-Tehát, összegezve, leszállsz a deszant páncéllal itt, amíg fedezlek a siklóról. Csatlakozol a szerviz panelhez itt, biztonsági másolatokat készítünk az állomás adattárolóiról, ha pedig van idő, kiszerelünk mindent, ami hasznos lehet, és ott hagyjuk működésképtelenül lebegni tovább, amíg elindulunk haza.
Pressia nyakába puszilok, és a háta mögött fekve szorosabban ölelem magamhoz, mielőtt kikapcsolnám a kijelzőt. Jóleső fáradtsággal sóhajtok.
-Ha van kérdésed, vár ránk egy másik, sokkal unalmasabb eligazítás, amin a pilótánk is ott lesz. Rajta kívül csak ketten megyünk. Így is picit túlzásnak érzem, de egyedül nem volt kedvem fél napot utazni.

Ahhhaaaaaaaa... eddig stimmel - kicsit laposakat pislogok, de szerencsére ezt Ethan nem látja. Bár, ha jobban belegondolok, nincs ebben semmi meglepő. Egy ideje már újra szolgálatban vagyok, igaz, csak amolyan lazább stillben tolom Zé miatt. Emellett, még edzeni is eljárok, hogy megint topformába kerüljek, bár főleg akkor, mikor mindenki alszik. Ez persze azt is jelenti, hogy én még annál is kevesebbet alszom, mint amennyit mások gondolnak. Szerencsére Azi partner a keresztapus igérete behajtásában, úgyhogy nem kell nagydobra vernem, hogy mennyire formán kívül kerültem. Bár a kerek is egy forma, ha jobban belegondolok, csak kurvára nem hiteles az újoncokat pattogtatni, ha én alig bírok begurulni a kibebaszott ajtón.
Mindenesetre nagyvonalúan félresöpröm ezeket az aggodalmakat, és úgy teszek, mint akiben fel sem merül, bele fog-e férni az anyuteste az orbiruciba. Rászorítok Ethan kezére, és mégjobban az ölébe fészkelem magam.
- Kérdésem? az nincs. Kérésem viszont lenne egy... - megpróbálok felé fordulni, és a nyakát ölelve hozzá hajolni. - Ha egy napot csak utazni fogunk... ügyeljünk a védekezésre is, különben a harmadikat te szülöd meg, az kurvaélet! - rávigyorgok és megpróbálom a matracra lenyomni egy hosszú, kemény csókkal, ami után felpattanok és öltözni kezdek. - Tőlem mehetünk! -

-A harmadikat...?
Halkan nevetek. Szerintem egyikünk sem hitte volna, hogy egyáltalán kettőig eljutunk, most meg...még csak poénból is, de harmadik. Bár bevallom elsőre egész másfajta védekezésre számítottam, amikor mondani kezdte.
Hanyatt dőlök, ha nem is egészen önként, de aztán felocsúdva már karolnám is át, helyette azonban csak a levegőt érem, mert már fel is pattan rólam. Mormogva kelek fel, és kezdek öltözni.
-Félek nincs hálókabin a siklón. Az utastér meg annyira nem kényelmes. Minden esetre, lehet róla szó, hogy a következő eligazításon úgy csinálsz, mintha nagyon érdekes lenne? Félek Russel figyelmét nem tudom úgy lekötni, mint a tiédet. Bár talán jobb is.
Stephen Russel a legidősebb pilótánk. A consilium törvényei szerint már halottnak kéne lennie. Többek között ezért is maradt ki a nagy csatából az Arkan ellen, és kapta meg a hálás feladatot, hogy a Svalbard-ra furatozza a civiljeink, most pedig minket vigyen el a küldetésre.
-Neked OP-50 vagy PR-16?

- Most mi van? ne mondd, hogy csendben terveztél ülni fél napig mellettem, mert akkor ennyi erővel vihetnéd Kacsát, vagy a mini Hulkot. - visszavigyorgok rá, miközben magamra kapkodom a ruháimat, mintha titokban és tilosban szexeltünk volna. Mondjuk két gyerek mellett a titokban rész még valahol érthető is lenne...
- Russelt visszük? - kicsit meglepetten pislogok rá, de aztán elvigyorodom és a szemöldökömet emelgetve hagyom abba a gyakorlóm igazgatását. - Majd megpróbálok úgy tenni,mint akit nem zavar, hogy kiabálnod kell, hogy mindenki hallja, amit mondasz.  Lehet szerzek neked egy megafont, hogy úgy igazán fájjon. Azt úúúúgy szeretem. - Szoros lófarokba kötöm a hajam, aztán fel is tekerem egy szintén szoros, rögtönzött kontyba.
- Ma olyan Opis hangulatban vagyok asszem... - nyújtózom egyet és ha Ethan is elkészült, az ajtóhoz lépek. Mielőtt kinyitnám, visszafordulok és elkapom a férjem egy utolsó csókra. - Na...toljuk akkor! - ezzel már nyílik is az ajtó és mehetünk megkeresni Russelt, aki jó eséllyel rossz folyosón fordult be és most a női vécében keresi a kapitányt.

