Fegyverteszt. Tetszik, bár egy kicsit csodálkozom, hogy ilyen nagy bizalmat élvezek máris a Jola-n, hogy lövészetre invitálnak, sőt, nem is akármilyenre, de ajándék lónak minek nézzük a fogát… Nem tudom mi számít jó pályának, már régen nem voltam ehhez fogható lőtéren, a Volentis-en a szimulációs gyakorlatokat erőltették, ami kitűnő, de régi vágású katona vagyok, nem bírom túlzottan a bezártságot és a virtuális valóságot. Ellenben elég is a pályáról ennyi, sokkal inkább a teszt fegyverek fognak ma itt dominálni, melyekről a Kapitánynak hála máris lehull szó szerint is a lepel. A hadnagy kiváló házigazdaként nem csupán átadja a technikai vívmányokat, hanem némi ismertető melléfűzésével nyújtja át a tesztre érett flintákat, melyek valószínűleg kivétel nélkül megdobogtatják a jelenlévők szívét.
- Csodás darab! – átveszem a felém nyújtott darabot, súlyra egész kellemes, sokkal könnyebb, mint egy Földön használt mesterlövészpuska, de úgy érzem sok itt rendszeresített és használt fegyverhez képest sincs súlya
- Egy élmény lesz. – az STD kristályos megoldás különösen tetszik, a fegyver furcsaságában rejlik nagyszerűsége, már alig várom, hogy kipróbálhassam
Elkapom Peterson pillantását, de ahogyan a Kapitányét, úgy a Parancsnok figyelő tekintetét sem veszem magamra. Sejtem miért teszi, de bűnhődünk érte, én pontosan mellette szolgálok... eszembe nem jutna ismét véteni a szabályok ellen...

Elkapja PRessi pillantását, aztán mosolyogva megrázza a fejét, majd felkapja a Rakétavetőt, és messzebb lép a többiektől. hátra pillant, biztos ami biztos, mielőtt becélozna egy fát a távolban, és meghúzná a ravaszt.
Csak egy rakétát indít útnak, de ettől is majdnem egyensúlyát veszti, annyira meglepi, milyen sebességgel indul az el, és ér célba. Arra számított, hogy a fa törzse szilánkokra fog törni, a többi része pedig hanyatt dől, de amikor eloszlik a füst, azt kell látnia, hogy csupán egy elszenesedett csonk marad a tölgyre hasonlító néhai fa helyén. És a szomszédos fák sem festenek sokkal jobban. Lényegében gyártott egy mini tisztást.
-Egész biztos, hogy ez nem STD, vagy nukleáris töltet? Mindegy, belőle kelleni fog vagy fél tucat a hajóra.
Ezzel vissza is teszi az asztalra, és Pressire kacsint, majd az std puska és Niko felé sétál, hogy megnézze azt a fegyvert közelebbről.

Mivel úgy fest, mindenki elégedett a kiosztott fegyverekkel, én a csípőmmel az asztalnak támaszkodom, és sasszemmel figyelem ki mit csinál. Nem azért, mert nem bízom bennük, hiszen mind gyakorlott katonák. Azért, mert most én felelek a rendért és biztonságért, valamint azért is, mert bár csak olyan fegyvert hoztam, amit személyesen is kipróbáltam, és biztonságosnak ítéltem, látni akarom a legkisebb rendellenességet, hallani a legapróbb hibáról árulkodó hangot.
Fülvédőket nem osztottam, mert így sokkal egyszerűbb irányítani a tesztet.
Az Ethan által elsütött rakétavető mindenki dobhártyáját alaposan megrezegteti, de találat tiszta és ahogy kérték, megsemmisítő is.
Ahogy ő leteszi a fegyvert az asztalra, Freyához és Nikolaihoz intézem a következő megjegyzést.
- Ha a pontosságukat is szeretnék próbára tenni velük tudok feltenni rendes lőlapokat is...
A többi fegyvernél ezeknek nem lenne értelme. Ha igénylik, akkor addig nincs lövöldözés, amíg felerősítem az előttük lévő fákra a szabványos lőlapokat, de mikor visszaértem biccentek mindannyiuknak - Ethant kivéve, akinél most nincs fegyver -, és jelzem, hogy helyezkedjenek el a tüzparancshoz.
- Rendben, tűzparancs után egy tárat lőhetnek ki, saját tempóban, a tárkapacitással nem szabályozott fegyverek esetén ez tíz lövés. Kérdés?
Ha nincsen akkor bele is vághatunk.
- Felkészülni... És tűz!
Amíg leadják a tíz lövést, néhányszor végigsétálok mögöttük, leginkább, hogy a fegyvereket figyeljem működés közben

