Felkészülök a férfi támadására, miközben felé nyújtom kezem, de meglepő módon nem tesz semmit, csupán felkel, viszont... tovább tartja a kezem, mint kellene. Aprókat pislogok rá kérdőn, majd fejet csóválok a szavai hallatán.
- Kalandozz másfelé. - jegyzem meg, de amikor eszembe juttatja az első napunkat, kissé hajamba túrok, majd félre is nézek. - Persze. Hogyne emlékeznék... - morgom oda, de azért csak visszanézek rá. Nem volt éppen kellemes megtapasztalni, hogy mennyire gyenge vagyok hozzá képest. Tudom jól, hogy kivel állok szemben, így azóta ezt nagyjából felfogtam, de ettől függetlenül még nem hagyom magam. Amikor viszont hallom, hogy pont az ellen akar megtanítani védekezni, érdeklődőbb szemekkel találhatja szembe magát.
- Rendben! Ez jól hangzik! - azt azért nem árulom el neki, hogy én akkor is próbáltam ellenkezni, nem hagytam ám magam, mert csak még jobban megsemmisülnék előtte, így inkább hallgatok, majd el is mosolyodom. Hmm, tehát bármit tehetek, nem kell kímélnem. Ez jó móka lesz! Már persze, ha nem Ő fog ismét a falhoz nyomni, annyira nem ismételném meg a múltkorit, nem volt éppen kellemes és fájdalommentes.
- Akkor mutasd meg! De ha fájdalmat okozok, akkor semmi büntető körök, rendben? - ezt azért én is tisztázni szeretném vele, még most, időben. Megpróbálom ellazítani testem és ez után figyelni arra, hogy Markus mit mutat, mert bár eddig is hasznos volt a tanítása, az önvédelem minden része érdekel. Az itteni nőkhöz képest túlságosan is tapasztalatlan vagyok ilyen téren, hála annak, hogy a Földön ez nem volt elvárás és alap követelmény. Itt viszont úgy érzem, hogy nagyon is az.

Tényleg nagyon sietős lehet most Markusnak, mivel meglepően komolyan veszi az edzést, de én ezt egy percre se bánom. Jobb ez most így, mintha megint az idegeimre menne.
- Dehogy ábrándozok! - nézek rá kissé szúrósan, de mást nem mondok, tényleg ideje folytatnunk. Végighallgatom az előzetes instrukciókat, de azért egy kérdés idő közben megfogalmazódik bennem. Nem akarok azért büntetést kapni tőle, mert esetleg jól csinálom majd azt, amit csinálok, de mint hallom, bírja Ő, bár odalent azért nem hagyja, hogy ártsak neki. Jó, ez érthető és jogos is, így oda fogok figyelni, hogy bár bizonyára azzal érném el a legnagyobb sikert, ha a golyóit bántanám, most nem fogok így tenni.
- Nem kell aggódnod! - se a tökön rúgástól, se attól, hogy beleállítok majd valamit a szemébe. Az túl brutális lenne és szerintem még rosszul is lennék a művelet közben, és még csak az hiányzik, hogy elájuljak attól, hogy kiáll valami a férfi szemeiből. Elképzelni is szörnyű. De persze, ha fontos lenne, akkor megvédeném így magam, de remélhetőleg erre soha se kerül majd sor. Figyelem egyébként, miként mozdul, így most bár nem akarom, de magam mögé engedem, hiszen fontos a gyakorlás szempontjából, és bár be nem ismerném, annyira most nincs ellenem a közelsége, hogy testemnél érezhetem az övét. Van valami vonzó Markusban, ez kétségtelen, de megfeszítem testem, nem fogok ellágyulni, se pedig kimutatni neki bármit is. Attól még, hogy jóképű, még egy szemétláda. Figyelek azért a továbbiakban is, így kerül kezem testére, és le mertem fogadni, hogy le is irányítja majd valamelyik kezem, mégse teszi. Hmm, még a végén úriember lesz. De most oda amúgy se szabad céloznom, mint megbeszéltük.
- Nem vagyok egy vérengzős alkat, így nem hiszem, hogy képes lenni kibökni valaki szemét vagy elharapni a torkát... khm, de megértettem mindent! - jegyzem meg, majd előrébb lépek a tolásra és szembefordulok a férfival. A feladat adott, mégis lehetetlenségnek tűnik. Bár tanultam már több alap mozdulatot és támadási technikát, még túl kevés ideje vagyok ébren és veszek részt az edzéseken, mégse kezdek mentegetőzésbe. Felemelem kezeimet, felveszem a tanult pozíciót, majd először lefelé indítok egy támadást, a férfi alhasa felé, de aztán próbálok hirtelen váltani, így arcát célozva meg. Sejtem, hogy hamar kivédi, ezért se állok le, hanem hirtelen lendül lábam, hogy kigáncsoljam, majd ez után üssek egyet arca felé, de ha nem talál, akkor próbálok mögé szökellni.

