Mintha Markus kíváncsi lenne arra, vajon mit is mondok neki, én pedig nem váratom tovább. Végül elmosolyodom a tettén, miközben merész kijelentést teszek.
- Szeretek a tűzzel játszani! - bár erre már Ő is rájöhetett. Nem vagyok az a nyuszi alkat, bár tény, még nem is szoktam meg az itteni dolgokat, még nem tudom, mi hogy megy, így a beilleszkedésnél tartok. Idővel valószínűleg megtanulom majd, hogy hol a helyem, hiszen itt a nőket elnyomják, nem lehetek teljesen az, aki régen voltam. De most nem magamon akarok agyalni, inkább a férfinek segítenék, bár kétségeim támadnak, hogy tudok-e, így marad a beszélgetés.
- Igyekszünk életben maradni! - azért elraktározom a kapott információkat. Lehet, hogy mégse olyan rossz kiképző ez a testvérpár, bár a szívem csücske azért nem lesz Markusból. Előállok inkább egy ötlettel, mely további edzésre utal, de sikeresen félre leszek értve. Én nem úgy gondoltam, hogy mi ketten együtt edzünk, hanem, hogy csak Ő, de érzem, hogy ezt jobb, hogyha ezt most nem mondom ki. A testem sajog, elfáradt, mégis, most bírnom kéne még egy kicsit. A szomorú az, hogy minden porcikám tiltakozik a további testmozgás ellen.
- Tényleg ennyire szarul nézel ki. - biccentek végül, miközben elengedem magam mellett a férfit. Ahogy viszont beszélni kezd, érzem, hogy a tervem sikeres volt, máris kiképzőtisztbe kapcsolt, a probléma csak az, hogy számomra nem sok jót ígérnek a szavai, ez pedig talán arcomra is kiül, mivel hozzáteszi, hogy igyekszik majd nem fájdalmat okozni. Ja, persze...
- Rendben. De tényleg értékelném, ha nem küldenél a gyengélkedőre utána. - az oké, hogy gyászol, de engem azért ne verjen el, hogy jobban érezze magát, abban nem leszek partner. Egy reménykedő pillantást vetek a kijárat felé, végül beletörődöm, hogy elszúrtam, így aprót sóhajtok, majd Markus után indulok. A francba, hogy nem fogalmaztam elég egyértelműen...
- Mit csináljak? - teszem fel a nagy kérdést, amikor megállunk, de egyre kevésbé akarom ezt, mégis próbálok nem túl fancsali vagy félős képet vágni. Végülis, talán még hasznos lesz a most megszerzett tudás. Próbáljuk a jó oldalát nézni a dolognak...

Már megégettem nem egyszer, de ezt most nem közlöm vele. A hibáinkból tanulunk, én így tartom. Ideje viszont jobb kedvre derítenem, kitalálnom számára valamit, amivel lekötheti magát és jobb ötlet híján az edzést említem meg. A szomorú helyzet viszont az, hogy félreért és engem is be akar vonni, ami már nagyon nincs a kedvemre, mégse visszakozom, nem mutatom gyengeség jelét. Kíváncsian figyelem, hogy mi mindent vesz elő és hát khm, nem éppen kedvemre való a felhozatal, már ami az elektromos bunkót és a bilincset illeti.
- Megnyugodtam. - a fenéket! Egyre inkább bánom a döntésemet, mégis vele tartok, ki a szertárból. A föld felé pillantok a lehullott cuccokra meredve, majd végül a bilincs a kezembe kerül. Jobb ez így, mintha rajtam lenne, ahogy a feladat sincs ellenemre, így lassan mosolyra húzódik ajkam, miközben kinyitom a bilincs mindkét oldalát.
- Rendben! - én is érzékelem, hogy akad nézőközönségünk, melynek kevésbé örülök, de próbálom kizárni. Valamiért úgy érzem, hogy Markus nem fogja olyan könnyedén hagyni magát, de próbálom a lehető leggyorsabban rácsukni jobb csuklójára a bilincs egyik oldalát, majd hirtelen lendülni a háta mögé. Előre nyúlok, hogy megfoghassam bal kezét is, hiszen azt kérte, hogy hátra bilincseljem. Elengedni mondjuk nem biztos, hogy sok kedvem lesz, de előbb még sikert kell aratnom ez az erős férfi fölött. De még az is lehet, hogy hagyni fogja magát és úgy akar megküzdeni velem, belőle ezt is kinézem.

