Kijelentésére kissé felkapom a fejem és felvonom a szemöldököm. Ez kissé nagyképűen hangzott. Bár ahogy elnézem nem éppen így akarta kifejezni magát. Mindegy is úgy veszem, mintha nem mondott volna semmit sem. Talán jobb lesz így. Ezt a témát pedig ne is folytassuk inkább térjünk rá arra, hogy miért is van itt Edgar. - Én már mindenféle nézőpontot kipróbáltam. - ami tőlem telt persze - de eddig még egyik sem ért célt. - mondom ezt is kedvtelenül. Igazából fogalmam sincs mi használhatna már ezen a dolgon. - No de hátha te többre jutsz majd. - mosolygom rá. Végül is ő katona. Ő mégiscsak más szemszögből láthatja a dolgokat, mint én. - Abban én is reménykedem, hogy megoldást találunk erre a dologra. Már nagyon ideje volna. - válaszolom egyszerűen. - Igazából csodálkozom, hogy még nem hallott erről a dologról. Pedig elég nagy hangot adnak ennek a dolognak. -teszem hozzá. Még nem találkoztam olyannal, aki ne tudna erről a dologról. A telepesek és a katonák között legalábbis biztosan mindenki tudja. Vagyis én eddig azt hittem. - De mesélnél valamit a flottáról vagy a katonákról ha szabad? - úgy gondolom azért jó ha valamit én is tudok.
Lehet, hogy kissé előreszaladtam a gondolataimmal, de bízom benne, hogy lesz megoldás, hogy kibékítsük a vitázó feleket. -Talán meg lehet egyezni velük. Igaz, hogy a Telepeseknek és a Flottának eltérő lehet az álláspontja, de ha már ennyi ideje nem jutottak dűlőre, akkor hamarosan meg kell találni az arany középutat. Azt se értem, hogy ha már ennyien próbálkoztak, akkor miért nem lett eredménye, de ha a pontos tényeket megtudom, akkor talán van valami kiinduló pontom belőle. -Én is remélem. - bólintok a nő szavaira. Meglepően elszánt és látszik, hogy bízik a sikerességben. -Ööö.. sajnálom, de nem igazán beszélhetek a Flottáról, vagyis a belső információk titkosak. De…. talán megtaláljuk a megoldást a problémára, ha mindkét fél hajlik a kompromisszumra. Bizakodó vagyok, bár lehetséges, hogy ebben sok szerepe lesz annak, ha találkozom a képviselőjükkel a vitázóknak. - igyekszem a tőlem telhetőt megtenni, bár nem hinném, hogy csak rajtam múlna a siker. -Meg lehetne oldani egy találkozót velük?
- Semmi baj. Megértem. - válaszolom arra, hogy nem mondhat el mindent. Én se tehetem meg, hogy mindent megosszak vele. Csak néhány olyan információt, amit neki is tudnia kell és ami segíthet abban, hogy megoldjuk ezt az ügyet. - Remélem, hogy anélkül is megfogjuk tudni oldani a dolgokat. - helyesbítek én is arra, amit mond. Igaza van, talán így is sikerül majd megoldanunk a dolgokat. Bár én nem sok reményt fűzők ehhez. Már annyian és annyi féle képpen próbálkoztunk, hogy azt már el sem lehet mondani. - Igazából én is egyféle képviselő lennék. - ha lehet ezt mondani, habár én nem igazán tartom magam annak. Én inkább afféle békefenetartó szerepet próbálok betölteni. Vagyis szeretném ha béke lenne mindenki között és végre senki sem vitázna semmi felett. Én jobban szeretem ha béke van és szeret mindenki mindenkit. - De persze bemutatlak a képviselőknek. Azoknak akik talán nálamnál is többet tudhatnak.- mondom és kezemmel az irány felé mutatok amerre mennünk kell, hogy találkozhassunk velük.
