Mivel nem sok minden történt a műszakom alatt, így elég gyorsan sikerül átadnom a fontos infókat a következő nővérnek, hogy végül végre visszatérjek civil ruhában Powellhez. -Mehetünk Uram!-Szélesedik ki a mosolyom, ahogy belé karolok, majd intek a nővérnek. Fura, hogy így hagyom el a gyengélkedőt. Mosolyogva, egy kellemes társaságban. Azt hiszem erre most sükségem van. Az ő bolondozására, ami kizökkent engem. -Persze, minden oké.-Pillantok fel rá egy mosollyal, majd az utat kezdem el figyelni. Törpének érzem magam mellette, ahogy Azi mellett is mindig. Nem mindig kellemes ilyen aprónak lenni. -Köszi, hogy veled tarthatok. Mostanában feszült vagyok, ha egyedül kell lennem és mivel nincs lakótársam, nos... Elég sokszor fordul ez elő. -Húzom el a szám sarkát, majd csak megrázom a fejem. -Bocsi, nem akarom elrontani ezt a vidám hangulatot. De ha már a konyhára megyünk ehetnánk is valamit. Hmm mondjuk egy jó hamburgert... Milyen finom is az... Annyi mindenre képesek vagyunk a mai világban, de egy hamburgert nem tudunk megcsinálni... Vagy csak itt nem. A consi biztosan telezabálja magát minden földi jóval.-Mormogok egy sort, majd mikor észre veszem magam csak felnvetek és újra bocsánatot kérek.
- Nem kell semmiért sem bocsánatot kérned, Hwanci. - jegyzem meg komoly arccal, aztán átkarolom a balommal a vállát és úgy haladunk tovább. Még mindig utálatos a tudat, hogy mi történt vele és hogy ez miként törte meg a nővérkét. Nem tudom eléggé átkozni a napot, mikor Forlani erre a világra eszmélt... vagy legalábbis eljutott arra a pontra, hogy a csökött agyával kitalálta: neki tök oké gyenge nőket vernie. Sóhajtok egyet, még közelebb húzom magamhoz Hwancit, és biztonsági tiszteket megszégyenítően gardírozom őt. Bár itt a Jolán maximum a saját árnyunk ijeszthetne meg minket, de kit érdekel? Senki nem basztassa a kedvenc főnővéremet. - Inkább itt eszem a proteinkását, mint a Consilium vezetése alatt a földi jókat. - jegyzem meg vigyorogva és a jobbommal orcán csipkedem a nőt, aztán tovább caplatunk a konyha felé vezető úton. Nem sokan garázdálkodnak a folyosókon, valószínűleg a normális emberek ilyenkor már a lakókabinjukban pihennek, csak az éjjeli baglyok kísértenek a hajón. - Hogy-hogy nincs lakótársad? A nővérkéket nem egy kupacban tartják? - vigyorodom el és szemtelenkedve vonogatom a szemöldökömet. Nővérkepakk. Haaaah, ifjúságom fantáziavilága. Na, de most már felnőtt ember vagyok, komoly kapcsolattal a hátam mögött. Freya nővér ruhában... hm............. - Jobban ki kellett volna okítsalak önvédelemből. - sóhajtok fel.
Nem lököm el magamtól. Sőt mondhatni jól esik ez a fajta kis törődése felém. Örülök neki, hogy így összefutottunk. Oké annak nem, hogy neki még mindig vissza kell játnia a gyengélkedőre, de legalább a jelenlétével, a társaságával kizökkent engem a mindennapjaimból és most erre nagy szükségem van. -Látod ebben egyetértünk. Én sem adnám el a lelkemet egy hamburgerét... Vagyis hát... nem is tudom... Na jó nem... Pár perc élvezet kontra az egész életed... Neeem. Nem éri meg. De azért van mikor álmodozom róla. Néha hiányzika Föld. Jó lenne kicsit lemenni az Ocanra. Az legalább picit hasonlít rá.-Vágyom rá, hogy érezzem a napot a bőrömön, a füvet a talpam alatt és még sorolhatnám. De nekem mégis mi keresnivalóm lenne ott? Nekem itt a helyem. A szemöldökvonogatására, csak meglököm picit. A kis perverz... Miért hiszi ezt mindenki rólunk? -Ne csináld már! Nem szoktunk pucéran párnacsatázni meg ilyenek... Lehet, hogy van aki igen... De én biztosan nem.-Nem ismerem az összes kolléga szabadidős szokásait és nem is akarom tudni. Csak végezze jól a munkáját és kész. -Amúgy meg azért, mert páratlanul vagyunk így én kimaradtam. Mondjuk megvan az előnye neki, de most nem érzem azt, hogy túl jó lenne nekem ez így.