Nem érti. Arcára is kiülni látszik az értetlenkedés vagy csupán játszadozik velem. Nem tudja hát, hogy nem lehetne itt? Hogy az ő helye nem itt van? Lassan az egész Ocant sajátjukként tekintik. Mintha nem is akarnál elfogadni a tényt, hogy csupán a Screpti jóindulata miatt élhetnek itt. Érdeklődéssel tekintek a kütyüre melybe belemélyedni látszik. Mintha olvasna belőle valamit. Idegenkedve tekintek rá, de közelebb lépek a megvilágosodás reményében. Ráncolom homlokom és úgy tekintek az idegen tárgyra. Tájékozódni próbál, ez lehet az egyetlen magyarázat. Esetleg ide hívja a többi embert vele? Segítséget hív? Értette egyáltalán mit kértem tőle? Egyelőre szótlan követem, de kezd elhatalmasodni az érzés miszerint nem a táborukhoz visz. Az nem is ebben az irányban van. Nem tudom mit gondoltam, hogy majd belibbenek karöltve a lánnyal és majd minden kapu megnyílik előttem. Visszakapom családom, csak mert szépen kérem. Nem mintha meg tudnám értetni magam velük. Öngyilkos küldetés lenne. Ideje belátnod a tényt Nia, reménytelen mit szeretnél. Feladni, hogy valaha élve megtalálom a családom, mint Dorant. Van egyáltalán még remény számukra? Élnek még egyáltalán? Vagy képtelen ábrándokat kergetek csupán, emlékeket, melyek nem engednek. Halk zörejek rántanak reménytelennek látszó gondolatimból. Megtorpanok, fülelek. Hallom az emberlány lépteit, de valami másét is. Első gondolatom, hogy társai közelednek felénk, de ezt azonnal el is vetem, mint lehetőség. Settenkedő vadász les ránk. Késő a szelet megfordítani. Vajon melyikünk a kiszemelt? - Megmondtam, hogy nincs erre semmi keresnivalód. – eljátszom a gondolattal, hogy hagyom vacsora legyen belőle. De a kibaszott jó szívem fog egyszer a halálba vinni. - Állj és ne mozdulj! – suttogom erőteljesen, de úgy ha szavaim nem is érti, a veszélyt neki is érzékelnie kell belőle. Lassan megmutatja magát, fekete nyálkás bundáját a vad. - Ne moccanj, ne tégy fenyegető mozdulatot! - suttogom tovább a lány számára érthetetlen szavaim, fohászkodom, ha nem is ért legalább követi példámat és kezd el fejvesztve rohanni...
Nem is tudom, hogy bosszantó e ez a nő, vagy szórakoztató. Követ és figyel, még a kezemben lévő térképezőt is megnézi, amelyet így felé is mutatok, csak hogy könnyebben láthassa annak képernyőjét. Kétlem, hogy értené, vagy tudná, hogy mire jó és való ez a szerkezet, de legalább a kíváncsiságát kielégítem kissé. Nem eléggé, mert persze továbbra is követ, de legalább csendben, és így sikerül elmerülni a gondolataimban. Lassan áll össze fejemben egy képlet, mikor ismét meghallom a hangját. Szokásosan mogorva. Nem is tűnik fel, hogy megállt, csak amikor már hangos suttogással szól utánam. Akkor megállok és felemelem a pillantásom a képernyőről. Persze egyből földbe is gyökerezik a lábam, elsápadok. Még nem láttam ilyen borzasztó lényt. Agyam egyik fele reméli, hogy egy döglött példányt is találni fogok majd valamikor, de egyelőre még csak a túlélés foglal le. Nagyon lassan fordítom kicsit hátra a fejem, hogy rá lássak a nőre mögöttem. Utánoznom kell őt. Persze fél szem, fél fül a figyelésé, így közben szemmel próbálom tartani a ragadozót is. Fogalmam sincs, mit kéne tennem. Nincs fegyverem, nem katona vagyok. Az ocantisok viszont rendelkeznek képességekkel. Egyikőjük már használta is őket érdekemben, és most újra az ő segítségükre vagyok utalva. Ha elmegyek a telepre, tuti fogok keresni magamnak valamit, amivel megvédhetem magam. Csak hát nem túl diplomatikus idegen földön fegyverrel mászkálni... Igazából nem tudom azt se, hogy nem blokkolnék e le a következő alkalommal. Mint mondtam, nem vagyok katona. Remélem, hogy az ocantis azért elkergeti ezt a valamit, még mielőtt vacsora lesz belőlem. Kissé aggodalmasan pillanatok rá, aztán vissza a lényre, főleg, hogy az valami hörgő, morgó hangot ad ki magából.
