Nem fogom vissza magamat. Kellően hosszan, pont úgy, hogy mindkettőnknek jó legyen.


30 másodperccel később.
(Na jó, nem )

Csöndesen pihegve szedem a levegőt, karjaim között a nővel, akiért már nagyon sokszor hálát rebegtem a felsőbb hatalomnak - nem, nem a Consiliumra gondolok - és akiért még megannyiszor fogok köszönetet mondani. Huuuh, azért ez... nem semmi. Vigyorgok, mint a tejbetök, oldalra fordítom a fejemet, megcsókolom, igazából ott ostromlom ahol csak érem, apró puszikkal borítva be az arcát, a nyakát.
- Nincsen egy ép ruhánk sem. - töröm meg a csöndet, igazából most jutott el az agyamig meztelenségünknek a ténye.
Mert az én gézkupacomat nem igen lehet öltözéknek nevezni, Freya csupavíz cafatjait szintén nem. Marad a plédbe burkolt szégyenfutam a moziteremtől az alvóhelyiségeinkig... vagy ha valami úton-módon elérjük az egyik diszkrét barátunkat és könyörgünk neki a segítségért, akkor talán megússzuk a kéretlen tekinteteket.
- Teljesen megérte. - teszem még hozzá és megint vigyorgok, ujjaim pedig ismét - igazából még mindig - Freyát cirógatják ott, ahol nem mondom meg, mert úriember vagyok.

- Mentségemre szóljon, olyan széttépésre váró ruhának nézett ki. - pislogok ártatlanul, a megbánás legkisebb jele sem látszik az arcomon.
Nos, az tényleg balszerencsés, hogy Freya esetleg sokat költött a hacukára, de... mit lehet ilyenkor tenni? Késő bánat, eb gondolat. Wow, közhely gyűjtemény felsőfokon. Nem sok időm marad agyalni, mert Freya édesen helyezkedik és még inkább megnyílik a cirógatás előtt, amitől a vérem megint célirányosan kezd száguldani. Hálás köszönet a fizióterápiának is, máskülönben már bedobnám a törölközőt.
- Nem ellenkezem, mert sokkal jobb itt lenni, mint egy rakáson, de szerinted kapunk rá áment a kapitányéktól? Nem lenne nagy kivételezés? - kérdezek vissza, közben csak vigyorgok, mikor a nő halkan suttogni kezd.
Az ujjaim rátalálnak az aprócska gyöngyre és mivel még az előző együttlétünktől nedves, igazán egyszerű dolgom van, ami a másik ingerlését illeti.
- Mondd, hogy utálod és esküszöm, abbahagyom. - suttogom vissza, aztán közelebb hajolok egy csókért.

18+

- Akkor maradjunk itt. Béke, nyugalom... kedvedre nyögdécselhetsz. - vigyorodom el, aztán tovább ingerlem a nőt az ujjaimmal, egészen addig, míg el nem jut a csúcsra.
Elégedetten nézem, megint csókokkal hintem teli az ajkait, a nyakát, majd lágyan az öléhez furkaszom és lassan a magamévá teszem őt.
- Most hogy mondod, tényleg borzasztó. - cukkolom, de igencsak koncentrálnom kell, mert beszélni és elmerülni benne egyszerre nem könnyű múvelet.
Nos, ez legyen a legnagyobb gondom az életben. Ó, édes kínok.

Valamikor később.
- Oké, rólam tudják, hogy nem vagyok teljesen százas. Mi lenne, ha én szedném össze a cuccainkat, aztán visszacaplatnék ide gyorsan? - vetem fel az ötletet a kedvesnek, gondosan betakarva őt az álláig, mert mikor agyalni kell, nem terelheti el a figyelmemet a gyönyörű cickóival.
- Nem tudom mi a rosszabb. Ha Pressia-t hallgathatjuk emiatt életünk végéig vagy ha a félhajó újra elkönyvel elmebetegnek. Amondó vagyok... - nem fejezem be a mondatot, várom életkém véleményét.

- Nem terveztem Ádám kosztümben nekiindulni. - azért ezt így hozzáteszem, mert lehet nem volt elég nyilvánvaló a tervemnek ezen pontja.
Még egy kicsit élvezem az évődést, majd ami a kisnagyfickómat illeti, tényleg nem ártana valami takarást eszkábálni rá, és noha valami csoda folytán a jelmezhez elégnek bizonyult a gézköteg, így levétel után már nem biztos, hogy újrahasznosítanám. Vagy most rendesen takarna.
- Pressinek sokat köszönhetek. De azért kellettünk ehhez mi is. - simán kiderülhetett volna az első randi után, hogy semmi közös nincs bennünk és a vonzalom sem olyan, amilyennek lennie kéne.
Akkor meg úgy eszi meg a fene, ahogyan csak bírja. Elmosolyodom, ujjaimmal beletúrok a hosszú, hullámos hajzuhatagba és finoman rászorítok. Miért ilyen nehéz elmozdulni mellőle? Nem mintha rossz dolog volna, éppen ellenkezőleg, de... muszáj leszünk visszatérni a valóvilágba.
- Várod már az első közös munkánkat? - váltok témát, ráérünk később szedelőzködni.

- Jó csapat vagyunk. Profik. És nyugodtabb leszek én is, hogy láthatlak és tudom, nincsen semmi bajod. - szólalok meg, aztán elmosolyodom, mikor Freya felajánlja a segítségét.
Nos, kb. két perccel ezelőtt még komolyan szándékomban állt összeszedni a cuccinkat, de... most valahogy nem akaródzik megmozdulnom. Ujjaimmal átfogom a nő csuklóját és odahúzom magamhoz, egészen pontosan az ölembe, úgy igazodva, hogy a combjaival átölelhesse a derekamat, majd lecsapok az ajkaira és csókolni kezdem őt.
- Segíthetsz, de már semmi kedvem öltözködni. - mormolom halkan, finoman az alsó ajkába harapok, aztán a nyakát csókolom végig, míg le nem érek a kerek halmokhoz és lágyan megszívom a cukin meredező bimbóját.
Egy egészen picikét el is vetem a súlykot, és nem kizárt, hogy nyoma marad majd a műveletnek, ám szerencsére rajtam kívül senki sem fogja fedetlen kebeltájékon nézegetni a parancsnokot.
- Mostantól fogva pucéran fogunk létezni itt, a moziteremben és teszünk a külvilágra. - jelentem ki, és hatalmas macskaszemekkel nézek a másikra, hátha van esély rá, hogy ez meghatja és egyetért az ötletemmel.