Bár én voltam az első, aki előre lépett, hogy kipróbálja a fegyverét, mégsem teszek semmit mindaddig, amíg Ethan ki nem próbálja a saját fegyverét. Előbb csak őt figyelem, aztán pedig, az egyik fülemet befogva várom, hogy eloszoljon a füst, felfedve a pusztítást, amit véghez vitt. - Én akarok egy olyat! - jelentem ki szinte megbabonázva, még úgy is, hogy láttam, nem egy könnyű fegyverről van szó. Talán valaki ki merné jelenteni, hogy nem női kézbe való, de nem hiszem, hogy meghatna. Még azután is Ethan és a rakétavető között ugrál a tekintetem, hogy a fegyver az asztalra került.

Ha szükséges,megvárom a lőlapok felerősítését is, igaz, toporogva, mint egy kisgyerek, aztán pedig Simonra pillantok, és egy mosolygós biccentést követően kibiztosítom a fegyveremet, majd becélzok egy közelebbi fát. Nem lövöm ki mind a tíz töltényt, hiszen az az öt lövés is elég szép kis károkat okozott a környezetben, amivel három szerencsétlen fát kínáltam meg. Az egyikük egész messze volt, de a pontosság még így sem okozott komolyabb gondokat. Nem mondom, ezzel már tényleg lehetne kezdeni valamit! - mekkora a maximális lőtávolság? - kérdezem Simontól, elgondolkodva vizsgálgatva az eredményeimet.

Nem kapkodom el a fegyverem kipróbálását. Bár igaz kíváncsi vagyok rá, de a többire is. Kapitány kezdi meg a sort. Ahogy elsüti a fülemhez kapom a kezem. Nah igen, ezt előbb kellett volna. Nem valami kellemes érzés, de szerencsére komoly károkat azért nem okozott. Bár gondolom, ha öt rakétát elsütne még, akkor akár meg is süketülhetnénk.
-Én szeretném, ha kitenné őket!-Hisz ez is egy nagyon fontos tényező. Mindannyian megvárjuk míg a hadnagy vissza nem ér, és ki nem adja a parancsot. Utolsóként kezdek el lőni vele. Mint a tíz lövést elhasználom. Csak az után emelem fel a fegyverem. Elismerően bólintok egyet.
-Ez igen jó fegyver. Könnyű használni, ahogy mondta nincs visszarúgás. Nekem bejön! Valaki ki akarja még próbálni?-Kérdezem meg a többieket. Ha lehetséges én is kiprbálnám a többiekét.

Nem akarom elszólni magamat, de miközben a Simon által mutatott irányba sétálok, átfut az agyamon, hogy talán ez a nap tényleg nyugodtabb lesz, mint a korábbi kiruccanásaink, aztán elhessegetem a megnyugvás napocskáit fejem mellől, mert eszembe jut, hogy mégiscsak rólunk van szó, így nyugtával dicsérjem inkább a napot.
Ethan bemutatója igen látványosra sikerül, ami egy elismerő szájbiggyesztős biccentést is kihoz belőlem. Miután megtapasztalom a fegyver határtalan erejét kedvem lenne kipróbálni, így azon vagyok, hogy mielőbb kipróbáljam ezt a merőben új, fedezék mögül is könnyedén használható modellt.
- Az nagyszerű lenne Greymare hadnagy! Köszönöm! – válaszolok a férfinak és türelemmel megvárom, amíg felkerülnek a lőlapok.
A megadott mennyiségű muníciót fogyasztom el, persze nem elsietve, sokkal inkább kiélvezve a helyzetet és a másodperceket, míg ennek az új típusnak a tesztjét végezhetem. Egyszerűen kezes bárány, nagyszerű harceszköz, és ahogy elnézem a kezelhetőségét, felteszem, még jól megtermett férfinak sem kell hozzá lenni, hogy valaki kiválóan használni is tudja.
- Kipróbálja Kapitány? – teszem fel a költői kérdést, ha a hadnagy nem bánja és nincsen már terve, az eredetileg kiosztott fegyverekkel. A feltett kérdéssel egy időben már nyújtom is Crash felé egy félmosoly kíséretében a kezem ügyében lévő tesztfegyvert, hogy azután gyorsan, még Hicks tizedes előtt lecsaphassak a magára hagyott rakétavetőre.

