-Az...és sokkal menőbb, mint a terepszínű bikinis bemutató. Vele szinkronban vetkőzöm le én is, és csomagolom le, tökéletesen az élére hajtogatva a felszerelést. Pont úgy, ahogy az előbb, csak fordítva. Pont úgy, ahogy ő is teszi, az után, hogy egyszer látta. -Nem is mondtam, hogy el kell tűnnie, de besegíthetnél gyakrabban is. Senkinek sem kéne eltűrnie ezeket majmokat, és úgy tennie, mint aki nem ér fel ésszel hozzájuk. Főleg neked nem... Közelebb lépek hozzá, és megint megérintem a vállát. Csak most itt kint, a valóságban. Tényleg teljesen más így. Annak ellenére, hogy pont ugyanúgy lépek be a személyes terébe, mint a szimulációban. -Neked úgyis jobban áll. Csak legyél vele óvatos. ÉS oké.... Másik kezem is a vállára teszem, vele szemben állva, és úgy nézek rá, mint aki a szemeiből akarja megtudni, hol hagytam azt a mélyhűtő aktatáskát.
- Akkor nem, ha te csinálod azt a bikini showt. - úgy egymásra hangolódnak a mozdulataink, hogy ha valaki látna, azt hihetné, évek hosszú gyakorlása van mögötte. Pedig nem így van. CSak az ő korábbi mozdulataiból indultam ki. Felnézek rá, és felvonom a szemöldökömet. - A majmok miatt csináljuk, amit csinálunk. A majmok az oka, hogy egyáltalán létezünk. Tudom, hogy kedves akartál lenni, de... nem mind olyan, mint Pavell és Azarov. Segítségre van szükségük. - A szokásos hegyi beszéd. Phoebetől tanultam, úgyhogy ő most biztosan nagyon büszke lenne rám, ha hallana. Lepillantok Dan kezére, aztán rá nézek, és mozdulatlanul állok vele szemben. Nem moccanok, nem is rezzenek, ahogy a másik keze is a vállamra kerül. - Mindig óvatos vagyok. - apró mosoly jelenik meg a szám sarkában, de el is tűnik hamar. Az ajkamba harapok és alig pislogva viszonzom Dan pillantását. - Tényleg egész más idekint. Igazibb... - nyelek egyet.
-Kezd az a gyanúm lenni, hogy neked van egy nagyon beteg, és specifikus perverziód. De nem bánom. Igazán feldob ez az egész, még akkor is, ha elméletben elég bizarr helyzetbe hoz engem, és nem opció nem elképzelnem. De inkább én, mint ő. Úgy értve, inkább ő ne kerüljön ilyenbe a valóságban. -Tudom-tudom. Nyugi, nem terveztem Skynet-é válni. Csak aggódom érted... És ezzel el is árultam magam. Alapvetően nem hiszek benne, hogy valamiken meg kéne úgy alázni magát, mint amire Dana kényszerül az emberiségért, ez igaz. De elsősorban azért zavar, mert vele történik. -És izgibb. - Teszem még hozzá, amikor már nem sok választ minket el egymástól, sőt, jóformán semmi. Érzem, ahogy a teste az enyémnek simul, miközben magamhoz húzom, és lehajolok hozzá. A végtelennek tűnő pillanatban elgondolkodom, vajon miért nem Déjá vu érzésem van, ahelyett a reszketés és izgalom helyett, amit az első csók előtt szoktak érezni. Úgy tűnik van amit nem lehet átverni még azokkal az emlékekkel sem. Aztán csak behunyt szemmel veszek el a pillanatban, és átölelve csókolom a nőt gyengéden, aztán a homlokunkat egymásnak döntve maradok úgy csukott szemmel, és kommunikálok vele szavak nélkül. Annyira instant mód, amennyire lehetséges. Ennél közelebb nem lehetnénk egymáshoz. A valódi önmagunk, a test álcája alatt. "Amikor először találkoztunk, tévedtem. Te vagy az én Faye-em."
