Modern, jól felszerelt orvosi szoba, vizsgálók, és egy 10 ágyas betegszoba. Szükség esetén sürgősségi beavatkozások végzésére is alkalmas.
Jelenleg telt ház van, és a szint további 5 raktárát, és nagyobb termét is átalakították, hogy a fekvő betegeket legyen hova helyezni.
Amióta kiengedtek a gyengélkedőről nem tudok a kabinomban meglenni egyedül. Rémálmok gyötörnek és félek. Bár tudom, hogy nincs miért félnem mégis utálok egyedül lenni. Ezért már napok óta szinte mindig a gyengélkedőn vagyok. Itt jó, hisz emberek között lehetek. Nem vagyok egyedül. A munka eltereli a gondolataimat és mikor már annyira kimerülök egyszerűen csak kikapcsolok, de csak kis időre. Ami pont arra kell, hogy elég eneriát gyűjtsek ahhoz, hogy folytassam a munkát. Próbáltak már a nővérek elküldenni pihenni, de a tekintetemet látva inkább nem piszkálnak tovább. Egyikük még meg is jegyezte, hogy úgy nézek mint Azarov. Nah igen. Elég sokszor láttam az ő gyilkolni is képes lennék nézését. Lehet eltanultam tőle. De tényleg hatásos. A nővér pultnál ülök, nézem a tabletemet. Végig nézem a betegek listáját. Szerencsére már alig maradtak. A legtöbben csak kontrollra jöttek. Ahogy csak nézem egyre nagyobbakat pislogok, míg végül el nem sötétedik a kép.
Délcegen lépkedem a gyengélkedő felé - már amennyire a testem engedi, hogy délcegen lépkedhessek - és közben vidáman fütyörészek. Mert fütyörészni még kiválóan megy, délcegségtől függetlenül. Biccentek, köszönök az utamba kerülőknek, van, aki fogadja és viszonozza az illedelmességet, akad akin látszik a "ne is kezdd el, Powell" tekintet. Nos, az ő bajuk, nem tudják mit veszítenek. (Füttyszavam kísértsen, míg élsz, muhahah) Elérek közben az említett gyengélkedőig, lepittyentem a betegkártyámat, ide nekem a kontrollt, a lebaszást - mert szinte biztos vagyok benne, amint meglát az orvos, lehord a sárga földig, amiért úgy nézek ki, ahogyan. De hát... edzőterem történt. Azarov történt. Megesik, hogy ez nem tesz jót a szépségemnek. Elvigyorodom, mikor Hwancit pillantom meg a nővérpultnál, aztán közelebb érve hozzá mosollyá halkulok, és egészen közel érve hozzá elkomorodom. Szegény pára. - Hé, Hwanci, ébresztő! - gyengéden megrázom, hátha felébred és közben kimászok az aurájából, ne ijedjen meg nagyon. Alapvetően hagynám aludni, de.... szolgálatban van és nem venném a szívemre, ha bajba kerülne emiatt.
Megrezzenek, ahogy valaki a nevemen szólít. Kissé rémültem emelem a tekintetem a mellettem állóra. Mikor végre sikerül felfognom, hogy mi is történt megköszörülöm a torkom, rendesen felülök, majd kissé zavarodottan nézem meg mennyi is az idő. Szerencsére csak pár percre sikerült bealudnom. -Szia Adrian! Ne haragudj.... Öhm baj van? Miért jöttél?-Végig nézek rajta. Nem fest valami jól, de nem úgy néz ki, mint aki szenvedne. -Ki vert össze ennyire?-Nézek rá kissé aggódva, miközben felállok a székemről és a kávégép felé veszem az irányt. Fogalmam sincs, hogy hanyadik bögrém is ez, de azt hiszem még mindig nem ittam eleget. Vagy csak a testem kezdi véglegesen feladni a dolgot. Már a kávé sem tud ébren tartani. De én meg nem akarok aludni, nem akarok megint rosszat álmodni.... Fel kell keresnem Ledat.... -Kérsz?-Ha igen, akkor ő is kap egy adagot.
