akar szabadulni a karjaim közül, még álmomban is felmordulok, és csak nagyon nehezen eresztem, ahhoz viszont túl mélyen alszom, hogy meg tudjam gátolni...nos igazából bármiben lényegében.

Igenis! - határozott kijelentésére egy sóhajnak is beillő választ kap csak, ami tőlem inkább meglepő, mint nem, de ezzel most, valahogy egyikünk sem foglalkozik.
Semmi mással, igazából, csak egymás testével és én most az egyszer nem szégyellem kurvára kinyilvánítani, mire vágyom. Ha akarja, megértheti, ha nem, úgy is jó, ez majd a későbbiek problémája, most csak szeretkezni akarok a férjemmel. - Az már biztos! - jelentem ki most én is határozottan, amíg még egy szikrányit tudok gondolkodni; mielőtt még totálisan elvesznék a csókjaiban, az ölelésében.  

Már réges-rég kiizzadtuk az alkoholt, mire fáradt-elégedetten a mellkasára borulva hozzábújok, de valahogy egyikünk sem igyekszik ezt most realizálni. Könnyebb így, talán mindkettőnknek. Amíg azon gondolkodom, mi a francot kellene most mondanom, Ethan légzése egyenletes szuszogásba vált és tudom, hogy beszélgetni már nem fogunk. Most sem. Tudom azt is, hogy mennem kellene, mert reggel ugyanez lesz a helyzet, csak akkor kínosabb. Mégis maradok. Megint. Csak egy kicsit. Még öt perc, nem több! Békés szuszogása szinte hipnotizál, ezért erőt veszek magamon és felemelkedem kissé, hogy lássam az arcát. Ölelő karja végigcsúszik a hátam meztelen bőrén, mire felsóhajtok és lágyan az arcára simítom a tenyerem. Adok egy  puszit a szájára és óvatosban megpróbálok kicsusszanni a karjai közül. Fel-felmordul ugyan, de végülis néhány perccel később ott állok a hideg padlón, meztelenül, a ruháimat keresgélve. A kis piros rucim még mindig gusztustalan foltos, de azért magamra kapom és egy hirtelen ötlettől vezérelve ráveszem Ethan zubbonyát is. A bugyimat már meg sem próbálom megtalálni; a kezembe kapom a cipőimet és kislisszanok, mint egy betörő a szajréval, mielőtt még Ethan felébredne.

//köszönöm a játékot! .

Mint rendesen, most is egy idegesítő, sípoló hangra ébredek, ami azt hivatott jelezni, hogy valaki nagyon keres. Általában korán reggel magától kipattannak a szemeim, így semmi szükség erre a szerkezetre, de vannak olyan reggelek is, amikor álmomban ér a hangja, és olyankor az öklömmel jelzem neki, hogy jobb, ha vár még egy kicsit.
Enyhe fejfájással ülök fel aztán egy perc múlva, és eresztem el pislogva az eddig magamhoz szorongatott takarót. Nagyot sóhajtva egyengetem szét az üres ágyon, és gyűjtöm össze az eldobált ruháim, majd egy gombnyomással megnézem, kitől jött az az üzenet. A kapitány nevét látva csalódottan nyomok a lejátszásra, és elkezdek felöltözni. Nem lennék a kadétok helyében ma de...végül könnyen lehet, hogy az életüket menti meg az, amit a bakancsomban találok, mikor megpróbálom a lábamra húzni. Újra sóhajtok egyet, aztán letörlöm az arcomról a mosolyt, és az ágy felé hajítom a bugyit, mielőtt elindulnék dolgozni.

//Én is köszönöm //