Egy kissé idegesít ez a hölgynemezés. persze nagyon udvarias meg helyes kifejezés is. De engem azért zavar, olyan távolságtartó. Ha meg már ő fog segíteni nekünk, akkor ne magázódjunk. Én úgy gondolom. - Lia. Csak Lia. - mondom kedvesen jelezve, hogy nyugodtan tegezhet. Egyáltalán nem sértődöm meg rá. Szemem sarkából látom, hogy követ engem, aminek nagyon is örülök. Így már én sem érzem annyira feszélyezetten magamat. Igazából nem tudom megmagyarázni, hogy miért van ez az érzésem. Csak egyszerűen van néha. Arra a kérésére, hogy pontosítsam amit mondtam csak ugyanazt tudom mondani, mint eddig. Vagy hasonlót. - Idővel majd megérted. - mondom egyszerűen ha megengedte ő is, hogy tegezzem - Fokozatosan majd rájössz a dolgokra. Én röviden vázolom, hogy körülbelül mire is gondoltam. - magyarázom tovább. Oh nagyszerű. Látom értelmes ember. Nem kell neki többször elmagyarázni dolgokat. Ez jó. Bár miért is gondolhattam volna, hogy nem intelligens. Hisz egy katona. Azok pedig sokat tudnak vagy tudhatnak. Aztán mikor ismét rákérdez ittlétének okára rá mosolygom. - Mint mondtam a katonai dologról nem tudok sokat. Az a fele nem rám tartozik. De ha szeretnéd utána érdeklődöm. - ajánlom fel. Majd egy kis ideig csendben maradok, hogy elmondja szeretnéé ezt. - A másik pedig az, hogy szeretnék ha beszélnél a katonákkal egy bizonyos ügyben. Vagyis hát ha segítenél nekem megbékíteni őket egymással. - fejtem ki röviden, hogy mit is várok el tőle. Bár fogalmam sincs ebből mennyit ért meg. - Mit mondasz rá? - kérdezek rá.
Kezdek valamit kapizskálni a dologból, amit az ittlétem okára feltett kérdésemre kapok választ, a nőtől. Az már világos, hogy nem katonai kiképzés oktatása miatt vagyok itt, hanem valami „ellentét” elsimítását próbáljam elérni az itteniek csoportjai között. Azt még nem tudom hogyan, de magát a „problémát” sem ismerem pontosan. Ahogy sétálunk és hallgatom a szavait, kicsit feszélyezve érzem a magázódás miatt, de hamar ki is segít a megszólításával, amit én csak egy halvány mosollyal nyugtázom. Alapjában nem okoz nekem gondot a tegezés mellőzése, de ha a hölgy ezt jobbnak tartja, nincs ellene kifogásom. Ha jobban belegondolok, akkor most nem is változtat a dolgon, ha ezek után a kért megszólítással folytatjuk a beszélgetést. -Rendben. Lia.– bólintok. – Akkor az a helyénvaló, hogy te meg Ed-nek szólíts. – fűztem hozzá, ha már közvetlenebbek vagyunk. A parancs igaz nem terjedt ki nagyon a részletekre, bár elég szűkszavúan volt fogalmazva. Gondolom, hogy ha itt vagyok, akkor tudnak róla, de ha idővel megtudom, akkor kár is most feszegetni ezt. Láthatólag több szálon fut az itteni Telep kommunikációs vonala, de ha ez a Lia nevű nő elmondja a feladatot, akkor ráérek abban a helyzetben dönteni, vagy cselekedni. -Értem. Bizonyára tájékoztatsz majd, hogy kik és miért vannak jelenleg konfliktusban, és amit tudok, megteszek. – Mi tagadás, a Telep belső ügyeit nem ismerem, de egyáltalán nem lenne jó, ha az a nézeteltérés, amit említ, kihatna a Flottára vagy másra. Lehet, hogy nem vagyok diplomata, de ha tudok valamit tenni, megteszem. - A legjobb tudásom szerint igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt. – bólintok ismét, de azért szeretném tudni, mi az pontosan, amit elvárnak tőlem. -Ha nem ütközik a szabályokba és az előírásokba, akkor nincs akadálya, hogy segítsek neked. De eddig nem látok ellenvetést, hogy ne segítsek neked ebben. - nézek rá, majd követem amerre vezet. Gondolom, hogy ő is tisztában van azzal, hogy a Flotta elsődleges szabálya, hogy nem avatkozhatom be én sem már kultúrák belügyeibe, de ha egy kirobbanni látszó háború, vagy esetleges emberélet forog kockán, akkor kötelességem is valamilyen módon megakadályozni a harcokat. Igaz, hogy felhatalmazásom csak a hatáskörömig tart, de remélem, hogy nem egy Bolygóközi konfliktus kellős közepébe csöppenek. Merem remélni, hogy nem ilyen súlyos a dolog, de egyre érdekesebb az ittlétem homályos oka, aminek szeretnék a végre járni.
