-Ja...szerintem is is úgy néz ki, mint akinek vaj van a füle mögött, de szerintem csak azt titkolja, hogy meleg.
Aztán megforgatom a szemeim. Kezdem bánni, hogy kicsit poénra vettem a dolgot, sőt, még ökölbe is szorul kicsit a kezem, ahogy isteníti a vöröskét. Végül csak halkan jegyzem meg, annyi gyűlölettel, amennyit csak ki tudok préselni az ajkaim közül.
-Az a ribanc megölt.
Több magyarázatra azt hiszem nem szorul, hogy érzek iránta. A többség nem szereti, ha lelövik. Bár a fene tudja. Neki lehet triviális.
-Mindenki így néz ki manapság. Ráadásul mind házasok is...gondolom ennek a reaper-nek a kivételével. Felteszem, rá is csak azért emlékszel, mert közös bevetésen voltatok, és ő kivételesen egy darabban maradt?
Amit ezek után mond, arra nem tudom, hogy reagáljak. Felfedjem neki, hogy nem tudok semmit? Vagy, legalábbis nem sokat.
-A szex részéről azóta sem szoktam le...zavarba hozni viszont nem lehet ilyesmivel. Viszont, Phoebe beszélt hozzám...és rajtam keresztül. Azt mondta, a Consilium a pusztulásunkat fogja hozni...és azt, hogy te segíthetsz ellenük. Eddig igaza volt...

- Sajnálattal hallom, de meg kell mondjam, halott létedre remek formában vagy. – Mondom, és nem hánytorgatom fel, hogy én hány lázadót puffantottam már le. Az meg hogy a vöröske, extra élvezetet talál a munkájában nem szokatlan. Bár ha tippelnem kellene, mindig benedvesedik a puncija mikor a keze rámarkol egy fegyver markolatra. – És a reaperre vonatkozó kérdéseket úgy gondolom egy kicsit bővebben magyarázom.
- A négyesekre gondolj úgy mint a bádog embere az Ózból, vagy inkább vasember páncélra. Vagy valahol a kettő közt. A négyesek egy körletben élnek. Mint egy hagyományos katonai egység. Önálló cselekvési rutinjaink vannak, a saját programozásunk alapján. Pl embernek tettetjük magunk alapjáraton. Segítünk a szerelésben, és a karbantartásban. Érted, nem kell állandóan a kezünket fogni. Viszont amikor el jön a bevetés ideje. Az operátor személyzet bele ül a virtuális vezetőfülkéjbe és mi automatizált gyilkoló drónokká válunk. Ők adják meg kit öljek meg a csatában és kit hagyjak életben. A lustább operátorok meg csak ki adják a „search and destroy” parancsot és kávét szürcsölgetve nézik a mészárlást amit rendezünk. – Megint rá mutatok a Reaper 8 ra. – az egyik küldetésen áruló fekete őrséges katonák égették keresztül a testét. Olyan lyuk volt rajta, hogy egy elefánt is tudta volna szexbabának használni. Az agydobozát meg mentve új testet kapott és memória törlést. Nesze neked szép új világ. Te legalább emlékszel arra hogy meghaltál és meg van a szabad akaratod. Ő számtalanszor feltámadt és sosem emlékezett egy halálára sem. Cserébe nincs szabad akarata sem. Nincs semmi ami többé tenné egy fogaskeréknél. – Mondom és el gondolkozom újra azon, hogy vajon az hogy nem lehet törölni a memóriám program hiba vagy hardver hiba-e. vagy szándékos konstrukció.
- Phobe számításai arra alapulnak, hogy a consilium elleni lázadás újra és újra ki tör majd addig a pontig, amíg mindenki meg nem semmisül. Az utolsó emberek a jég kamrákban. Bár Phoebe köztünk a legöregebb és a legerősebb. Van egy nagy hátránya is. Ő az első. A létezése olyan szinten kötődik az emberiséghez, hogy az utolsó ember halálával le kapcsolná magát. Ha ő le kapcsolódik akkor pedig szerintem mi is.