-Hát kék az ég? - Kérdi, és már marja is el a felé nyújtott fegyvert. Aztán céloz, lő, és összeráncolt homlokkal figyeli a keletkezett lyukat majd egy méterrel a céltábla felett. Mély levegőt vesz, és újra céloz, ezúttal viszont pontosan a közepébe lő a táblának. Ez követően lő még két szemet, és egy mosolygós szájat is a táblára, így az első lövését megtéve a Smily orrának.
-Kicsit túl jól működik...nem azt mondom, hogy egy gyerek is tudna lőni vele, de a fiam a fél bolygót ki tudná irtani ezzel.
Már éppen felajánlaná, hogy másnak is ad lehetőséget kipróbálni, mikor egy hatalmas árnyék suhan végig a tisztáson.  Csupán pár másodpercig tart a jelenség, mintha egy nagyon angy felhő húzott volna el felettük szélsebesen. Persze ha valaki az égre néz, tudhatja, hogy nem egészen ez történt.

Zene

Az égen ott suhan némán a bolygó legnagyobb, és legveszélyesebb ragadozója, a Méregképű sárkány! Nyilván a lövések hangja, még inkább a robbanások vonzották ide, hogy megvédje a territóriumát. Most már talán érthető, miért volt ez a hely ennyire mentes minden más ragadozótól, és őslakostól.

A lény a magasba emelkedik, majd megfordul, és zuhanórepülésbe kezd a csapat felé.
-MINDENKI FEDEZÉKBE!!!
A sárkány nem landol, helyette az utolsó métereken korrigál, és a fejük felett szállva fújja ki magából zöld mérgét, mely után csak megsárgult, halott növényzet, és kiszáradt, hulla merev élőlények maradnak. A támadás után újra a magasba emelkedik, készülve a következő körre.

A lőlapok felkerülnek, Freya és Nikolai próbára teheti a képességeit, ami a pontos célzást illeti. Mindenkinek isteni szerencséje, hogy nem jutott eszükbe rám lőni.
A menet közben felmerülő kérdésekre mindenkinek válaszolok szépen sorban. Először Pressnek.
- Kilencvenöt méter az első tesztek alapján, de függ attól is, mennyire jól lő az akinek a kezében van.
Elismerően biccentek, miután felmérem a tizedes eredményeit.
Freya elismerő szavaira közelebb lépek hozzá, ellenőrzöm a fegyveren derengő kékes csíkot, és megállapítom, hogy a töltésből szinte semmit nem veszített.
- És a legszebb, hogy nem veszít időt a tárcserével. Meg sem érezte ezt a sorozatot...
A saroklövő működését leplezetlen büszkeséggel figyelem. Az elmúlt évtized legkomolyabb előrelépése a fegyvertechnikában, azt hiszem nyugodtan mondhatom.
Ethan megjegyzésére mosolyogva megcsóválom a fejem.
- És még ki sem használták a benne rejlő lehetőségeket.
A fegyvert nem veszel el a kapitánytól, csak felpattintok egy lemezt az oldalán, ami alatt egy tekerőgombbal a lövés szögét lehet állítani. A beállított szög megjelenik a célkereszt mellett.
- Egyébként csak ez az egy darab létezik belőle, és egy darabig nem is kerülhet ki a bázisról... Maguk az elsők, akik rajtam kívül kipróbálhatták...
Nikolai közben megkaparintja a rakétavetőt Press előtt, én pedig visszaérek az asztal mellé, ugyanis nem áll szándékomban beleszólni a tesztelés sorrendjébe.
A gyorsan suhanó árnyék miatt rögtön felpillantok, a sárkány lényűgözően hatalmas bestia, és amíg meg nem fordul, addig reménykedem benn, hogy csak elhúz felettünk. Azonban abban a pillanatban, hogy szűk ívet ír le, és egyenesen felénk fordítja az orrát, már tudom, hogy bajban vagyunk. Ethan parancsát nem várom meg, ha Freya még kartávon belül van, és eddig nem mozdult, akkor a felkarjánál fogva magammal rántom a saválló, rozsdamentes asztal alá, a szabad kezemmel pedig a rakétavető munícióját tartalmazó ládát borítom be magunk mellé az asztal alá, hogy biztonságban legyen amennyire lehet.
- Hogyazabánatosrossebegyemeg!
Speciális fegyverből nem hoztam mást, a magam részéről be kell érnem a saját STD kristályos maroklőfegyveremmel. Hiába nagy kaliber, nem valószínű, hogy sokra megyek vele a sárkány ellen, ettől függetlenül már a kezemben van, mire a sárkány újabb fordulóba kezd.
Valószínűleg az asztal közelében álló MOR-05 páncélja is kibírja a mérget, talán valamit segít a hátuljában még várakozó néhány tartalék tár a fegyverekhez, plusz pár fejlesztés alatt álló holmi, ami vagy hasznos lesz, vagy visszafelé sül el.
Míg azt próbálom kitalálni, hogy sikerül-e bejutnom a raktérbe, mielőtt még egyet fordul a bestia, gyorsan körbenézek, hogy lássam, a többiek biztonságban vannak-e.
Végül úgy döntök, megkockáztatom, alig tíz méter a nyitott raktér, csak futnom kell, és nem megbotlani. Legalább rajtam van páncél.
Abban a pillanatban, ahogy nekilendülök a távnak érzem, hogy korai a teljes sprint a combsérülésemnek, de ezzel érek rá a legkevésbé foglalkozni, így sántítás nélkül futok, és ha időben elérem a terepjárót, akkor lendületből behasalok a csomagtérbe