- Kikérem magamnak! nem csak egy van! - elvigyorodom, majd legyintek egyet. A hegyibeszéd segít kicsit kibillenni ebből a viccelődő-túlközvetlen helyzetből, de az is csak egy pillanatig tart. Igazából a válasza csak méginkább behúz abba a fura, jólesőn komfortos ködbe, amit nem tudok semmivel sem megmagyarázni. - Túl sokat aggódsz! - igazából fogalmam sincs, mennyit aggódik, de miattam egész biztosan túl sokat. Ezzel meg is nyugtatom magam. Nem beszélek hülyeségeket, mint Faye szokott.
Elvesztem. Nem is tudom, mikor léptük át azt a határt, amire már nemet kellett volna mondanom, vagy visszakoznom kellett volna. De miért is kellett volna? Nem találom a máskor mindig kész érveimet. Hagyom, hogy magához húzzon, én pedig átkarolom a hátát, és hátrahajtom a fejem kicsit, hogy tartani tudjuk a szemkontaktust. Mi ez az ostobaság? - az üzenet kész, de nem küldöm el. Nem is mondom ki a szavakat. Egyik kezem akaratlanul is az arcára kúszik, és hüvelykujjammal végigsimítok az ajkain, mielőtt lehunynám a szemem. A csókja olyan, mintha ezernyi áramköröm égne ki egyszerre, mégsincs egyetlen hibajelzés sem. Elvesztem. Teljesen. A homlokomat az övéhez szorítom és az arcát cirógatva elmosolyodom. - Rájöttél végre? - üzenem vissza a másodperc törtrésze alatt, aztán elhúzódom, és kezeimet a mellkasán nyugtatva nézek fel rá. - Megesszük azt a fagyit, vagy mi lesz? -
-Bocsáss meg, mit is gondoltam! Tudom, hogy csak viccel, de azért megjelölöm ezt az információt későbbre, további beható kivizsgálás céljából. Egyenlőre azonban ráér ez. Ráér minden. Két tenyerem az arcán pihen, és vigyorgok. "Rá. Egy ideje, csak féltem, hogy ha megteszem, azt fogod mondani, ez ostobaság." Kissé vonakodva, de engedem távolodni, az arcát viszont nem eresztem. A kérdésre oldalra nézek, a táskára, aztán megfogom a nő kezét, mielőtt lehajolnék érte, és nem eresztem, akkor sem, ahogy fél kézzel nyitom ki azt, úgy egyensúlyozva, mintha ez egy cirkuszi mutatvány lenne, vagy az eszem ment el éppen. -Tölcsérem nincs sok, szóval sok gombócost kell enned - figyelmeztetem, mielőtt megkapná a tornyát, és aztán intézek egyet magamnak is. 5 Gombóc fagyi. Még nekem sem egyszerű egyensúlyozni ezt. Szerencsére itt aligha fog elolvadni egyhamar. -Te mihez kezdenél, ha nem lenne ez az egész? Ha, nem kéne kémkednünk azért, hogy...hát tudod.
- Fátylat rá, majd megtudod úgyis... - úgy nézek rá, hogy arról nem igazán lehet eldönteni, komolyan gondolom -e, vagy egyáltalán mire célzok valójában. Nekem az is elég, ha Dan a bikinis verziójának ötletéből indul ki. Pont jó. Nem tudom, miért élvezem annyira, ha húzhatom kicsit az agyát, de majdnem akkora örömet okoz, mint azok a ritka pillanatok, amikor a fáradságos indexálást követően az elérési idő a minimumot közelíti. A csók az egész más. Egyelőre még keresem a megfelelő hasonlatot. Szánok rá néhány százalék memóriakapacitást, hogy ezt is megoldjam, de jelenleg nem ez a prioritás. Próbálok csak itt, csak a pillanatban létezni még azután is, hogy az ajkaink elválnak egymástól, és a homlokunk találkozik. Most is azt mondom. Ez ostobaság. Mégsem rossz... sóhajtok egyet, ahogy a fagyiért nyúl, de nem figyelmeztetem, hogy ne szórakozzon a kajával. Ha fogni akarja a kezem, hát én nem ellenkezem. - Nem fogok úgy tenni,mintha ez kétségbe ejtene. - felelem vigyorogva. Meg is kapom a fagyiszörnyem, amire csillogó szemmel nézek egy ideig. Vagy talán úgy tűnhet, hogy a fagyit nézem, de valójában a férfit, aki a saját fagyijával zsonglőrködik. Én már javában eszem az enyémet, mikor ő megint megszólal. A kérdésére nem olyan egyszerű a válasz, de nem titkolózom. Megvonom a vállam, és ránézek. - Megkeresném a szigetemet. Úgy értem, lent a bolygón. - nem mondok többet, hiszen úgyis érti, miről van szó. - És te? Te mihez kezdenél? - kérdezek vissza kíváncsian, miközben eszegetem a fagyimat.