Ez máris egy szuper megkönnyebbülés, hogy belemegy a tegeződésbe. Így sokkal könnyebb a népem érdekeiről beszélni vele. Feltevésére, hogy tájékoztatom majd őt mindenről csak bólintok. Természetesen így lesz, amiről tudnia kell arról biztosan beszélek vele. Azért küldték le, hogy segítsen nekünk. Ehhez pedig én minden információt megadok neki. Persze bizonyos határokon belül. Csupán azt kell megtudnia, ami ahhoz kell, hogy segíthessen nekünk. - Ennek örülök. - válaszolom arra, hogy igyekszik minden megtenni. Ez már nagyon jó jel. Az eddigi katonákkal még idáig se jutottam el. Kissé meg is lepődöm, hogy ilyen könnyen megy ez a dolog Malinorral. Remélem a többi is hasonlóan könnyen fog menni. Bár én már semmiben sem bízom. - Úgy tudom, hogy ebben nincsen semmiféle szabályellenesség. - mondom, hogy biztosítsam mindenben. Tudom, hogy őket kötik nagyon is a szabályok. Hogy nagyon sok mindent nem szabad megtenniük. Ahogyan velünk is nagyon sok mindent nem oszthatnak meg. Bár egyáltalán nem értem, hogy miért nem. Mi is ugyanúgy ebben a világban élünk, mint ők. Szóval nem értem, hogy miért ennyire szigorúak a szabályok. - Azt én is nagyon remélem, hogy tud segíteni nekünk. - mondom egy mosoly keretében. Igazából agy szükségem lenne egy segítő kézre. Egyedül már nem bírok el ezzel. Próbáltam már mindenfélét. De tényleg mindent megpróbáltam és nem sikerült békét teremtenem az emberek, a katonák és a többi élőlény között. - Meséljen mit tud az itteniekről és a többi élőlényről? - kérdezek rá ugyanis ez számomra nagyon fontos. Hisz akkor juthatunk előbbre ha legalább valamennyire ismeri az itt élőket és nem csak a flotta tagjait ismeri.
Kicsit megnyugtató, hogy nem ütközik bele a segítség a szabályzatba, vagy egyéb más előírásba. Azt pontosan nem tudom, hogy mi lenne a feladatom, de majd akkor ráérek rajta agyalni, ha megtudom. Kissé furcsa, hogy egy kívülállót, vagyis egy Flottást kér fel Dahlia, de biztos, hogy megvan ennek is a magyarázata. -Ezt örömmel hallom.- bólintok a kijelentésére. – Nem szívesen avatkoznék olyanba, ami nem a hatásköröm.- villantok egy félmosolyt felé, bár nem tudom, hogy ismeri-e a Flotta előírásait. Igaz, hogy sokszor nem voltam még itt a Bolygón, de elég sokféle életforma van jelen, amit már láttam. -Többségében általános információkat ismerek az itt élőkről. Több csoport létezik, akik különféle nézeteket vallanak, de ebbe most nem mennék bele, ha nem baj. Olvastam a történelmük, amik hozzáférhetők, de sokat nem részleteztek az írások. Gondolom, hogy te sokkal többet tudsz mondani az itteniekről, mint én megtudtam. Tájékozódtam az őslakosoknak számító Ocantisiekről is, de még nem volt szerencsém látni közülük sokat. Így nincs is tapasztalatom, csak feltevésem. Ha majd több információt kapok, akkor az ismeretem is nagyobb lesz a jelenleginél. – válaszoltam a feltett kérdésére, de nem tudom, hogy pontosan mire is gondolt. -A felszínen élő élőlényekről is tájékozódtam, és van köztük nem egy „bizarr jelenség”.- mosolyodtam el, ahogy kimondtam a véleményem az itteni állatállományra, vagy inkább a szörnyrepertoárra, amik elég szép számmal találhatóak ezen a helyen. Egyre kíváncsibb vagyok, hogy mi fog rám várni. Furcsa, hogy ezt kérdezi tőlem, de inkább figyelek tovább a nőre.