//Sajnálom, hogy rövid, de telefonról nem tudok regényeket írni remélem így is megfelel //
Nem kéne a földjeinken szabadon mászkálniuk, ha életben akarnak maradni. Láthatóan nem az Ocanra valók. Fogalmuk sincs mi rejtőzik a sötétben arra várva, hogy felfalhassa őket, égieket. Védtelenek, mint egy újszülött gyermek, ha nincsenek kezükben gépeik, gyengék, mint ez a lány itt. Várok tesz-e bármiféle mozdulatot vagy fejvesztve elkezd rohanni, akkor már sajnos nem tehetnék tenni semmit az érdekében. De legalább okos lány és hallgat a szép szóra vagy saját ösztöneire. Farkasszemet nézek a vaddal, kinek sötét feketébe hajló bundáján megcsillanni látszik a napfény. Figyelemre, csodálatraméltó vadja a természetnek ám veszélyes. Magam is óvatlan voltam, hogy engedtem ennyire közel férkőzni magamhoz. Ha nem a lány köti le figyelmem, tán észreveszem a természet hirtelen csöndjét. A vad lassan közelíti meg zsákmányát, hogy aztán a megfelelő pillanatban lecsapjon valamelyikünkre. Vajon ők is ezt teszik velünk? Kiismerik szokásink, megfigyelnek, mint ez a lány itt, hogy aztán egy óvatlan pillanatban gyengeségeink kihasználva elpusztításunkra törjenek? Ez lenne a céljuk, hogy egyedüliként uralják természetünk? Ugrásra készül, célja az emberlány most már egyértelmű. Utolsó pillanatban állok a lány elé. Kezem a levegőbe emelve, láthatatlan, áthatolhatatlan pajzsot emelve magam elé, melyről az állat lepattan a földre. - Na most szaladj, ha élni akarsz – szólok hátra a vállam fölött, sürgetőn. – Még mielőtt összeszedi magát és újabb taktikával próbálkozik.
Nem tudom, miért gondoltam, hogy nappal nincsen akkora probléma abból, hogy sétálok, felfedezek, főleg, ha egy bejáratott ösvényen teszem.Mindazonáltal szerencsém van, hogy összetalálkoztam ezzel a nővel. Igazából már striguláznom kéne, hogy ez már hanyadik életmentő szerencsém. Valami felsőbb hatalom, ha van, nagyon vigyázik rám. Nem tudom, mivel érdemeltem ki, vagy miért, de úgy tűnik, valami mindig az én oldalamra billenti a mérleget. Egyébként jobb, ha nem iszom előre a sikerre, mert még bármi alakulhat bárhogy. Ha a nő úgy döntött volna, hogy az én utam itt és most végetér, akkor ennyi lenne a halandó pályafutásom. De nem így döntött. Amikor már látom, hogy én vagyok a célpont, és a lény ugrásra készül, elkerekednek a szemeim. Ugrásra készen állok én is, és hátra is esek, mert hirtelen elém lép az idegen, a lény pedig szó szerint lepattan a semmiről... a levegő. Hallom is süvítését, felkavarja a port a földről, a levelek hirtelen távolodnak el tőlünk. Ekkor hátra néz rám, és mond valamit, amit nem értek az agyammal, de a "szívemmel" igen. Egyértelműen elküld. Azonnal felkelek a fenekemről és rohanni kezdek, de nem tovább az ösvényen. Túl nyílt terep. Az eszem az erdőbe vezet, ahol legalább rejtekhelyet találhatok magamnak. Hatalmas lapulevelek övezte, kidőlt fához érkezem, az alá bújok be. Nehezen férek csak oda, de pont eléggé kimosta az eső a földet, hogy még be tudjak alá bújni. Ezután csak csendben fülelek és remélem, hogy a lény nem követ, illetve a nőnek semmibaja nem lesz.
