Helyszín leírása: folyamatban**

A korareggeli órákban csak nagyon kevesek róják a még most is inkább csak félkésznek tekinthető bázis folyosóit. Főleg azok, akiknek dolga van itt, ugye...na meg, akik nem tudnak aludni. Hogy Chen nővér a kettő közül melyik kategóriába tartozik, azt nem nehéz kitalálni. Ő csak látogatóba jött a bázisra, és az érkezése a késő esti órákra esett, így nem volt lehetősége megismerkedni a hellyel. Most, a csöndes órákban, amikor a többség még az igazak álmát alussza szűkös kis sátraikban, szerencsére lehetősége nyílik erre is.

A gyengélkedő felé vezető folyosóra egy kis digitális tábla mutat rá, amibe az újonnan épülő folyosó is becsatlakozik. Innen hallhat élénk férfihangokat a nővér, bár egyelőre csak beszélgetés töredékek, és egy-egy szitokszó jut el a nőhöz. Úgy érezheti, nem kell törődnie a kissé trágár alakokkal, ezért nyugodtan indulhat a gyengélkedő felé.

Ám nincs igaza. Bármerre is veszi az útját, hamarosan már a háta mögül hallhatja az előbbi hangokat. Az egyik ráadásul túlságosan is ismerősen cseng. Bár a cseng talán nem éppen jó kifejezés Forlani zászlós esetében, hiszen a törött orrát bizonyára nem megfelelően rakták helyre a Jola gyengélkedőjén, s most kissé darthvödörösre veszi a figurát. Chen ettől még tisztán hallhatja, hogy az ő neve is elhangzik a fojtott hangú susmorgásban, aztán pedig még utána is szól a zászlós. - Nővérke! Maga nem tud nélkülem élni? Még ide is követett? - két társa hangosan felröhög mellette, miközben a nő felé közelítenek, és baljós formációt vesznek fel körülötte.
Teljesen elzárják a visszafelé menekülés útját, a gyengélkedő felé viszont még nyitva áll a út. Alig 10-15 méterre van az ajtó, és akár meg is próbálhat elszökni, de szembe is nézhet a három férfivel, ha nem ijedős típus.

Mikor megtudtam, hogy ismét utat szerveznek a bázisra kérvényeztem, hogy hadd menjek én is, hisz látni szerettem volna. Tudom, hogy sok hasznomat nem veszik ott, de szeretnék körbe nézni, hogy végül eddig mire jutottak, milyen állapotban van a gyengélkedő. Ezért is ver ki az ágy igen korán. Túl izgatott vagyok ahhoz, hogy alvásra pazaroljam azt a kis időt, amit kaptam.
Bár érzem, hogy egy kávé nem esne rosszul én mégis a gyengélkedő felé veszem az irányt. Valamiért az most sokkal jobban érdekel engem. Bízom benne, hogy kellően jól sikerült kialakítaniuk a helyet és a zsákmányolt holmik is épségben leértek ide.
A térképet figyelve hamar rájövök, hogy merre is kell tartanom. Hallok a távolban beszélgetés félét, de nem igen foglalkozom vele mindaddig, míg végül nem csendül fel a nevem. Bár tény nem úgy hangzik, mint akit megszólítanak, inkább valamiért a beszélgetésük tárgyává váltam. Lassan fordulok meg, hisz a hang ismerős nekem, de biztosra szeretnék menni. Összeráncolom homlokom, mikor megpillantom a zászlóst, aki már felém intézi szavait.
-Jó reggelt Önöknek is. El kell, hogy szomorítsam, de nem maga miatt jöttem ide. A bázis sokkal jobban felkeltette az érdeklődésem, mint a maga személyisége.- Egy apró mosolyt is kap tőlem, majd már fordulok is meg, hogy folytassam az utam a gyengélkedő felé.

Ahogy Chen megfordul, azonnal felismerheti a törött orrúban a korábbi randi partnerét, Forlani zászlóst. A másik két férfi is ismerős lehet neki a Joláról, és azt is tudhatja, hogy a Forlani és közte történtek után helyezték ide mindhármukat. Azt azonban valószínűleg nem tudja, milyen ronda pletykák terjedtek el róluk merő véletlenségből a civilek körében, akik így gyakorlatilag teljesen kiközösítették őket. Forlani gyakorlatilag durvább bélyeget visel, mint a régi, földi időkben a pedofilok, így csajozásra esélye sincs. Az azóta csak gyűlő és benne fortyogó harag lángja most ott égnek a szemeiben, és Chen magabiztos replikája sem segít ennek kordában tartásában. - Eeeeeeegen? Hú de kurva büszke itt valaki magára! Azt hiszed, hogy mindig lesz mögötted valaki, aki megvédi azt a formás kis segged? - Ahogy kifröcsögnek a szájából a gyűlölettől fűtött szavak, egyre közelebb és közelebb lépked hozzá Forlani. A másik kettő a nő látóteréből kikerülve igyekszik elvágni a menekülés lehetséges útvonalait, de egyelőre tisztes távolságban maradnak Chentől.