Nem értek egyet Markussal, de jobbnak látom, hogyha feleslegesen nem jegyzem meg a dolgot. Remélem, hogy soha se kerül sor olyan helyzetre, amikor ilyen módon kell megvédenem magam. Nem biztos, hogy képes lennék rá, bár tudjuk, a szükség nagy úr, az életösztön pedig még nagyobb. Ez viszont csak egy edzés, de próbálom odatenni magam, beleadni mindent, amit tanultam, de a gond talán pontosan ez lesz. A férfi minden egyes mozdulatomat oly könnyedén hárítja, mintha csak táncolnánk egymással, majd nemsokára elkapja karom és már pörgök is. Nem sokat, csak éppen annyira, hogy ismét hátamnak feszülhessen izmos testével, mely természetes, hogy eszembe juttatja a pár napja történteket. Lefog, így szabadulni nem lehet, tisztában vagyok vele, de azért megpróbálkozom, hiába élvezem egy kissé most már azt, hogy ilyen közel van hozzám. Jobb lábammal megpróbálok rátaposni lábára, majd fejemmel is hátraütök, így próbálva orrában kárt tenni és késztetni arra, hogy elengedjen, én pedig kicsusszanhassak keze közül. Ha sikerül, akkor meg is teszem, ha nem, akkor viszont előbb végighallgatom a mondandóját.
- Oké, próbálok valami mást! - most csak kezeimmel támadok, így próbálok meg gyors tempóban különböző ütéseket bevinni Steele felső testére, miközben folyamatosan helyet változtatok. Fürge vagyok és egyre jobb a kondim is, így nem fáradok el azonnal. Sokáig csak ütök, de egy idő után megpróbálom ismét kigáncsolni őt és a földre küldeni, ha pedig nem megy, akkor jöhet ismét az ütés, egyre erősebben. Bár fáradok, ezt igyekszem kizárni, fontos, hogy erősebb legyek és szeretnék bizonyítani is a férfinek.

Tényleg mindent beleadok, szeretném bebizonyítani Markusnak, hogy nem vagyok egy gyenge virágszál, így küzdök, ahogy csak tudok. Be akarok húzni neki egyet vagy legalább kigáncsolni, de oly könnyedén tér ki az ütéseim és lábam elől, mintha lassított felvételben mozognék, ez pedig elkeserítő.
- Én próbálkozom! - nem kéne tisztán harcolnom? Még egyelőre a tiszta harcot sajátítom el, a piszkossal ráérek később foglalkozni. - De a cicababázásért jár neked egy monokli! - vetem oda neki, mégis, ahogy kimondom, Steele már támadni is kezd. Igyekszem kilépni az ütései elől, így távolodom egyre jobban és egyszer kissé meg is botlok, de sikerül visszanyernem az egyensúlyomat, ennek hála viszont az egyik ütés betalál gyomromnál. Előre görnyedek, hasamra tapasztom kezeimet és halkan szuszogok, próbálok lélegezni. Bassza meg, ez rohadtul fáj! Végül kissé megremegő jobbommal lefelé nyúlok, miközben féltérdre ereszkedek és megmarkolom a sokkolót. Eddig hátráltam volna, hogy már itt lenne? Nem akartam ezt az eszközt használni, de most úgy tűnik, hogy muszáj, legyen hát. Próbálom félretenni a fájdalomérzetemet, így előre lendülök és próbálom a sokkolóval elérni Markus valamelyik testrészét, bár a mozgásom lassabb... fáradok és fáj a hasam is, mégis, kitartó vagyok. Próbálok az lenni, de az utolsó energiáimat használom fel ellene.

Baromira be szeretnék húzni egyet Markusnak, és bár az edzés is már kellően lefárasztott, ahhoz, hogy jobb kedvre derítsem, nem volt jobb ötletem. Én se vagyok normális, de azért egy monoklit nagyon is megérdemelne a beszólogatásai, meg úgy minden miatt. A visszaszólásra csak csúnyán nézek, de fogy az energiám, így szóban most nem vitatkozok vele, csak küzdök vagy legalábbis valami ahhoz hasonlót teszek, miközben egy gyomrost is beszerzek tőle, végül pedig a sokkoló is a kezembe kerül. Nem dísznek hozta ki a férfi, gondolom azt akarja, hogy használjam. Az előbb fel is hívta rá a figyelmemet...
Amikor végre sikerül eltalálnom a sokkolóval a másik mellkasát, meglepően tapasztalom, hogy a világon semmi se történik, így pillanatokkal később már ki is kerül a kezemből a fegyver, én pedig látom a mozdulatból, hogy ez most baromira fájni fog... mégse súlyt le rám. Apró, megkönnyebbült sóhajt hallatok, miközben jobbom ismét fájó hasamra fog.
- Majd idővel megtanulom, de először fogtam ilyet. - ismerem be. Végül elveszem a sokkolót, de nem csinálok vele mást, csak vállat vonok a kérdésre. - Te akartad! - na de talán elég lesz mára az edzésből, fáj mindenem és holnap még felkelni is nehéz lesz, olyan izomláz várható. Felkapom a többi segédeszközt és nagyon remélem, hogy Markus nem akar mást tőlem, így visszapakolhatok mindent a helyére. Ez után lépek csak ki hozzá és kezeimet izzadtságtól átnedvesedett ruhámba törölgetem.
- Örülök, hogy sikerült jobb kedvre derítenem. De mára én kidőltem! - azért még nem távozok, csak ha Markus is egyetért. Sok lesz a jóból így hirtelen. Ha enged, akkor viszont irány a zuhany, majd a pihenés. Ma sem kell elaltatni.

//Köszönöm szépen a játékot, nagyon élveztem! //