Nem tudom megfogalmazni miért, de mikor nem viszonozza a dolgot egy kis fjdalmat érzek odabent, pedig tudom, hogy szeret, vagyis nagyon remélem, hogy nem utált meg és nem csak szánalomból van velem. Talán ezért is vártam volna annyira, hogy szavakba öntse ő is azt. Nem mintha nem lehetne úgy is hazudni, de nem hinném azt, hogy egy ilyen nagy dologgal ő szórakozna. Lassan ülök fel, ahogy az evésről kezd el beszélni. Egy apró mosolyt villantok rá, majd megeszem az első falatot. Nem kell etetnie engem. Ennyire azért nem rossz a helyzet. -Egyre jobban. A görcsök enyhültek, túlélem őket.-A lelki állapotról meg még nem mondanék semmit. Arra több idő kell nekem, de tudom, hogy nem mehet ez így sokáig. Össze kell kapnom magamat. Egyrészt Parancsnok vagyok, számítanak rám, várnak rám. Másrészt vele sem tehetem meg ezt. Nem érdemli meg. -Már így is rengeteget segítesz nekem Adrian! Itt vagy mellettem és lehet nem érzed, de nekem ez iszonyatosan nagy segítség. Nélküled nem is tudom mi lenne velem.-Ha magamra hagyott volna, amit utólag megértettem volna, szerintem olyan szinten összezuhantam volna (juhé megint ez a volna... ), hogy... Bele se merek gondolni. Ismét megfogom a kezét és gyengéden rá szorítok. Össze kell szednem magam! -És mesélj mi a helyzet a hídon? Van valami szaftos pletykád?-Egy újabb mosolyt kap tőlem. Talán jobb, ha másra tereljük a témát. Jobban leszek! Nem fogom hagyni, hogy ez az egész bekebelezzen.
- Bárcsak többet tudnék tenni. - jegyzem meg lehangoltan, de aztán visszamázolom a vigyort a képemre. Azzal segítettem volna a legtöbbet, hogy időben kihúzom a farkam, de hát a franc se gondolt akkor ebbe bele. Elhessegetem magamtól a barom gondolatokat, ennek nem most és nem itt van az ideje, arról nem beszélve, ez nem rólam szól. Freya az, akinek a legtöbb szarságon át kellett esnie, és az önzőségemmel leálltam Azarov maflásai után, amik kissé helyretették a lelkivilágomat. Óvatosan az ágyba mászok és az ölembe húzom a kedvest, hogy ott jó szorosan magamhoz ölelhesem, fejemet pedig a vállára hajtom. - Ezerrel dolgozunk, egész álló nap a kommunikációs csatornákon szörfölök és úgy lesem őket, mint a keselyű a dögöt. Nem mondanám a legizgalmasabb ténykedésnek, de hát... tudod milyen a munka. - húzom el a számat és egy puszit nyomok az arcára. Szaftos pletykákról végképpen nem tudok beszámolni, a világűr zsiszegésén kívül már nem sok türelmem van a munkatársak baromságait is hallgatni. - De mindenkinek hiányzol, Parancsnok, ez tény. - teszem még hozzá mosolyogva, gyengéden dédelgetve őt továbbra is a karjaimban.
-Hát ha nem akarsz fájdalomcsillapító lenni...-Mosolyodom el. Őszintén mondtam, amit. Nekem sokat segít az, hogy tudom itt van mellettem. Ezen kívül meg nekem kell rendeznem magamban a dolgokat, a fizikai állapotomon meg a gyógyszerek, a pihenés és jahm az evés segít,amit viszont ő biztosít nekem. Szóval igen, nagyon sokat segít nekem. Amint mellé fekszik már bújom is oda hozzá. -Mint kommunikációs azt gondoltam volna összeszedsz pár szaftos pletykát. Ejj... Rossz pasast választottam.-Próbálok kicsit oldani a hangulaton, rá is mosolygok és remélem nem sül el rosszul a dolog. -Hiányzom? Hmm pedig azt hittem örülni fognak a távollétemnek. És ki ül most a székemben?... Tényleg... Te hogy vagy ? Tudod... még mindig inkább távol maradnál a repüléstől?-Mondanám neki, hogy próbálja meg vezetni a Jolat. Egy igen nagy élmény tud lenni. Szerintem ő is élvezné.
