A kapitány nehéz szívvel hagyja hátra a hajót, ezúttal Jack parancsnoksága alatt. Az őt szállító siklón rajta kívül még hárman tartózkodnak. Egész úton szigorúan néz Denisov közlegényre, az egyetlen emberre a siklón, akinek nem kötötte az orrára, pontosan miért is szállnak le a bolygóra kivételesen.
A landolást követően ellép Hicks tizedes mellől, és kezet nyújt az őket fogadó tisztnek.
-Greymare Hadnagy. Örülök, hogy végre tudott fogadni. Úgy hallom van számunkra valamije.
Most, hogy mindenki más is leszállt a siklóról, megcsodálhatják a rögtönzött lőteret, mely gyakorlatilag sok fából áll, melyre festékszóróval pingáltak vörös céltáblákat, és emberalakokat. Ethan közben bemutatja a másik 3 katonát is.
-Közben ismerje meg a feleségem, Hicks tizedest, az első Tisztem Peterson parancsnokot, és Denisov közlegényt. Ők fognak még ma részt venni a fegyver tesztben.

Az elmúlt napokban nagyon sokat dolgoztam, hogy ma a Jola legénysége jöhessen erre a tesztre. Szerencsére a combomon a vágás meggyógyult annyira, hogy éppencsak észrevehető, halvány sántítás maradjon utána.
A rögtönzött lőtér szélén felállított hosszú fémasztalon várják a tesztet az új darabok, igaz egyelőre letakarva, hogy védve legyenek a portól.
Részemről könnyített menetfelszerelésben vagyok, és nem sokkal Ethanék előtt érkeztem.
Míg a kapitány kezet nem nyújt, egyenes háttal, majdnem vigyázzban várom, hogy odaérjenek hozzám, akkor viszont a határozott kézfogás mellé szélesen el is mosolyodom.
Jó kedvem van, elég magabiztos vagyok a tesztekkel kapcsolatban.
- Dobrik Kapitány! Nem is csak egyvalamim!
A gyors bemutatás bőven elég, hogy mindenki nevét megjegyezzem - Presst kivéve, aki kap egy külön neki szóló cinkos vigyort, esetleg ha alkalom adódik, akkor egy kacsintást, mielőtt -, mindenkivel kezet is fogok, már aki fogadja a gesztust, aztán bemutatom saját magamat, ha valaki esetleg nem ismerne.
- Üdvözlöm mindannyiukat. Ha valaki nem ismerne, Simon Greymare hadnagy vagyok, én felelek a fegyverfejlesztésekért.

Izgatottan várom, hogy végre földet érjünk. Ha fegyvertesztelésről van szó, én mindig önként jelentkezem, bármiről legyen is szó. Amíg nem céltáblaként számítanak rám, én benne vagyok. A lábammal dobolok a padlón, és szokásomtól eltérően egész felvillanyozott képpel nézelődöm, amíg nincs jobb dolgom. Igaz, az Okádék sosem lesz a szívem csücske, de valamit valamiért, nem?
Egy pillanatra megszorítom Ethan kezét, mielőtt ellép tőlem, aztán a bemutatkozásnál már szélesen vigyorgok. - Üdv hadnagy! - Ha Simon ki akarna hagyni a kézfogások sorából, akkor én állok elé, és a szokásosnál nagyobb izgalmamban  egy suta kis vállveregetős ölelésfélét is kap. - Na csapassuk! - villantok még rá egy százwattos vigyort,  mielőtt rendezem a soraimat és egy köhintéssel visszaállok a sorba.

Végre egy értelmes küldetés. Egyrészt néha jó kimozdulni és leönni az Ocan-ra, szívni egy kis friss levegőt, feltöltődni. Igaz a múltkori látogatásunk nem volt a legszerencsésebb, de az is rég volt már. Azóta sok minden történt.
A Jola után ismét nagy öröm egy siklót vezetni. Sokkal könnyebb. Érzem, hogy kissé elszoktam tőle, így nagy hévvel indulok el, de aztán idővel újra belerázódom. Ahogy kilépünk a siklóból egy nagyot szívok a levegőből. A felém nyújtot kezet elfogadva szorítom meg azt határozottan.
-Örvendek!-Elég jó pályát hoztak itt össze. Rám fér egy kis gyakorlás, nah meg engem is érdekelnek ezek az új fegyverek.