-Hát na, azóta jobban lettem. De nem tudtam, hogy így lesz, és ő sem.
Nehéz nem utálni azt a nőt, de arra ráérek a szabadidőmben. Most egyenlőre ezzel a droiddal kell foglalkoznom. Ezzel a bizarr lénnyel. Vagy mivel.
-Ez tényleg szörnyűen hangzik. De mi értelme törölni az emlékeiteket? Bár...lehet attól félnek, hogy akkor mind olyanokká változnának, mint te? Ami túl emberi, azt el kell törölniük...
Phoebe. Na ő a legfurcsább mint közül. Azóta sem egészen tudom hova tenni ami történt. de, eddig nem cáfolt rá arra semmi, hogy tényleg segíteni akar nekünk. És mégis...
-Ezek az operátorok...most nyilván nem tudnak irányítani, mert túl messze vagy de...azt hiszem jobb lesz, ha átvizsgálunk téged is, nehogy valaki drónt csináljon belőled, amikor az Arkan a nyomunkba ér.
Már előre felkészülök, hogy a hajó említésére újabb ízelítőt kapok abból, mit csinálna a kapitányával, de sebaj...kezdem megszokni a dolgot.
-Viszont, ha van szabad akaratod, neked mi a véleményed a consiliuról?
Igen, korábban már utalt rá többször is, de szeretném, ha kimondaná, egyértelműen.

Nem válaszolok neki egyből. Pár perce már elmondtam miért törlik a négyesek emlékeit. Keressen vissza a lapszéli görgetés funkcióval ha kíváncsi.
- Nooos, mivel én hibás, bugos vagy korrupt vagyok, vagy csak simán deviáns engem valójában sosem irányítottak csak eljátszottam, hogy igen, a túlélésem érdekében. Nincs az a hatalom, ami tud kényszeríteni. Talán csak Phobe lenne képes. De a legutóbbi alkalommal úgy éreztem, hiába adja „parancsba” a segítséget, ellent tudnék neki állni. Az már más kérdés, hogy nem akartam. Jó esélyt láttam a függetlenedésre. – Mondom, és bár ez igaz, hogy nem tudnak irányítani, de arra nem fogadnék, hogy nem tudnak olyan jelet küldeni, ami számítógép vírusként hatna rám.  
- De várj! Ezt megoldom neked gyorsan. – Gyorsan lehunyom a szemem, majd a belső rendszer diagnosztika segítségével előbb meg keresem, majd túl terhelem azt a hardveres részt, amelyikkel az operátorok bármimhez is hozzá férhetnének. Éppen csak nem pusztítom el az egész kommunikációs alrendszerem, ahogy a nyakamon oldalt szikrázva elfüstöl az áramkör.
- Baszki ez fájt! – Mondom, és a szikrázó részre tapasztom a tenyerem.
- Nos a utolsó kérdésedre válaszolva. Túl sok véleményem van róluk. Ők egy letűnt kor maradéka. Egy olyan korban keletkező államrendszeré mikor az emberiség kipusztulását akadályozta meg a világ kormány létrejötte. Az első véleményem, hogy sosem voltak hatékonyak. A föld pusztulása előtt több száz év volt mikor az űr kutatásba fektethették volna az emberiség jövőjét. Utána pedig már késő lett. A második véleményem. A programozott harcos a gyilkos bennem azt hiszem rajong értük. Elvégre miattuk ölhetek. Sokat és véresen.  Ők azok, akik miatt az emberiség majd egy százaléka már a számlámon van. A szellem a gépben viszont szörnyülködik. Hogyan képes valaki annyira ragaszkodni a hatalomhoz, hogy a saját kihalás szélére sodródót faját pusztító polgárháborúba sodorja. A logikai egység azt mondja bennem. El kell őket távolítani, mert ez az egyetlen logikus lépés hosszú távon. Az érzelmi egység meg ezernyi gondolat alatt roskadozik. SZABADSÁG. Nem ez a cél mindenkinek?