Meglep, hogy Markus hagyja magát, túlságosan is furcsálom, így végül a bilincs mindkét oldala kattan a férfi kezén, ki amikor hátranéz, csak ellépek tőle.
- Nálad sose lehet tudni... - jegyzem meg, és ebbe semmi meglepő nincs. Viszont figyelek a magyarázatra, majd ez után a különös mutatványra is. Biztosra veszem, hogy nem túl kellemes a férfi számára ez a mozdulat, akárhogy is nézem, annyira nincs ínyemre a dolog, bár láthatóan hasznos, mivel kezei előre kerülnek, és már szerencsétlen kadétot is a földre küldi. Csak megcsóválom a fejemet, de nem mondok semmit, hiszen oktatás folyik és addig jó, amíg nem engem kell összekaparni a padlóról.
- Értem. - biccentek, de megpróbálni köszönöm, most nem akarom. Elkapom azért a felém dobott bilincset, majd a kis kulcsra meredek. - Nem mondhatod komolyan, hogy egy kulcs nyitja az összeset. - ez túl nagy felelőtlenség lenne. Ennyire nem hülyék az emberek... vagy mégis? Mindenesetre azért jobb lesz biztosra menni, így a tanácsot megfogadom, egy nálam lesz.
- Mire akarsz ezzel utalni? Eddig még nem akartak megbilincselni. - egy ilyen csaj, mint én? Jó, azt tökéletesen érzem, hogy bejövök neki, de mégse járkál mindenki bilinccsel és nem is ejtik rabul csak úgy az embert. A kulcsot mindenesetre szintén megfogom és meg is vizsgálom, majd kipróbálom a zárban is. Okés, minden működik.
- Jól van, a karjaimhoz ragaszkodom, nyugi. - tehát nem fogok drasztikus lépéseket tenni. - De most ugye nem azt várod tőlem, hogy bilincseljem meg magam? - pislogok felé kérdőn, mert még csak az hiányozna. Nem bízom benne és nem akarok előtte ennyire kiszolgáltatott állapotba kerülni, még akkor se, hogyha szerinte pofonegyszerű kiszabadulni belőle. Láttam, hogy miként csinálja, de az nem jelenti azt, hogy rögtön sikerülne is, én pedig nem akarok szerencsétlenkedni. Kínos lenne.

Meglep ez az új információ a bilincsekről és az azokat nyitó kulcsokról, de megjegyzem magamnak és csak remélni merem, hogy nem hazugság az egész. De talán nem. Markus most elég komolynak és magához képest eddig normálisnak tűnik. Figyelek hát mindenre és el is raktározom magamban az információkat, viszont nem érzem úgy, hogy félnivalóm lenne. Azért, mert nő vagyok és nem egy csúnyább fajta, még nem akarnak úton-útfélen megbilincselni és megerőszakolni, csúnya világ is lenne. De ez ugyebár egy új világ, ahol a Consilium a tökéletesség megalkotására törekszik... vagy legalábbis valami olyasmire. A bilincs végül hozzám kerül, akár csak a kulcs, de nem igazán van kedvem magamon tudni, a válasz viszont nem győz meg, főleg amikor a másik még közelebb is lép hozzám. Nem távolodom, bár a magabiztos kisugárzásom némileg csökken, ahogy megkerül, majd közel hajol hozzám.
- Nem igazán van kedvem kipróbálni a bilincset... - ismerem be, de azért a kicsinyke kulcsot a nadrágom zsebébe csúsztatom, menjünk biztosra. Mégis, nem adom át Markusnak a tárgyat, inkább a kés felé sandítok. Végülis gyakorló kés, komoly kárt nem tehetünk vele egymásban.
- Inkább térjünk rá arra. - fordulok lassan felé, de a bilincset még egyelőre nem dobom le. Nem szeretem, amikor ilyen közel lép hozzám, ahogy szórakozni akar velem, de ahogy látom, a tervem máris sikeres volt. Már nem bánatos, hanem olyan, mint régen. Végül lehajolok és leteszem a bilincset, majd felveszem a kést is, amit végül kiképzőm felé nyújtok.
- Tehát a kés... - előbb-utóbb úgyis sorra került volna, így pedig egy kellemetlen helyzettől mentettem meg magam. Benne van a pakliban, hogy nem tudnám olyan könnyedén előre hozni kezeimet, miután hátrabilincselik azokat.

Nem bízom Markusban, így nem kockáztatok. Jobb óvatosnak lenni vele szemben, ezt már megtanultam, így a bilincs jobb helyen lesz a padlón, térjünk hát rá a késre.
- Majd gyakorlom. - mármint a bilincsből való kiszabadulást. No nem biztos, hogy egyedül, az lehet nem lenne túl jó módszer, de majd megkérek valakit, mondjuk egy nőt, hogy segítsen nekem. De ez még odébb van, a jelenre kell koncentrálnom, így figyelem a további oktatást és próbálok mindent megjegyezni úgy, ahogy azt a férfi mondja. Nem tűnik azért egyszerűnek, de tudom jól, hogy nem is lehetetlenség, én pedig mindent bele fogok adni. Már nem is bánom annyira, hogy a szertár után nem köszöntem el tőle, hanem vele tartottam, tényleg hasznos búcsú ajándék ez tőle. Nem tűnik fel a gyakoribb érintés, most tényleg arra figyelek, amit tanítanak, és amikor az erős test a földre kerül, láthatóvá válik sikerélményem. El is mosolyodom, majd mancsom Markus felé nyújtom, jelezve, hogy felsegítem szívesen, de figyelek, kihúzom magam, nehogy maga mellé rántson vagy esetleg kigáncsoljon. Ha ilyesmit tervezne, akkor időben el fogok lépni mellőle, legalábbis ez a tervem.
- Akkor jöhet a következő? - teszem fel a nagy kérdést, hiszen akad még két játékszer, amit elővett. A késre pedig talán nincs már szükségünk, így mehet a bilincs mellé. Lazán oda is dobom, majd hátrébb lépek, várva a folytatást.