Rakodótér

Hangár és Rakodótér

A hajó alsó szintjeinek egyikén elkülönített rész szolgál a rakományok lepakolására és tárolására. A legénység a dokkoláskor még nem itt száll ki, csupán a rakományokat teszik le.

Nadine nem tudott aludni, így nekem sem volt sok okom ott maradni. Hajnalok hajnalán indultam meg, és bár korábban szinte a hangárban éltem, most inkább a raktérbe mentem. Végül is, az is ugyanazon a fedélzeten van.
A többi pilóta gyanakodó nézelődéséhez semmi kedvem nem volt ma, és az sem járható út, hogy mindenkit elküldök WC-t pucolni, aki szemtelen velem, mert "ne dirigáljon neki egy gép". Próbálom hihetően hazudni azt, hogy nem vettem magamra. Életemben először úgy érzem, sikerül. Megvan az előnye annak, ha valaki gép.
Az aszteroidatörő tetején állva épp a felső kis fézer löveget teszem a helyére. Sosem tanították meg, hogy kell, de az ágyban fekve letöltöttem a műszaki leírást, és a csatlakozók már a helyükön is vannak. Már csak rögzítem, hogy a helyén maradjon, és lassan kész is. Vajon szükségem van egyáltalán hegesztő maszkra, vagy csak azért vettem fel, mert jól áll?

Napok teltek el a küldetés óta és talán itt az ideje annak is, hogy az emberek megnyugodjanak. A kapitány a helyén, lábadozik, de már azért erős, ahogy hallottam. Pressivel még nem sikerült pár szónál többet váltanom, igazából nem is akarom annyira nyaggatni, amíg megvan a maga problémája. Viszont nem tudok most annyira aludni és talán Nia sem orrol meg rám, amiért teszek egy kört. Még érzem, hogy az oldalam húzódik, de nem vagyok olyan kényes, hogy vigyázni kelljen rám, mint egy hímes tojásra.
Nia most nagy segítség legalább abban, hogy Timot rendezze, amikor olyan dolgom van vagy alszok. Főleg az elején jött jól, amikor ha megemeltem volna a gyereket, biztos megint felszakad a sebem. De ez már lassan a múlté. Azért hagyom őket békével aludni.
Az kezd egyre jobban érdekelni - és ebből is látszik, hogy nem vagyok már annyira nagy beteg -, hogy mi van az aszteroidatörővel. Pár dolgot már sikerült leegyeztetnem, de még messze sok a teendő, hogy egy próba kört repüljünk vele egyáltalán.
- Hé Tom, minek az a vacak rád? - kérdezem mindezt teljesen komolytalan megjelenéssel, ahogy ott állok a pizsoma szerű cuccomban, mert a kezeslábasom valahol még itt hagytam és csak itt tudnék belebújni
- Irigyellek a mindent álló szemeidért. - lassan felkapaszkodok az egyik oldallétrán, hogy én is felérjek hozzá. Nem kis darab a szerzeményünk, de hol érdekelt az, hogy mi mennyire törpülünk el az ilyen monstrumok mellett? Ha kész lesz, pöpecül megvéd minket.
- Hogyhogy ilyen korán...?

Még számomra is bizarr, hogy oda sem kell néznem, és kiszúrom ki közeledik felém, pusztán a lépései alapján. Persze, ez nem működik mindenkivel. Vadidegen emberrel, és ninjákkal például tuti nem, de egy olyan régi baráttal mint Finn sima ügy.
-Hogy jobban lássalak... - Mondom, egy nagyon is emberi sóhaj kíséretében, és kikapcsolom a plazma hegesztőt, majd felhúzom az arcom elől a maszkot.
-Gondoltam, ha ebben nem ismernek fel, ma kivételesen senki sem akar velem kávét főzni. Na meg...próbálom kerülni a terminátor kisugárzást.
Megforgatom a szemeimet, amiket annyira irigyel, de picit azért azért mosolygok. Elfújom a füstöt a munkaeszközön, és leülök a lövegre, amit most rögzítettem. Stabilnak tűnik. Más kérdés, hogy egy 2 mázsás fegyver ritkán billen ki a súlyomtól amúgy is.
-A barátnőm beszélni akart az orvosi személyzettel egy továbbképzési programról, mielőtt megint leráznák azzal, hogy túl sok a dolguk, hogy ezzel foglalkozzanak. Egyébként is, majdnem kilőttek, amikor hazahoztuk ezt a romhalmazt. Látni akarom már hogy repül.