Bizonyos voltam benne, hogy Lia valamiféle vezető, vagy ilyesmi, mert sokszor utalt rá, hogy többször is próbálta kibékíteni a vitázókat. -Valahol sejtettem. - bólintok felé egy mosollyal, bár nem árultam el neki, hogy ezt már majdnem biztosra tudtam az elején, mikor találkoztunk. -Az remek. - utaltam a találkozó megvalósítására, de azért egy kis drukk bennem van. Nem félek a kihívásoktól, de nem igazán vagyok a szavak embere. Édesanyám sokszor kinevetett a tőmondataimért, bár tudtam, hogy csak piszkálni akarta volna ki belőlem a bővebb társalgást. Az öcsém ezzel ellentétben jóval többet dumált, még kisebb korában is, de aki nem tudta, hogy testvérek vagyunk, az nem mondta volna meg. De ilyen az élet! Nem igazán hasonlítunk, mi emberek egymásra, még külsőre sem, nemhogy belsőre. Egy kicsit tartok a következő órák eseményétől, de igyekszem a legjobb tudásom szerint megfelelni. -Akkor, vágjunk bele. - nem mintha nagyon biztos lennék a szavam erejében, de talán ha kívülállóként csöppenek bele a közepébe, akkor nem lesz időm azon agyalni, hogy mi is történne, ha nem sikerül a békítésre a kísérletem.
Mosolygok kijelentésére, miszerint tudta, hogy egyféle vezető vagyok. Pedig eléggé próbálom nem vezetőnek mutatni magamat: szerintem azok nem sokat foglalkoznak az telepesekkel, én pedig nem ilyen vagyok. Én szívemen viselem a telepesek sorsát. Szerencsére követi lépteimet, nem kell megmagyaráznom, hogy hova is megyünk. Már csak a jelzésemből is érti, hogy elvezetem a többi vezetőhöz. - Arra kérlek, hogy enged, hogy először én beszéljek. - mondom bevezetve abba, hogy mit kell tennie mikor odaérünk. Itt az a szokás, hogy csak akkor beszélhet valaki a vezetővel ha engedélyt kap rá. Edgarnak pedig épp szerencséje van, hogy velem találkozott, így könnyebben beszélhet a vezetőkkel és hamarabb meghallgatják. - Aztán ha majd jelzek, akkor te is közbe szólhatsz. Rendben? - kérdezek vissza, hogy tudjam megértette-e amit mondtam neki.
Azt hiszem, hogy ezt meg is beszéltük. Mármint a találkozót, ahol a többiekkel egyeztethetünk. Arra nem is kérdeztem rá, hogy mit szólnak majd a jelenlétemre, bár nem hinném, hogy sokat zavarna a személyem. Gondolom, hogy nem először találkoznak hozzám hasonlóval, de azért nem árt az óvatosság. -Ez természetes. Engem nem ismernek, és előbb tájékozódnék a pontos helyzetről. Nem szeretnék elhamarkodottan döntésre jutni még magamban sem. - bólintok, hogy teljes mértékben megértettem és helyesnek is tartom, hogy nem én szólalok fel elsőnek. -Részemről, rendben. – egyezem bele a feltételébe, bár én sem gondolom másként. Jobb, ha nem pofázok elsőnek bele olyanba, amit nem pontosan tudok. Már egyre kíváncsibb vagyok erre a dologra. Meg arra is, hogy mi lehet az a fergeteges vita tárgya, amiről eddig nem voltak képesek kiegyezni. Tényleg érdekes a dolog…
- Köszönöm a megértését. - mondom kedvesen és egy pillanatra megállok, hogy a szemébe nézhessek. Aztán visszafordulok és tovább indulok. Közben magamban próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy mit is fogok mondani a vezetőknek. Ugyanis nagyon fontos, hogy hogyan tálalom az egészet nekik, különben nem fogják megengedni, hogy Ed beszéljen velük. Azt meg nem szeretném. Valahogy kezdek bízni ebben a fickóban, ez pedig nálam nagyon jó jel. Az utóbbi időben egyetlen katonában sem bíztam. - Mindjárt ott vagyunk. - mondom és a távolban egy építmény felé mutatok, ahol a vezetők székhelye van. - Te itt kint meg fogsz várni. Én bemegyek, hogy jelezzem beszélni akarunk velük. Ha engedélyt kapunk tőlük, akkor visszajövők érted. - mondom, hogy mit kell tennie. Miközben egyre közelebb érünk a helyszínhez. Amikor odaérek ismét megjegyzem. - Akkor várj meg itt. Mindjárt jövők. - és azzal bemegyek az épületbe.
