Szegénykém! Rémes lehet így kiszolgálni egy rendszert,amit igazából... ó várj! Valójában van némi fogalmam róla. - felelem mosolyogva, de a hangomban azért valódi együttérzés csendül.
A fagyitornyot igazából csak leépítem, de azt viszont meglepően fürgén és ügyesen. Nem hagyok kárba veszni egy cseppet sem, és ebben még a jelzés sem akadályoz meg. A folyosó felé indulva is azon vagyok, hogy mindent eltűntessek a tölcsérből, mielőtt azt is betolnám a számba. Így mondjuk elég vicces lehet kívülről a párosunk. Dan aggodalmaskodó arca és az én pocok arcom...klasszikus.
- Tudod, hogy nem jöhetsz. - mondom artikulálatlan, mély hangon, miközben még mindig tele a szám. Nyelek egy nagyot, és egy sóhajt követően közelebb lépek, hogy megsimogassam az arcát. - Tudod jól, hogy tudok vigyázni magamra. Arról nem is beszélve, hogy lesz biztonsági mentésem. -
Ez minden, amit megtehetek. Ha a nagybátyám tényleg el akar küldeni egy öngyilkos akcióra, akkor a további működésem az állomáson egyszerűen lehetetlenné fog válni. Ami nagy gond lenne. Nagyon nagy gond. Erről azonban most nem szólok egy szót sem. Főleg, hogy most jött be a képbe a mi kettőnk kapcsolata.
- Ha nem jövök vissza, kérek Phoebe-től egy új testet és kénytelen leszel elvinni nyilvánosan randizni. - rákacsintok, és mosolyogva elhúzódom tőle. Nem tudom, hová fog vezetni mindez, de én a Sakura miatt most jobban aggódom, mint a béketárgyalás miatt. Nem engedhetjük, hogy Lavignon a túlélőkre szabadítsa azokat a szörnyeket!

-Borzasztó, de legalább a sminkelős videóimat nem osztják meg. Az utolsóban mondjuk bunyó is volt, azért kár.
Próbálom elnyújtani ezt a beszélgetést, és a térerő felé is csak lassan lépkedek, mert a hálózat nélkül is épp eleget tudok, hogy ki tudjam találni, nem fogok ürülni annak, amit látok. Néha úgy örülnék neki, ha gyakrabban tévednék, legalább ezekben.
-Néha idegesít, hogy ennyire "egy hullámhosszon vagyunk". - Dünnyögöm, ahogy kimondja szinte szóról szóra a korábbi gondolataimat. Le is sütöm a szemeim, és tovább duzzogok. A biztonsági mentésre mondjuk pont nem gondoltam. Nem véletlenül. Ha ez a nő előttem nem Faye, akkor a mentés sem Dana...nem igazán. Még akkor sem, ha sosem találnék különbséget. Talán nem is akarnék.
-Ha pedig visszajössz, kénytelen leszel titokban randizni velem.
Elengedem a kezét, és a folyosóra nézek. Hallom a távolban az őrség lépteit. Nem miattunk jönnek, csak a szokásos rutin köreiket róják. Egyenlőre nem kell miattuk aggódni.
-Csak utálom a gondolatot, hogy nem láthatlak hónapokig. Biztos ne csempésszem fel magam poggyászként?

-Muszáj felhoznod a sminkelős videókat? Az emberiség szégyene, hogy léteznek, és az is, hogy szeretik őket. - látom, mit csinál, én pedig segítek neki. Túlságosan is élvezem ezt a kis burkot, amit itt és most kreált nekünk, és nem akarok kilépni belőle. Mégis kénytelen vagyok megtenni, mert amit megtudtunk, az több szinten is nagyon nagyon rossz. Be kell vonni Phoebet, akciótervet kell készíteni és megszervezni a továbbiakat. Nem igazán van időnk tétovázni. Vagy talán mégis. Néhány perc még belefér...
- Sajnálom,majd visszafogom magam és nem találom ki a gondolataidat. - rázom meg mosolyogva a fejem, miközben majdnem biztosan tudom, hogy min agyal most. De akár tetszik, akár nem, a biztonsági mentés egy remek dolog. Olyasmi, ami nem adatik meg akárkinek. Így nem csak egy életünk van, és lehetőséget kapunk a következőben jobban csinálni. Vagy ugyanúgy elszúrni mindent, ahogy korábban.
Összefonom magam előtt a felszabadult kezeimet és sóhajtok egy nagyot. - A poggyászkodás túl veszélyes. Mellesleg...valakinek az én dolgomat is végeznie kell, amíg nem leszek itt... - pislogok rá angyalian, aztán még gyorsan hozzáteszem: - Ne félj, nem kell Oscart ölelgetned egy kis extra infóért. -

