Utólag nagyon sokszor megbántam, hogy nem vállaltam részt a legutóbbi küldetésben. A franc sem gondolta, hogy ennyire sokáig lesznek távol és ennyire nehezen fogom viselni Freya hiányát. A napok unalmas egymás utánban teltek, semmi új nem történt. Felkeltem, a hídra mentem, elvégeztem a teendőimet, mint kommunikációs tiszt, aztán vissza a kabinba, hogy álmatlan álomra hajthassam a fejemet. Valahogy ilyesminek képzelem azt, mikor kezd megzakkani ez ember. Egyedül az üzenetváltásaink tartották bennem a lelket, de hát ott is órákról beszélünk.
Borzalmas, mivé nem válik az ember, amint másnak adja a szívét. De szerencsére épségben tértek vissza.
Sóhajtok egyet, nyújtózkodom és leteszem mára a lantot. Utam egyből a kabinunkba vezet, és mikor megpillantom a kedvest, széles mosolyra húzódnak az ajkaim, odalépek az ágyhoz, s mint a villám, csapok le.
- Héé. - nyomok egy csókot a párom ajkaira, aztán magamhoz szorítom őt, esélye sincs a karjaimból szabadulni.
- Hogy telt a napod, kicsim? - szegezem a kérdést Freya-nak és hagyom, hogy levegőhöz jusson.
Vagy jó volt, vagy valami annyira mégsem, általában nem vackolódik ilyen hamar ágyba.

- Egyelőre még kihívás, aztán majd meglátjuk hogyan alakul. - vállat vonok és tényleg nem tudok ehhez többet hozzáfűzni.
Egy részem elégedett a poszttal és a munkakörrel járó feladatokkal, a másik részem meg... na, annak fogalma sincsen mit akar. Repülni, felfedezni, seggén maradni. Minden attól függ, éppen milyen kedvvel kelek fel. Így jár az ember, ha a nagyvenes évei felé sincsen kiforrott életcélja, de valahogy sosem volt mire alapozni.
- Igen, ettem valamit, de ne kérdezd mi volt. Csak azt tudom, hogy telt vele a has. - újabb puszi a kedves homlokára, aztán elhúzódom tőle, mert jó volna megszabadulni az egyenruhától és egy gyors zuhanynak sem mondanék nemet.
Viszont ahogyan kiejti azokat a bizonyos szavakat, összeszaladnak a szemöldökeim.
- Mégis mennyit? Ugye tudod, ha kifürödted a melegvizet, napokig csak langyos, ha nem hideg marad fürdésre. - gondolom ez is ilyen trükközés, hogy ne pocsékoljuk feleslegesen a hajó készleteit.
- Mindegy. A hidegvíz is megteszi. - sóhajtok fel, aztán magamhoz ragadok egy törölközőt, alsónadrágot és elvonulok a fürdőszobába, kicsit felfrissülni.
Nem sokat időzöm ott, különben a lélek is kifagyna belőlem, így kb. öt perc múlva már didergősen vissza is térek a hálóba. De legalább tiszta vagyok, erre panasz nem lehet.

A törölközővel dörgölöm szárazra a hajamat, közben látom Freya kikelt az ágyból. Lába is a helyén, amin meglepődöm, meg voltam győződve róla, hogy lefekvéshez készülünk. Mikor felkel az ágyról és közelebb lép hozzám, de nem teljesen, na, akkor veszítem el teljesen a fonalat. Mi történik?
- Igen. Miért, nem kéne, hogy rendben legyen? - passzolom vissza a kérdést, aztán a törölközőmet a szék támlájára terítem és onnan szemlélet a páromat.
Fogalmam sincsen mit szeretne ebből a beszélgetésből kihozni, de azért teljes vállszélességgel támogatom benne. Miközben becélzom az ágyat, elhaladok mellette és egy puszit nyomok a hajába.
- Nem kell a vizen rágódnod. Nem haltam bele a jeges zuhanyba. - jegyzem meg neki és húzom magam után az ágyhoz.
Ha jön. Ha lecövekel, akkor hagyom, én mindenesetre bevetem a kis testemet a takaró alá, és elégedetten nyúlok el. Az oldalamra fordulva könyöklök fel, tekintetem Freya-t pásztázza, és kivárok.
Várom mit szeretne mondani, vagy hogy miként cselekszik, ugyanis egyelőre úgy érzem, a sötétben tapogatózom.
- Fordítsunk a dolgon. Veled minden rendben? - szólalok meg újra.