Oké, nem tehetek róla, imádom nézni Ethan és bármilyen fegyver duettjét. Kicsit el is időzöm ezzel, de ettől eltekintve nem lustálkodom. Ellövöm a fél tárat, aztán elégedetten szemlélem a pusztítást, amit elkövettem. - 95? maradhat! - felelem vigyorogva Simonnak, aztán stílusosan megpróbálok rávetődni a rakétavetőre, hogy még inkább eldurrantsam az agyam. Nem jön össze. - Hé, teszed le! - mutatok félig-meddig viccesen Nikóra, de mielőtt még tovább pattoghatnék, kénytelen vagyok az égre nézni. - Azt a kurva! ez aztán a ronda gigapulyka! - persze tisztában vagyok vele, hogy a fölöttünk elhúzó dög a bolygó egyik csúcsragadozója, úgyhogy, mikor megfordul tudom, jobb, ha fedezéket keresek, ezért menekülőre fogom. Valahogy nem érzem túl biztonságosnak az asztalt, főleg, ha belegondolok, mennyi robbanásveszélyes cucc van rajta. Egyenesen a z autó mögé rohanok, és a túloldali kerék mögött húzom meg magam, azon szentségelve, hogy miért is felejtettem el magammal hozni a tutistukihoz a tartalék tárat. Mindegy, öt lövésem van, ha esetleg Niko nem robbantaná darabokra a dögöt.
Olyan kicsire húzom össze magam, amennyire csak lehetséges, és ahogy elrepül fölöttem a dög, azonnal célzásra emelem a fegyvert. Ha minden jól megy, küldök is a véknyába két töltetet. Hogy miért nem vártam parancsra? Egyszerű. Ez itt egy ragadozó, mi pedig a prédái vagyunk. Ezt egyértelművé tette az első körrel. Most pedig már fordul is vissza, úgyhogy nekem szednem kell a lábam, hogy újra biztos helyet találjak. - Mindenki megvan? - kiáltom el magam futás közben. Simonnal ellentétben én nem a rakteret lövöm be, csak az átellenes oldalra rohanok át. Egyrészt látnom kell, mi van Ethannel és a többiekkel, másrészt pedig még mindig van három töltényem. És persze Nikónál ott a Pusztító. Remélem, még mindig jól céloz.

Szinte el sem hiszem, hogy gyorsabban eszméltem egy magára maradt, csöndesen sírdogáló rakétavető gyámság alá helyezésével kapcsolatban, mint Hicks Tizedes és egyszerűen elcsakliztam az orra elől a formás kis harceszközt.
Csupán csak egy félmosolyra van lehetőség abban a szemvillanásnyi időben, ami Pressi szavai és a jókora árny megjelenése között adódik. A válasznak szánt szavak végül benn maradnak, mert a felhőnek túl gyors, veszedelemnek pedig egyenesen villámgyors fenevad feltűnik az égen. Földi agyammal csak nehezen tudom felfogni a látottakat, de a sárkányféle nem épp baráti felbukkanása arra késztet, hogy kihasználjam és feszegessem a képességeimből fakadó határokat és megpróbáljam minél messzebbre csalni a lényt a többiektől.
Még a méregképű zuhanórepülése előtt megiramodok és lépésről-lépésre távolodok társaimtól, utam egyenesen a lőtérre vezet, kezemben a tesztelésre váró fegyverrel, lábamban pedig azzal az tempóval, melyet egy atléta is megirigyelne tőlem. Próbálok olyan távolságba kerülni és úgy helyezkedni, hogy minimalizáljam a baráti sérülés esetlegességét, miután elsütöm a pörkölőt.
Fogalmam sincs, hogy a sárkány a nyomomba eredt-e, ha nem, úgyis jó, de ha jönne, akkor lenne csak az igazi. Nem közvetlen a testére célzok, mert valószínűleg könnyűszerrel ki tudna térni előle, inkább arra számítok, hogy ha a közelében egy fa koronáját robbantom fel, a keltett lökéshullám elég erős lesz ahhoz, hogy oldalba vágja és minimum megzavarja, a többiek pedig ezt a bizonytalankodását kihasználva meg tudják szórni mindennel, amijük van.