-Amióta átvetted őket, sokkal szórakoztatóbbak. De komolyan...
Elhúzom a számat, és kezem a kezére teszem, hogy végigsimítsak rajta. Nem zavar, hogy kitalálja a gondolataim. Egyáltalán nem. Csak az emberek ilyen defektesek ezen a téren. Csak annyira szeretném, ha lenne bármi, amibe bele tudnék kötni. Bármi, ami ellen ellenkezhetnék, hogy mégis magával vigyen.
-Számíthatsz rám. Amíg visszajössz, vigyázok a mieinkre, és segítek nekik, ahogy te tennéd. Ha nagyon maguk alatt vannak, ki is sminkelem őket...
Gonoszul vigyorgok rá a végén, a bácsikája említésére pedig már hangosan nevetek, és fenyegetőn megrázom az ujjam. Bár poénosra veszem a figurát, mégsem teljesen csak viccelek:
-Megölelem én, ezen ne múljon, és beszélni is fog, azt garantálom, csak utána nekem is új test kell majd. Nem fog hiányozni ez az arc?
Aztán apránként elhal a nevetésem, és csendben, hosszan nézek a szemibe, mielőtt újra megszólalnék.
-Szóval, menned kéne igaz?
Kérdezek rá a nyilvánvalóra. Semmi kedvem megtenni az első lépést.

- Csak azért mondod, hogy ne érezzem az elkövetett kulturális környezetszennyezés súlyát. - hüvelykujjammal viszonzom a simogatást, és kedvesen mosolygok Danre. Nagylelkűen rá kellett volna hagynom a dolgot, de én nem Faye vagyok. Nem siklom el olyan könnyen a még apróságok felett sem. Ezzel ráadásul el is terelem kicsit a témát, és nem hagyok lehetőséget az ellenkezésre. Nem, mintha lenne bármi esélye észérvekkel meggyőzni... azért édes,hogy megpróbálta.
Elnevetem magam és megrázom a fejem. - Remélem a stáb ott lesz, hogy felvegye, amint megpróbálnak meglincselni az első tükörbe nézés után. Szerintem szerezz be egy jó futócipőt. - tódítom nevetve, miközben azon jár az eszem, hogy hogyan is kellene ezt a régóta a levegőben lógó, de teljesen friss dolgot a helyén kezelnem. Egyelőre fogalmam sincs semmiről, de érzem a belső kényszert, hogy egyéb, sürgető dolgokkal is foglalkozzam végre. - Oscart hagyd csak rám, az arcodra meg vigyázz jól! Túlságosan megkedveltem... - az arcára simogatok, és lassan elkezdek közelebb hajolni.
- Ó, azt hiszem... - zökkenek ki a pillanatból, úgy pislogva rá, mint egy rajtakapott kiskölyök. - igen, szóval.. vigyázz magadra! - Egy kis mosolyt is kap még, aztán már ott sem vagyok. Csak futólag ellenőrzöm a kamerákat, amelyek az utamba kerülnek hazafelé, és extragyorsan végignyargalok a néptelen folyosókon. Mostanra biztosan feltűnt valakinek, hogy lementem a térképről.

Nevetek. Kulturális környezetszennyezés. Haláli ez a nő. Annyira tetszik ez a duma, hogy inkább nem is vitatkozom vele, pedig minden elemzésem arra mutat, hogy egy távolabbi jövőben, ha fennmarad ez az "életműve", akkor az emberek átlátnak majd rajta, és tényleg a mögöttes tartalomért fogják értékelni azokat a videókat. Dana, az android, aki sminkes videókkal lázadt OScar Pavell ellen. Ki tudja, lehet egyszer ő lesz az ebben a történetben, ami Frank J. Wilson volt Al Capone-nak.
-Csak félsz, hogy elcsábítom a vevőköröd. Utána mindenki tőlem akar majd Batman sminket a randijára.
Lassanként közelebb hajolok hozzá, lehunyom a szemeim és...sóhajtok. Fájdalmasan, ahogy eltávolodik tőlem. Szinte már lehetetlenül emberi az a sok érzés, ami bennem kavarog. Szó szerint érzem az ürességet ott, ahol ő állt az előbb, aminek logikusan semmi értelme.
-Te is...sőt, főleg te!
Jó sokára szólok utána, de tudom, hogy még hallotta. Magamra kapok mindent, letörölgetem a nyomaink, és haza indulok én is. Csak amikor újra azon a folyosón vagyok, ahol már hozzáférek a térerőhöz, próbálok meg üzenni neki a hálózaton. Máskor remélem frappánsabb vagyok, mert jelenleg csupán egy karakterből áll az üzenet. Egy létfontosságú emberi szerv meglehetősen pontatlan képi ábrázolása.

//Köszönöm a játékot! //