Őszinte leszek, meg sem próbálok belegondolni az ő helyzetébe, mert ha akarnám, sem tudnám. Nem lenne hiteles, hisz én legfeljebb azt az időszakot tudnám hasonlónak vallani, amikor az Arkanról leköszöntem. Az utolsó napok megvető tekintetei sokat tudnának mesélni. Na de annak már vége, itt pedig megtaláltam azt a fajta légkört, amit minimum elvárok egy hivatástól. Ha már az életem nagy részét katonáskodással töltöm, akkor legyen kellemes.
Elnevetem magam a megjegyzésére, utána viszont leülök mellé. Akkor is felmászok, ha a fene fenét eszik.
- Hagyd a francba, Tom, csak tartanak tőled. - én ellenben nem. Még mindig rá merném bízni az életemet annak ellenére is, hogy tudom, android. Kit érdekel? Jó katona Igen. A többi pedig kussoljon.
- Pedig a terminátor filmek is nagy kultusznak örvendtek annak idején a Földön. - tudom, láttam pár részét. Mikre nem képes néha az a zseniális archívum.
- Várj, miért rázzák le? - vonom fel értetlenül a szemöldököm. De végül csak végigsimítok a gép fényes felületén.
- Én is várom már, egyszerűen ki akarom próbálni. De nem két perc gatyába rázni.

Miért van az, hogy ha az emberek tartanak valakitől, mindig úgy mutatják ki, hogy provokálják...? "Hé nézzétek, ott az az android, aki egy pillantással ellopja a lelkünk, tudjátok mi lenne zsír ötlet? Érjük el, hogy pikkeljen ránk!" Komolyan...
-Próbálom hidd el.
Felvonom a szemöldököm. Inkább nem osztom meg vele, hogy én azért néztem meg, mert az egyik kadétom ajánlotta, azzal a címszóval, hogy rólam szól. Nos...ezt a filmet, meg a Pinocchiót. De összességében hálásak lehetünk nekik. Most, hogy Edgar lesérült, minden önként jelentkezőnek örülnek a konyhában...
-Ó, tudod...az egyik tanácsos felesége volt, szóval nehezen bíznak benne. Szinte már vicces, mennyi közös van bennünk...
Megrázom a fejem, és inkább a hajóra koncentrálok, és már látom is előtte a tervrajzait. Megint.
-Nem...tényleg nem, de szerencsédre marha keveset alszom, és az ebédszünetet sem szoktam túlzásba vinni. Ahogy látom az új reaktor már a helyére került, szóval olyan sok dolgunk nem maradt...
Hát...relatív...azért párszor még vért kell izzadnia pár embernek, de közel a cél.
-Nevet adtak már neki?

A válaszára megveregetem a vállát. Tudom, hogy ez gyakorlatilag semmi, de biztosítom vele, hogy rám számíthat. Nem számít nekem, hogy ki vagy mi, élő vagy élettelen odabent, mikor nagyon is él és látom rajta, hogy zavarja, ami vele történik. Emberi hiszemben is azt tartottam róla, hogy egy empatikus fickó.
De azért az meglep, hogy mit mond a nőről. most mondhatnám azt, hogy én is hasonló csónakban evezek vele. Egy megrökönyödött felhorkanásra futja csak tőlem.
- Csoda, hogy rám nem néznek ferde szemmel. Bár asszem' itt istenítik azt, aki szembeszegül valakinek az Arkanon. - feltápászkodok lassan én is, tekintetemmel követem őt.
- Segítsek most? - kérdezem, majd végigézek magamon. Vagyis nem feltétlenül erre a ruhára gondoltam.
- Akkor mi hiányzik még? Lefogadom tudod fejből, hogy hol kell még bütykölni rajta. - tekintetemmel végigpásztázom a gép tetejét, végül Tomon állapodik meg.
- Hogy érted? Nem a kapitány tisztje ez?

