Közel volt hozzá, nagyon is. Aztán pedig a hajával kezdett el játszani. Elpirult, a bőr, ahol a srác érintette melegséget árasztott. Nyugodt volt, és nem is feszengett. Szerette volna, ha ez a pillanat örökké tartana. Vagy még inkább, többet akart. - Kellemes - jelentette ki remegő hangon. Nem akarta csak azt mondani, hogy jó, az túl semmilyen lett volna. És ráadásul nem is elég kifejező. Mert ez sokkal több volt, mint jó. De emellett furcsa is volt. Mit szeretne? Ha minden olyan lenne mint rég. Ha Rang nem hagyta volna itt. Ha még mindig olyan közel lennének egymáshoz. Na mármint nem fizikailag, hanem lelkileg. Mert testileg életükben először vannak ennyire nagyon közel. Mi a kívánsága? Hogy az anyja még éljen és el tudja neki magyarázni milyen is szerelmesnek lenni, és mit kell ilyenkor csinálnia az embernek. Mit mondhat, vagy tehet, mennyire mehet messzire. Az agyában csak úgy dúltak a kérdésekre a válaszok, de egyedül az utolsóra volt képes szóban is válaszolni. - Rád! - Egyszerűen mindent egybe foglalt ennyivel. Szabad kezét Doran tarkójára helyezte, és alul elkezdte cirógatni a haját. És csak várt. Arra, hogy mit lép a férfi.
Bár a lány nem mondta ki őket, Doran nagyon is úgy érezte, megkapta a sejtett - és kívánt - válaszokat. Eljátszadozott még ujjaival Dwaiia arcán, mielőtt csókot lehelt volna ajkaira. Nem akarta tovább váratni, hiszen miért is tette volna? Kíváncsisága és ösztönei egyszerre hajtották ebbe az irányba. Ismerni, tudni akarta, mit tesz majd, hogy reagál. Érezni akarta, hogy a másik él, mozog, érez, ahogy hozzáér. Hosszan kivárt, mielőtt száját elválasztotta volna tőle. Elégedett, kissé játékos mosoly kúszott arcára, miközben valamelyest megemelte felsőtestét, hogy jobban megszemlélhesse aztán a másikat. - Ne félj! - súgja oda neki nyugtatón - Többé nem eresztelek - teszi hozzá, mintegy tényként leszögezve. Jobb keze tovább vándorol, mintegy ujjaival felfedező útra indulva, lefelé a lány nyakán. Tovább halad eztán, hogy a nagyon szükséges ruhadarabok által nem fedett részeken kutakodva simítson végig a lány bőrén, finoman érintve annak vállait, hasát, oldalát, combjait. Érintése lágy, keze azonban egy-egy pillanatra a fájdalom határáig hevül. Mintha éppen csak kísérletezne, ugyanakkor pontosan tudná, meddig akar elmenni, mit akar, hogy a másik érezzen.
Merész akart lenni. A cselekvések mezejére akart lépni, de az utolsó pillanatban elbizonytalanodott. Rang viszont nem hagyta neki, hogy meghátráljon, és közelebb jött. Aztán még közelebb, meg sem állt, az idő mintha egyszerre telt volna túl gyorsan és csigaléptékben. Dwaiia levegőt sem véve várta a találkozást, a szeme tágra nyílt, és gyomra megfeszült. Kellemes, bizsergető érzés kerítette hatalmába, a világ pedig cigánykereket hányt körülötte. Az első pillanatban még elhúzódott, de amikor nem váltak el, elkezdte élvezni. A fiú tarkóján tartott kezével még erősebben szorította magához a másik testét, a szemét nem is merte kinyitni. Aztán egyik pillanatról a másikra vége szakadt. Úgy érezte, mintha kiszakítottak volna belőle egy darabot. Egy másodpercig azt sem tudta hol van. Keze lecsúszott egészen a fiú mellkasáig, ami gyorsan süllyedt és emelkedett, akár csak az övé. Először a szemét találta meg, majd a fiú ajkait is. Szinte egy időben kunkorodott mosolyra a szája. - Reméltem is - lehelte vissza a lány ugyanolyan halkan. A barlangban csend honolt, és biztosak lehettek benne, hogy nincs senki más ott, mégsem akarták megtörni ezt az édes nyugalmat. A hely mozdulatlan és szilárd, az ő érzelmei meg a legszélesebb kavalkádon hullámzanak. A fiú keze vándorolni kezdett. Élvezte. Azt, hogy valaki így ér hozzá. És hogy ez az ember neki is fontos. Viszont a dereka környékén elkezdte érezni hogy kicsit túlhevülnek a dolgok. Tartani akarta magát így ahelyett, hogy elhúzódott volna, csak beharapta alsó ajkát. Egyszerre volt kellemetlen és mégis finom Doran érintése, és hol többet akart, hol azonnal véget akart neki vetni. A forróság hullámokban érkezett, és ezzel Dwaiia egyszerűen nem tudott mit kezdeni. Az egész izgalmasan új volt neki. Ujjaival beletúrt Rang hajába, és újra csókolni kezdte. Ezúttal nem volt benne semmi gyengédség, se ismerkedés. Akarta a fiút, és ezt ki is fejezte. Másik keze először a másik hátán nyugodott, de ekkor elindult lefelé, míg nem a derekán állapodott meg. A lány továbbra is tisztában volt azért vele, hogy Doran meztelen, nem akarta, hogy olyan utakra tévedjen a keze, ami még nem lett volna helyes, vagy éppen megengedett. Mert tulajdonképpen fogalma sem volt róla, hol is állnak.
Az az igazság, hogy Rang egyáltalán nem gondolkozott azon, hányadán is állnak. Szabályok, státusz, korlátok, engedélyek. Ilyesmivel ő sohasem gondolt. Egyszerűen kellett neki a lány, aki előtte volt, és ettől az érzéstől egyszerűen forrt a vére. Amíg ajkait újra a lány szájára tapasztotta, kezei újra végigcsúsztak annak oldalán. Minden mozdulatnál meg-megragadva egy-egy darabot a még őt takaró ruhadarabok közül. Mint valami ragadozó, ami újra és újra lecsap. Ha Dwaiia nem akadályozza meg, egyesével letépi róla mindet. Az a másik, a hang, akinek még nincs neve, meg is jegyezte neki a magáét. Látom, komolyan megéheztél. Úgy hámozod, mint az érett gyümölcsöt. Csak nehogy a torkunkon akadjon a mohóságod... Bárki, aki eszénél van, felfigyelt volna rá, ha a fejében valaki beszól neki. Főleg, ha a saját hangján. Rang viszont nagyjából észre sem vette. Vagy nem foglalkozott vele. Ezek közül legalább az egyik. Sokkal inkább azzal volt elfoglalva, hogy teljesen, egészen megszerezze, ami az orra előtt van. És ki tudja, talán mindig is ott volt... Ha idáig eljutott, és Dwaiia még mindig nem állt ellen határozottan - ha csak valami arra utaló mozdulatot tenne, ami nem egyértelmű, azonnal azon lenne, hogy legrövidebb úton érvényesítse dominanciáját -, ismét eltávolodik, hogy alaposabban megszemlélhesse immár hámozott prédáját...
Csüt. Aug. 30, 2018 11:26 pm