-Rántom meg a vállam. Már nővér, akinek párja is van biztosan jobban örülne, ha egyedül lehetne, de nem... nem fogom elkezdeni megszervezni az áthelyezésemet. -Hééé! Ilyet meg se halljak! Te nagyon is jó tanárom voltál... Sőt ha benne vagy majd folytathatnánk... De vele, velük esélyem se lett volna. Forlani hirtelen ütött meg, szerintem még egy tapasztaltabb ember se tudta volna kivédeni... Erős volt az ökle. Utána meg már alig voltam eszemnél... Szóval ne mondj ilyeneket. Te nagyon is sokat segítettél nekem. Ez nem ezen múlt.-Megölelem őt barátilag, majd tovább sétálok mellette az étkezőbe. -Amúgy tényleg újra el akarok kezdeni edzeni. Túl sokáig voltam a gyengélkedőn.-
Egy világ törik bennem össze. Nincsenek pucér párnacsatázások a nővérszállón? Még csak túlszexualizált kosztümökben sem, csipkés harisnyatartóval, fityulávalk a fejükön? Micsoda átverés már ez... Elmorzsolok egy képzeletbeli könnycseppet. A szomorúság olyan erőteljes hullámban tör rá, teljesen maga alá temet, elsodor, játszik a tetememmel, míg a vízi lények a rothadó húsomon rágódnak. KHM. Kicsit túlzásba látszok esni, ezért gyorsan abba is hagyom. Meg aztán Hwankomanko szavai visszarántanak a valóság talajára és az már annyira nem vicces. Főleg az nem, amit Forfaszom művelt vele. Uuuuhhhhhuhhuuhuhuhhuh. Szinte viszket a tenyerem, amit nagyon szívesen átdolgoznék a rohadék mellkasán, de ugye már tettek róla, hogy ne kelljen. Nincs az a büntetés, ami elégtételt jelentene. Ha megtették a nővérrel, vajon megtették mással is? Minden nővel, aki valamiért nemet mert mondani? - Tudom, csak na... - vállat vonok, aztán viszonzom az ölelést BARÁTILAG. - Hát, ha készen állsz rá, szívesen edzek veled. Mostanában úgyis a híd, a gyengélkedő és a kabinom között kísértek, mint egy jóravaló szellem. Meg néha összefutok Sátánkával, de gyorsba összebarmoljuk egymás képét, aztán mehetünk a dolgunkra. - teszem hozzá és összeráncolom a homlokomat. Nincs mit ezen szépíteni. Nem élek túl izgalmas életet. - Fegyverviselésre nem gondoltál? Lőni is megtaníthatlak. - az lehet jobb is lenne neki. Ha az apró öklétől nem ijednek meg, a pisztoly majd tiszteletre tanítja a nyomorultakat.
-Benne vagyok! Úgy is muszáj lesz megint lejárnom az edzőteremben. Érzem, hogy gyengébb lettem, de most még várnék ezzel. Még nem vagyok százszázalékig rendben. De majd ha eljön az idő megkereslek.-Próbálom kicsit fenyegetően mondani neki, de végül csak belenevetek. -Amúgy ez rendes tőled. Mármint, hogy bevállalod. De persze csak akkor, ha időd is engedi. Nem venném a szívemre, ha miattam bajod esne. Szóval majd ha aktuális lesz visszatérünk rá.-Kacsintok egyet neki. A fegyverekre meg felsóhajtok. Nem ő az első, aki ezzel jön. Értem, hogy megvan az előnye és olyan esetben talán hasznosabb is, de nem akarok fegyvert tartani magamnál. Utálom... -Rosszat nem tesz, ha megtanulom használni, de nem szeretnék azzal közlekedni. Tudom, hogy a saját, vagy esetleg más épségéről lehet szó, de sose voltam az az erőszakos ember. Azt sem tudom, hogy képes lennék e meglőni valakit...-Mert oké, hogy megtanulom használni, de éles helyzetben meghúznám a ravaszt? Még ha csak arról is lenne szó, hogy sebet ejtek rajta és nem az életét oltom ki. Én még azon is kiakadtam, hogy azt a három fickót halálra ítélték.... -De miért rólam beszélünk? Téged is ki lehetne ám vesézni. Tudom én, hogy férfi ego... De nem akarsz végre teljesen meggyógyulni?... Mert ha igen, akkor nem kellene Azival mindig összeborulnotok. Oké feszko levezetés meg minden, de egyszer olyan pofont kaphatsz tőle, ami csak ront az állapotodon.... -Nézek rá komoly tekintettel.
Vas. Feb. 07, 2021 8:07 pm