Elnézegetem formás fenekét, amíg öltözik, és csak hosszas hatásszünet után, még mindig fél pucéran válaszolok a már teljesen felöltözött Pressia-nak.
-Nem csendben...bár megfordult a fejemben, hogy hazafelé hagylak aludni kicsit. - teszem hozzá a végén, aztán csókja heves viszonzásra talál, ami közben a hajába túrok, és kibontom a kontyát, tönkretéve az eddigi munkáját. Aztán önelégülten vigyorogva indulok el mellette.
-Russel ENNYIRE nem öreg. Minden rábízott feladatot teljesít, és 95% hogy most sem fog belehalni a küldetésbe...természetes halállal...
Imádom, hogy ennyire kis pukkancs ez a nő, de sajnos van abban valami, amit mond. Ha látnék rá bármi esélyt, hogy tűzharc legyen ez a küldetés közben, biztosan nem őt vinném. Ha ennek a háborúnak vége, tuti újra fel kell találnunk a nyugdíjat, mint intézményt. Pontosabban, leváltani a mostanit egy humánosabbra.
Az eligazító felé leadom a rendelést a két fegyverre. Fekete lovag, és OP-50. A tiszti szolga elő fogja készíteni mindkettőnknek, így nekem csak az eligazításra kell figyelnem. Russel pedig már ott vár minket. Egyedül csak azért nem villantok egy ugye megmondtam mosolyt Pressia-ra, mert alszik, és csak az ajtó nyitására riad fel.


-A többiekre a Jola-n van szükség, vagy Freya mellett... - Mormogom már a siklón, teljesen beöltözve, úton a küldetés felé. - Ó...egyébként megkérdeztem Freya-t a páros randiról... - Vetem oda a fegyverem ellenőrzése közben.


//1000. Reag!

- Szerencséd, hogy nemsokára lehetőséged lesz bizonyítani. - válaszolom vigyorogva, aztán némi szemtelenkedés és csókolózás után végül mégis csak sikerül elindulni valahogy. Igaz, én még jó ideig csak arra tudok gondolni, miért is nem zártuk még magunkra a kibaszott irodát egy-két órára, de lassan azért zárkózom én is. Ahogy ő is csak tényleg lassan melegszik be, és percekkel korábbi, azóta már majdnem feledésbe merült dologra reagál, mikor már a folyosón battyogunk. - Russel olyan öreg, hogy csak azért nem látta kihalni a kibaszott dinoszauruszokat, mert épp akkor volt az első magömlése... De nekünk jó lesz ő is. Végülis... csak két árvát hagyunk itt Azira és Freyára, ha véletlenül nem veszi észre a napot és belerepülünk... - tódítom nagy komolyan, olyan erősen szorítva a számat, ahogy csak tudom, hogy ne röhögjem el magam.

Kicsit meglep, hogy Russel már az eligazítóban vár minket, de az egyáltalán nem, hogy alszik. Lehet, hogy annyira szenilis, hogy rosszul jegyezte az időpontot és már tegnap elindult. Persze, ha tegnap lett volna az elig, akkor elkésett volna, de sebaj!

A siklón ülve csak vigyorgok és a fegyveremet csekkolgatom, immár másodjára, és már a harmadik megjegyzésen is túl vagyok, mikor Ethan nem bírja tovább és megadja magát. - Ne aggódj, felcsempésztem egy heti hidegélelmet a raktérbe, úgyhogy ötször is megkerülhetjük a holdat, anélkül, hogy éhen halnánk. - ezután nézek csak rá, hogy helyére kattan az utolsó dolog is Opin, és megint elvigyorodom. - Ha visszaérünk,mielőtt összeházasodnak... -

-Bájos... - Mondom a szemeim forgatva, és próbálok komoly arcot vágni, a hozzá való egyenes háttal, meg hivatalos hangnemmel, meg egyéb szarsággal, hogy ne ütközzön ki annyira, hogy majdnem elnevetem magam a dínós dumán. Az igazság az, hogy rohadtul hiányzott az, hogy vele dolgozzak.
-Az azért ironikus lenne. Az első parancsom volt kapitányként, hogy vezesse Freya a hajót a napba. De biztos vagyok benne, hogy most minden rendben lesz.