Amikor megkaptam a Parancsot, hogy bevetésre küldenek, fülig ért a szám. Csak akkor hervadt le kissé, mikor a „Társ” nevét olvastam, akivel ezt a feladatot kaptam elvégezni. Szinte látom magam előtt, ahogy felfújja magát a nő, mint egy pulykakakas, bár szerintem mélyebben gyökerezik nála ez a fajta lekezelő modor. Az indulásig nincs sok idő, de a felszerelésemet és a pár napra elegendő élelmet már előkészítették a Hangárban a Siklón. Nem hittem volna, hogy éppen vele fogok terepre menni, egy tudományos megfigyelésre kaptunk parancsot, és valami oknál fogva engem „tüntettek ki” a kíséretével. Bár nem tudom, hogy meddig tart majd a tudományos megfigyelése, de felkészülök mindenre. Főleg, hogy egy „civilt” kell a Bolygó felszínén magammal vinnem. Nem hinném, hogy tapasztalata lenne a túlélésben, de az arroganciája és a lekezelő stílusa nem fogja megkönnyíteni a dolgot. Bár… most megmutathatja, hogy nemcsak a szája nagy. Minden szükséges holmimat összeszedtem a „kiránduláshoz”, és a sikló felé indultam. Az indulásra várok és a Doktornőre. Még pár perc, és ha jól látom, akkor éppen most „viharzik” be a hangárba, és tőle megszokott módon a feje felett gyülekező felhők is arra következtetnek, hogy szinte repes a mostani küldetésre, hogy az Ocanra tarthat velem. Ahogy meglátom, egy széles vigyor ül ki az arcomra, mert biztos vagyok, hogy nem fogunk unatkozni. Legalábbis én nem, az tuti. Ha végre óhajt beszállni a siklóba Dr. Vahlen, akkor indulásra készen állok. A Pilóta meg is kapja a felszállási engedélyt és hamarosan a kijelölt célnál vagyunk. Örülök, hogy ismét terepen lehetek, mert azért hiányzott is a friss levegő, meg a Természet. Már csak arra vagyok kíváncsi, mi lesz ebben a pár napban, amit egymás mellett fogunk eltölteni, Ms "jégkirálynővel".
- Nem! Nem! És nem! Ez teljességgel képtelenség! - mérgelődök magamban, miközben a kezemben tartom a papírt, amin az áll, hogy kivel kell mennem erre a terep munkára. Ilyen átkozott pechem is csak nekem lehet. Ki lenne más a papíron szereplő név, mint a drágalátos Edgar Malinoré. Ez kétségkívül valami tévedés lehet. Én vele nem megyek semmiféle terep munkára. Olyan mérges lettem, majd szét robbanok. Nyugalom Amanda ki fogod bírni vele. Hanem csak lehajítod a hajóról és kész. Majd azt mondod baleset volt. Úgysem kezd el senki se nyomozni utána. Oké. Oké. Ezek durva gondolatok, de nem rosszak. Próbálom magamat efféleképpen nyugtatni. De nem sok sikerrel megye. Nincs kedvem ezzel az idióta lakkal lenni egy terepmunkán. Remélem nem becsül alá, mint ahogyan egyesek szoktak. Ha meg igen akkor porul fog járni. Megfelelő kiképzést kaptam én is, talán még jobbat is mint a többiek. Erősebb vagyok, mint sok ember ezen a hajon. Egy cseppnyi türelmem sincs az ilyesfajta emberekhez, mint Edgar Malinor. Szóval ajánlom neki, hogy hozza meg magét, ha jót akar. Nem garantálom, hogy jót állok magamért, ha olyasmire kerül a sor. Mi a csudáért kellett, pont ezt az alakot osztaniuk mellém. Pedig megmondtam, hogy én egyedül is képes vagyok elmenni erre az átkozott terep munkára. Nem kell mellém senki se. Főleg nem egy ilyen ember mint ő. Nem vagyok bébicsősz. Határozottan és komoran indulok el a helyiség felé ahol a sikló található. Ha ez az Edgar ott van, akkor jó ha meg nincs az is jó. Én nem fogok várni rá, elindulok nélküle is ha kell. Áh. De nincs olyan szerencsém. Már itt van, ahogyan az a bájgúnár mosolya is. Rá se nézve megyek a sikló felé, amikor elhaladok mellette azért oda vetem. - Törölje le e vigyort a képéről Mr Malinor! - rögtön ezután be is ülök a siklóba, hogy indulhassunk. Remélem hamar véget ér ez a terep munka vele, mert nincs kedvem sok időt vele tölteni itt az Ocanon. Amint megérkezünk én rögtön ki is szállok a hajóból szinte meg se várva őt.