A Kapitány szigorú pillantásait nem tudom egyelőre hova tenni, de nem sokat merengek rajta, ha baja van velem, vagy a munkámmal elém áll és megmondja. Egyenes fickónak ismertem meg és ezt most sem gondolom másképp, pontosan ezért nem is izgat túlzottan, hogy mire ez a fene nagy szigorúság a nézésében.
Behunyt szemmel meditálok, és egyre inkább azon morfondírozok, hogy vajon elég volt-e egy katonai gyakorlót választani ehhez a kiküldetéshez, ugyanis az utóbbi két alkalommal is több volt az adott munkában, mint azt előzetesen sejteni lehetett. Most pedig még arról sem tudok, hogy pontosan hová és mi célból megyünk.
Ezen már kár gondolkozni, mert hamarosan megérkezünk és egy soha nem látott fegyverfejlesztésekért felelős hadnagynak leszek bemutatva.
- Greymare Hadnagy! – tisztelgek, biccentek és kezet fogunk, ahogyan katonák között szoktak, de nem szólok egyelőre egyebet csak visszaállok a sorba Hicks tizedes mellé és csöndesen követem az eseményeket.

Ethan azonnal kiszúrja, hogy van valami a hadnaggyal, Pressi üdvözlését pedig nehéz lenne nem észrevenni, ahogy az ő reakcióját is. Összeráncolt homlokkal nézi a jelenetet, aztán vállat von, és megköszörüli a torkát.
-Kicsi a hadsereg mi? Na jó, kezdjünk hozzá. Szabad?
A beszéd végére az asztalhoz lép, és ha szabad, már le is rántja a leplet az ott sorakozó fegyverekről...vagy legalábbis reméli, hogy ezek bujkálnak a lepel alatt.
-Akad itt pár általános fejlesztés is. A lényeg viszont, hogy meséltem a hadnagynak a Shax-on történt malőrről a kőskorpiókkal, és ma azt kell kiderítenünk, ezek közül melyik lesz a leghatásosabb egy hasonló helyzetben. Vagy épp ugyanabban, ha visszatérünk oda. Hadnagy, kérem ossza ki őket.