A fegyverem túl vagy egy teljes szétszedésen, és összeszerelésen. Többször is a vállamhoz emelem, és belenézek, hogy érezzem a súlyát, és mentálisan felkészítsem magam, hogy itt kint az űrben máshogy működik majd, mint lent a bolygón, legalábbis, ha nagy távolságra kell lőnöm. És itt kint aztán tényleg messzire lehet vele lőni. Szinte kedvem lenne megnézni, merre van most hozzánk képest a Volentis.
-Ki aggódik? Katonák vagyunk, küldetésünk van, és elvégezzük...
..akkor is, ha Freya nagymama lesz mire visszaérünk. Zetta Pedig admirális. Komolyan el kell gondolkodnom majd ezen a nyugdíjazás dolgon.
-...egyébként meg....khmm... - Rányomok a kommunikátorra, és Russel-re parancsolok, hogy azonnal kapcsoljon ki minden érzékelőt, mert komolyan tárgyalnom kell a tizedessel a viselkedéséről. Ahogy ez megtörtént Pressia felé fordulok.
-Túl sokat beszélsz...
Ezzel megragadom őt, és áthúzom az ölembe magammal szemben.

Ha ő nem is, én elnevetem magam az irányakibaszottnap megjegyzését hallva. - Na látod, kellett neki vagy három év, mire feldolgozta a parancsot, amit nem is ő kapott. Még jó, hogy van nekünk az öreg! - mondom nevetve, aztán egy időre elcsendesedem és a fegyveremet szeretgetem kicsit. Tudom, hogy rendben vannak tartva, hiszen én szoktam büntetésül osztogatni a fegyverraktáras feladatokat, de minden csak akkor biztos, ha én is ellenőriztem. Minden rendben, Opi harcra kész, én nemkülönben. Ami Russelt illeti..nos ő még mindig beszédtéma, és hiába tudom, hogy erősen túlzok, rettentően élvezem, hogy szívhatom vele Ethan vérét. - Mi igen, de Russel...biztos vagy benne? Lehet már rég alszik, és a sikló autópilótába kapcsolva suhan velünk a Volira. - Természetesen ez a feltételezés több ponton hibádzik, és ezt is tudom. Nem hülye vagyok, csak egy mocsok szemétláda. Ezt mindig is vállaltam, ezután sem fogom tagadni.
De úgy látszik, legalább egy ember van ezen az elbaszott világon, akinek még így is kellek. Kibaszott nagy mázli, hogy pont az az egy ember az, aki pedig nekem kell. Leteszem a fegyverem, és helyezkedek kicsit az ölében, mielőtt hozzá hajolnék. - annyira be vagyunk öltözve, hogy fogalmam sincs, jó helyen ülök-e... - megint mocorogni kezdek, pedig nagyon is tisztában vagyok vele, hogy pont jól ülök.

Majdnem megkérdezem, honnan tudja, hogy nem Russel kapta a parancsot, de beugrik, hogy meséltem neki erről. sőt. Jobban belegondolva, neki mondtam annó, hogy ezt fogom tenni, ha kineveznek. Annyira távolinak tűnik már ez, hogy szinte el sem hiszem, hogy tényleg megtörtént.
-Remélem nem. Nem hoztam elég töltényt a Volira. Amúgy sem jó ötlet ketten elfoglalnunk. Freya-tól örök időkig hallgatnánk mekkora felelőtlenség volt megpróbálni is.
Azért hazudnék, ha azt mondanám, nem nyugtat meg amikor Russel visszaszól a kommunikátoron. Meglehetősen elégedettnek hangzik, hogy végre megnevelem ezt a szemtelen katonát. Csak azt nem tudom, ez azért van, mert bennem bízik ennyire, vagy mert elfelejtette, hogy Pressia a feleségem?
-Annyira azért nem vagyunk beöltözve. - Nyelek egyet, és két kézzel a fenekére markolva húzom magamhoz közelebb őt. Nem mintha nem talált volna elsőre telibe. Én legalábbis nagyon is érzem, hova célzott, és halkan felnyögök, ahogy neki feszül a teste.
-Na de tizedes....