Nem hittem volna, hogy ilyen korán összefutok bárkivel is a gyengélkedőn kívül. Gondolom a betegek mellett van egy-két ügyeletes nővér, akikkel szívesen elbeszélgettem volna, hisz ismerem őket. A joláról küldték le ide őket. Remélem jó dolguk van és nem bánták meg, hogy lejöttek.
Viszont e helyett az a bunkó tapló tart fel engem célom elérésében. Nyilván csinálhatnák úgy, mint aki nem hall semmit, de nem bírom megállni. Az, hogy ez okos döntés volt e... Majd kiderül.
Ahogy közeledik én hátrálni kezdek. Automatikusan nézek körbe és csak ekkor veszem észre, hogy a két csatlósa kicsit távolabb vannak tőlünk.
-Nem tudom miért vagy mérges rám, vagy mi ez az egész... Szerintem itt kettőnk közül nekem lenne jogom fenyegetőzni, hisz te tettél olyat, amit nem kellett volna. Nem mellesleg akkor sem volt mögöttem senki... Bár tény ekkora főlénnyel én sem bírnék el... De csak egy gyáva alak támad rá egy nőre két másik cimborájával.-Nem fogok ordíbálni, hogy jaj segítség bajban vagyok. Egyértelmű, hogy mérges rám, csak azt nem tudom, hogy miért.

Forlani láthatóan nem szívleli a magabiztos nőket. Egyre dühösebbnek tűnik,a hogy Chen beszélni kezd, és ökölbe szorított kezét Chen felé emeli, de egyelőre csak azért, hogy dühösen a nőre mutassan nagy nehezen kinyújtott mutató ujjával. - Te csak ne magyarázd meg a ribancságodat! Én készültem, kiöltöztem, kedvesen csevegtünk, meg minden ami kell baszdmeg! - dühös-gúnyos hangja egyre erősebb és fenyegetőbb, ahogy közben ő is közelebb - közelebb lép és lassna már szinte Chen arca előtt mutogat. - Te meg baszdmeg, mint valami szűzkurva, olyan voltál! És még én vagyok a molesztáló! Még az én orromat törik szét, te meg visszamenekülsz ahhoz a kutya Azarovhoz! Mert neked csak a consis péló jön be. Mer' neki bezzeg szétrakod a lábad,mi? - hirtelen elkapja Chen nyakát és erősen rászorítva hajol közel az arcához. - Na majd én gondoskodom róla, hogy többet rád se nézzen! - ezzel szembe köpi a nőt és mielőtt még erre reagálhatna bármit, Forlani ökle hatalmasat csattan a nővér arcán. Az ütés olyan erős, hogy a nő azonnal elszédül, és egészen biztos lehet benne, hogy valami eltört az ütés nyomán. A férfi szorítása enged, ő pedig a földre hanyatlik, levegőért kapkodva, az ütéstől szédülten. A két társ hangosan huhog, és sziszeg, majd egyikük még fel is röhög, de ők egyelőre nem jönnek közelebb. Nem, mintha Forlani ellen lenne esélye a már amúgy is félig ájult nőnek.

Egy picit megrezzenek, mikor az ökle megindul felém. Nyilván tartok tőle, de azt próbálom nem kimutatni felé. Gondolom annak nagyon is örülne. Így inkább igyekszem határozott maradni. Nem könnyű, de sokszor eljátszottam már ezt. A szavai hallatán összeráncolódik a homlokom. Szóval ő ezt hazudja mindenkinek.
-Hogy mi?-Pislogok rá értetlenkedve. De nem igen van időm többet mondani. Ahogy megszorítja a nyakam a kezeimmel azonnal megpróbálom lehámozni az ujjait magamról és levegő után kapkodom. Ha akarnék sem tudok megszólalni, így meg sem próbálom a dolgot.
A köpésre már nem is reagálok semmit, de nem is hagyja. Az ökle lendül felém és éles fájdalom fut végig a fehejemben. Még ordítani sem tudok. Elhomályosodik minden, nem igen tudok másra koncentrálni csak a fájdalomra. Érzem, hogy esem, de nem mozdulok, nem hárítok. Padlót érve felnyögök, próbálok valahogy levegőt venni... Legszívesebben elkezdenék könyörögni neki, hogy most fejezze be, de nem teszem meg. Nem akarom megadni neki ezt az örömöt... megint...
-Őrült...vagy...-Csak ennyit mondok, hisz mi értelme lenne bárminek is. Ezt is feleslegesen nyögöm ki. Elborult az agya és biztos nem csak azért mert elutasítottam őt. Sejtettem, hogy Azi volt az, akinek köszönheti az orrát és most már egyre biztosabb is vagyok ebben. De, hogy miért gondolja, hogy ő és én... Már hónapok óta nem és mindig odafigyeltünk.