Az egymástól távol töltött idő eléggé megviselt. Azt hiszem mindkettőnket és a feszültség csak most csapódik le, hiszen... talán ez az első alkalom, hogy nem csak beájulunk az ágyba a munkanap után, hanem ténylegesen beszélünk is? A hídon nincs lehetőség magánéletre, mindenhol máshol szintén emberek vettek körül és nem igazán azon voltunk, hogy ezen filózzunk.
- Nem volt a legkellemesebb. De meg kell tanulnunk ezt kezelni. És van mit bőven. - jegyzem meg, miközben átölelem, viszont vele ellentétben én nem érzem őszintén rendbennek a helyzetünket.
Valami nem teljes. Nem tudom mi az, fogalmam sincs hol a porszem a gépezetben, csak azt tudom, nem működik olyan olajozottan, ahogy kellene. Lehet ezt látja rajtam Freya, ám egyelőre képes elcsitítani a kételyeimet az optimizmusával. Egy mosoly, egy cirógatás, csókok hada, ölelésbe fonódva. Minden adott a ködösítéshez, én pedig önként dalolva sétálok ebbe bele, mert ez most egyszerűbb, mint firtatni valamit, amiről a megérzésemen túl fogalmam sincsen.
- És, mi a véleményed? Megérte elhappolni az unokahúgit, siklóstól, mindenestől? - nem tudok minden részletről és nem tudom mennyit mondhat Freya anélkül, hogy ez esetleg ne forduljon parancsszegésbe, de tényleg érdekel mi történt ott.
Az infóra éhes kotlós öregasszony vérem nem hagy nyugodni. (Haha.)

Csöndesen hallgatom Freya beszámolóját a küldetéssel kapcsolatosan és próbálom elrendezni, feldolgozni az információkat. Van, aminek úgy érzem tökéletesen logikus értelme van, és van, amitől simán becsavarodnának az agytekervényeim. Ez lenne az a pont, ahol egyszerűen csak el kell fogadni, hogy ez történik és éljünk vele? Miközben elmerülök a gondolataimban, ujjaimmal a kedves tincseivel játszom, öntudatlanok a mozdulataim, miközben halkan hümmögök.
- Uhm. Nehéz kérdés. - töröm meg a hallgatásomat és felelek Freyanak őszintén.
Minden helyzetnek megvannak a pro és kontrái, ennek meg aztán ténylegesen is. Bölcs ember legyen a talpán az, aki olyan módon le tudja vezetni a pontokat, hogy közös oldalra húzza a tömeget.
- Az egyetlen android, akivel bármi kapcsolatom volt, vagyis akiről tudok, az Tom. Már azelőtt barátom és bajtársam volt, hogy mindez kiderült róla. Többször is kihúzott a csávából, legutóbb szó szerint a halál torkából. Ha erre kell alapoznom a bizalmat, akkor... hazudnék, ha azt mondanám, ő az ellenség. - válaszolok halkan, és noha ott lapul bennem is a kétség, affelől, mit is jelentenek a számunkra, az emberiség és a lázadás számára az androidok és Phoebe, egyelőre a mérleg nyelve a pozitív irányba billen el.
Aztán jön a képbe a Consilium és az intrikáik, meg a módszereik.
- Faye-t nem ismerem, mármint az android verzióját. És nem tudom mire alapozzak. - sóhajtok egyet.
Ha csak Tomból indulnék ki, akkor hajrá gépek. Az összes többi miatt meg ott villog hatalmas, vörös betűkkel a stop jelzés. Patthelyzet.
- Kölyköket küldeni ilyen helyre... undorító. Ne legyen bűntudatod Brown miatt. - teszem még hozzá komolyan.