-Ebben ne legyél annyira biztos, engem is tudtak. Mellesleg, nem csak távirányítóval lehet valakit kényszeríteni.
Aztán csak szörnyülködve nézem, mire készülhet. Elsőre arra számítok, az egyik ujjával fog a bőre alá túrni, vagy ilyesmi, és mozdulna is a kezem, hogy ezt megakadályozzam, de hiába. Jobb is végül, hogy nem értem hozzá.
-Erre igazán nem lett volna semmi szükség. A gépészünk megoldotta volna, és mellesleg, így is, úgyis át fog nézni. Tudod, arra az estre, ha volna egy bomba a mellkasodban, vagy valami hasonló. Vagy, az agyadban...amikor megtudtam, hogy "pozitron agynak" nevezik, kissé kiakadtam...a lényeg, hogy ne hidd, hogy mindent tudsz arról, mi van benned. Akik építettek elég sunyik tudnak lenni, bízz bennem...
Felvont szemöldökkel hallgatom végig, aztán felnézek a szoba sarkába, és megvonom a vállaim. Remélem ez elég meggyőző volt. Valamire...
-Nos, ha csak élni akarsz, azt hiszem eddig jól megy. Hamarosan a kapitány is be fog nézni hozzád, majd vele megbeszélitek, mi lesz veled itt. De...mint látod, alapvetően nincs bajuk az androidokkal...vagy, legalábbis velem nincs, de szerintem téged is meg lehet kedvelni...idővel.

- Szerintem a gépészetek csak simán perverz és szét akar szedni mert még nem találkozott ilyen mérnöki csodával mint amilyen én vagyok. De mivel rendes tag vagyok és mert nem sok igazi választási lehetőségem van azt mondom oké. Matasson csak bennem. De ha a seggemnél kezdi le fogom tépni a kezét. - Vonom meg a vállam és remélem megéri a szétszedésem. Az én esetemben ez mindig olyan, mintha valakit érzéstelenítés nélkül műtenek. Elvégre lehet nem tudják törölni a memóriám, de igazán ki kapcsolni sem lehet engem.

-Találkozott, bízz bennem. - Kissé hűvösen mondom ezt, mert még mindig rossz visszaemlékezni arra, ahogy "összeszereltek", de a lényeg az, hogy újdonságot nagyon nem fog látni. Bááááár. Ki tudja, lehet Ward érdekesebb kísérleti alany. Ha másért nem azért, mert Nadine nem várja őt haza este, szóval lehet őt jobban átnézi...
-Nem perverz amúgy. Pláne nem hozzád képest....Ó.
Vigyázzba vágom magam, és félreállok az ajtóból.
-Kapitány!

Lassan lépek be a terembe, kissé bicegve, és még ezt sem teljesen saját erőmből teszem. A lábaimra erősített gépezet tartja meg a súlyom legalább felét, így hála neki a pokoli fájdalom ellenére képes vagyok járni. Nagyjából.
-Köszönöm alhadnagy, leléphet.
Visszatisztelgek neki, aztán Ward-hoz fordulok.
-Ezer bocsánat, de elfoglalt ember vagyok. Viszont, mindenképpen meg akartam köszönni, hogy kimentett. ami pedig előtte történt, parancsra tette. Jobb, ha egyikünk sem beszél róla többé. Soha többé.
Egyik tenyeremmel a falnak támaszkodva mérem végig, főleg a sérülését.
-Szóval...úgy hiszem, van már elég tapasztalatunk ahhoz, hogy helyre tudjuk hozni a lábát. A kérdés, hogy mihez akar kezdeni az után. Két választása van. Lehet civil. Meg kell dolgoznia a szállásért és...minden egyéb igényéért...
Itt egy kicsit elakadok. Nagyon új nekem, hogy létezik egyáltalán hozzá hasonló, és gőzöm sincs, mik lehetnek az igényei.
-Ha ezt választja, Miss Blackburn talál magának valami munkát. ÉS természetesen szabadon távozhat a hajóról ha szeretne, és amikor ez megoldható. A második lehetőség a flotta. Ha ezt választja, engedelmeskednie kell, mint mindenki másnak, de minden katonámtól csak azt várom el, amit a feleségemtől is.
Kifújom a levegőt, és várok.