Forlani már nem is hallja, mit mond a nővér. Nem is érdekli. Eddig sem, és ezután sem. Egy pillanatra megtorpan, mikor Chen a földre hanyatlik, de a haverjai huhogása és biztatása kizökkenti a pillanatnyi bizonytalanságból. - Ez az, baz'meg! jól megkapta a kis kurva! - biztatja az egyik és közelebb lépve hatalmasat rúg a nőbe hátulról. Erre már Forlani is felbátorodik, és hogy Chent elhallgattassa, fejbe rúgja. Majd többször hasba is, mielőtt egy újabb köpést követően megvető pillantást mér a már rég ájult, vérző nőre. - Ringyó! - jegyzi meg még utoljára, mielőtt int a társainak, hogy ideje lelépni.
Chen nővér arccsontja több helyen eltört, több foga letört, és valószínűleg jónéhány bordája is minimum megrepedt, vagy zúzódott. Ez persze csak a gyengélkedőn fog majd kiderülni, de a nő egyedül nem tud odajutni. Eszméletlenül fekszik a folyosó hideg padlóján, míg a három férfi már ki is fordul a gyengélkedőre vezető folyosóról, vissza sem nézve rá.

//Drága Chen! mesélésem itt egyelőre véget ér, Most Azi következik, és aztán onnantól már menni fog nektek ketten is. Amint újra szükség van rám, szóljatok! <3

Semmi ingerenciám nem volt a bázisra jönni. De tényleg. Itt van Donovan. Itt vannak vele azok akiket elkezdett kiképezni. De a kurva parancs az, egy rohadt parancs. Végül is Chen nővérrel együtt letettem ide a lábamat. A nap nagy részében és az éjjelében is Donovannal tárgyaltam és basszameg beszálltam az oktatásba is, mert muszáj volt. Átbeszéltem az öreggel néhány dolgot, amin javítania kell majd. De összességében elégedett vagyok a munkájával kapcsolatban. Kávéért megyünk a gyengélkedő felé. Chennel is egyeztetni akarok, hogy ott mi a helyzet, mert ha végzett elhúzhatnánk innen a fenébe. Nem mintha, bánnám Donovan társaságát, de a bázis nem vonz. A három jómadár elmegy mellettünk. Szemet szúr néhány dolog rajtuk. Összenézek a faszkalappal, de tovább megy mindenki. Rossz sejtésem van. Vérpettyes az arca.
Túl sokat nem kell várnom arra, hogy az okot megtudjam. Egyértelmű.
Chen mellett térdelek és a pulzusát nézem meg. Donovan pedig a gyengélkedőre megy, orvos és hordágy miatt.
Néhány orosz szitkot szűrök a fogaim között. Forlani ezt nem fogja megúszni, arról gondoskodni fogok. Chent átadom a személyzetnek, akik szakszerűen el fogják látni.
-Látleletet, öt percen belül, a tabletemre! – Kapom meg a doki gallérját és vágom a szavaim az arcába. Aztán eleresztem. – Ajánlom, hogy tudd mi a dolgod! – Szegezem még neki. Aztán jöhet a faszkalap vadászat….
Nem kellett messzire mennem érte. Bevonok két embert, hogy térítsék el a kisbolygóit. Aztán …
Forlanit, törött vállal eszméletlenül juttatom el a tanács elé… hozzá a Chenről készült látleletet is …. elmondom a tömör véleményemet…
Chen az én felelősségem. Én vagyok a rangidős tiszt és az én felügyeletem alatt érte baj…. basssza meg… ezen túl a barátom is… A dokit az egész tanácsos kűr után elkapom és kifaggatom…
Később pedig benézek hozzá…