- Az általános információ is több a soknál. - jegyzem meg. Már az is csoda, hogy egyáltalán bármit is tud róluk. Sokan még csak ennyit sem ismernek az itteni lényegből és népekből. Ezzel már egy nagyon jó pontot ért el előttem. Legalább nem kell a kezdetektől elmagyaráznom neki mindent. - Hm- -sóhajtok fel, amikor el mondja, hogy miket is tud. - Ez szép. - teszem hozzá egy mosoly kíséretében. - Nagyon sok katona még csak ennyit sem tud, mint te.- mondom lehangoltan. Igazából nagyon is szimpatikus nekem ez az Edgar. Jobban, mint a többiek. Igaz nekem elsőre szinte mindenki szimpatikus. Sajnos ez az én nagy problémám, hogy mindenkibe próbálom a jót észrevenni. Sajnos a legtöbbször csalódást okoznak. Nagyon remélem, hogy ez az Edgar Malinor nem fog azt okozni nekem. - Igyekszem ezen ismeretedet minél jobban kiegészíteni, hogy mindennel tisztában legyél. - magyarázom tovább. - De csak apránként. Először is csak annyit mondok el, amennyit feltétlenül tudnod kell. Ami nagyban kapcsolódik az ittlétedhez is.- pillantok feléje közben, hogy meggyőződjek arról, hogy figyel rám. Nem szeretem ha a falnak beszélek. Ha valami fontos dolgot mondok, akkor elvárom, hogy figyeljenek rám. Ha meg nem érdekli az illetőt, akkor akár el is mehet. - Megfelel így? - teszem fel a kérdést, ha meg nem jó így neki, akkor akár elmondhatom neki az összes dolgot, amit tudnia kell. Csak akkor nem biztos, hogy mindent megjegyez majd.
Eléggé kíváncsivá tett ezzel a segítségkérésével. Inkább figyelő szoktam lenni, mint szóvívő, vagy egyéb szószóló, de ezek szerint több van ebben a dologban, amiről tájékoztatott volna a parancs. -Rendben, Lia. Igyekszem minden információt megjegyezni. - bólintok egy fél mosollyal. Nem mintha kinevetném a lányt, de lehet, hogy elég rossz tapasztalatai vannak a Flottásokról, hogy ennyire kétkedőn viseltetik a képességeim felől. Bár nem ismerjük egymást és sok közös dolgunk nem volt, de ezek szerint neki nagyon fontos ez a „feladata”, és ha jól sejtem, akkor nekem is nagy szerepet szán benne. -Minden infónak örülök, ha megosztod velem, bár sokat nem tudok az itteni életkörülményekről, de igyekszem az ismereteimet bővíteni. - Csupa fül vagyok. – nézek rá egy szélesebb vigyorral, mert érzem, hogy többet is elárulhatna nekem, mint amennyit, most tudok.
Bár igazán jónak látszik ez az Edgar Malinor, de nem akarok túlságosan megbízni benne. A katonák már nagyos sokszor becsaptak engem, vagy pontosabban nagy sokszor csalódtam bennük. Így jobb ha most elővigyázatosabb leszek. - Nem is kell tudnod sokat. - válaszok megjegyzésére. - Csupán annyit, amennyit én elfogok mondani neked.- teszem hozzá határozottan de kedvesen. Annyiból is tud segíteni nekem, amennyit majd én elmondok neki. Már többször megjártam, hogy túl sok információt elmondtam a katonáknak, amiket aztán ellenünk fordítottak. Kimondottan örülök annak, hogy figyel rám és érdekli az, amit mondani fogok neki. Ebből látom, hogy tényleg kész arra, hogy segítsen nekünk. - Nem kell, hogy csupa fül legyél. Én csupán annyit kérek, hogy azzal a két füleddel figyelj rám, amennyi van.- persze tudom, hogy humorosan mondat. Most mégis inkább komolyságot várok el. Nem is várom meg, hogy reagáljon erre a dologra, csak tovább folytatom. - Azért vagy itt, hogy segítsen nekem megbékíteni egymással a katonákat és az itt lévő embereket. Ehhez fogok én információkat elmondani. - teszem hozzá elkezdve a mondandómat. - Szóval ismét megkérdezem. Hajlandó vagy ebben segíteni?- meglehet, hogy ezután mégsem akar majd segíteni nekem, ezért kérdezek ismét rá.