- Kontroll, Hwanci, kontroll. - támaszkodom neki a pultnak, miközben tekintetemmel végigkövetem a nővér útját a kávéfőzőig. Az, hogy mennyire szarul festek, nem igazán mellbevágó - pedig mellbe is lettem vágva, meg főleg gyomorba -, ám amilyen leharcoltnak tűnik a másik, az már eléggé aggasztó. Mintha egy élet telt volna el, mióta utoljára láttam és az akkori kép, ami bennem él róla vibráló volt, mosolygós, nyugodt, kedves... sokkal több hajjal. (Ejnye.) - Először is, döntetlen lett a meccs, másodszor Azarov, de ő is legalább ilyen jóképű maradt a viadal után. - dörgölöm óvatosan, ám elégedetten az államat. Szerintem már meg sem lepődnek, ha mi ketten összeakaszkodunk. Freya-nál is arra számítottam, hogy majd leszed a húsz körmömről, erre csak annyit jegyzett meg, amíg az edzőteremben agyaljuk egymást és összetakarítunk magunk után, őt nem érdekli. Cöh. Imádom. Na, de... Hwanci. - Köszönöm, elfogadom. - bólintok a felajánlásra, aztán odasétálok a nőhöz és kissé jobban szemügyre veszem. - És te hogy vagy? Mi történt, Hwancus? Mintah nem is önmagad lennél. - rajtam a sor, hogy aggódjak és aggódom is. "Powell anyó", ugyebár.
-Oh tényleg! El is felejtettem, hogy még vissza-vissza kell járnod ide.-Elég komoly sérüléseket szenvedett, bár inkább az összeszedésének köszönheti a sebeket. De érthető.. Az a kar nem arra lett kitalálva, hogy embereket kapjunk el vele. -Áh szóval Azarov! Javíthatatlanok vagytok. Tudtátok amúgy, hogy a hajón a legénység úgy 90%-a fogadást kötött rátok? Mindenki tudja, hogy mennyire nem szívlelitek egymást. Ha jól tudom az a fogadás tárgya, hogy ki bírja tovább...-Mosolyodom el. Én magam mondjuk nem fogadtam egyikőjükre sem. Nem támogatom az ilyet. Jobb lenne, ha végre megbéklnének egymással és megtalálnák azt az aranyközéputat. Azt hittem Freya lesz az, de a jelek szerint még ez sem elég nekik. Amint elkészül a kávéja a kezébe nyomom a bögrét, majd mielőtt válaszolhatnék a kérdéseire belekortyolok az enyémbe. Sóhajtok egyet, majd kissé lesütöm a tekintetem. -Biztos vagyok benne, hogy hallottál a dologról. Elég gyorsan terjednek egy ilyen kis közösségben a pletykák.-Nézek fel a szemeibe. Igen láthatja rajtam a kimerültséget, a szomorúságot. -Egy félre sikerült randi következménye...-Na jó ez így kissé durván hangzik, de kell még egy kis idő, hogy rendezzem a gondolataimat. Addig is leülök a kanapéra, ahova ha akar ő is helyet foglalhat. -Volt egy randim... vagy valami hasonló Forlanival, ami nem sikerült túl jól. Ő többet akart... én meg elutasítottam, ami nem tetszett neki. Amikor lementünk a bázisra összefutottam vele. Dühös volt, amiért beletapostam az egojába... -Azt nem mondom meg neki, hogy Azarov neve is előkerült. Nem tudja, hogy Ő és én...Nos élveztük egymás társaságát és nem is egyszer. Nem arról van szó, hogy nem bízom benne. Szeretem, mint barátot, mint testvért, de ezt még neki sem fogom elmesélni. Biztos kiakadna rajta. Meg nem kell, hogy visszajusson Azi fülébe. Jó az így, ha azt tudják, hogy csak egy félre siklott randi miatt történt az egész. -De ez már a múlté. Itt vagyok, felépültem, dolgozom. Szóval kár lenne ezen rágódni nemde?-
Szóbeszédek. Fogadások. Valóban túlságosan kicsi ez a közösség ahhoz, hogy bármi egészséges származzon belőle. Megingatom a fejemet, arra, ami rólam meg Azarovról szól, mert mi egyebet tehetnék? Sok minden történt, sok minden megváltozott az életünkben, legyen szó a csatáról, legyen szó Freya-ról, de van, amit egyszerűen nem tudsz kigyomlálni, mert a gyökerek makacsul ragaszkodnak a földhöz. Így vagyok én is a gépésszel. Gyomlálnám, mert gyökér... (Eh.) Nem. Nem leszünk barátok. Viszont azt tudom, mikor kell, bevédjük azokat, akik fontosak számunkra és ez az, ami számít. - Akkor egy ideig még izgulhatnak a pénzükért. - legyintek egyet, aztán elfogadom a bögrét, és követem Hwan-t a kanapéig. Lehuppanok mellé, oldalvást fordulva, minden létező figyelmemet ráirányítva. Igaza van, valóban megütötte a fülemet egy-egy pletykafoszlány, ám