"Ostobaság, és mégsem rossz?" Azt hiszem, ez remekül összefoglalja. A kockázatelemző algoritmusaim szerint kikezdeni vele 110%-os valószínűséggel fog katasztrófához vezetni relatív hosszú távon egyikünk, vagy mindkettőnk számára. Az emberek, akiket annyira véd biztosak benne, hogy ilyen döntést gép nem hozhatna. Úgy tűnik annyira mégsem vagyunk okosak mint hiszik. -A szigeted jól hangzik nekem is. Nem akarok túl tolakodó lenni, de ezt valamiért muszáj volt megjegyezni. ÉS, hogy ne hagyjam válasz nélkül, még hozzáteszem: -Először is, rászabadítanék egy algoritmust a hálózatra, ami megkeresi az összes cikket, amit a consiliumnak írtam, és minden harmadik szó után beírna egy káromkodást. Aztán azt hiszem folytatnám a munkám. Az igazit. Nekidőlök megint a korlátnak szorosan mellette, és úgy fagyizom, továbbra sem engedve el őt, mintha attól félnék, hogy ez az egész csak egy álom, és reggelre megint visszatérek a valóságba. Igazából, majdnem ez az igazság. -Ó...meg is jött az adat. Hmm. Mi az a Xenomorph Projekt? Kérdőn nézek Faye-re. Nem hangzik valami jól.
Már az gyönyörűséggel tölt el, hogy nem kell semmit sem magyaráznom. Mintha egy-egy pillantásból is megértené, mit akarok mondani, és hogyan is értem pontosan. Tudom, hogy ő is tisztában van a veszélyekkel. Pontosan tudja,mi vár rá és rám, ha kiderül, mit csinálunk. Én könnyebben megúsznám, de ő... Van,amit még Phoebe sem tudna megoldani. Nem áldozna fel mindannyiunkat egyikünkért. Akkor sem,ha egy másikunknak megszakadna a szíve ezért. A sötét gondolatok egy pillanatra beárnyékolják az arcom, de a fagyi nem hagy sokáig merengeni. Szerencsére.
- Eljönnél velem? - kérdezek vissza mosolyogva, aztán a mosoly kiszélesedik és halkan elnevetem magam. - nem akarlak elszomorítani, de meglehetősen sokára tűnne fel bárkinek is az a sok káromkodás. - igen, ez picit gonosz dolog így kimondani, de talán nem veszi annyira a szívére a dolgot.
Csak akkor szólalok meg újra, mikor már relatíve kezelhetőre kisebbítettem a fagyitornyom. Addig úgy teszek, mint aki gondolkodik,vagy próbál visszaemlékezni. - Pontosan az, aminek tűnik. Valami rossz és veszélyes. - megrázom a fejem és ingerülten sóhajtok egyet. - Azt hittük, hogy feladták az első nagy kudarc után. De persze...mit várhatunk egy csapat szociopata hatalommániástól? Természetesen vérszomjas idegen lényeket akarnak fegyverré nevelni. - dühösen harapok egyet a fagyimból és ezzel el is hallgatok egy időre.