Most már biztos, hogy nyomós okkal vagyok itt. A lány hangjából kiszűrődik, hogy elég bizalmatlan még felém, bár ezt nem róhatom fel neki, mivel nem ismerjük egymást. -Megértem, és figyelek. – mondtam ki újra, bár ezt csak halkabban. Nem mintha, nem érteném meg elsőre, de látom, hogy ez fontos számára. Gondolom, volt már pár egyén, aki próbálkozott a békítéssel, vagy ezzel a feladattal, de nem hiszem, hogy sokra mentek ezek szerint, ha engem ide küldtek mégis. -Gondolom, hogy nem egy háborút kell elsimítanom. - nevetek magam elé, de aztán a komoly arcomat igyekszem felvenni. – Bocs. Csak vicc volt. - magyarázom neki egy vigyorral, bár nem akarok hülyének mutatnom magam. Inkább érdekel, hogy pontosan mi a konfliktus tárgya a két fél között. -Nem tudnak megegyezni a Telepesek és a Sereg tagjai?- teszem fel végül a kíváncsi kérdésem, bár nem hinném, hogy valami csipp-csupp üggyel nem tudnának megbirkózni. De aztán lehet, hogy csak én gondolom túl bonyolítva. - Segítek, amit tudok.- bólintottam felé, és ezt már nem vigyorgással.
Nagyszerű. Végre valaki, aki komolyan is vesz. Így már sokkal könnyebb dolgom lesz. A legtöbb katona már csak hallani sem akart arról, hogy megpróbálja kibékíteni a telepeseket és a katonákat, vagy bárki mást. Sőt ők még csak komolyan sem vettek. Egyetlen mondatomat sem. Csupán információt szereztek rólunk, amiket majd biztosan feltudnak használni ellenünk. Mondatéra kicsit én is elmosolyodom. - Hát háborút azért nem. De egy kisebb viaskodást biztosan. - mondom én is kissé viccesen. Nem éppen harci a helyzet, de azért elég nagy ahhoz, hogy nehéz lehessen elhárítani. Bár igazából magam sem tudom pontosan, hogy mi a forrása ennek az egésznek, ahogyan szerintem már senki sem tudja csak ez a feszültség van meg még mindig és már mindenen képesek viaskodni. - Semmi baj. - mondom kedvesen. Azért ennyire én sem vagyok hárpia. Csupán szeretem, ha komolyan vesznek és nem játszadoznak azzal a dologgal, amit elmondok nekik. - Hát... úgyis mondhatjuk, hogy nem tudnak megegyezni. Habár szerintem valahol mélyebben húzódik ez a dolog. - magyarázom felvonva a szemöldököm. Nem csak, hogy megegyezni nem tudnak, de még nominálisan beszélni se egymással. - Annak örvendek ha segítesz. Én már mindent megpróbáltam, de semmi sem jött be. - mondom lehangoltan. - Amúgy erről a dologról tudsz valamit? Mármint a feszült hangulatról? - kérdezek rá.
A helyzet javára kell mondanom, hogy nem kell egy háborút elcsitítanom, vagyis elsimítanom, bár pontosan nem tudom, hogy mi a helyzet ezekkel a Telepesekkel és a Katonákkal. -Gondolom, valahogy csak meg tudnak egyezni, ha már egy kis „segítséget”kapnak a részemről. –Na, ez kissé nagyképűen hangzott, de nem volt szándékos. -Talán, ha egy másik nézőpontból világítanék rá a vitájuk tárgyára, akkor lehet, átgondolnák jobban. - Igazából nem is tudom, miért mondom ezt, de lehet, hogy csak ők is túlbonyolították a kérdést és most más miatt nem tudnak megegyezni. -Őszintén? Nem sokat tudok a dologról, de bízom benne, hogy megtaláljuk a megoldást, hogy mindenkinek megfelelő legyen.- elég sokszor hallottam már, hogy egy apróságból olyan feneket kerítettek a dolgoknak, hogy a végén már azt se tudták, hogy hol kezdődött. Talán csak ez van a háttérben, de ha többet tudok róla, akkor lehetséges a kibékítés is. Bízom benne.
Vas. Márc. 03, 2019 10:49 pm