mivel egy ideje szeretek a saját szánalompocsolyámban dagonyázni, mint egy hadisérült kisdisznó, így nem igazán jutottam el odáig, hogy ténylegesen meggyőződjek a dolog valóságalapjáról. Feketepont. Milyen barát az olyan... testvér, aki annyira belezuhan az önsajnálatba, hogy hagyja a számára fontosakat szenvedni? Egyedül megküzdeni ezekkel a lélekrohasztó történésekkel. Belekortyolok a kávéba. Forró. Megégeti a nyelvem, de meg se mukkanok, mert "megérdemled, bigabuksi". Sóhajtok. - Hwanci... - nem is tudom mit mondhatnék erre, talán nincsenek is rá szavak. Ujjaimmal a bögrére szorítok, aztán félreteszem azt és megtámaszkodom a térdeimen. Legszívesebben a belébe taposnék annak a faroknak, csak hogy jó kis fészket kapjon az "egója". Az ilyen féregnyúlványoktól felforr bennem az epe. Még a legrosszabb formámban sem viselkedtem így soha nőkkel, a nemet is megértettem és tiszteletben tartottam mit akarnak tőlem vagy mit nem akarnak. - Jeong-suk, ez egy rohadt nagy trauma. És ahogy elnézem, neked még ez nem a múlt. - szólalok meg újra, aggodalmasan pillantva a mellettem ücsörgő nővérre. - Karikás a szemed, bealszol a pultnál... isten tudja hányadik kávédat iszod és... nem, nem úgy fest, hogy jól vagy. Lehet pont az kéne, tudod... hogy rágódj még ezen. Megemészd. Aztán szarni bele, ha már ennyire ráálltunk az anyagcserés hasonlatra. - bólogatok nagy bölcsen.
Lassan kortyolgatom a kávémat. Rég beszélgettünk már kettesben, ami kicsit hiányzott már nekem. Jó vele dumálni. Igaz néha kicsit lökött, de jó ember. Mindig tudja hogyan vidítsa fel a másikat. Most meg végre összejött Freyaval. Régóta próbálkozott nála és csak megérte türelmesnek lennie. Azóta sokkal kiegyensúlyozotabbnak látom őt. Ahogy rávilágít a lényegre lesütöm a tekintetem. Igen... Tudom, hogy nem vagyok jól. Nem bírok éjszakánként egyedül aludni, mert félek az álmoktól... Félek, hogy valaki bejön a kabinba és kezet emel rám. Csöndben maradok egy ideig, majd sóhajtok egyet. Nem tudok tiltakozni a szavai ellen. -Mostanban nem alszom túl jól. Tudod azok a fránya rémálmok...-Mégis próbálom lazábbra venni a dolgot. Neki is megvan a maga baja. A csata alatt nagyon megsérült. Azóta is kontrollra jár vissza. Gondolom őt is megviselte a dolog. -Rágódni a dolgon? Nem is tudom... Az miért lenne jobb? Inkább elfelejteni szeretném. Hülye és naiv voltam. Csak szerettem volna végre kikapcsolódni, ismét randizni... De rosszul sült el. Biztos én nem fogtam a jeleket és félrertettem a szándékait. -Mosolyodom el, majd belekorytolok a kávémba. -De te hogy vagy? Meddig kell még visszajárnod ide?-
- Beszéltél erről valakivel? Ha jól tudom, akad egy vagy két pszichodoki a hajón, akikkel lehet terápiázni? Nem vagyok benne száz százalékig biztos. - eddig mindig sikerült kidumálnom magamat abból, hogy kezelésekre küldjenek. Nem mintha bármi takargatnivalóm volna, de a traumáimat szeretem a magam módján babusgatni. Viszont ez nem mindenkinek megy ilyen zseniális szintem, mint nekem és hát valljuk be, az egy idő után több kárt okoz, mint képzelnénk. Vegyük példának Azarovot: egy fasz. Fasz, nagybetűsen. Vagy itt van most nekünk Hwanci, koffeinfüggő, inszomniás, paranoiás kopirnyó lett. Oké, a kopirnyó nem az ő vétke, de a többitől tuti padlót fog, ha annyiban hagyja, hogy majd magától jobb lesz. - Ne hibáztasd magadat, Hwanci. Annak a pöcsnek kellett volna a nemből értenie és békén hagynia téged. Az, hogy mit várt el a randitoktól egy dolog, csak mert nem jutott a bugyidba, még nem jogosítja fel erre... - mérges vagyok, és tudom, ha előttem lenne a csóka, ledarálnám. Mondjuk még mindig belefuthat az utcámba és akkor onnan nincsen menekülés. - Egy ideig még itt fogom rontani a levegőt. Tudod, a fejsérülés, az oxigénhiány. A gerinc. Elég kényes téma és hát ha valaha még siklóba akarok ülni, akkor nem ártana, ha ezek száz százalékosan rendben lennének. - fintrorodom el. - Meg talán leállhatnék a verekedéssel is. Nem viszi előre a gyógyulásomat. - mutatok a monoklimra.