A két android küldetése sikerének végső bizonyítéka végre befut, mint egy a rossz idő miatt késésben lévő gyorsvonat, mámorítóan rossz időzítéssel. Bár ehhez persze hozzátartozik az is, hogy ahol most bujkálnak, az egyike azoknak a helyeknek az állomásnak, ahol nem jár se isten, se ember. Vagy más szavakkal: jóformán egyáltalán nincs térerő. A jelzést ennek ellenére mégis megkapják nagy nehezen, hogy az adatok a rendelkezésükre állnak. Ha kijjebb merészkednek kicsit, akkor meg is kapják az adatokat:
Hat hónappal ezelőtt, a mély űrben hagyott szondák egy nagy sebességgel érkező tárgyat észleltek a SOL rendszer irányából. Az azóta eltelt időben elvégzett mérések, és megfigyeléseket összevetve a Consilium adatbázisával kétség nélkül megállapítható, hogy egy Földi eredetű űrhajóról van szó, a URS Sakura-ról. A hajót eredeti 100.000 ember elszállásolása tervezték. A legénység jelenlegi mérete ismeretlen. Az eredeti rakétameghajtás helyett úgy tűnik egyfajta ORION hajtóművet használ, a sebességéből ítélve pedig úgy becslik, 4-5 évvel a Volentis után indult el. Minden kapcsolatfelvételi kísérlet agresszióval végződött. A Sakura lelőtt minden szondát, ami az útjába került, minden automatizált megfigyelőbázist megsemmisített, és jelenleg az Ocan felé tart. Az alapján, amilyen mértékben lassít, az egyetlen logikus következtetés, hogy a hajó végállomása a Volentis űrállomás!
A tanács parancsa egyértelmű. Teljes titoktartás, amíg pontot tesznek a probléma végére. Lavignon tanácsos kísérleti fegyverei képviselik az első hullámot. Amire a Sakura lő távon belül ér, a Xenomorph projekt bevetésre kész lesz. A második hullám A Volentis űrhajó, a sikló flotta maradékának támogatásával. Az ő feladatuk megsemmisíteni az űrhajót, mielőtt túl közel érne az állomáshoz.
Odüsszeusz hadművelet: Ezzel egy időben nem szabad megfeledkezni a lázadásról sem. Bár egyenlőre nincs hír Braga kapitány expedíciójáról, a Consilium már nem optimista. Hogy kiderítsék, mi történt a RASA G körül, "Diplomáciai küldetésre" küldenek egy tehersiklót. A sikló feladata megtalálni a Jola-t, vagy legalább felvenni a kapcsolatot vele, és béketárgyalásokat kezdeményezni a vezetőikkel, majd végezni velük. A tanács úgy határozott, hogy a hitelesség érdekében Brown admirális, és Faye Pavell személyes részvételére lesz szükség, így altatva el a lázadók gyanúját.
Nem veszem le a szemeim Dana-ról. Úgy tűnik az a sorsunk, hogy bujkáljunk, nem számít melyik bolygón, vagy életben vagyunk, de legalább most itt van velem. Habozás nélkül bólogatok. Nem is gondolkodnék e azon, vele mennék e. Még akkor sem, ha most akarna oda szökni, de ezt megtartom magamnak. Nem szeretném, ha felelőtlennek gondolna. -Én tudnám, hogy ott van. ÉS legalább olyan lenne a cikk, mint amilyennek eredetileg írtam. Vele nevetek, de sajnos nem nézhetem el örökké, ahogy a fagyi tornyot építi. A jelzésre ránézek, és a kezét nem engedve indulok meg a folyosók felé. Számításaim szerint a kamerák vakfoltján belül kell, hogy legyen még olyan hely, ahol van némi térerő már azért, de nem kell elhagynunk ezt a helyet. Még nem. Az adatok olvasása után viszont rajtam a sor, hogy baljósan nézzek rá. -Ki kell valamit találnunk, hogy veled mehessek. Ez őrültség. Gyakorlatilag a halálodba küldenek. Tudom, hogy semmi esély erre. Pavell sosem engedne minket együtt utazni, még egy öngyilkos küldetésre sem. És azt is tudom, hogy Dana tud vigyázni magára. Nem is olyan régen demonstrálta. De nagyon rossz érzésem van ezzel az egésszel kapcsolatban. Nem bízom a flottánkban, akiknek vigyáznia kéne rá, okkal. És nem bízom a lázadókban sem. Mi van akkor, ha ellenségként tekintenek rá? -Vagy valahogy megoldani, hogy te se menj... Teszem hozzá, és igen. Szalmaszálakba kapaszkodom épp.
Vas. Okt. 18, 2020 2:26 pm