Kissé furcsán nézek rá, ahogy megveregeti a vállam, de nem szólok semmit. Na nem azért, mert "ki csinál ilyet egy géppel", sokkal inkább...mindig is introvertált voltam na. Aztán felnevetek.
-Arra mérget vehetsz. Az arkan sosem volt az itteniek szíve csücske, csak most az óvodás versengés átment...valami gyilkosabba.
Beszéd közben még az én kezem is ökölbe szorul, ahogy eszembe jut a másik hajó vörös démonkapitánya. Nem tehetek róla. Utálom, ha lelőnek.
-Téged meg mindig imádtak. Oké, a szexepiled 95%-át Timo teszi ki...az a kis jóképű krampusz, de azért te is egészen oké vagy...állítólag.
Biccentek, ha szeretne segítsen. Újra végignézek a gépen, de csak az ő kedvéért, így is látok mindent.
-Fejből nem...de a számítógépemen megvan minden. - Mosolyogva biccentek a gép eleje felé. - A nagy Fézer lövegeket nem ártana befejezni, a két kicsi már üzemképes. A reaktor is pöpec, meg az új hajtómű, viszont nemártana egy új pajzsgenerátor....akarom mondani...egy pajzsgenerátor. Eddig nem volt neki. Illetve, a két nagy üzemanyagtartály feleslegessé vált...abból gondolom lehetne valami kajálda, zuhanyzó, legénységi szállás meg ilyesmik...tudod, ha hosszútávon akarna itt élni valaki.
Felveszem a szerszámokat, és a gép pereméhez lépkedek. Onnan nézek csak vissza rá.
-Én úgy tudtam rád bízta az egészet. Egyébként is, a fiát Ethan Dobrik Junior-nak hívják. Nem szokta túlzásba vinni a névadást.

Egyet tudok érteni a válaszával, igazából tudom, hogy mekkora a tét és az eddigi összetűzések is csak azt tudják igazolni, hogy mennyire kell félteni a seggünket tőlük.
- Most csak egyszer van game over. De akkor nagyon. - persze most még lehet szellemes vicceket kreálni ebből, de nem érdemes. Inkább a mindennapos mentális nem feladáshoz járul hozzá az, ha nem csak búskomor és depresszív oldalról közelítjük meg az eseményeket. Majd lesz valahogy.
- Több csapdába nem sétálhatunk bele, mert mint láttuk ha alattomosságról van szó, akkor az ő ötlettáruk végtelen. Esküszöm méltó visszavágás lenne egy nekik szánt csapda is. - még a végén mi lennénk igazán nyeregben és úgy irányítanánk a fejleményeket, ahogy csak nem szégyelljük. De háttértámogatás - azaz az aszteroidatörő - nélkül nem igazán van módunk és lehetőségünk ilyennel előrukkolni. Még egy pillanat alatt fordul a kocka és egy totális vérfürdő veszi kezdetét a Jolán. Senki nem erre vágyik.
- Vagy csak tényleg jó szemmel nézték a szabályok figyelmen kívül hagyását egy rivális hajón. - ha már Timoról beszélünk, akkor inkább a nők esetében játszott ez nagyon. Vagyis még nem igazán, nem szeretek visszaélni az apaszereppel.
Vele tartok, hallgatom az ecsetelését a fejleményekről. Én pedig bőszen bólogatok.
- Esküszöm holnap már én is gőzerővel nekiállok. Muszáj lesz minél előbb befejeznünk, mielőtt véletlenül meglepnének minket. Ami a szállást illeti, az legyen az utolsó, amit felhúzunk rá. Ha meglepnek, legalább szétlőhetnénk vele a seggüket. - persze tök logikus, amit mondok, semmi extrás nincs benne.
A válaszára csak elnevetem magam.
- Oké, szóval akkor találjam ki én? - névadásban annyira sosem remekeltem, a gyerek sem tőlem kapta a nevét, annyi szent.
- Repülőnek jót, vagy semmit, mert balszerencsét hoz. Igazából már megpróbáltam elképzelni őt valami dühöngő bestiaként, valami madárként, valami történelmi névvel, de valahogy egyik sem... Nekem valamiért egy főnix jut az eszembe róla, ahogy hamvaiból feltámad. Mert igazából mi azt tesszük, feltámasztjuk. Tudom, nem egy madárnak való ez a jókora bádogdoboz, de a metafóra illik rá. Talán reményt adna sokunknak, végtére is az Éhezők viadala szereplőinek is egy kurva poszáta volt a szerencsehozója.