-Nem, még nem. Igen akad... Leda! Kedves egy nő... És tudom, majd beszélek vele.-Csak nah nehéz még önmagamnak is bevallani, hogy nem tudom egyedül feldolgozni ezt az egészet, hogy sokkal nagyobb nyomot hagyott bennem ez az egész, mint amit képzeltem volna. -Ez kedves tőled Adrian.-Mosolyodom el halványan. Igen, nem kellene egy férfinak megvernie egy nőt csak azért mert nemet mondott neki. De sajnos itt nem csak erről van szó. Viszont ezt csak is az illetékeseknek fogom elmondani. Nem kell tudnia másnak. Legyen elég az, hogy nem bírta az elutasítást. Gondolom az volt neki az utolsó csepp. Megrázom kicsit a fejem. Valóban a verekedés nem igen tesz jót a felépülésének. -Én nem fogok beleszólni, de igen... Jobban oda kellene figyelned magadra. Legalább, míg fel nem épülsz teljesen. Nehogy a végén csak ronts a helyzeten. Egy rossz mozdulat és esetleg végleg lebénulsz. Másra is kell gondolnod most már. Szóval vigyázz magadra!-De nem akarom őt ezzel piszkálni. Ő is tudja a dolgot. -Nah és már megkérted megint a kezét?-Régóta tudom, hogy tetszik neki Freya. Drukkoltam is neki, hogy összejöjjenek. Hallottam azt is, hogy nem egyszer ajánlotta fel a házasségot a parancsnoknak, de eddig mindig nemleges választ kapott. Hátha végre megkapta azt a vágyott Igent.
- Azt hinnéd minden legénységi tagra jut egy terapeuta, annyi szarság ér minket, de nem! Leda... ismerős a neve. Hm... de nem hiszem, hogy valaha találkoztam volna vele. - maximum csak futtunkban. Mintha derengene, hogy mumusként ijesztgettek vele, ha nem viselkedünk, de azóta annyi csillag lefolyt már a Tejúton, fene sem tartja számon a "fenyegetéseket", amiket a főnökség alkalmaz, mert hogy rendes "morál" és példamutatás. Nyílván nem szép dolog nagy közönség előtt verekedni. Na, de lapozzunk. Hwanci. Halkan szürcsölöm a kávémat, aminek nem is olyan vészes az íze. Sötét, kesernyés koffein. Ha tudnám milyen volt a régi, földi idők kávéja, akkor most sznoboskodhatnék, mi szar ez már, de nem tudom milyen volt, így csak nyeldeklem, mintha a világ legistenibb esszpresszója volna. - Valamibe meg kell halni, Hwan. - vonok vállat. Ugyan ha választhatok, akkor nem a varjú tesz el láb alól, de ha mégis a gyászhuszár kapcsol le... pfejjj. Hagyjuk is. Élnem kell. - Nem erőltetem a dolgot, Hwancus. Freya nem áll rá készen, én meg belefáradtam abba, hogy visszapattanjak az erődfalairól. Majd egyszer újra erőt gyűjtök hozzá. Egyelőre most jók vagyunk úgy, ahogyan vagyunk. Együtt. - sóhajtok egyet, és ugyan tényleg szeretném, ha hivatalosan is hozzám tartozna a parancsnok, nem erőltetek rá semmit. - De te leszel az első, aki tudni fogja, ha esküvőt tartunk. - bököm meg finoman a könyökömmel. - És remélem valami helyes, rendes plusz egy főt hozol magaddal. -
Szomb. Jan. 02, 2021 3:58 pm
