- Pedig igazán festhetnél kiállításokra is. Úgy értem mások is biztosan megcsodálnák a gyönyörű festményeidet. - mondom kedvesen és nem csupán bóknak szánom, hanem komolyan is gondolom az egészet. Hiszen Jasmin egy szuper tehetség. Legalább is ahogyan a festményeire nézek... Én biztosan nem tudnék így festeni. Nekem nincs ilyen kézügyességem és tehetségem se. Ha én nekifognék rajzolni tutira valami zagyvaság jönne ki belőle. Ám ha belegondolok nekem is jó volna valamiféle hobby, hogy elfoglaljam magam. Legalább nem cikáznának folyton a gondolataim a kedves férjemen és azon, hogy miért kerül engemet, miért viselkedik úgy ahogy velem. Mert mostanában egyéb nem tud a fejemben járni csak ő. Még a fontos teendőimre se tudok gondolni csak a kapcsolatunkra, hogy mi romlott el benne. - Oh. Sajnálom. Remélem nincsen nagy baj. - jegyzem meg szomorúan válaszára. De látom rajta, hogy nem csupán ez bántja. Nem vagyok indiszkrét nem úgy neveltek így nem kérdezek rá. Ha nem akarja elmondani akkor nem faggatom. Egyébként se biztos, hogy rám tartozik Jasmine problémája. Inkább a tájat szemlélem körbe. - Valóban remeke hely a gondolkodásra. - helyeselek mosolyogva. Nem hiába indultam el én is erre felé. Hisz most nekem is szükségem van egy kis friss levegőre és a fejem ikszelőztetésére, hátha elillannak belőle azok a rossz gondolatok meg gondok. - Igen oda tényleg csak kísérővel lehet menni. - mosolyodom el, mert többek között ebben az én kezem is benne van. Én is benne voltam azokban akik ezt így döntötték el. De mindegy is ez már régen volt. Nem is annyira érdekes. Szerintem ezt Jasmin sem tudja és nem is kell tudnia senkinek se. Mikor arról kérdez, hogy mi bánt lehajtom a fejemet. Nem gondoltam volna, hogy ennyire látszik, hogy még nekem is van olyan problémám amit nem tudok megoldani. Nekem, aki minden mást szinte meg tud oldani. Nagyot sóhajtok miközben a válaszon töröm a fejemet. nem tudom mennyit oszthatok meg vele. Mit mondhatok el neki. - Inkább ne is kérdezd. - válaszolom lehangoltan. - Úgy érzem, hogy a férjem titkol valamit előlem. - mondom ki végül rá se nézve. Aztán, mint a csapból a víz úgy jönnek ki belőlem a gondolatok. - Vagyis hát... nem tudom igazából mi van. Olyan furcsán viselkedik velem. - vonom meg a vállam - Mintha kerülne. Még csak a szem kontaktust sem akarja felvenni velem. - ránézek Jasminra - Nem is foglalkozik velem. Szerintem az se érdekli, hogy élek-e vagy halok. - motyogom tovább. - Te érted ezt? - teszem fel a költői kérdést amire nem is várok választ amúgy. - Pedig én mindent megteszek, amit csak kér. Próbálok a kedvében járni mindig. És mégis...- aztán mint aki feleszmél zavartan újra ránézek és hebegve bocsánatot kérek. - Ne haragudj. Nem akarlak untatni a bajaimmal. Látom neked is van elég gondod. - mondom de gyorsan meg is bánom, hogy hangosan kimondom, hogy észrevettem több dolog van ami bántja őt is. - Ne haragudj. - kérek ezért is elnézést majd elhallgatok.