-Nem lenne rossz...de igazából, nagyjából azt tesszük épp nem? Csúnya meglepetés lesz, amikor ezzel futnak össze. Tuti mindenki elfelejtette már, hogy nálunk van.
Finoman biccentek. Lehet benne valami. A Jola legénysége mindig is vaskalapos fanatikus gyülekezetnek gondolta az Arkan legénységét...kivéve azt a néhány igazán bolondot, aki az űr tudja hogy maradt életben addig, amíg.
-Ó, azt mondod akkor inkább a fegyverzet legyen a prioritás a biliárd asztal helyett? Radikális, de ahogy érzed. Szóval...Iker fézer lövegek előre, egy-egy kicsi alulra és fölülre. Azzal a generátorral amit kapott, elég durva lesz. Nem egy Arkan, de a siklóknak elszarja majd a napját az biztos.
Megint biccentek neki. A kapitány tuti nem bánja, ha valaki helyette intéz el valami ilyesmit. Legalább eggyel kevesebb dolgot kell neki eldöntenie. Aztán megtorpanok és felvont szemöldökkel nézek rá, amíg lemászik mellém. Ellenállok a kísértésnek, és nem kérdezem meg, hogy mi az a poszáta, és milyen éhezők...viadala. Ifjúsági regénysorozat a kora 21. századból...Soha többé nem fognak beengedni a kvíz estre igaz?
-Főnix...hmm? - Mosolyogva megpaskolom a hajó oldalát. Szóval, holtadból támadtál fel, hogy alá pörkölj a Consinak? Máris van bennünk valami közös. Már nyúlok is az aranyfestékért, hogy megjelöljem a hajó oldalát, amíg Finn leér.

-Tudod...a Consilium címerén egy sas van. Ez meg úgy néz ki, mintha felgyújtottuk volna a címerük. Tuti népszerű lesz. Már csak egy lenge öltözetű lánykának kéne hozzávágni egy pezsgőt. Ha szépen kéred rá, Nia tuti megteszi...

Viccesnek tartom a helyzetet, hogy akár el is feledkezhettek erről a csodálatos masináról pedig mekkora ász lenne már, ha végre beüzemelnénk és megküldenénk az útjára? Annyi biztos, hogy ott kő kövön nem marad igazából, ha ez a szépség felbukkan. Már mindenkinek más a szépség, nem?
- Én attól nem tartok, hogy ütőképes fegyver lesz belőle. - megpaskolom a fém oldalát, ami most még visszhangzik egy kissé ebben a tök üres térben akkor is, ha nem csapok rá akkorát. Még nem érzem úgy, hogy főképp erőm teljében lennék. De alakul a dolog.
- A fegyverzet az első és a megerősítés. Ha addig nem lepnek meg minket, akkor felőlem golfpályát is építhetünk a tartályokba. De az alvótér prioritást élvez, ha esetleg kint rekedne valahogy. Nekem a többi mindegy. - vonok vállat, igazából felőlem egy lelazítós kosárlabdapálya is bele kerülhet, lényeg, hogy ne a védelem szenvedjen csorbát.
Azért nagy megtiszteltetésnek érzem azt, hogy én nevezhetem el a monstrumot. És tudom, hogy túl kecses a főnix neki, de most komolyan, mekkora fricska lenne, ha a hamvából felélesztett aszteroidatörővel törnénk borsot az orruk alá? A saját gépükkel, ami már a miénk.
Csak figyelem, amit Tom csinál. Nem kis vigyor ül ki az arcomra, ahogy meglátom.
- Akkor lángoljon az a sas a mi oldalunkon. Na jó, nézzük még meg mi van hátra vele.