- Pár nappal később a Jolán -

Pittyegő hangok, fájdalom.... Fájdalom szinte mindenhol. Megmozdul a szemhéjam, de nem nyitom ki a szemem. Felnyögök. A fejem, az arcom, a mellkasom és még sorolhatnám. Lassan nyitom ki a szemeimet. Először minden homályos, hunyorítok, túl nagy a fény, de ahogy tisztul a kép már rendesen kinyitom őket. Csak a plafont látom, így próbálom óvatosan forgatni a fejem, hogy körülnézzek. Összeráncolom a homlokom. Még nem igen fogtam fel, hogy mégis mi történt. Azt kezdem megérteni, hogy hol vagyok, de hogy miért...
Emlékezni próbálok. Bázison vagyok, beszélgetek azzal a fickóval. Az ökle felém lendül... Az még megvan, hogy a földön fekszem, de tovább nem. Azt sem tudom, hogy a bázison vagyok, vagy a Jolán. Bár a helyiség úgy néz ki, mint a Jola gyengélkedője, de nem tudom, hogy a másik hogyan néz ki, hisz nem jutottam el odáig.
Egy fájdalmas nyögés kíséretében emelem fel a kezem a fejemhez. Érzem a kötést rajta. a pulzusom kezd felszökni. Legszívesebben kiabálnék egyet, hogy jöjjön már ide valaki és mondja el mi a franc van velem. De nem érzek semmi erőt magamban ehhez, így csak várok. Várok, hogy végre valaki észre vegyek, hogy felkeltem, vagy hogy a gép már más értékeket mutat.
Meg is jelenik egy nővér, aki felfogja, hogy igen felébredtem, így sarkon is fordul, hogy megkeresse az ügyeletes orvost. Ám mire visszaérnek visszaalszom. Nem, nem a kómába. Egyszrűen csak fáradt voltam és nem tudtam tovább várni. Nem valami gyors nővérke van éppen beosztva.
Nem tudom mikor kelek fel újra, de az tény, hogy egy fokkal kellemesebb, mint az előbbi. Most már legalább tudom, hogy hol vagyok.

A bázison való kirándulás nem egy általános iskolai, hujj-dejó-volt-ez típusú volt. Kezdjük azzal, hogy leammorizálták Chen nővért. Elég komoly sérülésekkel került be az ottani gyengélkedőre és eltelt pár nap, még szállítható állapotba került. Ennek hála én is ott ragadtam vele együtt. A kisebbik gond az ott ragadás volt, a nagyobbik a nővér állapota. Az más, hogy a tettesek megfizettek azért, amit elkövettek. Forlaniról személyesen gondoskodtam. Törött ball váll, törött lábak…. Kivételesen Nadine-al egy állásponton voltunk és azt amit tettem nem rótták fel nekem. A kurva életbe bele, hogy ilyet megengedhetett magának az a faszkalap?!
Chen az én felelősségem volt. Viszont, sehogy sem tudtam védeni a helyzetet. Neki a gyengélkedőn lett volna dolga, nekem a gépészekkel volt. Nem küldtem vele senkit. Minek tettem volna, a Nővért mindenki kedveli. Katonának híján voltunk. Én tudok magamra vigyázni. A fene se gondolta, hogy neki megy az a fasztarisznya. A pontos okokat nem tudom. Forlani csak artikulálatlanul tudott üvölteni. Meg szitkozódni. De válaszokat érdemben nem volt képes adni. Mondjuk ő már a múlt.
A Jolán lenni pedig már sokkal kellemesebb érzés. Egyfelől, saját szemétdombom. Másfelől, jobbak a Nővér esélyei itt. Harmadrészt jelentést kellett tennem.
Természetesen benézek a gyengélkedőre, miután a doki üzen, hogy Chen magánál van. Még is csak barát. Nem hagyott cserben, mikor én döglöttem odabent. Nem gondoskodtam a védelméről. A legkevesebb, hogy megnézem hogy van és szerzek neki pudingot is. Nem vagyok végtelenül faszfej. De a kedvességet és a bff-t nem rólam fogják mintázni…
A doki szerint most már kielégítők az értékei, túl van az életveszélyen és innen már csak lábadoznia kell.
Benézek, hogy lássam mindezt a saját szemeimmel is. Meg amit szereztem neki zsákmányt a kis asztalára leteszem, de nem áll szándékomban itt állni felette és várni, hogy felébredjen. Mondtam, a BFF szobrot nem rólam mintázzák. Ha menet közben megébred, azért visszalépek…
Magánál van, így nem megyek el onnan.
-A Jolán vagy. Tükröt egy darabig ne akarj.... - szólalok meg, ahogy visszalépek a látóterébe.