*Dahlia ötlete megmosolyogtat, és arra gondolok amit Jenkins tanácsos mondott a művészekről és a művészetekről. Egyik sem idevaló ebbe a világba, és nem is nagyon van rá igény. Nem tudok más hobbifestőről, sem arról, hogy lett volna valaha a Volentisen ilyen kiállítás. Persze ez még változhat, minden bizonnyal nagyon sok tehetséges ember van a Volentisen, a telepen vagy akár valamelyik hajón, csak nem tudunk róluk. * -Talán egyszer majd valakinek eszébe jut ilyet rendezni. *Akkor sem biztos, hogy magamtól részt vennék rajta a festményeimmel, a magam szórakoztatására festek és nem azért, hogy másoktól elismerést szerezzek. Inkább a munkámban szeretnék sikereket elérni, az mindenkinek…hasznosabb lenne. Most azonban nagyon nem ott tartok, amit meg is osztok Dahliával.* -Nagy baj nincs, minden bizonnyal megoldható, csak elakadtam egy ponton. *Nem szoktam feladni, de apám azt tanácsolta, hogy ilyenkor ne ragadjak le a probléma mellett, mert ott maradok. Ezért vagyok most itt, mert már előfordult, hogy egészen mással foglalkoztam és egy véletlen miatt rájöttem a megoldásra. Most is ezt várom. A véletlent. Vagy egy másik ember gondolatait, mely egészen új útra vezet. * -És a beszélgetésekhez is, nem mellesleg szép is ez a hely. Nyugodt, békés és nincsenek katonák. *Halkan felnevetek, mert hát hiszen a katonák csak azért vannak köztünk, hogy minket védjenek és a telepet, ha már sikerült ennyit kicsikarnunk az ocantisoktól. A vízesés még a telepen kívül esik, de nem az az egyetlen csodás hely, ahova szívesen kirándulok, másrészt a kutatásainkhoz kevés az ami van. Ezt már jeleztem is Jenkins tanácsos felé, de egyrészt nem egyedül ő dönt, másrészt ahhoz, hogy jóval távolabb mehessünk a teleptől, az ocantisokkal is meg kell egyezni, az pedig már politika. Ám nem csak engem foglalkoztat és szomorít el más, hanem Dahliát is. Rákérdezek ugyan de nem várok választ, inkább csak udvariasság a részemről, hogy érdeklődöm. Érzésem szerint kellemetlen a téma, azonban Dahlia meglep azzal, hogy belekezd….és amit mond, kísértetiesen hasonlít az én problémámhoz. Megszólalni sem tudok, csak Charles jár a fejemben, olyan mintha Dahlia róla mesélne, ugyanazok az érzések kerülgetnek engem is, mint amilyenekről ő beszél. Képtelen vagyok a szemeibe nézni, inkább a malom épületét nézem, kezemben az ecset megmozdul és folytatom a festést. Mintha nem is figyelnék Dahliára, pedig minden egyes szava megtalál. Csupán a végén, amikor bocsánatot kér emelem fel a fejem a festésből, s áll meg a kezemben az ecset, mely néhány vonással újra életet lehelt a képbe. Néhány lélegzetvételnyi idő telik el csendben, s csak azután nézek rá, hogy összeszedtem a gondolataim morzsáit. Meg a bátorságomat.* -Nem haragszom. Szívesen meghallgatlak, csak segíteni nem tudok, hiszen magamon sem vagyok képes. *Keserédesen nevetek fel azon a véletlenen, hogy mindkettőnknek ugyanaz a gondja, mégsem tudunk sem magukon, sem a másikon segíteni. *-Charles, a férjem is…mintha róla beszéltél volna. Én ugyanúgy nem értem, mint te. A házasságunk elején még…néhányszor együtt voltunk, de…nem igazán…*Nagy levegőt veszek, az ilyesmiről nem kellemes beszélgetni, s bár az édesanyámmal nagyon jó a kapcsolatom, ez nem az a téma amit vele vitatnék meg. Valakivel pedig muszáj, ki kell adnom magamból. Kinek mondhatnám el, ha nem egy olyan nőnek, aki hasonló cipőben jár? * -…inkább nem kellett volna. Azt hiszem egy kezemen megtudnám számolni, azóta hányszor váltottunk egymással pár szót, pedig a munkánk szorosan kapcsolódik egymáséhoz. Még a munkán belül is kerül. Arra gondoltam, talán másba szerelmes, de túl gyáva ahhoz, hogy kérvényezze a válásunkat. Én meg nem szeretnék megint mindent újrakezdeni. Marad a munka és a festés. *Arról nem is beszélve, hogy egy újabb házasság nem csak egy újabb ismerkedés lenne, egy feltételezett újabb kudarccal, hanem összehozhat egy erőszakos férjjel is. * -Próbáltál konkrétan erről beszélni vele? *Fordulok megint felé, de természetesen tudom a választ. Vagy tudni vélem a saját tapasztalataimból.*
Szer. Júl. 10, 2019 8:21 pm