Soha nem hagynám ki Presst semmiből, legyen az kézfogás, vagy üdvözlés. Ahogy kissé bizonytalanul megölel, én jóval határozottabban viszonzom a gesztus, és a hátát is barátságosan meglapogatom. Nem különösebben aggódom a férje jelenléte miatt, gyanítom a kapitánynak aligha van oka emiatt aggódni.
- Csapassuk!
Én is várom, hiszen közöttük van az a darab is, ami különösen nagy darabot vitt magával belőlem...
Úgy tűnik a többiek némi várakozó távolságtartással viszonyulnak hozzám, de gyanítom, ez nem fog sokáig tartani.
A kapitány megjegyzésére biccentek.
- Közös csínytevések az iskolában. Kicsi a világunk...
Az emlékektől félmosoly kúszik a szám sarkába, de mikor Ethan rákérdez, biccentek. A lepel halk surrogással csúszik a földre, és felfedi a négy, minden lehetséges módon különböző fegyvert.
Mikor a kapitány visszaadja a szót, biccentek, és az asztal mellé lépek.
- Lássuk. A Kapitány kérésére az elmúlt három napban külön neki készült a rakétavető. Négy töltetes, tűpontos célzásra távolról sem alkalmas, de a tűzereje brutális... Friss, ropogós, de ígérem, biztonságos...
Rákacsintok Ethanra, és intek neki, hogy kipróbálhatja a monstrumot, ha akarja. A következő Press
- Hicks tizedes, hallottam a remek kaladjukról a kőskorpiókkal, ez a személyes véleményem szerint alkalmas lesz ellenük.
A fegyver pisztolynak jókora darab, de mégis leginkább annak mondhatjuk, a tár a megszokottnál szélesebb és hosszabb is.
- Tíz töltényes táranként, nem kell, hogy a lövedék teljesen belefúródjon a célpontba, a köpeny a töltény hegynél hasad, megakad a legkisebb repedésekben is, utána pedig robban az egész.
A fegyver mellett ott fekszenek a tartalék tárak is, hogy mindenkinek legyen lehetősége kipróbálni.
A következő Freya, ő kézifegyvert kap, könnyű, karcsú pisztoly, nincs benne tár, de igazából helye sincsen. A fegyver oldalán húzódó vékony csíkból halvány türkizkék derengés látszik.
- Ez a legújabb gyalogsági kézifegyver, teljesen STD kristály üzemelteti, a hagyományos fegyvereknél sokkal átütőbb a tűzereje, bár a legújabb fejlesztésű testpáncélunk meg tudja fogni, viszont nincs szükség tárcserére, sokkal könnyebb, és nincs visszarúgása...
Az utolsó fegyver a támaszán áll az asztalon, leginkább mesterlövész puskának tűnik, de a csöve furcsán hajlított, az egész fegyver rövidebb, zömökebb felépítésű, az irányzékhoz tükör is tartozik.
Amikor ideérek, megropogtatom a bal kezem ujjait - régi nem túl szép emlékek - Nikolai kezébe adom a fegyvert, és a lőtér egyik oldalán felállított paraván felé intek.
- Az első valóban működő állítható szögű, STD kristályos saroklövőnk. Félig mesterlövész puska, de sokkal közelebbről, fedezékből is lehet vele lőni...
Sóhajtok egyet, mielőtt engedélyt adnék a lövöldözésre.
- Remélem felesleges mondanom, hogy aki a lőtéri szabályokat nem tartja be, azt azonnal kirakom a tesztről, és még megrovásban is részesül...

Nem érzem úgy, hogy bármi rosszat elkövettem volna, de azért Ethan hangját hallva behúzom kicsit a nyakam. De csak addig, amíg a takaró ponyva le nem kerül a fegyverekről. Akkor már nyíltan kíváncsiskodom előrébb egy-két lépést, és csillogó szemekkel bámulok végig az asztalon heverő szépségeken. - csínytevések..így is mondhatjuk... - dünnyögöm csak az orrom alatt vigyorogva, ahogy felidéződik bennem néhány vicces emlék. - Ha van valami, amivel elkenhetjük a szájukat, akkor ez az lesz! - vigyorgok elismerően Simonra. Igaz fogalmam sincs, mi a szart remélünk attól az elcseszett helytől, leszámítva, hogy ott mozgó célpontokra lőhetnénk. Azt mondjuk élvezném, ez nem is kérdés. Kézbe veszem a fegyveremet és jól megnézegetem, meg is simogatom minden oldalról. Kívülről talán úgy tűnhet, totál zakkant vagyok és erre izgulok, de csak ismerkedem. tényleg. Fél szemmel a többiek fegyverét is megnézem azért, de igazából már a lőtér felé kacsingatok. - Ma nem rosszalkodom, ígérem! - ezzel már indulok is, ha nem tart vissza senki.

Sosem szoktam az idegenekkel azonnal haveri sziten viselkedni, főleg nem munka közben. Érdeklődve hallgatom végig a Kapitány szavait. Szóval vissza akar oda menni. Ennek túlságosan nem örülök, de az is igaz már nem lenne meglepetés a számunkra. Fel tudnánk rendesen készülni azokra a szörnyekre. Bár kérdés, hogy érdemes e visszamenni.
-Remek kis fegyverek.-Én is kezembe veszem a nekem adottat, majd alaposan szemügyre veszem. Ez is egy izgalmas munka lehet. Remélem minden mködni fog.
-Nem kell aggódnai hadnagy! Aki nem tartja be az a mi haragunkkal fog szembenézni.-Mondom komoran, de a végén elmosolyodom és szigorúan pillantok Nikora és Pressire is. Bár remélem tudják, hogy ez nagyon is komoly ügy. Éles fegyverek vannak a kezünkben.