Szavaira tekintetem rá merevedik. A villa a kezemben, rajta egy falattal, de a karom nem mozdul. Többször is megismétlem a szavait. Vajon mit akar ezzel mondani? Rájött volna ebben a pár napban, hogy mennyire nyugisabb, jobb az élete így nélkülem?... Áh a francba? Miért csinálja ezt velem? Miért fogalmaz ennyire félreérthetően? Ha nem akar tőlem semmit, akkor mondja ki, ha még tényleg komolyan mondta, hogy tartsák ki ne mondjon nekem ilyeneket, mert akaratlanul is félre fogom érteni.
-Amikor szerelmet vallottunk egymásnak ezt "eldöntöttük"- Szólalok meg nagy csend után.
- Mármint a barátság is megmaradt, de sokkal több minden került hozzá pluszba. Jobban aggódunk a másikért, többet akarunk a társaságában lenni és jobban tudnak fájni a szavai, tettei.-Mindennek megvannak az előnyei és hátrányai. Nekünk kell eldönteni, hogy mit bírunk elviselni és, hogy akarjuk e.
Nem mondok semmit arra, hogy átteszi azt a húst, de láthatja rajtam, hogy nem örülök neki. Már az én adagomat is alig bírom megenni. Le is teszem a villát, pihennem kell.
-Én örülnék neki, de persze ez tőled is függ. Nem akarom erőltetni. Nem igen szoktunk beszélni. Munka miatt is csak néha. Ilyenkor legalább kötetlenül tudunk, senki nem zavar meg minket.-Most is nyugis az étkező, alig vannak bent.