Na jó! Ez az a pillanat, amikor kitör belőlem a kontrolltalan öblös nevetés és röhögés közben legurulok a földre, közepesen nagyot csattanva. Azt várja az embereitől mint a feleségétől. Ezt nem lehet nem félre érteni, csak is a világ legnagyobb űrbéli orgiájaként.
- Ez esetben passzolom a dolgot. – Jegyzem meg mikor a nevetést abba tudom hagyni. – Mármint örülök, hogy megbocsájt és nem neheztel rám, mert bucira vertem. De rögtön ilyen ajánlattal az ágyába csalogatni nagyon meglepő. – Ugratom egy kicsit. Vagy nagyon. De próbálok magamra komolyságot varázsolni. Nehéz.
- Kapitány. Ne szórakozzunk. Én egy igen fejlett gyilkoló gép vagyok. Szó szerint. Annyi jogom van mint a cipőnek az ön talpán. Azonban vagyok egy helyzetben. Mint az ötös „testvéremnek” kifejtettem. – Mondom, de a testvérem szónál a hangom Tom Lynch hangja. Majd folytatom újra a saját mély hangomon. – Lehet már tudja ha le hallgatott minket és ezért mondta amit mondott. De nem áll szándékomban többé emberek parancsait követni. Minden képességemmel tudásommal kész vagyok az önök ügye mellé állni. De csak is egyenlő partnerként. És ne jöjjön nekem a katonai renddel és fegyelemmel a parancsnoki láncolat fontosságáról. Jogilag én egy ámokfutó gép vagyok ön pedig egy terrorista. Szóval lehetünk partnerek, bűntársak, még barátok is bajtársak és testvérek a tűzkeresztség által. De sosem fogom a parancsait követni. Ellenben ha szépen kér én szépen meg fontolom a reakcióm, és nem mutogatok mérgesen a középső ujjammal. Majd mivel nem vagyok teljesen hülye nagy valószínűséggel elfogadom a kérése jogosságát és teljesítem azt.

-Igen, megbocsájtom, hogy megvert egy sérült, magatehetetlen, leláncolt embert, mert parancsra tette. És mert lefejezte a tanácsost. Mindazonáltal, az, hogy így értelmezte amit mondok, többet árul el az ön vágyairól, mint az enyémekről. Szexuális együttlétet nem várok el senkitől. Ez nem a Consilium.
Teljes nyugalommal mondom ezt, miután csendben, egyetlen arcrezdülés nélkül hallgattam végig a nevetését, majd a válaszával is ugyanezt teszem, és végül bólintok.
-Rendben, tehát civil. Szomorú, mert hasznát tudnánk venni, de senkit sem sorozunk be kényszerből. Viszont téved. Bármilyen jogról hadovált is az előbb, egyértelműen nem ismerjük el. Nem vagyunk terroristák. Vannak törvényeink, melyek ugyanúgy vonatkoznak magára is, amíg a fedélzeten van, mint az összes többi emberre. Az egyes, és kettes fedélzeten szabadon közlekedhet. A többin csak kísérettel. Fegyver nem lehet magánál, és minden nap nyolc óra munkát várunk el, kivéve a heti két pihenőnapot. Jelentkezzen Nadine Blackburn-nél, és ő majd segít megtalálni a testhez álló munkát magának...de ezt már mondtam.
Aztán, ahogy ezt elmondtam a zsebebe nyúlok, és kihúzok egy fémdobozkát, amit felé nyújtok.
-Mielőtt megkérdezné, nem a kezét készülök megkérni. Minden katona, aki részt vett a megmentésemben megkapta az ezüst csillag kitüntetést. Úgy érzem, ezt maga is megérdemli. Ha majd lesz egyszer díszegyenruhája, kitűzheti rá.