- Ott még nem tart a tudomány, de majd jelentkezek kísérleti alanynak. - vigyorodom el és a rossz választásos megjegyzésére csupán összekócolom a haját. Akárhogy is gondolja, nem fog már tőlem megszabadulni. Ha akarna sem. De ezt nem kötöm az orrára, mert azért normális emberek ettől azért valahol tartanának. Aztán lehet egyikünk sem normális. - Ó, dehogy. Kifejezetten hiányzik a vasmarok, amivel a hídon rendet teszel. A székedhez pedig senki sem nyúl, csak annyira, amennyire nagyon muszáj. - továbbra is vigyorgok, de csak addig, míg szóba nem kerül a repülés. Azért ez a téma se csapja ki teljesen a biztosítékot, csak... a doki nem éppen a legjobb hírekkel szolgált ezzel kapcsolatosan sem. Mondjuk ez teljesen az én hibám, mindig beleugrok valami balhéba és egyik sérülésem sem bír tisztességgel rendbe jönni. - Ha a legrosszabb bekövetkezik, kiképezni még mindig kiképezhetem a kölyköket. - szólalok végül meg.
-Hát ha hiányzik a vasmarok... Oda rendelhetem Alexet!-Nézek rá hatalmas gonosz vigyorral a képemen. Ő biztosan rendet tenne ott. Szerintem sokkal keményebb Parancsnok lenne, mint én és Adrian biztos nagyon utálná. Milyen szemét vagyok, hogy ezen jót derülök. Megnézném magamnak a drágám arcát, mikor megjlenik Alex és kijelenti, hogy ő a parancsnok. Viszon sikerül megint egy rossz kérdést feltennem. Gratulálok Freya... -Ha bekövetkezik a legrosszabb? Mégis mire gondolsz?-Ráncolódik össze a homlokom. Félek a válaszától és attól, hogy ez a beszélgetés nem záródik vidáman. De semmit sem tudok arról, hogy valami baja lenne, vagy legalább is ennyire komoly sérülést kapott volna. Sokat feküdt a gyengélkedőn ez tény, de még rosszabbra fordulhat a helyzet?
Az kéne még csak nekem, Azarov a hídra vasmarokkal. Szorongassa csak a saját pöcsét az a magasságos Mefisztó, az edzőtermen kívül a hátam közepére nem vágyom az oroszt. Mindennek van határa. Az enyémet a pokróc lelkivilágú egomán madárijesztőnél húzom meg... hagyjuk is ezt ennyiben, mielőtt allergiás rohamot kapok a gondolatától. - Egyszerű a képlet, életem. A legrosszabb, úgy mint többet nem repülhetek. Legalábbis pilóta minősítésben semmiképpen. Az ütközet óta nem igazi a dolog, és... ha a következő vizsgálatoknál sem javulnak az eredményeim, búcsút mondhatok az eddigi karrieremnek. - lehet drámaian hangzok, pedig nem úgy terveztem a mondandómat. Koponya és gerinc sérülés, sorolhatnám a diagnózist napestig. A Jola meg nincs az ennyire speckós műtétekre berendezkedve, no meg a bunyók. Ördögi kör ez. - Ne nézz így, ez nem a világvége. Csak az élet nem fairplay. - rántom meg a vállaimat, aztán a mutatóujjammal a lány homlokára bökök, hátha elsimulnak a gondterhelt ráncok. - Puding. Egyél. - teszem még hozzá és egy újabb adagot bontok fel neki. A csoki jó, a csoki finom, a csokipuding meg egyszerűen fenomenális. Itt a hajón meg pláne. Boldoggá tesz. Ugyan lefososít a sok mütyürtől, ami benne van, de tény, mosolyogva csapatod pettyesre a budit, a lüktetve lángoló segglyukad meg még a trónolás után is órákig mementóul szolgál: jót ettem. Legalábbis finomat. Végül megköszörülöm a torkomat és orrhegyen pöccintem a kedvest.
-Jobban kellene magadra vigyázni.-Nem, nem akarom elkezdeni kioktatni. Nagyon is jól tudja, hogy mi a véleményem a bunyóikról. Értem, hogy néha szükségük van rá, de nem akkor mikor még nem jött rendbe teljesen. Sokkal nagyobb károkat is okozhat ezzel magában. De ezt már nem egyszer beszéltük meg. Ő tudja, hogy akar e kockáztatni vagy sem. Nincs jogom beleszólni a dolgaiba, főleg nem most. -Inkább a rendes kaját kérem. A pocakom jól van már lakva pudinggal. De imádlak amiért ennyire gondolsz rám.-Elengedem őt és szépen felülök az ágyban, hogy tudjak rendesen is enni. A mozdulataim lassúak, nem kapkodok el semmit. Nem eszem meg az egész kaját, körülbelül a fele fogy el, majd oda is adom neki, hogy ennyi egyelőre bőven elég volt. Talán majd később elpusztítom a másik felét is. Egy kis víz után vissza is fekszem. Őt természetesen nem engedem el, csak akkor ha valami halaszthatatlan dolga akadna.
Csüt. Márc. 25, 2021 8:45 pm
), hogy... Bele se merek gondolni.