Ez is elég gyorsan ment, hogy a vezetőkkel találkozzunk. Gondolom, valamiféle tárgyalóban lesznek, bár nem ismerem az itteni szokásokat. Azt meg végképp, hogy kik lesznek ott. A köszönetére nem mondok semmit, csak bólintok egy mosollyal. Talán nem néz hülyének, bár nem vagyok biztos benne, hogy nem vagyok az. A közelben egy épület kezd körvonalazódni, ami bizonyára a találkozási pont. -Itt várok.- álltam meg az épület közelébe, és ha majd hív, akkor bemegyek. Amint eltűnik az ajtóban a lány, kissé izzadni kezd a tenyerem, bár ez nem is csoda. Nem voltam még ilyen helyzetben, de ha már elvállaltam és szavamat adtam, akkor mindet megteszek, hogy sikerrel járjunk. A gondolataim kezdtek cikázni a fejemben, ahogy a szemem elé vetült a terem, de aztán megpróbáltam nem gondolni semmi másra. Talán tényleg sikerül megoldást találni a helyzetre, amiben nagyon reménykedem.
Bemegyek és az ott álló őr felé biccentek. Szerencsére neki nem kell mondanom semmit sem. Hisz ő már nagyon jól ismer. Egyenesen a nagyterem felé veszem az irányt, ahol meg is találom a vezetők nagy részét. Köztük azokat is akikre most nekem szükségem van. Vagyis hát nagy szükségünk van. Közelebb megyek hozzájuk és a köszöntésük után vázolom helyzetet és azt, hogy valaki szeretne velük beszélni. Természetesen mindezt úgy, hogy akarjanak vele találkozni. A meggyőző képességem mint mindig itt is remekül megállja a helyét. Rögtön belemennek a találkozóba én pedig szinte kirohanok Edgarhoz. - Na Edgar itt az alkalom - szólítom meg, amint kiérek. - Hajlandóak fogadni téged és meghallgatni. Vagyis hát hajlandóak beszélni veled. - mondom és rá mosolygok kedvesen. - No még mindig az áll fent, amit az imént mondtam. Együtt megyünk be de először én szólalok fel és majd jelzek neked mikor beszélhetsz. - teszem hozzá és közben elindulok az épületbe. Remélem Edgar követ.
Amíg kint várakozom, igyekszem a gondolataimat összerendezni. Azt még nem tudom, mi fog bent fogadni, de türelemmel állok kint a megbeszéltek szerint. Ha belegondolnék, mi történik odabent, lehet, kissé elbizonytalanítana. De ezen már azt hiszem, kár gondolkodnom. -Rendben, Lia. – kezdem követni a terem felé, ahol már várnak. Talán meglepetést fogok okozni nekik, bár nem hinném, hogy ez bekövetkezne. A Flotta tisztjei után igaz, nem lehet kérdezősködni, de ha elég magas rangban vannak, akkor a nyilvános aktám hozzáférhető. Azt se csodálnám, hogy ismerős arcot fedeznék fel, de ennek talán kevés az esélye. Inkább koncentrálok a következő pár óra eseményeire, és csak akkor szólalok fel, ha lehetőséget kapok. Elsőre nem látszik különleges helyszínnek, de aztán nem is biztos, hogy az őrséget kellene várnom, hanem inkább az izgat, ami odabent fog zajlani. -Oké.- biccentettem a lány felé és várakozó álláspontra helyezkedem, és várom, hogy belépjünk abba a terembe.
Szomb. Márc. 16, 2019 5:25 pm