Ahogy meglátom a Doktornőt, vissza is szívom gondolatban, amit elsőre a neve láttán éreztem. Ezer százalék, hogy olyan paprikás hangulatban van most, hogy elbújhat a Naga Viper chili, ami azért elég brutális csípősségi fokozatú. Azon sem lepődöm meg, hogy dacosan „belibeg” a siklóba és elfoglalja a helyét, rám ügyet se vetve. A híre megelőzte, s mi tagadás, nem véletlen a „jégkirálynő” jelző rá. Bár, most pár napig egymás közelében leszünk, de a körülményeket tekintve és a pillantását látva, nem lesz egyszerű ez a küldetés. Én is beszíjazom magam az ülésbe és hamarosan már a célnál is vagyunk. Az utazás közbe végig nézem a Doktornőt, akiről lerí, hogy egy púp a hátára ez az út. Gondolom, hogy miket feltételez rólam, bár nem is ismer. Az meg majd kiderül, hogy fogunk „földet érni” az Ocanon. Az indulás előtt tájékozódtam a terepviszonyokról és az időjárásról, de mint mindig, lehetnek NVT-k (Nem Várt Tényezők) és ha sejtelmem nem csal, akkor bőven lesz részem mindenfélében, ami talán nevezhető rossznak, mint elfogadhatónak a stílusát ismerve. Amint kipakolásra került a felszerelés, indultam, hogy a hátamra vegyem a fegyvereim és a „mozgó Labort”, ami most egy könnyített verziója a bonyolult és hipermodern műszereknek, de az élelmet viszont a Doktornőnek kell hoznia. Az sem nehéz és a hátizsákhoz hasonlóan fel lehet venni, így a kezek szabadon lehetnek. - Ezt Maga hozza! Indulhatunk?- nézek rá kérdőn, és ha hajlandó megfogni a felszerelés maradék részét, akkor mehetünk is a kijelölt területre. Most még világos van, de ha pár órán belül nem érünk a megadott helyre, akkor táborhelyet is kell keresnünk. Az persze még kérdés, hogy a „Királynő” nem csak a paplanos ágyhoz van e szokva, vagy esetleg egy szerényebb sátor is megteszi a kifinomult ízlésének? Ez is egy kérdés, ami felmerült bennem az érkezéskor, de ha olyan kemény, ahogy hallottam róla, akkor ez meg se kottyan neki. -Csak, Ön után!- mutatom előre a kezem udvariasan, de lehet, hogy most bármit mondanék, az is baja lenne. Ha elindul előttem, akkor csak egy fél mosollyal nyugtázom indulásunk, és lépek mögötte. Talán, nem is rossz, hogy két lépés távolságba vagyunk, így nem kell meghallanom az esetleges gúnyos megjegyzéseit, amit eddig sem rejtett véka alá. A PDA-n kijelzett koordináták felé indulunk, és ha jól saccolom, akkor kábé 3 órás út vár most ránk. Pazar! Biztosan élmény lesz!
Hallom amint kiveszik a cuccokat a hajóból, miközben én szemügyre veszem a terepet. Még most sem tudom felfogni igazán, hogy ezzel a drágalátos Malinorral kell töltenem a napjaim többi részét ezen az expedíción. Pontosítok. Soha az életben nem gondolta volna, hogy egyszer engem küldenek ezzel az emberrel expedícióra. Amikor hozzám szól, hátra fordulok és vetek rá egy megvető pillantást. Ne gondolja azt, egy pillanatig se, hogy én egy kicsit is örülök annak, hogy vele kell lennem. De az se forduljon meg a fejében, hogy nem bírom meg ezt az expedíciót. Aki kettőnk közül hamarabb kifog nyúlni, az ő lesz és nem én. Feléje megyek és fél kézzel elveszem tőle a zsákot, amit felém nyújt. Pont ezzel a lendülettel hajítom is fel a hátamra. Aztán ismét ránézek amolyan pillantással, hogy na még mindig azt hiszed, hogy nem vagyok erős. Ha sokat tökölődünk, akkor nem fogunk elérni estére a megadott helyre. Ha pedig nem érünk el, akkor itt kint kell éjszakáznunk, ami nem nem probléma. Csupán azzal van a baj, hogy én ezzel a mitugrásszal nem fogok egy helyen táborozni, csak jó messze tőle. De szerintem a kinti táborhely rakás és alvás inkább ennek a bájgúnárnak fog nehezére esni. Nem nézem ki belőle, hogy megbírná azt. Oh, hogy milyen udvarias, előre enged. Oda ne rohanjak. Szerintem inkább azért enged előre, mert ő gyáva előttem menni. Biztos vagyok benne. Elindulok előtte, mielőtt bármit is mondanék. De csupán azért, hogy mielőbb elérjük a cél állomást és minél kevesebb időt kelljen ezzel az alakkal töltenem. - Ilyenkor milyen udvarias a drága. - motyogom csupán magamnak gúnnyal a hangomba. - De kíváncsi vagyok, hogyan bírja majd a strapát. - ezt is úgy mondom, hogy szinte meg se hallja. Észreveszem, hogy két lépés távolságra követ csupán. Nagyon jól teszi. Ajánlom is! Kell is, hogy ekkorra távolságot tartson tőlem. Mert még a véletlenül lemerem csapni.
Azt hiszem, hogy a sejtéseim elég helyesek voltak és nem tévedtem vele kapcsolatban. A hátára veszi végül az élelem és a többi apróbb felszerelést, bár a megjegyzése inkább epésnek hatna, ha figyelnék rá. Úgy teszek, mintha nem hallanám a motyogását. Rohadtul nincs képbe velem, de nem is akarom felvilágosítani, hogy csak udvariasságból mondtam, nem pedig gyávaságból, hogy előre engedtem a siklóból kilépve és aztán a terepre indulásnál. A zsebemből előveszek egy apró kommunikátort, amit a fülbe kell helyezni, hogy hallhassuk egymást és nem kell ordítani vagy 1 méteren belül lennünk. -Ezt, tartsa magánál.- nyújtom felé, ha elfogadja. Igaz, nem kötelező, de ő is tudja, hogy nem kitaláció részemről, hanem alapfelszerelés a terepen. Amint a sikló felemelkedett és visszaindult a hajóra, most már csak magunkra vagyunk utalva, hogy elérjük a kijelölt helyszínt. Az utolsó táskát még a vállamra kapom, és ellenőrzöm a koordinátákat és a közte lévő távot, amit meg kell tennünk még sötétedés előtt. Az órámon beállítom a pontos időt és az irányt, majd két lépésnyi távolságból követem Ms. Jégkirálynőt. Az arcát látva és a megjegyzéseit hallgatva, amit az orra alatt dünnyög, mosolygásra késztet. Biztos vagyok benne, hogy abban a hitben van, hogy nem jó a fülem, de ki kell ábrándítsam, hogy nem először vagyok terepen, és ennél sokkal nehezebb körülményből is ki kellett juttatnom az embereimet. Most viszont ketten vagyunk itt, bár a mostani helyzet nem harci feladat, de annak utána néztem, hogy voltak már zavargások a felkelők és a Telepesek közt. S, ha jól sejtem, akkor nem tesznek különbséget köztünk, vagy a földművelők közt. De erről majd ráérek felvilágosítást adni a hölgyeménynek, most úgy is el van foglalva a szidásommal.
Hétf. Jún. 25, 2018 9:12 pm
remélem így is megfelel //
